Allergia, ekcéma 1. pont: 90 fokban behajlított könyöknél a könyök harántredőjének külső végén. 2. pont: A belboka felett négy harántujjnyira, közvetlenül a sípcsont éle mellett. 3. pont: Behajlított térdnél a térdkalács belső, felső csücskétől három harán tujjal felfelé.4. pont: A kézháton az első és a második kézközépcsont között. Ha széttárjuk hüvelyk- és mutatóujjunkat, háromszög alakú terület képződik. A pont a háromszög csukló felé levő csúcsában van. Idült ekcémánál 5. pont: A 3. pont felett másfél centiméterre.
Csalánkiütés, urticaria,
6. pont: Behajlított térdnél a térdkalács alsó széle alatt négy harántujjnyira, a sípcsont szélétől egy harántujjnyira oldalt. Enyhe, nyugtató kezelés szükséges, a tünetek fennállásáig naponta két alkalommal. |
|
ÁLLKAPOCS-ÍZÜLETI FÁJDALMAK 1. pont: A fül előtt, az állcsont ívének felső peremén.
2. pont: Nyitott szájnál az állkapocsízület és a fül között kis gödröcske látszik, ott van a kezelendő pont.
3. pont: Szintén nyitott szájnál találjuk meg, a fülcimpa mögött, a csecsnyúlványcsont és az állkapocs között.
4. pont: A kézháton az első és a második kézközépcsont, között, a csukló felé eső szögletben lévő gödröcskében.
Ha a fájdalom oka tisztázható, akkor fogorvosi kezelés is szükséges, de gyakran e |
|
ALUSZÉKONYSÁG 1. pont: A fül mögött, a csecsnyúlvány hátsó élén, a csúcsától egy harántujjnyira felfelé. 2. pont: A boka elülső harántredőjének közepe felett két harántujjnyira, a sípcsont éle felett.3. pont: Behajlított térdnél a térdkalács alsó széle alatt négy harántujjnyira, a sípcsont élétől egy harántujjnyira oldalt. 4. pont: A kéz háti oldalán az első és a második kézközépcsont között. Ha a hüvelyk- és a mutatóujjunkat szétterpesztjük, az így kialakult háromszög alakú terület csukló felé levő sarkában. Ha alacsony vérnyomással társul 5. pont: A hatodik nyakcsigolya hátsó tövisnyúlványának alsó végétől három harántujjnyira. A hetedik és az ún. előreugró, kiemelkedő hatodik csigolya felett van. Nem gyanakszik vérszegénységre? |
|
ALVÁSZAVAR 1. pont: A csukló harántredőjének kisujji végén, a tenyér felőli oldalon. 2. pont: A fül mögött, közvetlenül a csecsnyúlványcsont csúcsa mögött. 3. pont: A belboka csúcsa felett négy harántujjnyira, közvetlenül a sípcsont éle mellett. 4. pont: A talpon, a sarok közepén. A válltájék izomzatának ellazítása gyakran szükséges a nyugodt alváshoz. E célból: 5. pont: A váll legmagasabb pontja. Vízszintesig felemelt karnál, ha kezünket az ellenkező vállra helyezzük, a középső ujj begye alatt.Nagyon enyhe ingerlést alkalmazzunk, nyugtató jellegűt. Addig kezeljünk, amíg szükséges. Mielőtt altató gyógyszerhez fordulnánk, érdemes megpróbálni! |
|
ARCÜREGGYULLADÁS 1. pont: Közvetlenül az orrszárnyak két oldalán. Általában nagyon érzékeny a nyomásra; finoman, enyhén ingereljük. 2. pont: A szemöldökök között, az orrgyökön. 3. pont: A fejtetőn a középvonalban, ott, áhol a két fület összekötő vonal metszi. 4. pont: A fül mögött, a fülcimpa magasságá ban, a csecsnyúlványcsont és a trapézizom közti mélyedésben.5. pont: A kézháton az első és a második kézközépcsont között. Ha széttárjuk hüvelyk- és mutatóujjunkat, háromszög alakú terület formálódik; a pontot a háromszög csukló felé levő csúcsán, egy mél yedésben találjuk. Szintén nagyon nyomásérzékeny.Napi kétszeri kezelés szükséges, az első pontot naponta többször, akár óránként is kezeljük; az orrdugulást szünteti meg. Az orvos által előírt kezelés kiegészítésére alkalmas. |
