MEK fejléc

A KALOCSAI
HAYNALD OBSZERVATÓRIUM
TÖRTÉNETE

Tartalmi kivonat

Jelen munka célja a Kalocsán működött Haynald Obszervatórium alapításának története, az ott dolgozó munkatársak tevékenységének bemutatása.

A munka második része az Obszervatórium munkatársai által közölt munkák bibliográfiája.

Abstract

The aim of the present work is to collect all information about the foundation, the history and the astronomical activity of the coworkers of the Haynald Observatory founded in 1878 by Ludwig Haynald archbishop of Kalocsa, Hungary. The work also contains the bibliography of scientific papers published by the coworkers of the Observatory.

l. Előszó

1959-ben a szovjet Luna-3 lefényképezte a Hold túlsó, a Földről soha nem látható oldalát. A Földre továbbított fényképfelvételek alapján megindult ennek az oldalnak is a föltérképezése, a kráterek, síkságok elnevezése. A névadás során az egyes objektumokat kiemelkedő tudósokról nevezték el. A Hold túlsó, nem látható oldalán kilenc magyar, illetve magyar származású természettudós neve került a Hold-atlaszba. Köztük van Fényi Gyula is. Ki volt ő, mivel írta be nevét a tudománytörténetbe?

Fényi Gyula előbb jezsuita szerzetes-tanárként, majd az 1878-ban alapított Haynald Obszervatórium igazgatójaként majdnem fél évszázadot élt és dolgozott Kalocsán. Itt alkotta meg maradandó értékű napfizikai és meteorológiai munkáit, amelynek alapján ma is idézik a kutatók. Élete, tevékenysége az Érseki Főgimnáziumhoz, és az ott alapított Haynald Obszervatóriumhoz kapcsolódik. Tudományos teljesítménye világszerte ismert és elismert kutatóvá avatta őt. Tevékenysége meghatározó volt az Obszervatórium történetében, igazgatása alatt volt az intézmény fénykora. A Haynald Obszervatórium történetét végigkísérjük 1878-ban történt alapításától a Fényi utáni - hanyatló - szakaszon át az 1949-ben történt megszüntetéséig. Sajnos, az Obszervatórium levelezése, feljegyzései, irattára elkallódott, így munkánk során az egyéb levéltári forrásokat kellett felkutatni, az intézmény története és munkatársai által publikált dolgozatok összeállításához. Még nehezebb feladatnak bizonyult az életrajzi adatok összegyűjtése. Munkánk során igyekeztünk felvázolni azokat a kapcsolatokat is, amelyek kiépültek a hazai és külföldi intézmények között, biztosítva ennek a kis intézménynek működését, folyamatos tudományos tevékenységét. Véleményünk szerint több új adatot sikerült találnunk, ami adalék lehet a hazai csillagászat történetének - egyszer feltétlenül elvégzendő - megírásához. Bár az eddig megírt, a hazai csillagászat történetét röviden összefoglaló, munkák vezérfonalat adnak (1, 2, 3, 4) a téma fontossága a világnézet, a művelődés- és tudománytörténet formálódásában részletesebb feldolgozást igényelne. Kiinduló anyagként általában az intézmények által kiadott ismertetők szolgálnak, melyben leírták a csillagdák felszerelését, műszereit, néha még a könyvtárról is ejtenek néhány szót. Így Konkoly-Thege Miklós is ismerteti az általa 1871-ben alapított magán - csillagvizsgáló műszereit (5), az ezután Kalocsán alapított Csillagda felszerelését először első igazgatója Carl Braun írta le (6), majd Tóth Mike (7), Fényi Gyula (8, 9, 10), majd a gimnázium 50 éves jubileuma kapcsán ismét Tóth Mike (11) és Angehrn Tivadar is közöl ilyen témájú munkát (12). Röviden leírják a Gothard-fivérek is Herényben, Szombathely mellett, 1881-ben alapított magán Astrophysikai Observatóriumuk felszerelését (13). Az Egri Érseki Líceum Csillagvizsgálójának történetét röviden az "Astronomische Gesellschaft" 1930-ban Magyarországon tartott konferenciájára kiadott rövid ismertetőben foglalják össze (14), ill. Hell Miksával kapcsolatban jelent meg munka (15).

A Kalocsán dolgozott csillagászok, meteorológusok közül csak Carl Braunról (16-20) és Fényi Gyuláról (21-28) jelentek meg életüket, munkásságukat bemutató írások. Annak ellenére, hogy Fényi Gyuláról elég nagyszámú munka jelent meg, ezek általában nem új források feldolgozásával készültek. Ezért tartottuk fontosnak felkutatni az Obszervatóriumra magára és a benne dolgozó kutatókra vonatkozó dokumentumok, személyes visszaemlékezések lehetőség szerinti legteljesebb választékát és annak feldolgozását. Az Obszervatórium munkatársai tollából megjelent írások összegyűjtését az eredeti folyóiratok átnézésével végeztük el, csak iránymutatóként használva az - elsősorban Fényi munkásságát ismertető - bibliográfiákat (11, 29, 30).

Jelen munka az MTA támogatásával jelenhetik meg. Köszönöm Ondvári Árpád tanácsosnak a megjelenés lehetőségeinek feltárását és figyelmét a kézirat sorsa iránt.

A munka elkészítése során elsősorban a Kalocsai Érseki Hatóság Levéltárában lévő anyagokra támaszkodtunk. Értékes hozzájárulást jelentett a Kalocsai I. István Gimnázium és az MTA Csillagászati Kutató Intézete birtokában lévő anyag. Ezúttal is szeretném kifejezni ezen intézményeknek köszönetemet.

Külön köszönet illeti Bay Jenőt, ifj. Bartha Lajost, Hamvas Józsefet, Holovics Flóriánt, Horváth Józsefet, Keszthelyi Sándort, dr. Tibor Mátyást, Vargha Domokosnét a munka elkészítésében nyújtott segítségükért és támogatásukért. Köszönöm dr. Kiss Györgyinek és Várszegi Alojziának a kézirat elkészítésében nyújtott segítségüket.

Budapest, 1986. április l.

