Korónisz, Phlegüásznak, a lapithák királyának, Ixión fivérének a leánya, a thesszáliai Beobéisz-tó partján lakott, s a tóban szokta mosni a lábát.

Apollón szeretôje lett; s az isten mindig egy hófehér varjú ôrizetére bízta, ha elment a dolga után Delphoiba. Korónisz azonban már régóta titkos szenvedélyt melengetett a szívében Elatosz arkadiai fia, Iszkhüsz iránt, és most az ágyába vette, pedig már teherbe esett Apollóntól. Mielôtt még az izgatott varjú elindult volna Delphoiba, hogy jelentse a gyalázatot, és dicséretet kapjon éberségéért, Apollón megérezte, hogy Korónisz hûtlen lett hozzá, és megátkozta a varjút, amiért nem vájta ki Iszkhüsz szemét, amikor Koróniszhoz közeledett. A varjú Apollón átka következtében feketévé változott, és azóta is fekete minden ivadéka.

Amikor Apollón elpanaszolta nôvérének, Artemisznek a rajta esett sérelmet, az istennô bosszúból egy egész tegezre való nyílvesszôt lôtt Koróniszra. Apollónt a leány holtteste láttán hirtelen elfogta a lelkifurdalás, de késôn: már nem kelthette újból életre. Korónisz szelleme leszállt a Tartaroszba; testét halotti máglyára rakták, meglocsolták illatos olajokkal, s már a tüzet is meggyújtották, mikor Apollón végre magához tért. Jelt adott Hermésznek, mire az a lángok fényénél kivágta Korónisz méhébôl a gyermeket; aki még mindig élt. Fiú volt. Apollón elnevezte Aszklépiosznak és elvitte Kheirón, a kentaur barlangjába, ahol a fiú megtanulta az orvoslás és a vadászat tudományát. Ami Iszkhüszt illeti, akit Khülosznak is szoktak nevezni, egyesek szerint Zeusz sújtotta egy villámmal halálra, mások szerint maga Apollón nyilazta agyon.

Az epidaurosziak szerint azonban egészen másként történt a dolog.

Õk azt mesélik, hogy Korónisz apja, Phlegüász, aki az azonos nevû varost alapította, maga köré gyûjtötte Görögország legjobb harcosait, és rablóhadjáratokból élt. Egyszer eljött Epidauroszba is, hogy kikémlelje a terepet meg az ország lakosainak erejét, s vele jött a leánya, Korónisz is, akinek a méhében már ott volt Apollón gyermeke, de Phlegüász nem tudott róla. Korónisz Apollón epidauroszi szentélyében Artemisz és a Moirák közremûködésével egy fiúgyermeknek adott életet, akit azonnal ki is tett a manapság gyógyító erejû növényeirôl híres Titthion hegyére. Egy Areszthanasz nevû kecskepásztor észrevette, hogy szukája meg egy nôsténykecskéje eltûnt, a keresésükre indult, s meg is találta ôket: egy csecsemôt szoptattak, egymást váltogatva. Már éppen föl akarta venni a földrôl a gyermeket, amikor körös-körül hirtelen vakító fényesség támadt, s a pásztor ijedten kapta vissza a kezét. Nem akarta isteni titokba ütni az orrát, jámboran elfordult, és Aszklépioszt apja, Apollón oltalmára hagyta.

Aszklépiosz az epidaurosziak szerint a gyógyítás tudományát egyrészt Apollóntól, másrészt Kheiróntól tanulta. Olyan ügyes seborvos lett belôle, és annyira értett az orvosságokhoz, hogy ôt tisztelik az orvostudomány atyjaként. Nemcsak betegeket tudott gyógyítani. Athéné adott neki két üvegcsét, Medusza, a Gorgó vérével teli. A Gorgó bal oldalán levô erekbôl vett vérrel Aszklépiosz feltámaszthatta a halottakat, a jobb oldalából vett vérrel meg azonnali halált okozhatott. Vannak, akik azt állítják, hogy Athéné és Aszklépiosz megosztozott a véren: Aszklépiosz életmentésre használta, Athéné meg gyilkolásra és háborúk szítására. Athéné elôzôleg adott két cseppet e vérbôl Erikhthoniosznak – egy gyilkoló meg egy gyógyító hatásút –, és az üvegcséket arany szalagokkal kötözte Erikhthoniosz kígyótestere.

Azok közt, akiket Aszklépiosz föltámasztott halottaiból, ott találjuk Lükurgoszt, Kapaneuszt és Tündareuszt. Nem tudjuk, mikor emelt Hádész panaszt Zeusznál, hogy ellopják alattvalóit – Tündareusz, Glaukosz, Hippolütosz vagy Órión föltámasztása után-e? Csak az biztos, hogy Aszklépioszt a vád szerint arannyal megvesztegették, s hogy Zeusz villáma betegével együtt halálra sújtotta.