|
ASZTMA, HÖRGHURUT 1. pont: A mellkas középvonalában, a negyedik bordaközi rés magasságában. 2. pont: A mellkas középvonalában, a mellcsont nyaki végénél, az első borda ízesülésének magasságában. 3. pont: A nyakat előrehajtva a hetedik nyakcsigolya tövisnyúlványa kiemelkedik a gerincoszlopból. Az alatta lévő gödröcskétől jobbra-balra 1 cm-re van a pont. 4. pont: A 3. ponttól kifelé egy harántujjal. 5. pont: A tenyéren, a mutatóujj alapízületének kisujj felé eső részén. Bő köpet esetén 6. pont: Behajlított térdnél a térdkalács alsó sz élét a külboka csúcsával összekötő vonal felénél.Kúraszerűen kell kezelni a javulásig. Az 1., 2. és a 4. pont kezelése a kezdődő asztmás rohamot szüntetheti. |
|
BOKAÍZÜLETI FÁJDALOM 1. pont: A boka elülső harántredőjének közepén, a két ín között. 2. pont: A külboka csúcsa és az Achilles-ín között. 3. pont: A belboka csúcsa és az Achilles-ín között. 4. pont: A külboka előtti gödör alsó részén. 5. pont: A belboka csúcsa alatt és előtt lévő gödröcskében. 6. pont: A kézen, a hüvelykujj alapízületének külső oldalán. Gyulladásnál enyhe, egyéb fájdalmaknál középerős ingerlés javasolható. A boka kifordulása, ficama után feltűnően jó hatású. |
|
CSUKLÓ-, KÉZ- ÉS UJJFÁJDALMAK 1. pont: A csukló kézháti oldalán, a harántredő közepén. 2. pont: E fölött három harántujjnyira. 3. pont: A csukló kézháti oldalán, a harántredő belső szélén levő kis gödröcskében. (Ebből az ún. tabakgödröcskéből szippantották annak idején a dohányt.) 4. pont: A csukló tenyéri oldalán, a harántbarázda középpontján. Csak kéz- és ujjfájdalmak esetén 5. pont: Négy pont az ujjak alapízületei között, a kézháton, ökölbe szorított kéznél, kissé a kézhát felé. 6. pont: Az első és második kézközépcsont között, a kézháton, a csukló felé eső részen. |
|
CSUKLÁS 1. pont: A kulcscsont alsó szélénél, az emlőbimbó vonalától egy harántujjnyira a középvonal felé2. pont: A mellkas középvonalában, a mellcsont alsó végződésénél. 3. pont: Az alkartenyér felőli oldalán, a csukló harántbarázdájának közepétől három harántujjnyira felfelé. 4. pont: A hetedik hátcsigolya töv isnyúlványának alsó végétől két harántujjnyira oldalt. A hetedik hátcsigolya a lapocka alsó csücskének magasságában található.A csuklás a rekeszizom ritmusos összerándulása. Súlyos, életveszélyes betegségek tünete is lehet, ezért makacs csuklás esetén fel tétlenül orvoshoz kell fordulni. Banális csuklásnál vagy ha a betegség oka tisztázva van, középerős ingerléssel jó eredménnyel alkalmazható. |
|
DERÉKFÁJÁS, LUMBÁGÓ 1. pont. A második ágyéki csigolya hátsó nyúlványától két harántujjnyira oldalt, kb. a küldök magasságában, hátul. 2 pont: A térdhajlat közepén. 3. pont. A külboka csúcsa és az Achilles-ín között. 4. pont: Az alkar kézháti oldalán. A csukló harántredőjének külső szélét a könyök harántredőjének külső szélével összekötő vonalban, annak felső kétharma dában. A pont kezelése közben óvatosan mozgassuk derekunkat.Két-három különösen nyomásérzékeny, fájdalmas pontot is keressünk meg a deréktájon, és nagyon enyhe, nyugtató módszerrel masszírozzuk. A kezelés fájdalomcsillapító és Izomellazító hatású. |
