Az első hét

Az első hét nagy részéről nem sok feljegyzésem van. Az első öt napról csupán ennyit írtam:

1. nap: Bp-Delhi repülő, alvás a kultúrházban
2. nap: Delhi; szar a szandálra, alvás a buszon
3. nap: Buszozás, alvás Recong Peoban (itt kellett engedélyt kérnünk a Szatlecs-völgy falvainak bejárásához)
4. nap: Buszozás Pooh-ba Anand barátunkkal
5. nap: Busz Pooh-ból Spillowba, majd gyalog Kanamba

Aztán elindultak az események...

6. nap, Kanam

Tegnap este végre befutott Kacsen Lobsang Gedün, a kanami buddhista kolostor főlámája. Éppen az egyik régi templomban voltunk, itt adtuk át a leveleket, fényképeket és ajándékokat neki, miközben a kislámák főzte teát iszogattuk. Miután felhörpintettük forró tejes teánk maradékát szobájában folytattuk vele a beszélgetést. Említettük, hogy még nem ettünk és szállásunk sincsen, így adott mandulát (papírhéjút) és teát (a tanítványai készítették el). Kis tálkában adott valami sós tészta jellegű dolgot is (Aurél szerint Namkeen-nak hívták), majd tanítványai, a láma-boyok elkísértek a szálláshelyünkre, ahol kaptunk enni, meg egy újabb adag finom teát. Evés után megmutogattuk a felszerelésünket és megpróbálunk egy kicsit beszélgetni a láma tanoncokkal, nem sok sikerrel. Lefekvés előtt megmostuk a fogunkat, majd tanácstalanul nézelődtünk, hogy vajon merre is lehet a WC. A kislámák is sejthettek valamit a problémából, mert annak ellenére, hogy nem is kezdtünk magyarázni nekik mutatták, hogy menjünk velük. Elvezettek egy épülethez, ahol kéz- láb és egyéb testrészek segítségével jelezték, hogy menjünk be nyugodtan a közelről leginkább istállóhoz hasonló épületbe. Mi egy ideig gondolkoztunk, hogy vajon, mikor ide vezettek hasonló dologra gondoltak-e, mint mi, mikor a WC-t kerestük, majd úgy döntöttünk lesz, ami lesz. Úgy tűnik az istáló maga volt a WC. Dolgunk végeztével visszatértünk cellánkba, ahol még eszmét cseréltünk a gyerekekkel. Miután sikerült elhessegetni őket lefeküdtünk.

A kanami kolostorban. Balra: vázlat a naplómból, melyet a főláma szobájáról készítettem. Elég picike volt, mégis majd minden tanítványa, mi a vendégei és még maga a főláma is befért. A jobboldali képen a láma-boyok látszanak, amint éppen útlevelemmel szórakoztatom őket.

Ma kora hajnalban, negyed hétkor ébresztettek a lámagyerekek és mutogatták, hogy eleget loptuk a napot, ideje volna talán fölkelni és megmosakodni. Meglepően nagy közönség előtt borotválkozás közben sikerült elvágni a fülem, de egyébként kellemesen kezdődött a reggel. A nap nem sütött, de ha sütött volna, az se okozhatott volna gondot, mert még mindig vastagon volt rajtam napkrém (Kanamba jövet utaztunk egy ideig egy busz tetején, ahol elég erősen sütött a nap). A reggeli (japati - a himalájai konyha sajátos terméke. Leginkább só nélkül készített kissé ízetlen lepény jellegű objektum, fogyasztásra igen alkalmas és tea - a tejes tea helyi elképzelés alapján kivitelezett változata. Készítéséről a 43. napon olvashatsz bővebben.) elfogyasztása után elmentünk megnézni a szentélyeket, meg a könyvtárat. Most is két lámatanítvány kísért bennünket. Úgy tűnik, nagyon szeretnek krikettezni, mert tegnap, mikor megérkeztünk valamilyen labdát ütögettek saját készítésű ütővel, ma pedig a kisebbeket dobálták kővel. Jövet-menet láttuk, hogy a helyiek az utcák (ösvények) mellett folyó patakokat használják mosógépnek. Lassan nekünk is ki kell próbálni ezt a módszert.