De késôbb Zeusz újból életre keltette Aszklépioszt. Ilyenformán beteljesedett Kheirón leányának, Euippének meggondolatlan jóslata. Euippé ugyanis kijelentette, hogy Aszklépioszból isten lesz, aztán meghal, s utána újból istenséggé válik – hogy ily módon kétszer teljesüljön be a végzete. Aszklépiosz képét – kezében egy gyógyító kígyóval – Zeusz a csillagok közé emelte.

A messzéniaiak azt állítják, hogy Aszklépiosz a messzéniai Trikka szülötte volt, az arkadiaiak szerint Thelpuszában született, a thesszáliaiak szerint meg a thesszáliai Trikkában. A spártaiak Agnitasznak nevezik, mert fûzfatörzsbôl faragtak szobrot neki. Sziküón lakói öszvérkordéra ültetett kígyó alakjában tisztelik. Sziküóni szobra pisztáciafenyô-tobozt tart a bal kezében, Epidauroszban ellenben egy kígyó fején pihen a balja. Jobbjában mindkét esetben jogar van.

Aszklépiosz volt az apja annak a két orvosnak – Podaleiriosznak és Makhaónnak –, aki a görögöket Trója ostroma alatt ápolta, valamint a sugarzó szépségû Hügieiának. A rómaiak Aesculapiusnak nevezik, a krétaiak meg azt mondják, hogy Minósz fiát, Glaukoszt nem Polüeidosz támasztotta új életre, hanem ô, méghozzá állítólag egy olyan növénnyel, amelyet egy kígyó mutatott meg neki egy sírban.

1. Ebben a mítoszban észak-görögországi, attikai és peloponnészoszi valláspolitikai ügyrôl van szó: hogyan szüntettek meg Apollón nevében egy prehellén gyógyítókultuszt, amelyet a Hold-papnôk ûztek a kígyó, varjú vagy holló alakjában újjászületett ôshonos héroszok jósda-szentélyeiben. E héroszok közt volt a kelta Bran vagy Vron Holló-istennel azonosítható Phoróneusz, a kígyófarkú Erikhthoniosz és Kronosz. Az utóbbi név a Korónosz („varjú" vagy „holló") egyik alakváltozata, s egyben két lapitha király neve. Az „Aszklépiosz" („mindig nyájas") olyan hízelgô jelzô lehetett, amellyel minden orvoslással foglalkozó héroszt megajándékoztak, abban a reményben, hogy ezzel megnyerik jóindulatukat.

2. Athéné istennôt, e kultusz védnökét, eredetileg nem tartották szûzlánynak: a halott hérosz a fia is volt, meg a szeretôje is. A „Korónisz" melléknevet a jóstehetségû varjúról vagy hollóról, a "Hügieiá"-t pedig a neki köszönhetô gyógyulásokért kapta. Egyetemes gyógyító szere az ixiász, azaz a fagyöngy volt. Az ixiász szó közeli rokonságban van az Iszkhüsz („erô") és Ixión („erôs ôslakó") nevekkel. A kelet-európai fagyöngy, a loranthus, a tölgyfán élôsködik, s nem a nyárfán vagy almafán, mint nyugati változata. Az „Aesculapius", az Aszklépiosz latin megfelelôje – jelentése: ,,ami az ehetô tölgyfáról lelóg", vagyis a fagyöngy – alighanem a két fagyöngyfajta régebbi közös neve A fagyöngyöt a tölgyfa nemiszervének tartották, s amikor a druidák rituális okokból arany sarlóval levágták, jelképes kasztrációt hajtottak végre. A fagyöngy bogyóinak nyúlós nedvét a tölgyfa ondójának tekintették, s megfiatalító erôt tulajdonítottak neki. Sir James Frazer Az aranyág címû mûvében hangsúlyozza, hagy Aeneas fagyönggyel a kezében ment le az Alvilágba, és ezért térhetett vissza a felvilágra, amikor jónak látta. Az a bizonyos „növény", amely Glaukoszt visszahozta a sírból, valószínûleg ugyancsak fagyöngy volt. Iszkhüsz, Aszklépiosz, Ixión és Polüeidosz tulajdonképpen egy és ugyanaz a mitikus személy: a feláldozott tölgyfahérosz levágott nemiszervében lakozó gyógyító erô megszemélyesítése. „Khülosz", Iszkhüsz másik neve „növényi nedvet" vagy „bogyót" jelent.