|
ÉJJELI ÁGYBAVIZELÉS 1. pont: A belboka csúcsa felett négy harántujjnyira, a sípcsont éle mellett. 2. pont: Behajlított térdnél a térdkalács alsó szélétől négy harántujjal lefelé, a sípcsont élétől egy harántujjal kifelé. 3. pont: A deréktájon, a második ágyéki csigolya tövisnyúlványának alsó szélétől két harántujjnyira oldalt. A pont a köldök magasságá ban van a törzs hátsó oldalán.4. pont: A has középvonalában, a szeméremcsont pereme felett. 5. pont: A has középvonalában, a köldök alatt négy harántujjnyira. Nyugtalan alvás esetén 6. pont: A csukló tenyér felőli oldalán, a harántredő kisujji végén. Enyhe ingerlést végezzünk lefekvés előtt. Kéthetes kúra után egy hét szünet, majd szükség szerint ismétlés. Az esetleges szervi okot urológus orvos zárja ki! |
|
ELHÍZÁS 1. pont: A felkar oldalsó részén, a deltaizom szélén, valamivel a végződése felett. 2. pont: A kézháton, a négyes-ötös kézközépcsont között, az ujjak közötti bőrredőtől két harántujjnyira. Kezeléskor az ujjakat hajtsuk be.3. pont: A hason, a test középvonalában, a köldök és a mellcsont vége közötti távolság felénél. 4. pont: Behajlított térdnél a térdkalács alsó széle alatt négy harántujjnyira, a sípcsont élétől egy harántujjnyira oldalt.5. pont: Az orr és a felsőajak közötti árokban. Szükséges, hogy a fogyni akaró megfelelő diétát is tartson, kellő mértékben mozogjon, motiválva legyen a fogyásra .A pontokat szimmetrikusan kezeljük, kéthetes naponkénti kezelés után egy hét szünet, majd szükség esetén ismétlés. |
|
EPEGÖRCS 1. pont: A lábszár külső oldalán, a szárkapocs fejecse alatt egy harántujjnyira. Gyakran e pont masszírozása önmagában is elegendő a fájdalom csökkentésére. 2. pont: Az első ponthoz közel, a szárkapocs fejecse alatt és előtt lévő gödröcskében. 3. pont: A tizedik hátcsigolya középső nyúlványának alsó szélétől két harántujjnyira mindkét oldalon. Ez a pont az epehólyag működését hangol ja össze.4. pont: A gyűrűsujj első ízületének a kisujj felé eső részén, oldalt; körömmel ingereljük. Hányinger, hányás esetén: 5. pont: Az alkar tenyér felőli oldalán, a csukló harántbarázdájának közepe felett három harántujjnyira. Minél erősebbek a tünet ek, annál enyhébben kell a pontokat kezelni. Nyugtató masszázst alkalmazzunk, a bevezetésben leírt módszer szerint. Szimmetrikusan, a test két oldalán kezeljünk. |
|
FEJFÁJÁS (AZ EGÉSZ FEJRE KITERJEDŐ) 1. pont: A fejtetőn a középvonalban, ott, ahol a két fülcsúcsot összekötő vonal metszené. 2. pont: A fül mögött, a fülcimpa magasságában, a csecsnyúlványcsont és a trapézizom közötti gödröcskében. 3. pont: A szemöldökök között az orrgyökön. 4. pont: Az első és a második kézközépcsont között, a kézháti oldalon. Széttárt hüvelyk- és mutatóujjunk közötti, háromszög alakú terület csúcsán, a csukló felőli sarokban. 5. pont: A külboka csúcsa és az Achilles-ín között. A fejfájás okát mindig tisztázni kell, azonban mielőtt fájdalomcsillapítóhoz fordulnánk, érdemes alkalmazni a pontmasszázst. A fejen lévő pontokat igen enyhe, nyugtató ingerléssel kezeljük. Fejtetői fejfájásnál az 1., 2. és a 4. pontot kezeljük. |