A szerző

2. Kalocsa a múlt század hetvenes éveiben

Kalocsa, ez a Duna partján fekvő alföldi "csinos város" (31), amely mint érseki székhely, s a kalocsai egyháztartomány központja régóta művelődési gócpontja az egész vidéknek. A város első püspöke Asztrik, I. István a várost mint püspökséget alapította. A város fejlődése szempontjából meghatározó volt az érsekség, amely a város 9200 holdnyi területéből 3600 kh-nyit foglalt magában (32). A település korán városiasodott. Az 1. ábra egy 1772-es térkép szerint mutatja a várost. Tárgyunk jellegéből következik, hogy itt elsősorban a művelődési vonatkozásokra térünk ki. Röviden mégis megemlítjük, hogy a város első hajóállomása Foktőn 1843-ban létesült, a Duna-gőzhajózási Társaság üzemeltette. Az első vasutat, amely a várost Kiskőrössel, és ezen keresztül a Budapest-Zimony fővonallal kötötte össze, 1882. december 5-én nyitották meg (32). Az érseki uradalom terményeinek feldolgozására a városban több nagy malom működött, az itt dolgozó fuvarosok révén indult meg a postaszolgálat. A posta 1852-es alapítása előtt u.i. hetenként kétszer ők vitték a postát Paksra. Ezenkívül az uradalomnak külön is volt postaszolgálata (32). A városban jelentős számú mesterember dolgozott. Egy 1851-es összeírás szerint a városban már akkor 357 céhbeli mester dolgozott Kalocsán (32). A később sűrűn előforduló alapítványi összegek, műszerbeszerzések értékének összehasonlítására itt említjük meg, hogy a múlt század hetvenes éveiben egy napi mezei napszám 60-140 kr volt, egy hold kerti szántó vételára 3-400 Ft között mozgott.

A város lakóinak száma a belterületen, 1884-ben, 8598 volt (33). A városban 1848 előtt már működött az Olvasó Egylet, 1870-ben Polgári Olvasókör alakult (32). Feltehetően a városban az írástudók száma lényegesen meghaladhatta az 1870-es országos 25%-os átlagot (32). A városban 1871-ben tornaegylet alakult, amely tűzoltással is foglalkozott. Ebben az évben indul az első helyi napilap, a Kalocsai Lapok, amely 1878-tól Kalocsai Néplap címmel jelent meg. A város első kórházát Nádasdy Ferenc érsek 1849-ben alapítja.

A városban később megalakul a Kalocsai és Kalocsa-vidéki Keresztény Munkás Egyesület, melynek alapszabályát 1899-ben hagyják jóvá. Hamarosan, 1904-ben, megalakult a Kalocsai Katholikus Földművelő Ifjúsági Egyesület is (34). A város 1862 telén az erős téli árvíztől sokat szenved, ezért már 1866-67-ben megépül a körtöltés, amely az addig rendszeres árvízi pusztításokat megfékezi.


1. ábra Kalocsa topográfiai térképe 1772-ből
Az Érseki Levéltárban lévő egykorú eredeti után

A városban székel a főkáptalan, az egyházi főtörvényszék (35) és a királyi törvényszék. Nézzük ezután a város oktatási intézményeit! Az oktatásügy kezdetét a török világ megszűntétől számíthatjuk. A felszabadított egyházmegyében nagy volt a paphiány, ennek pótlására alapította Patasich Gábor érsek 1733-ban a nagyszemináriumot, amely a paputánpótlást volt hivatva biztosítani. Utóda az érseki székben Klobusiczky Ferenc 1757. jún. 13-án megkezdi a jelenleg is meglévő új nagyszeminárumi épület építését, amelyet Batthyányi József (1727-1799) érseksége alatt 1764. aug. 15-én fejeznek be. Ő építette a gimnáziumot és a nemesi konviktust, amelyet 1764-ben nyitnak meg. Ő hozta az első nyomdát Kalocsára Esztergomból 1768-ban, amelyet a piaristák kapnak meg, majd tőlük Malatin és Holmayer vették meg.

A város oktatás ügyének felvirágoztatása szintén Haynald Lajos (1816-1891) érsek nevéhez fűződik. Ő tesz 100000 Ft alapítványt egy intézmény létrehozására, amelybe 1860. szept. 7-én a csehországi Horazdiovitz-ból iskola nővérek érkeznek. Ők oktatják a polgári iskolai tanárnőket, tanítónőket, később az óvónőket (36). A képzés színvonalára jellemző, hogy Haynald a természettani eszközökre 1870-ben 400 Ft-ot adott (36). Az intézményben tanítottak a kalocsai Főgimnázium tanárai, így Carl Braun, Menyhárt László és később Hegyi Lajos is. A tanítóképző intézet fejlesztésében is jelentős érdeme volt Haynald Lajosnak, ő bővítette az intézményt 1883-ban négyosztályúvá (32). Egy forrás szerint Haynald adakozásai, alapítványai az ötmilliót is megközelítik (37). A városban 1891-ben már 9 tanító működött, a gimnázium pedig 1865 és 1910 között 1437 érettségizettet bocsátott útjára. A város addigi leghíresebb embere Katona István (1732-1811) a jeles történetíró, aki többek között a város történetét is megírta (38) .

Ez volt tehát az a kulturális környezet, ahol a Csillagda létrejött, amely később gyorsan integrálódott a város szellemi életébe.

3. A Gimnázium rövid története

Az alábbiakban röviden összefoglaljuk a kalocsai Érseki Főgimnázium rövid történetét. Nem lehet ezzel más célunk, csak az, hogy inkább technikatörténeti, mint művelődéstörténeti összefoglalást végezzünk. Összeállításunkban Tóth Mike és Kerkay György munkáira támaszkodtunk (11, 39).