3. Abból, hogy Athéné Gorgó-vért adott Aszklépiosznak és Erikhthoniosznak, arra kell következtetnünk, hogy e kultusz gyógyító szertartásai titkok voltak. A titkot a papnôk ôrizték, s minden olyan kísérlet, amely e titok felfedését célozta, halálbüntetést vont maga után. A Gorgó-fô a kíváncsiskodóknak szánt elôírásos figyelmeztetés. De a feláldozott tölgykirályok vagy az ôket helyettesítô gyermekek vérét az áldozatok alkalmával valószínûleg éppúgy szétosztották, mint a fagyöngy nedvét.

4. Apollón mitográfusai nôvérét, Artemiszt teszik felelôssé Iszkhüsz haláláért. Eredetileg csakugyan azonos volt Athéné istennôvel, akinek tiszteletére a tölgykirálynak meg kellett halnia. A mitográfusok azt is állítják, hogy Iszkhüszt is, Aszklépioszt is Zeusz villáma sújtotta halálra. S csakugyan: minden tölgykirály halálát az a kétélû fejsze okozta, amely késôbb villámként szerepelt. Holttestüket rendszerint máglyán égették el.

5. Apollón elátkozta a varjút, halotti máglyára juttatta Koróniszt, mert törvénytelen viszonyt folytatott Iszkhüsszel, és azt állította, hogy Aszklépiosz az õ fia; aztán ô meg Kheirón megtanították a fiút a gyógyítás tudományára. Más szóval: Apollón hellén papjainak magnésziai szövetségeseik, a lapithák ôsi ellenségei, a kentaurok segítettek egy thesszáliai varjú-jósdát héroszostul, mindenestül elfoglalni, a Hold-papnôk testületét elûzni és az istennô kultuszát megszüntetni. Apollón a bitorolt varjút – vagy hollót – meghagyta ugyan a jövendômondás szimbólumának, papjai azonban egyszerûbb és hatásosabb módszernek tartották, ha álomfejtés segítségével állapítják meg, mi baja betegüknek, s nem a madarak talányos károgásából próbálják kitalálni. Ugyanakkor maradt abba Arkadiában, Messzéniában, Thesszáliában és Athénban a fagyöngy rituális célokra való felhasználása. Iszkhüsz a tölgyfa fiából a fenyô (Elatosz) fia lett – ezért tart a kezében Aszklépiosz sziküóni szobra pisztáciafenyô-tobozt. Volt egy másik Korónisz nevû lapitha hercegnô is, akin Butész, az athéni Butész-fiak ôse erôszakot követett el.

6. Aszklépiosz kígyó-alakja – éppúgy, mint Erikhthonioszé, akit Athéné ugyancsak fellhatalmazott, hogy a Gorgó-vérrel halottakat támasszon fel – bizonyítja, hogy Aszklépiosz jósdai hérosz volt. Epidauroszi templomában több szelídített kígyót ôriztek a megújulás jelképeként, a kígyók ugyanis minden évben levedlik bôrüket. Az a szuka, amelyik Aszklépioszt szoptatta, amikor a kecskepásztor újszülött királyként köszöntötte, nyilván Hekaté vagy Hekabé, s talán azért mesélték Kheirónról, hogy a gyermeket vadászni is megtanította, mert valamiféle magyarázatot akartak adni rá, hogy miért ábrázolták Aszklépioszt mindig e szuka társaságában. Másik nevelôanyja, a nôsténykecske, nyilván Athéné Kecskeistennô, akinek aigiszében Erikhthoniosz menedéket keresett. Ha Aszklépiosznak valóban volt eredetileg egy ikertestvére – annak analógiájára, hogy Peliászt egy kanca, Néleuszt meg egy szuka szoptatta –, az csak Erikhthoniosz lehetett.

7. Amikor Athéné az olümposzi Zeusz hûséges szûzlányaként újraszületett, kénytelen volt követni Apollón példáját és elátkozni a varjút, volt bizalmasát.

8. A fûzfa a holdvarázslat fája volt. A kérgébôl készült keserû orvosságot még ma is használják reuma ellen. A spártaiak nyirkos völgyeikben sokat szenvedhettek a reumától. Annak a bizonyos fûzfának, az agnus castusnak az ágait azonban, amellyel a spártaiak Aszklépioszt azonosították, Athénban a Theszmophoriának nevezett termékenység-ünnep alkalmával az idôsebb asszonyok ágyára szórták, állítólag azért, hogy távol tartsák a kigyókat, de valójában épp ellenkezôleg: hogy bátorítsák a kígyó alakú szellemeket. Ennélfogva lehetséges, hogy Aszklépiosz papjai a meddôség gyógyítására specializálták magukat.