|
FEJFÁJÁS (HOMLOKTÁJI) 1. pont: A két szemöldök között, az orrgyökön. 2. pont: A szemöldök közepe felett egy harántujjnyira. 3. pont: Az első és a második kézközépcsont között a kézháton. Ha a hüvelyk- és a mutatóujjat szétterpesztjük, a háromszög alakú terület csukló felőli sarkában. 4. pont: A mutatóujj középső ízületének hüvelykujj felé eső oldalán. Körömmel kez eljük.5. pont: A lábháton, az első és a második lábközépcsont közötti mélyedésben. Makacs, visszatérő homloktáji fejfájás okát tisztázni kell! (Gégészeten, szemészeten.) |
|
FEJFÁJÁS (TARKÓTÁJI) 1. pont: A tarkón, a fülcimpa alsó szélének magasságában, a középvonaltól két harántujjnyira oldalt. Érzékeny pont. 2. pont: A kézen, a kisujj alapízületének külső oldalán. A tenyér harántbarázdájának külső végén. 3. pont: A lábfej külső oldalán, az ötödik lábközépcsont kisujjal való ízesülésénél lévő kis mélyedésben. 4. pont: Keressünk a tarkón egy-két feltűnően érzékeny pontot, ezeket nagyon enyhe nyomással masszírozzuk. PI. gyakran találunk érzékenységet a tarkó középvonalában, a tarkócsont alatt. Vérnyomás rendben? |
|
FOGFÁJÁS 1. pont: A kézháton, az első és a második kézközépcsont között. Ha széttárjuk hüvelyk- és mutatóujjunkat, háromszög alakú terület formálódik; a pontot a háromszög csukló felé eső csúcsán, egy kis mélyedésben találjuk meg. 2, pont: Szintén a kézháton, a középső és a gyűrűsujjak alapízületei közöt t.3. pont: A lábháton a második és a harmadik lábujj közti bőrredőtől egy harántujjal feljebb. Az 1., 2., 3. pontot mindkét oldalon kezeljük. Kiegészítjük a felső fogak fájdalmánál az azonos oldalon lévő következő pont kezelésével: 4. pont: Az állkapocsíz ület előtt, az állcsont alatt lévő mélyedésben.Az alsó fogak fájdalmánál az azonos oldalon levő 5. pont kezelésével egészíthetjük ki. 5. pont: Egy harántujjal előre és felfelé az állkapocsszöglettől. Összeszorított szájnál a rágóizom e helyen elődomborodi k.Amíg a fogorvoshoz jutunk vagy várunk rá, hatásos segítséget jelenthetnek ezek a pontok. Az első pont erős ingerlése fogászati kezelés alatt érzéstelenítő hatású lehet. |
|
FÜLZÚGÁS 1. pont: A fülkagyló mögött, a fülcimpa magasságában, a csecsnyúlványcsont és a trapézizom közötti mélyedésben. 2. pont: A fülcimpa magasságában, a csecsnyúlvány alatt és előtt levő kis mélyedésben. Nyitott szájnál könnyebben megtalálható. 3. pont: Közvetlenül a fül előtt. 4. pont: Az alkar kézháti oldalán, a csukló harántbarázdájának középpontja felett három harántujjnyira. 5. pont: A kisujj alapízületének külső oldalán. Kúraszerűen napi egy alkalommal végezzük, de a fülzúgás jelentkezésekor alkalmilag is hasznos kezelni. Kéthetes kúra után egy hét szünet, majd szükség esetén is métlés. A nagyothalláson is javíthat. |
|
GYOMORFÁJÁS, GYOMORGÖRCS 1. pont: A kézháton, a második és a harmadik kézközépcsont között; az ujjakkal való ízesülésüktől kissé a csukló felé. 2. pont: Az alkar tenyér felőli oldalán, a csukló harántredőjének középpo ntja felett három harántujjnyira.3. pont: A deréktájon, a köldök magasságában, a gerincoszloptól egytenyérnyire mindkét oldalon. 4. pont: A térdkalács alsó széle alatt négy harántujjnyira, a sípcsont élétől egy harántujjnyira oldalt. Fekélybetegségeknél k iegészitendő:5. pont: A láb belső oldalán, az első lábközépcsont boka felőli ízesülésénél. A tünetek okát tisztázni kell. A görcsös fájdalmak alatt erős, egyébként enyhe ingerléssel kezeljünk. |