A középfokú oktatás kezdetét Kalocsán 1765. november 6-tól számíthatjuk, amikor az akkor piaristák kezelésében lévő intézményben megnyitották az első tanévet. Kevés adat áll rendelkezésünkre erről az iskoláról. Tudjuk, hogy az iskolában 1781-ben már működött nyomda, amely - számunkra ismeretlen okok miatt - 1817-ben megszűnt. Az intézmény, amely ekkor algimnázium volt, fejlődésének jelentős állomása, amikor Kunszt József (1790-1867) alapítványából felépítik és megnyitják a Gimnázium új épületét. Ma is látható emléktábla örökíti meg az intézmény célját:

	"Isten dicsőségére, a honi katholikus ifjúság erkölcsi s tudományos
	kiműveltetésére szánta, emelte, alapította, s Szent István király pártfogása,
	s védelme alá helyezte Kunszt József kalocsai s bácsi érsek
	1860-ban."

Az alapító az intézmény kezelését a jezsuitákra bízza, akik magas színtű oktatói tevékenységükről is közismertek voltak. A Gimnázium - akkori nevén Stephaneum - első rektora Weninger Sándor lett, aki a fennmaradt adatok tanúsága szerint, a Magyar Tudományos Akadémia céljaira 10000 Ft-os alapítványt tett. 1863-ban felépült a kollégium új szárnya, 1869-ben pedig elkészült a Haynald utcára néző épületszárny, amelyre később a Csillagda falait húzták fel. Érseksége alatt az intézményt jelentősen támogatta Haynald Lajos (1816-1891) bíboros kalocsai érsek is.[1] 1905-ben elkészült a főutcai épület is. Ekkor szervezték meg a szertárakat, előadótermeket, gyűjteményeket. Korszerű műszereket szereznek be. 1903-ban Császka György adományából az intézménybe bevezetik a villanyt. Az I. világháború és az azt követő békekötések, majd a gazdasági válság miatt az intézmény fejlődése megtorpan, bár minden kalocsai érsek igyekszik támogatni az intézetet. 1949-ben a Gimnáziumot államosítják. Az intézmény fejlődése azonban csak a 60-as években kap újabb lendületet.

4. Az Obszervatórium alapítása

Az alapítás leírásakor elsősorban nem az Obszervatóriumról eddig publikált művekre (6-12, 40-43), hanem inkább eredeti levelekre igyekszünk támaszkodni.

Haynald Lajos sokoldalú művelt ember volt. Bár érdeklődése elsősorban a botanikához vonzotta, mégis vásárolt magának egy távcsövet.

Így ír erről Trefort Ágostonnak (1817-1888), aki 1872-től vallás- és közoktatásügyi miniszter volt:

"dilettánskodó égbolti észleleteimre - miután egy előbbi igen jó távcsövemet elajándékoztam [2] - Merznek világhírű müncheni intézetében egy négyhüvelykes refractort készítettem, amely azonban magas és széles állványával és ennek nagyon célirányos és complikált mechanizmusával személyes észleléseimre nem lőn alkalmas" (44). E vásárlást Dr. Schenzl Guido főmeteorológus intézte (8).

Így születik meg a terv, hogy a távcső elhelyezésére építsenek egy kis kupolát, vásároljanak néhány jobb órát, passage műszert (12). A terv hamarosan országos nyilvánosságot kap. Talán többen is érzik, hogy a régi egyházi vezetők (Pázmány, Eszterházy, Batthyányi) jó tradíciói folytatódhatnak. A várakozás azért is nagy volt, mert mint ismeretes, ez idő tájt Magyarországon nem volt állami csillagvizsgáló intézet. Az érsek 1877. február elején levélben fordulhatott Konkoly-Thege Miklós - mint a hozzá írt levelek címzésén állt - a földbirtokos és magáncsillagász úrhoz, hogy segítsen a terv kivitelezésében. (A levélről másolat nem maradt fenn). Konkoly 1877. február 24-i válaszlevelében elutasítja azt a javaslatot, hogy az Obszervatóriumot használt műszerekkel szereljék fel. Ma már nem kideríthető, ki vetette fel azt az ötletet, de a válaszlevélben Konkoly megírja, hogy a Marksee-ben lévő 5 hüvelykes Siemens-féle tranzitcső is, valamint a Speyer Lyceum-ban lévő cső is rossz. Javasolja, hogy helyette COOK cégtől vásárolják meg a 2 1/4'-os csövet, ennek akkori ára 51 font 10 sh volt. Már ebben a levélben felveti Konkoly, hogy a Csillagdába be kell vezetni a távírót, amit ő Szalay távírda igazgatójától díjmentesen vél megszerezni (45). Már ebből a levélből is látszik, hogy az érsek alkalmas embert választott a Csillagda felszerelésére, mivel Konkolynak remek kapcsolata lehetett a műszereket szállító külföldi - elsősorban angol és német - valamint hazai cégekkel.

Már 1877. márc. 10-én az érsek új levelet kap Konkolytól, amelyben vállalja, hogy a forgó tetőt 260 Ft-ért saját embereivel elkészíti, a bádogos munkát javasolja kalocsai mesterekkel elvégeztetni (46).

Egy fennmaradt, 1877. márc. 5.-i, 1300 Ft-ról szóló nyugta arról tanúskodik, hogy az érsek jelentős pénzösszeget bocsátott Konkoly rendelkezésére a műszerbeszerzésre (47).

Működésbe lép az érseki uradalom gépezete is. Tomsich Mátyás uradalmi mérnök márc. 8-án levelet ír az érseknek, melyben javasolja, hogy a "legalkalmasabb hely végül a gimnázium épületben létező lépcsőház teteje mutatkozik, amelyben jelenleg a gimnáziumi észlelde van". (Ismeretes, hogy meteorológiai észlelések már 1870-től folytak az intézményben). A mérnök javasolja a falak megerősítését (48.). Érdekes, hogy a kivitelezési koncepció már akkor megvolt, pedig mennyi vita keletkezett még ezután;

Pesten, 1877. márc. 7-én kelt levélben az érsek közli HENNING ALAJOS intézeti igazgató atyával az Obszervatórium alapítását és annak a főgimnáziumhoz való csatolását. Mint írja: "...beállítani avégre, hogy a természettudománnyal különben is foglalkozó tanár annál biztosabban közölhesse tanítványaival a szükséges csillagászati ismereteket, de egyszersmind mások is a tanárok közül alkalmat nyerjenek, ha talán kedvök volna a csillagászattal foglalkozni". (49).

