Harrison H., Ross Granville (szül. 1870. jan. 13. Germantown, Pennsylvania, USA - megh. 1959. szept. 30. New Haven, Connecticut), amerikai zoológus; ő dolgozta ki az első sikeres állati szövettenyészeteket, és a szervátültetési módszereknek is az egyik úttörője volt.
A Yale Egyetemen az összehasonlító anatómia és a biológia professzora volt (1907-38), s ő vezette a zoológiai tanszéket. Professzorságának első évében ebihal szöveteiből készített sejttenyészetet, s megállapította, hogy abból idegrostok nőnek ki. Megfigyelte, hogy az idegsejtek kinövései a protoplazma mozgásával járnak együtt, s ezáltal eldöntött egy vitát az idegrostok képződését és természetét illetően. Ezen a megfigyelésen alapul a modern idegélettan és neurológia. Harrison sejttenyésztési módszere döntő fontosságú biológiai alkalmazások kiindulópontja lett, felhasználták például a rákkutatásban és a gyermekbénulás elleni oltóanyag kifejlesztésében.
Ebben az időben Harrison szövetdarabkák kimetszésére is
feltalált különböző eszközöket, s ez lehetővé tette
számára az embriókon végzett szövetátültetések hatásainak
vizsgálatát. Az egyik ilyen kísérletben azt találta, hogy
ha egy kétéltűembrióból kimetszik azt a szövetrészletet,
amelyből egyébként a bal láb fejlődne ki, s azt átültetik
az embrió jobb oldalára, akkor jobb láb fejlődik ki
belőle. Harrison kísérletei fényt derítettek a gerincesek
aszimmetriájának szabályaira, továbbá bebizonyították,
hogy a végtagok az embrió középső sejtrétegéből, a
mezodermából fejlődnek ki. A kísérletek, ill. azok
módszerei teremtették meg számos későbbi, igen hasznos
embriológiai kísérlet feltételeit is. Miután tanári állásából
nyugdíjba vonult, Harrison a Nemzeti Kutatási Tanács
elnökeként dolgozott tovább (1938-46).