Tegnap, mikor a főláma szobájában beszélgetéshez hasonló elfoglaltsággal múlattuk az időt Kacsen Lobsang Gedün említette, hogy ma nagy látványosságban lehet részünk. Föl fogja venni ünnepi fejfedőjét és egyéb látványosságok is lesznek. Ezek fél tízkorkor valóban el is kezdődtek egy szertartás formájában a cellánkhoz legközelebb eső imateremben. Röviden összefoglalva ilyen volt életem első tibeti buddhista szertartása: Sokat énekelnek (vagy inkább kántálva fölolvasnak a megfelelő imakönyvekből) valamiről, majd teát isznak, ismét énekelnek, majd megint teát isznak. A teák között az a különbség, hogy az első finom, míg az utána következő, az ún. gurgur szörnyű zsíros és pocsék. Volt szerencsénk campát is készíteni szerzetes barátainkkal. Ez vajból, cukorból, valami előre pirítottnak tűnő lisztkeverékből (árpa) gurgur hozzáadásával sok moncsolgatás útján létrejövő ízlés szerinti keménységű massza/tészta. Ez egyébként finom. Campamoncsolás, majd fogyasztás után ismét némi kántáláson volt a sor, amit rövid szünet után ebéd követ. Az ebéd rizs, dahl (elkészítése: végy valami hüvelyes termést, mely éppen megtalálható kezed ügyében, talán legalkalmasabb a lencse, borsó és hasonszőrű társaik, és főzd meg kevés fűszer és víz hozzáadásával) és japati. Felhívom a kedves olvasó figyelmét, hogy mindezt eddig törökülésben a helyünkön végeztük. A szükséges kellékeket lámaszínű (sárga-bordó) ruhába öltözött emberek hozzák-viszik, akik az igazat megvallva nem tudom, lámák-e vagy sem. Ebéd után kicsit énekelnek, cintányéroznak, dobolnak, a legmeglepőbb méretű fúvós hangszereken játszanak. Nekünk a főláma jelezte egy kecses kézmozdulat és egy monalisai mosoly segítségével, hogy ha elfáradtunk volna, vagy egyéb szükségleteinket kívánnánk kielégíteni nyugodtan tegyünk ahogy jónak látjuk. Mi meg is ragadtuk az alkalmat és visszavonultunk cellánkba egy kicsit naplót írni, olvasgatni. Szigorúan véve csak a főlámának kell a szertartás végéig a gompában (imateremben) maradni a többi szerzetes kimehet, ha kedve tartja. Ha nem, akkor nyugodtan szunyókálhat kényelmes ülőpárnáján, hátát egy oszlopnak vetve. Elmentünk kicsit körülnézni a faluban, vizet inni kedvenc csapunkhoz (Kanamba érkeztünk után itt töltöttünk hosszú órákat és gondolkodtunk, kitől is fogunk mi enni kapni és vajon hol fogunk aludni). A szertartás du. 4 óráig tartott, amikor kivonultak a kolostor udvarára, hogy a nép képviselőjének átadják azokat a campaszobrokat, amiket az el nem fogyasztott campából készítettek. Ezután kivonultak a faluba, ahol tűz és vízáldozatot mutattak be.

Buddhista szertartás. A baloldali képen a kanami főláma, Kacsen Lobsang Gedün, a jobboldalin tanítványai láthatók. A falakat Buddha, istenek és démonok képei díszítik. Ide kattintva a szertartás további képeiből láthatsz párat.

A mai napon találkoztunk Kacsen Lobsang Gedün tolmácsával (titkárával) és így elintéztük a Csoma-szoba (A jobboldali kép Körösi Csoma Sándor egykori szobáját mutatja. Nem hiszem, hogy sokat változott volna Csoma óta.) és a vendégház ügyét (Bethlenfalvy Géza megbízásából). Ismét elbeszélgettünk a főláma szobájában, de igazából nem nagyon érdekelte semmi. Hasonlóan a lámagyerekekhez. Megnézegették a dolgainkat, de azt hiszem nem nagyon értettük meg egymást. Más volt a helyzet egy állami iskolába járó sráccal, akit érdekeltek a térképeink, meg egypár dolog. Amit mindenki nagyon szeret az az, ha lefényképezik őket. A szertartás alatt is kifejezetten örültek, ha valami jó pózban lefényképeztük őket, meg úgy általában mindig. Pl. a második éjszakánkon, (miután kigyalogoltam a fél kilométerre lévő hegyre dolgomat végezni) vacsora után a lámagyerekek kinyitották a gompát és minden kezük ügyébe kerülő kegytárgy társaságában készíttettek magukról egy képet. Lehet, hogy ezt nem is szabadott volna nekik? Mivel nagyon lemaradtam magamhoz képest kicsit begyorsítok: Kanamot vasárnap kora hajnalban hagytuk el a főláma jókívánságaitól és manduláitól kísérve.