Henning Alajos - aki Liszt Ferenc unokaöccse és később gyóntatója volt - márc. 14-i levelében megköszöni az alapítványt, mivel az "...úgy mind a tanulók előmenetelének, mind a szaktanárok továbbképződésének kitűnő lendítőül szolgálanak." (50). E levél ellenére mégis később elterjedhetett az az alaptalan híresztelés, hogy a jezsuiták tiltakoztak volna a Csillagda létesítése ellen. Ma már nem kideríthető, hogy mi volt a híresztelés alapja, tény, hogy szükségesnek látták ezt a Hon c. újság 1878. márc. 19-i számában cáfolni (51).

A Csillagda alapításakor pedig nagyon fontos szerepet játszottak a didaktikai szempontok: "a gimnáziális ifjúság gyakorlati észleletek által ez irányban is kiképeztessék, ha egyikben-másikban a csillagászatra hajlam mutatkoznék, az benne hatályosabban fejleszthessék, név szerint astrophysicalis észleletek tétessenek és az intézetet gondozni és vezetni hivatott tanítókar egyes tagjai a szép tudomány terén nagyobb körben és nagyobb sikerrel foglalkozhassanak." (44).

Az új, immár komolyabb méretű, tudományos feladatok ellátására is alkalmas, Csillagda alapításáról hamarosan tudomást szerez az ország. Haynald Pesten, 1877. márc. 19-én kelt levelében jelenti be az intézmény alapítását Trefortnak. Így ír: "Tudván azt, hogy Excellentiad minden cselekvés iránt, mely a hazai tudományos művelődés előmozdítására irányul kiválóan érdeklődni szokott, vagyon szerencsém Excellentiád nagybecsű tudomására hozni, hogy a kalocsai érseki főgymnáziumomnak egy, a jezsuita atyák gondozására bizandó, csillagdának saját költségemen felállítását elrendeltem és e végre minden szükséges intézkedést már megtettem." (52).

Trefort 1877. márc. 22-én válaszol az érseknek, megköszöni az alapítást (53), 30.00 sz. levelében jóváhagyja azt.

Nagyon sok gyakorlati problémával járt az intézmény megalapítása, felszerelése. A legfontosabb kérdés, az intézmény elhelyezése, ami lényegében megszabta lehetőségeit.

Az érsek levélben fordul Konkolyhoz. Március 30-i levelében szakvéleményt kér az elhelyezésről. Elhatározott szándéka, hogy a Csillagda a gimnáziumba kerüljön: "a kalocsai Főgymnáziumom kétemeltű épületének tetjére építtessék és ezen tudományos intézetem kitágításául tekintessék, mely rendeltetése annak egy országos jelentőségű csillagdánál mindenesetre szerényebb dimenzióit is természetszerűen jelezte." (54). Korát megelőző cselekedet volt ez, egy középiskola felszerelése csillagdával: "és hogy az újabb tudomány által megkívánt elkülönített helyzet országos nagy intézeteknél igen is kell, hogy tekintetbe jöjjön, de ily magánintézeteknél, milyen a miénk, az talán kevésbé szükséges, mely anélkül, hogy a nagyobb szabású csillagdák mértékét és működési tökélyét megütné, mégis hasznos szolgálatot tehet a hazai ifjúság kioktatásának s a tudomány előmenetelének." (54). E nézetet Fényi - aki pedig inkább tudós volt, mint oktató - későbbi írásában is osztja, s így ír:

"Mert míg egyrészről a tanári testületnek ezáltal alkalma nyílik némiképp a tudományok magasabb ágaiban való ténykedésére is, addig másrészt a tanulóifjúság, habár egyenlőre még képtelen annak követésére, mégis ismereteket szerezhet magának arról, hogy valami magasabb is létezik, mit mintegy folyton szem előtt tartván ellenállhatatlanul kell, hogy ösztönöztessék a magasabb tudományosság utáni törekvésekre." (8). Így jött létre tehát azaz elhatározás, amely egy olyan Csillagdát hozott létre, amely egyike volt az elsőknek, amelyek a középfokú oktatásba vitte a csillagászatot (2). Maga az intézmény-alapítás gondolata is új volt, mert csak a XX. század húszas, harmincas éveiben "kezdett az szokásba jönni, hogy a középiskolákkal kapcsolatban mindenfelé, nevezetesen Angliában, Amerikában, egy, a mindennapi iskolarendszer körét meghaladó intézetet állítanak fel." (55).

Gyorsan megindultak a szükséges előmunkálatok. Konkoly már március 24-én arról számol be az érseknek, hogy a műszereket megrendelte (56). Haynald Bécsből 1877. április 12-én levélben fordul Treforthoz, egy sor kérdés - így például a költségvetés elkészítése - iránt érdeklődik nála (57).

Közben a Csillagda elhelyezésére további két új javaslat merült fel. Az egyik értelmében a Csillagdát az Érseki Palota parkjában lévő dombon helyezték volna el. Ez a terv nem tetszik sem az érseknek, mert mindenképp a gimnáziummal szerves egységben kívánta elhelyezni az intézményt, sem a majdani üzemeltetőknek, a jezsuitáknak sem. (Az éjszaka, a rendházon kívül végzett munka ellenkezik a rendtartással). A másik tervváltozat szerint a gimnázium udvarán építettek volna egy külön épületet a Csillagda számára. Itt akkor még szabad telek volt, mert a jelenlegi I. István utcai szertárépületet csak 1905-ben emelték, Riegl Sándor (1863-1932) tervei szerint. Az udvar azon oldalán, mint ezt 2. ábránk mutatja, akkor egy kis sütőház és gyógyszertár működött.