|
GYOMORSÜLLYEDÉS 1. pont; A kéz hüvelykujjának köröm alatti ízületén, illetve a kézháti oldalon, a redő közepén. Mindkettőt körömmel kezeljük. 2. pont: A csukló tenyéroldali harántredőjének középpontja felett három harántujjnyira. 3. pont: A has középvonalában, a köldök felett egytenyérnyi távolságra. 4. pont: A térd kalács alsó széle alatt négy harántujjnyira, a sípcsont élétől egy harántujjnyira oldalt.5. pont: A lábháton, az első és a második lábközépcsont közötti mélyedésben. Napi kétszeri kezelés tíz-tizenkét napon keresztül; két hét szünet után szükség esetén ismétlés. |
|
HÁNYÁS, HÁNYINGER 1. pont: Az alkar tenyér felöli oldalán, a csukló harántredőjének közepétől két harántujjnyira. 2. pont: A mellcsont nyaki végén, középen. 3. pont: Behajlított térdnél a térdkalács alsó csücske alatt négy harántujjnyira, a sípcso nt élétől egy harántujjnyi távolságra.4. pont: A láb belső oldalán, az első lábközépcsont boka felőli ízesülésénél. 5. pont: A kézen, a hüvelykujj köröm alatti ízületének külső oldalán. Tüneti kezelésre, elsősegélyre alkalmas. A kiváltó okot mindig tisztá zni kell! Terhességi hányásnál nem alkalmazható! |
|
IDEGESSÉG, NEURÓZIS 1. pont: A csukló harántredőjének a kisujj felé eső végén, a tenyér felőli oldalon. 2. pont: A fejtetőn, a középvonalban, ahol azt a két fülcsúcsot összekötő vonal metszi. 3. pont: Tulaj donképpen négy pontból áll: az előző, a fejtetőn levő ponttól egy harántujjnyira vannak előre, hátra, jobbra, balra.4. pont: Behajlított térdnél a térdkalács alsó széle alatt négy harántujjnyira, a sípcsont élétől egy harántujjnyira oldalt. 5. pont: A belboka csúcsa felett négy harántujjnyi távolságra, közvetlenül a sípcsont széle mellett. A pontok feszültség- és szorongásoldó hatásúak. Rendszeresen ingerelve tartós javulás érhető el, de az alkalmilag fellépő ideges rosszulléteket is oldják. Vizsgák, előadások, értekezletek alatt a csuklón és a fejtetőn lévő pontok feltűnés nélkül kezelhetők. |
|
KLIMAXOS PANASZOK 1. pont: A csukló harántbarázdájának kisujji végén, a tenyér felőli oldalon. 2. pont: Az előbbi pont felett fél harántujjnyira. 3. pont: A fejtető középvonalában, ahol azt a két fülcsúcsot összekötő vonal metszi. 4. pont: A belboka fölött négy harántujjnyira, közvetlenül a sípcsont éle mellett. A pontok nyugtató, hőhullámot és verejtékezést csökkentő hatásúak. A 4. pont a belső elválasztású hormonok b efolyásolásán keresztül hat.Hét-tíz napon keresztül napi két alkalommal kezeljünk: a kezelés idejét a tünetek erős felléptekor ajánlatos kezdeni. |
|
KÖNYÖKÍZÜLETI FÁJDALOM 1. pont: Behajlított könyöknél a könyökhajlat külső végén. 2. pont: Tulajdonképpen eg y-egy pont az előbbi fölött és alatt egy harántujjnyira.3. pont: Az alkar kézháti oldalán, a csukló harántredőjének közepétől három harántujjnyira. 4. pont: Behajlított könyöknél a könyökhajlat belső végén. 5. pont: A lábszár külső oldalán, a szárkapocscsont fejecse alatt és előtt levő gödröcskében. Teniszkönyöknél az 1., 2., 3. pontokat kezeljük. |
