Tekintélyes tudósok gyerekkorát általában akkor emlegetik fel, ha az illetô csodagyerek vagy rossz tanuló volt. Justus Liebiget egyenesen semmirekellônek tartották.

Johann Georg Liebig, a "darmstadti varázsló" (civilben gyógyszerész és festékkereskedô) második fia, Justus, 1803. május 12-én született. A fiút elbûvölte apja mestersége, és maga is kísérletezni kezdett: azt mondják, a házi feladat helyett inkább robbantgatott. Tizenöt éves korában ki is rúgták a középiskolából.

Segédnek állt egy patikában, de tíz hónap múlva akkora robbanást idézett elô, hogy innen is távoznia kellett. Apja ezután a kor legjobb vegyészéhez, a bonni Kastnerhez küldte tanulni. A professzor végre értékelte a fiú képességeit, és akkor is ô szerzett neki ösztöndíjat, amikor Liebignek politikai okok miatt menekülnie kellett – Párizsba, ahol Gay-Lussac irányításával dolgozhatott. "A tudomány itt nem vén gebe többé, hanem Pegazus, amelyet megpróbálok utolérni, bármennyire igyekszik is lerázni magáról" – írta egy barátjának.

Két év múlva – a darmstadti nagyherceg hívására – visszatért Németországba, és a Giesseni Egyetemen megkezdte pályafutását. Hamarosan professzorrá nevezték ki. A gyors siker talán nem vált egészen elônyére. Rövid idô alatt arra a meggyôzôdésre jutott, hogy elképzelései az aboszolút tudományos igazságot tükrözik. Azokat, akik egyik-másik részterületen vele ellentétes nézeteket hangoztattak, a tudomány ellenségeinek tartotta, és azt is felpanaszolta, hogy a tudományos hazugságok, csalások elleni kirohanásait személyeskedésnek tartják.

A porosz és osztrák kormányt szintén hevesen támadta a kémiai oktatás elhanyagolásáért. Egyik legnagyobb sikereként tarthatta számon, hogy Angliában a királynô férje egyetemet alapított a kémia tanítására, és Liebig egyik régi tanítványát, August Wilhelm Hofmannt bízták meg a Royal College of Chemistry vezetésével. Liebig maga is híres tanár volt. Szerte Európából érkeztek hozzá a tanítványok. Sokan úgy tudják, ô vezette be a gyakorlati oktatást. Ám a selmecbányai Bányászati Akadémián már száz évvel korábban is volt "labor", és ennek mintájára szervezték meg az École Polytechnique gyakorlati képzését. (Nem kisebbíti érdemeit, hogy a Liebig-hûtôt sem ô találta fel, de ô terjesztette el.)

Liebig hitt az anyagmegmaradás törvényében. Erre alapozta mezôgazdasági elméletét és az ásványi tápanyagok pótlásának teóriáját. A régi elmélet szerint a növényi élet fenntartásában a szerves humusz játszik alapvetô szerepet. Liebig rájött, hogy a növényekkel ásványi anyagokat vonunk ki a talajból, és ezeket pótolni kell, de nem ismerte fel, mennyire fontos a nitrogén a növényi és állati szervezet számára. Mivel az új elmélet helyes volt, úgy gondolta, a régit teljes egészében el kell vetni. Bár néhányan már elôtte is kimutatták, hogy a növényi hamuban talált anyagok tehetik termôvé a talajt, elsôsorban neki köszönhetô a mûtrágya-gyártás megindítása.

Liebig mindig nagy súlyt fektetett arra, hogy kutatási eredményeit az iparban is hasznosítsa. (Így születhetett meg például az izomrostok tanulmányozásának melléktermékeként a húskivonatot tartalmazó Liebig-kocka.) Jó kapcsolatot tartott fenn a darmstadti Emanuel Merckkel, gyakran publikáltak együtt az Annalen der Pharmacie-ben, és ô ösztönözte Mercket a gyógyszerek és vegyszerek nagyüzemi elôállítására.

Giessenbôl 1852-ben a Müncheni Egyetemre ment, miután azzal utasította vissza a Bécsi Egyetem meghívását, hogy Ausztriának még alkotmánya sincs. Münchenben viszont kikötötte, hogy mentesítsék a tanítás alól. Az egyetem már túl szûkösnek bizonyult számára a kémia népszerûsítéséhez – a felsô tízezernek tartott elôadásokat. Kémia levelei (Chemische Briefe, Chemical Letters) óriási közönséghez jutottak el. Liebig nem idegenkedett a hangzatos kijelentésektôl, ezért állíthatta, hogy "az emberiség fejlôdése kizárólag a természettudományoknak, és nem az erkölcsnek, a vallásnak vagy a filozófiának köszönhetô."

Az 1845-ben bárói rangra emelt Justus von Liebig 1873. április 18-án hunyt el. Harminchét kémiai Nobel-díjast tartanak szellemi örökösének.

Forrás:
Annemarie ten Wolde: Justus von Liebig: from 'wretch' to famous chemist, The Alchemist, 1998. ápr. 22.
Arcképek a Britannicából: Justus von Liebig
Eduard Farber: The elvolution of chemistry, The Ronald Press Co., New York, 1952
Szabadváry Ferenc, Szôkefalvy Nagy Zoltán: A kémia története Magyarországon, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972