2. ábra "A Jézus-társasági atyák kalocsai házának
és kerületének térvázlata"

A - a Csillagda megvalósított változata
B - az új épület emelésének tervezett helye
C - A Gimnáziumon kívüli elhelyezés egyik lehetséges helye

Az innen felszálló füst és a patika "mérges gőzei" komolyan zavarták volna a megfigyelést. E változat mellett szólt viszont az, hogy a műszerek rezgésmentes elhelyezését itt egyszerűen meg tudták volna oldani, ellentétben a főépület tetejére való telepítéssel. Schenzl Guidó 1877. május 6-án levelet ír az érseknek, melyben beszámol az április 9-én és 10-én, valamint május 5-én és 6-án a helykiválasztásról Kalocsán tartott megbeszélésekről. Nem sikerült közös álláspontot kialakítani, ezért javasolja, hogy egy bizottság döntsön Trefortnál a Csillagda helyéről, ő a főépület tetejét javasolja (58). Az egyetértés nem lehetett teljes, mert másnap Konkoly is levelet ír az érseknek, "németül, hogy Braun atya is értse" (59). Ő nem tesz említést a bizottság szükségességéről, de ő sem javasolja, hogy a Csillagda a sütőházhoz kerüljön közel. Ebben a levélben történik először említés Carl Braunról, a Csillagda első igazgatójáról. Nem ismeretes, hogy ki ajánlotta Haynaldnak őt az igazgatói posztra, feltehetően a kalocsai jezsuiták valamelyike ismerhette őt, hiszen Braun mindenütt megfordult, tanult, tanított, ami a jezsuiták akkori központjainak számított.[3] Tény viszont, hogy kiválasztása szinte a Csillagda gondolatának megszületésével egyidejűleg megtörténhetett. Lehet, hogy személyesen többször is találkozott Haynalddal, mert első, fennmaradt, az érsekhez írt levele 1877. május 7-én Kalksburgból kelt (60). Ebben a levelében - feltehetően felkérésre - Braun szintén javaslatot tesz a Csillagda felszerelésére. E levélre élesen reagál Konkoly. Nem támogatja Braun javaslatát régebbi konstrukciójú műszerek beszerzésénél. Majd így ír: "Egy csillagda jó híre s neve nem attól függ, hogy milyen műszerei vannak, természetesen értem ez alatt, hogy azok a jelen színvonalán álljanak, hanem hogy mit teszek azon csillagdában" (61). Így az érsek pénzéből, Konkolynak a saját Obszervatóriuma alapításakor szerzett tapasztalata és Braun kiváló felkészültsége segítségével megindul a szervezés. 1877. június 3-án írja alá az érsek a Csillagda alapítólevelét. Érdekes dokumentum lenne ez, de sajnos nem maradt fenn. Létezéséről onnan szerezhetünk tudomást, hogy amikor 1928-ban felmerült az a gondolat, hogy a Csillagdát Pécsre telepítsék, akkor a káptalan hosszú nyilatkozatban foglalkozott a Csillagda tulajdonjogi és telekkönyvi helyzetével és az alapítólevél akkor még megvolt (62).

1877. nyarán tovább folyik a műszerek beszerzése. Konkoly a tengerparti Ostende-ben pihen, innen írt Haynaldnak, hogy szívesen átmenne Londonba, ott maga kiválasztaná és el is hozná a szükséges kronométereket (63). Egy apró probléma nehezíti a szervezést, mert eltűnt a beszerzendő műszerek listája. Ma már nem kideríthető, hogy hogyan, kinél, de mind Schenzl, mind Konkoly határozottan tagadja, hogy nála lennének (64). Konkoly közben Münchenben is járt, volt "Dr. Merz intézetében", aki továbbra is fenntartja a héthüvelykes lencsét az érsek számára, vagyis a főműszer lencséje már ekkorra elkészült (64).

Schenzl Guidó is levélben közli az érsekkel, hogy a kérdéses irat nincs nála. Ebben a levélben is ír a Csillagda elhelyezéséről, itt már azt írja, hogy "mindenekelőtt az érseki kertben lévő dombon kellene felépíteni" (65).

A Csillagda tervét tovább finomítják, végső elhelyezésében végül is az érsek dönt, az intézmény a gimnázium területén nyer elhelyezést. Ezt Haynald levélben közli a Gimnázium akkori igazgatójával (66). A felszerelésről Konkoly is sűrűn nyilvánít véleményt (67), 1878. február 15-i levelében részletesen beszámol a munkák állásáról (68), majd március 3-i és 9-i leveleiben a beszerzés előrehaladásáról tájékoztatja Haynaldot (69-70). A hó végén újabb levelet ír és ismét részletes tájékoztatót ad, mert mint írja: "...azonfelül elrendelni kegyeskedett, hogy minden írásban történjen" (71 ). Ez a krónikaíró szerencséje is, mert ettől kezdve elég sok dokumentum áll rendelkezésünkre.

Az érsek további összegeket folyósít, ezeket Konkoly rendszeresen nyugtázza, így április 3-án és 5-én is újabb összegeket kap kézhez (72-73). Közben jó ütemben folyik a felszerelés elkészítése. Konkoly június 23-i levelében jelenti, hogy a nagy kupola elkészült (64), június 26-án felajánlja, hogy Londonba utazna a beszerzés meggyorsítására (75), erre azonban nem kerül sor.

1878. július 1-re Konkoly minden nála készülő eszköz elkészültéről ad hírt, felajánlja, hogy ő személyesen jön kipakolni az eszközöket, amit hajóval fognak szállítani (76).

Július 10-én ismét pénzt igazol vissza (77), július 8-i levelében jelenti Haynaldnak, hogy július 17-én szándékozik Kalocsára menni, kitűzni a délkört (78).

1878 őszén két hónap alatt elkészül az épület. Megépül a két kupola, a meridián szoba, már csak a falak kiszáradását várják, hogy a műszereket felszerelhessék (8). A műszerek beszerzésével kapcsolatban tovább folyik a vita. Konkoly november 11-i levelében válaszol Braun támadására, tagadja, hogy az általa szállított műszerek és az eszterga használt lett volna (79). A költségek nagyok, de ismét megerősíti, hogy a morsekészülékre szükség van. Konkoly november 26-án ismét ír az érseknek (80). Ebben Braun vádjait ismét elhárítja "rosszul esett, hogy P. Braun par force mindenben hibát keresett". A továbbiakban így ír: "Csekélységem nem volt abban a szerencsés helyzetben, hogy pár évig Secchi mellett lehetett volna."