|
LÁBIKRAGÖRCS 1. pont: A lábszár hátsó izomzata megfeszített állapotban jól látható két izomköteget képez: a köztük lévő, lefelé nyitott szöget mutató terület cs úcsa a pont.2. pont: Az előbbitől egy harántujjnyira kifelé és lefelé. 3. pont: A talp közepén. 4. pont: A térdkalácstól lefelé, a térdkalács inán. Elsősegélyként alkalmazható; a vádligörcs okát orvosnak kell tisztáznia. |
|
LÁBSZÁRFEKÉLY 1. pont: A kézháto n, az első és a második kézközépcsont között, a széttárt mutató- és hüvelykujjnál, a csukló felöli gödröcskében.2. pont: Behajlított térdnél a térdkalács belső, felső csücske felett három harántujjnyira. 3. pont: A térdhajlat külső szélén, a jól tapintható ín belső oldalán. 4. pont: A belboka felett egy harántujjnyira. Ha a fekély ezen a helyen van, akkor ezt a pontot természetesen nem kezelhetjük. Jó hatású, ha a fekély szélétől egy harántujjnyira kéthárom pontot kiválasztunk, és azokat igen enyhe ingerléssel masszírozzuk. A gyógyszeres kezelés hatásos kiegészítője. A pontokat az egészséges lábon is kezeljük! |
|
MAGAS VÉRNYOMÁS 1, pont: Behajlított könyöknél a könyökhajlat külső végén. 2. pont: A lábháton, az első és a második lábközépcsont közötti mélyedésb en.3. pont: Behajlított térdnél a térdkalács alatt négy harántujjal, a sípcsont élétől egy harántujjnyira oldalt. 4. pont: A hatodik nyakcsigolya alsó végétől három harántujjnyira oldalt. A hetedik nyakcsigolya előrehajtott nyaknál jól észlelhető, mivel kiemelkedik a gerincoszlopból. E felett van a hatodik nyakcsigolya.Gyógyszeres kezelés kiegészítésére alkalmas terápia. Az általános tünetek (fejfájás, alvászavarok, szédülés, fülzúgás stb.) enyhítésére a javasolt pontok masszírozósával egészíthetjük ki a kezelést. Vérnyomás-ellenőrzések szükségesek. |
|
MEGFÁZÁS, NÁTHA 1. pont: A kézháton, az első és a második kézközépcsont között. Ha a hüvelykujjunkat a mutatóujjunkhoz préseljük, egy kis izompúp képződik, annak a legmagasabb pontja. 2. pont: A fülkagyló mögött, a fülcimpa magasságában, a csecsnyúlványcsont és a trapézizom közötti mélyedésben. 3. pont: A hetedik nyakcsigolya tövisnyúlványa előrehajtott fejnél kiemelkedik a gerincoszlop vonalából. Közvetlenül a tövisnyúlvány alatt, az első hátcsigolya tövisnyú lványa fölött.Nehezített orrlégzés esetén: 4. pont: Az orrszárnyak középmagasságában, fél centiméterre az orrszárnytól. Köhögés esetén: 5. pont: A tenyéren, a mutatóujj alapízületének kisujj felé eső részén. Az 1., 2. és a 3. pontot naponta kétszer, a tün eti pontokat szükség szerint kell kezelni nyugtató masszázzsal, illetve középerős nyomással. |
|
MEREV NYAK 1. pont: A fül mögött, a fülcimpa magasságában, a csecsnyúlványcsont és a trapézizom közötti gödröcskében. 2. pont: A váll legmagasabb pontja. Vízszintesig felemelt kezünket, ha az ellenoldali vállra helyezzük, a középső ujjunk begye alatt. 3. pont: Az alkar kézháti oldalán, a csukló harántredőjének közepétől három harántujjnyira. 4. pont: A kézen a kisujj alapízületének külső oldalán, a tenyér harántbarázdájának végén. Általában rossz helyzetben alvásnak, "elfekvésnek", huzatnak tulajdonítják ezt a fájdalmas betegséget. Feltűnően gyakran alakul ki rossz lelkiállapotban, így ismétlődése esetén a lelki élet rendezése is fontos. |