Az építkezés befejezéséről Tomsich Mátyás uradalmi mérnök 1878. december 1-én kelt levelében számol be az érseknek (81). Az elhatározás megszületésétől a befejezésig nem egész két év telt el, ami mai mértékkel is elismerendő teljesítmény. A költségek így oszlottak meg: az építés 10000 Ft-ba, az eszközök beszerzése 16400 Ft-ba került (8). Érdekes összehasonlítást közöl ezzel kapcsolatban Fényi (8). A világ akkor legnagyobb obszervatóriumát Lick (1796-1876) alapította, az átszámítva 2 millió Ft-ba került. Természetes tehát, hogy mások voltak a lehetőségei.

1878. október 8-án veszik fel az első leltárt, ennek első oldalát mutatja a 3. ábra (82). Lényegében minden műszer beérkezett, van távírda állomás is. Haynald utasítja a jószágigazgatót a költségek és az esetleges hiányok felmérésére (83). Kezdetben a Csillagda működési költségeit Haynald fedezte, erről tanúskodik egy fennmaradt elszámolás, melyet Braun készített 1881-ben (84).

A hosszú távú működést végül is egy alapítvány biztosította, melyet Haynald Lajos tett (85). E levél szerint: "A Haynald-observatóriumi felügyelet költségei eddig uradalmi pénztáramból voltak fizetve, ezen fizetéseket f. év december 1-től kezdve beszüntetem, s e helyett uradalmi pénztáramba 15000 f, azaz tizenötezer f névértékű 5% magyar kötvényben leteszem, s a kamatokat..." E járadék biztosította azt, hogy az intézmény tartós, tervezhető költségvetéshez jutott.

1890-ben készítik el az Obszervatórium működési szabályzatát (86), melyet az I. melléklet tartalmaz.

Az alapítványt Haynald Lajos utódja Császka György is fenntartja, bár annak kezelését a főkáptalanra bízza (87). A kialakuló új gazdasági viszonyokat jelzi, hogy az alapítványt tőkésítik, s azt "...alapítványszerű kezelés végett átvette, ezennel ünnepélyesen ígérvén, hogy ezen alapítvány sértetlen fenntartásáról és minél előnyösebb gyümölcsöztetéséért teljes erejéből gondoskodni fog..." (88). Ezen elhatározás biztosította a Csillagda működését, adott lehetőséget a kiadványok rendszeres megjelenésére, az üzemeltetéshez szükséges feltételek megteremtésére. Ez az irat, az "Alapító levél" az, amely végső soron a Csillagda legeredményesebb periodusában anyagi alapot jelentett Fényi Gyula munkásságához. (ld. az 1. Mellékletet)


Az 1878. okt. 8-i leltár első lapja
3. ábra "A Főtisztelendő Dr. Haynald Lajos kalocsai Érsek
Ő Excellentiája által alapított és a J/ézus/ T/ársasági/ kalocsai
főgymnáziummal egyesített Csillagdában jelenleg a következő
csillagászati és természettudományos eszközök találtatnak"

5. A Csillagda épülete

1878 őszén két hónap alatt felépült a kétkupolás Csillagda. A gimnáziumi épület lépcsőháza fölött 14 m-rel az utca szintjétől alakították ki a meridián és a vertikál szobát. Szerencsére, a gimnázium eredeti épülete statikailag alkalmas volt a bővítésre, elbírta a nagy távcső majd 7 q-ás állványát és az épületet magát. A 4. ábra az intézmény alaprajzát mutatja (6). A nagyobb kupola átmérője kb. 4 m, ebben helyezkedik el a nagytávcső.

A kisebb kupola átmérője 3 m, ez védi a kisebb távcsövet. Érdekes apróság, hogy a borravaló már akkor is fontos szerepet játszhatott. A kupolákat - mint ismeretes - Konkoly asztalosa készítette Ógyallán, majd Kalocsára jött azt összeszerelni. A jól sikerült munka után borravalót kérhetett, ami kiderült. Konkoly 1879. május 27-én levélben kér elnézést Haynaldtól, mint írja "mesteremet megdorgáltam" (89).

Az épülettől balra a tetőn egy, korláttal védett, út vezet a háromszögelési pontként használt oszlophoz. Ezt használták a földmérési rendszer pontosításakor, helyzete a meridiánhoz képest 0,5442"-al északabbra és 1,1362"-al nyugatabbra helyezkedik el. A Csillagda tájolása követi a gimnáziumi épület tájolását. A homlokzatot 5. ábránk mutatja.

Érdekes az épület függőleges tagolása is. Ezt a 6. ábra mutatja, az ábrát Braun könyvéből vettük (6). A távcsövek alatt a könyvtár, amit sötétkamrának is használtak, és a dolgozószobák voltak. A szabad szemmel végzett észlelésekre a tetőn teraszokat képeztek ki, amelyet "először cementtel nagyon szépen beborítottak, de kiderült, hogy ezt fa alapra felvinni nem tanácsos. Repedések léptek fel és szükségessé vált a cement helyett bádoglemezt használni" (6). Úgy látszik akkor sem ment minden simán...

A Csillagda tevékenysége egyre bővült, már Braun is több javaslatot tett a bővítésre. 1882. október 17-én kelt levelében azt javasolja, hogy a Csillagda részére egy kis 6 vagy 6 1/2"-os reflectort kellene beszerezni, amihez új kupolát kellene emelni. Ez lenne az alap a komolyabb tudományos munkához, mert - mint Braun írja - ismeretem szerint az egész Német-, Oroszországban és Ausztriában sehol sincs ilyen." (90). Ekkor ismét felújulhatott a Konkoly-Braun vita is. E levelében Braun kitér arra is, hogy miért javasolt ő - Konkoly ellenében - az alapítás idején refraktort. Érvelése helyes, valóban főműszerként refraktort kellett beszerezni, mert az optikailag erősebb, megbízhatóbb. A reflector elsősorban színképelemzési célokra jobb, hátránya, hogy tükrét 3-5 évenként újra kell ezüstözni.

A bővülés mégsem ebben az irányban történt. Az alapító Haynald Lajos 1891-ben elhunyt, bár utódai is sokat áldoztak a Csillagdára, bőkezűségben mégsem vehetik fel vele a versenyt. Az épületet 1894-ben két új szobával bővítik. Az adományozó Császka György kalocsai érsek 1893. július 12-én jóváhagyta a tervezett bővítés költségvetését. A terveket Husszy György uradalmi mérnök készítette el, és már 1894. március 5-én az új igazgatói szobát és a műhelyt át is adják (91). Az épület új alaprajzát mutatja a 7. ábra, amelyet Fényi munkájából vettünk (8). Így alakult ki a Csillagda épülete, amelyen az államosításig - ismereteink szerint - nem is történt változás.


4. ábra A Csillagda alaprajza az alapítás idején (6).

A lépték M = 1:250
Jól látható a vertikál- és meridiánszoba és a két kupolát körbefogó terasz. A tetőn lépcső vezet fel a háromszögelési pontként szolgáló oszlophoz.


6. ábra Az Obszervatórium átmetszeti képe

Jól mutatja, hogy a két távcső kissé zavarta egymást.


5. ábra A Csillagda homlokzata


7. ábra Az Obszervatórium alaprajza a bővítés után

A 4. és 5. jelű helyiség a hozzáépítés (Fényi munkájából)

6. Az Obszervatórium műszerei

A műszerek számbavételére az 1879. június 26-án Kovács György érsekuradalmi főszámvevő által felvett - s egy hagyatéki ügy kapcsán 1983-ban előkerült - leltár igen jó lehetőséget adott (92). Ennek az iratnak 1. oldalát mutatja a 8. ábra. Az igen precíz kimutatás szerint a Csillagda létesítésének összes költsége 28.594,80 forintot tett ki, azaz kb. 100 hold föld akkori árát. Igen tekintélyes összeg volt ez!


8. ábra Építkezési költségek

(Az 1879. június 26-i kimutatás szerint)

Sajnos, a kezdeti nagy fellendülést nem követte további, így az intézmény fejlődése - társulva ezekhez több más ok is - megtorpant.

Az Obszervatórium fő műszere a 7 hüvelykes (17.8 cm) refraktor. Optikáját a müncheni Merz-cég szállította, a többi részt, az állványt, az óragépet a Browning cégtől, Angliából vették. A távcső ekvatoriális felszerelésű, két tengely körül forgatható. A rektaszcenzio tengely a Föld tengelyével párhuzamos, a deklinacio tengelyen beállítható az égitest elhajlása. A távcső optikai teljesítőképességét Braun rosszabbnak tartja, mint a kisebb távcsőét, amit a kis (f = 220 cm) fókusztávolságnak tulajdonít. A távcső pontos beállítását Braun új, általa kidolgozott módszer szerint végezte (6). Itt is a végtelenségig precíz volt, mindig jobb, pontosabb megoldást keresett.

A másik, kisebb, 4 hüvelykes (10,2 cm) nyílású refraktort szintén a Merz-cég készítette. Ez állt - és áll ma is - a kisebb kupolában, elsősorban a Nap megfigyelésére, később oktatási, demonstrációs célokra használták. A passage (átmeneti) távcsövet a T. Cooke yorki cég szállította, 2.000 márkáért (40). Braun a minőségével nagyon elégedett volt. Nyílása 58 mm, fókusztávolsága 60 mm. Ezt a készüléket is tovább tökéletesítette, javította a távcső fókuszálását, új vízszintbeállítást készített hozzá, ehhez először Cooke-tól, majd a bécsi Reinisch-től rendelt új libellát. Használatát nehezítette, hogy az oszlop, amin állt, a márványborítás ellenére, csak egy "csúnyán falazott oszlop" (6).

A passage távcső legfontosabb kiegészítője a jó óra. Mivel akkor még nem létezett központi, rádión vehető időjel, ezért ez az egyik legalapvetőbb berendezési tárgy. Alapműszerként erre a célra a Cooke által szállított, higanyos kompenzációval ellátott ingaóra szolgált. Ára 800 márka volt (11). Természetesen Braun ezen az órán is eszközölt néhány apróbb változtatást, az anker acélalkatrészeit kvarcra cserélte, galvanikus kontaktussal látta el. A 2. számú ingaóra a meridián szobában állt. Ez higanyos kontaktussal volt ellátva, az inga végén lévő platina lemezke minden lengésnél higanyba merült és zárt egy áramkört. Ez az óra később a fizikai szertárba került. Helyette a budapesti Hoser Viktor órásmester 1905-ben, új kompenzált ingájú óráját használták (11). A harmadik ingaóra ingája csak olajjal átitatott fából készült, pontossága mégis felülmúlta a második számú óra pontosságát. A harmadik órához Konkoly egy Haussen-féle kapcsolószerkezetet ajándékozott a Csillagdának. Az ingaórák mellett az Obszervatórium felszereléséhez tartozott még egy kronométer, amelyet a W. Bröchking cég szállított Hamburgból, igazán borsos árért, 650 márkáért. Mint Braun írja, sok időt töltött el pontos beállításával. Az időmérő készülékek utolsó tagja egy másodpercszámláló volt, amelyet Braun elsősorban azért kedvelt, mivel "nagyothallásom miatt az ingaóra ütését nem hallom" (6).

Az időjelek rögzítésére szolgált a kronográf, vagy ahogy ma mondanánk x-t-író. Ezt a készüléket Bécsből, a Mayer und Wolf cégtől szerezték be. A választás nagyon jó volt, ez akkor egy korszerű műszernek számított. A papírcsíkot, amelybe egy acéltű másodpercenként egy lyukat szúrt, villanymotor (!) hajtotta, így lehetőség volt arra, hogy a szerkezet folyamatosan működjön. Ez nagy előny volt a felhúzással, vagy a súly által működtetett készülékekkel szemben! A készülékhez több áramváltó, kapcsoló, morzekészülék tartozott.

A Csillagda szögmérésekre használt legpontosabb műszerét az universalét a kasseli Breithaupt-cég szállította, ára 2300 K volt. Igen pontos műszer volt, ennek ellenére Braun ezen is több módosítást eszközölt. E szép kivitelű műszer rajzát mutatja a 9. ábra. Ugyanez a cég szállított egy Pister-féle prizmakört is. Vele Braun nem volt megelégedve, helyette inkább sextánst rendelt volna (6).