|
MIGRÉN 1. pont: A halántékon, a szemöldök végétől másfél harántujjnyira lévő mélyedésben. 2. pont: A szemöldök közepén. 3. pont: A fülkagyló csúcsa felett két harántujjnyira. Rágáskor a halántékizom mozgása idáig terjed. 4. pont: A gyűrűsujj középső ízületének kisujj felé eső oldalá n. Körömmel.5. pont: A külboka felett két harántujjnyira, a szárkapocs hátsó élénél. Neuralgiás fejfájásnál: 6. pont: A tenyéren, a mutatóujj alapízületének kisujj felőli oldalán. |
|
NYAKCSIGOLYA OKOZTA BÁNTALMAK 1. pont: A fül mögött, a fülcimpa magasságában, a csecsnyúlványcsont és a trapézizom közötti mélyedésben. 2. pont: Az állcsúcs és az alsó ajak között lévő árokban, középen. 3. pont: Az alkar kézháti oldalán, a csukló harántredőjének középpontjától három harántujjnyira felfelé. 4. pont: Behajlított t érdnél a térdkalács csúcsát a külboka csúcsával összekötő távolság felénél. Nyakbántalmaknál érzékeny pont. Visszeres lábaknál kezelése tilos!5. pont: A külboka csúcsa és az Achilles-ín között. A karok zsibbadása esetén: 6. pont: A könyök harántredőjének külső szélén. |
|
ORRVÉRZÉS 1. pont: Az orrnyílások alatt. 2. pont: A koponyatetőn a középvonalban, a nagykutacsnál. Kisgyerekeknél vigyázat, ha a kutacs még nem záródott, tilos kezelni! 3. pont: A fül mögött, a csecsnyúlványcsont és a trapézizom közötti mélyedésben. 4. pont: Az első és második kézközépcsont között, a kézháti oldalon. Ha a hüvelyk- és a mutatóujjunkat szétterpesztjük, háromszög alakú terület képződik; a csukló felé eső sarokban találjuk a pontot. 5. pont: A láb nagyujján, a körömágytól fél cm-re. Elsősegélyként alkalmazhatjuk. Ismétlődő orrvérzések esetén az okot orvosnak kell tisztáznia! |
|
ÖVSÖMÖR 1. pont: Behajlított könyöknél a könyök harántbarázdájának külső végénél. 2. pont: Behajlított térdnél a térdkalács belső, felső csücske felett három harántujjnyira.3. pont: A térdhajlat közepén. 4. pont: A gerincoszlop mellett, a fájdalom és a kiütések magasságában, a csigolyatestektől egy harántujjnyira jobbra és balra. 5. pont: A kéz hüvelykujjának köröm alatti ízületénél, a külső oldalon. Körömmel kezeljük.A fenti pontok masszírozása a betegség lefolyását rövidíti, a fájdalmat csillapítja. Bordaközi ideggyulladásnál is alkalmazható. Középerős ingerléssel kezeljük. A gyógyszeres kezelés kiegészítésére alkalmas. |
|
PATTANÁSOS BŐR 1. pont: A kézháton a z első és a második kézközépcsont között. Ha széttárjuk hüvelyk- és mutatóujjunkat, háromszög alakú terület formálódik; a keresett pont a csukló felé eső csúcsán, kis mélyedésben van.2. pont: Behajlított térdnél a sípcsont belső bütyke és a sípcsont belső éle alkotta mélyedésben. Egy magasságban van a sípcsont elülső bütykével. Ránctalanító hatása is lehet. 3. pont: A belboka csúcsa felett négy harántujjnyira, közvetlen a sípcsont élénél. 4. pont: A csukló harántredőjének kisujji végén, a tenyéri oldalon. Rendszeres kezeléssel javulást érünk el, vagy éppens éggel elmúlik a pattanásképződés.Gyógyszeres kezeléssel vagy egyéb módszerekkel kombinálható. |
|
REKEDTSÉG 1. pont: A mutatóujj körömágyának hüvelykujj felé eső része alatt. 2. pont: A kézháton, az első és a második kézközépcsont között, a csukló felé eső mélyedésben; szétterpesztett ujjaknál válik láthatóvá. 3. pont: Az alkar tenyér felöli oldalán, a csukló harántredőjének kisujji vége felett egy harántujjnyira. 4. pont: Az ádámcsutka magasságában, attól négy harántujj nyira oldalt, a hosszú nyakizom két izomkötege között. Egyszerre csak az egyik oldalon szabad ezt a pontot kezelni, nagyon enyhe nyomással, a közeli ütőér leszorításának veszélye miatt.Tartós rekedtséggel mielőbb gégész szakorvoshoz kell fo rdulni! |
|
SZEMBETEGSÉGEK Tompalátás, kancsalság, kötőhártya-gyulladás 1. pont: A fej középvonalában, a két szemöldök között. 2. pont: Előretekintő szem pupillájának vonalában, a szemöldökön. 3. pont: A halántékon, a külső szemzugtól két harántujjnyira levő mélyedésben.4. pont: A fülkagyló mögött, a fülcimpa magasságában, a csecsnyúlványcsont és a trapézizom közötti mélyedésben. 5. pont: A kézháton, az első és a második kézközépcsont között. Ha hüvelykujjunkat mutatóujjunkhoz szorítjuk, egy kis izompúp képződ ik, annak a legmagasabb pontja.6. pont: A hüvelykujj köröm alatti ízületének mutatóujj felöli oldalán. Körömmel kezeljük. Két héten keresztül naponta kezeljünk; egy hét szünet után ismételni lehet. Enyhe ingert alkalmazzunk: |
|
SZEXUÁLIS ZAVAROK, IMPOTENCIA 1. pont: Négy harántujjal a köldök alatt, a test középvonalában. 2. pont: Az előbbitől másfél centiméterre, mindkét oldalon. 3. pont: A belboka csúcsa felett négy harántujjnyira, közvetlenül a sípcsont éle mellett. 4. pont: Behajlított térdnél a térdkalác s alsó széle alatt négy harántujjnyira, a sípcsont élétől egy harántujjnyira oldalt.5. pont: Deréktájon, a köldök magasságában, a középvonaltól két harántujjnyira kétoldalt. Középerős ingerléssel, naponta egyszer, tíz-tizennégy napon keresztül. |
|
TÉRDÍZÜLETI FÁJDALOM 1. pont: A térdkalács felső, külső csücske felett három harántujjnyira. 2. pont: A térdkalács felső, belső csücske felett három harántujjnyira.3. pont. A térdkalács alsó csúcsától induló sz éles ín jobb és bal oldalán lévő mélyedésben.4. pont: A lábszár külső oldalán, a szárkapocscsont fejecse előtt és alatt lévő gödröcskében. 5. pont: A 4. ponttal egy magasságban, a lábszár belső oldalán, a sípcsont bütyke alatt.6. pont: A mutatóujj másodi k ízületének hüvelykujj felé eső oldalán. Körömmel kezeljük.A kezelést a térd gyulladásos betegségeinél enyhe ingerléssel végezzük. Az ízület kopásos, degeneratív betegségeinél középerős ingerlés szükséges.Ficam, izom, ínhúzódás utókezelésére, elsősegél yeként is alkalmazható.Az 1-5. pontot behajlított térdnél találjuk meg, és olyan helyzetben is kezeljük! |
|
VÁLLÍZÜLETI FÁJDALOM 1. pont: A váll elülső, oldalsó részén. Felemelt karnál egy kis gödröcske képződik e helyen. Nagyon érzékeny pont.2. pont: A váll oldalsó részén, a deltaizom közepén. 3. pont: A váll legmagasabb pontja. Vízszintig emelt kezünket az ellenoldali vállra helyezve a középső ujjunk begye alatt van. 4. pont: A lapocka külső széfének közepénél. 5. pont: A térdkalács alsó szélét a külboka csúcsával ös szekötő távolság felénél.6. pont: A mutatóujj alapízületének hüvelykujj felé eső szélén. Fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatású kezelés, naponta kétszer, a tünetek fennállásáig végezzük. |