9. ábra A Csillagda szögmérésekre használt műszere.

A kasseli Breithaupt - cég szállította

Mivel a Csillagda alaptevékenységét a Nap-kutatás képezte, így fontos szerepük volt a különböző spektroszkópoknak. Erre a célra szolgált egy Vogel-féle kis spektroszkóp, amelyet a berlini Häntsch-cég készített. Egészen egyszerű készülék, pontosabb mérésekre nem volt alkalmas. Egy másik kis spektroszkópot a távcsöveket szállító Merz ajándékozott az Obszervatóriumnak. Pontos mérésekre ez sem volt alkalmas.

A Browning cégtől szintén vásároltak egy spektroszkópot, amely elvben alkalmas volt precíz mérések elvégzésére. Ez azonban nem volt megbízható, könnyen kezelhető műszer. Legnagyobb hátránya, hogy nem volt összehasonlító prizmája, így a földi etalon spektrumát nem lehetett összehasonlítani az égitestekről érkező fény spektrumával.

A végleges megoldást az jelentette, hogy Haynald Braun kérésére lehetővé tette egy nagy diszperziójú spektroszkóp beszerzését a híres londoni Hilger cégtől, 1400 márkáért (kb. 1800 korona). Ez a készülék felerősíthető volt a nagy távcsőre, jól használható, megbízható műszer volt. Konstrukciója különösen alkalmassá tette a protuberancia-vizsgálatokra. A műszer képét - egykori rézmetszet alapján - 10. ábránk mutatja. Természetesen ezen a műszeren is Braun több módosítást eszközölt.


10. ábra A nagydiszperziójú Hilger-féle spektroszkóp
a nagytávcső végére szerelve (11)

A spektroszkópos mérésekhez szükséges összehasonlító spektrumok gerjesztésére a Hauck-cégtől vásároltak szikrainduktort, a Geissler-féle csöveket az Alt-Eberhart cégtől, Ilmenauból szerezték be.

Szintén a Hauck-cég szállította az obszervatóriumon használt Zöllner-féle asztrofotométert, amely a csillagok fényének egy referencia jellel való összehasonlítására szolgált. Braun ezt is tökéletesítette. Ugyanez a cég szállított egy Glan- és Vogel-rendszerű asztrofotométert, amely két fényforrás, például a napkorong két pontja - fényességének összehasonlítására szolgál. Sajnos, a készülék túl súlyos volt, így a tubusra közvetlenül nem volt felcsavarható.

Haynald 1883. március 2-án újabb bővítést engedélyez (93). Ennek keretében - többek között - beszereznek egy üstököskeresőt (nyílása 88 mm, fókusztávolság 810 mm, ára 1120 korona) különböző mikrométereket, collimátort. Az ekkor elvégzett bővítés kb. 2400 koronát emésztett fel (93). A távcsőre szerelhető fotográfiai kamera - egyszerű fényképezőgép - is az obszervatórium akkori leltárában szerepelt. Számottevő fotográfiai munkát azonban nem tudtak végezni, mert hiányzott a megfelelő 1/1000 s másodperces expozíciót is lehetővé tevő zárszerkezet. (A hazai asztrofotográfia megteremtői a Gothárd-fivérek voltak (94).) Drága felszerelési tárgynak számított még a Zeiss-féle stereokomparátor, amelyet 3330 korona értékben szereztek be. Az égitestekről jövő sugárzás mérésére szolgált a precíziós ampermérővel ellátott Angström-féle pyrheliometer.

Fontos műszernek számított - különösen kezdetben a csillagászati helymeghatározásnál - a távíró. Bevezetését Konkoly is feltétlenül szükségesnek tartotta. Braun 1881. május 8-án levélben fordul Haynaldhoz ebben az ügyben. Itt az összeköttetést egy évre kéri csak, Kalocsa-Bécs, Kalocsa-Pola közötti kapcsolatra lenne szükség. Kéri a díjmentes vonalhasználatot, ha ezt nem sikerül elintézni, akkor a helymeghatározáshoz szükséges távíróhasználati díjat 70 Ft-ra becsüli (95). Az érsek a kérést továbbította (96), melyre a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 26.460. sz. iratában választ is kapott (97). Ennek alapján 23.636 sz. alatt engedélyezi a miniszter "egyetértésben az osztrák cs.kir. kereskedelemügyi minisztériummal földrajzi délkörök megállapítására és csillagászati megfigyelésekre, kizárólag tudományos célokra az észleletek napján 3 óra tartamára egy-egy távíróvezeték" használatát. A kiépítés költségét - amelyet az érsek vállalt - 150 Ft-ra becsülik (97). A becslés pontosnak bizonyult, mert az 1881. november 18-i levélben megküldött számla - ma is megvan - 139.83 Ft-ról szól (98). A kéthuzalú távíró kiépült, azonban a kedvezőtlen éghajlati viszonyok miatt az első méréseket csak 1881. november 19-én tudták elvégezni, amikor is 100 időjelet forgalmaztak (99). Ebből meg is határozták a Csillagda földrajzi helyzetét, a távíróvonalat azonban a későbbiekben nem nagyon használhatták. Erre utal az M. kir. Posta és Távírda Igazgatóság 1897. február 20-i levele, melyben kérdezik, hogy szükség van-e a távíróra, mert az 1882 óta nem használják (100). Fényi mégis kéri, hogy a távíróvonalat ne szereljék le (101). A kérést Császka György érsek továbbította (102), melyre május 7-én meg is kapta a választ, miszerint, "A kereskedelemügyi m. kir. Miniszter úr Őnagyméltósága f.é. április hó 24-én 16567. sz. hozzám intézett rendeletével megengedi a további fenntartást, 3 Ft félévi átalány utólagos fizetése mellett". (103). Fényi a feltételeket elfogadta (104). Ezt az ügyet sikerült egyszerűen, gyorsan elintézni. Többszöri próbálkozással sem sikerült azonban az Obszervatórium részére portómentességet szerezni, szinte érthetetlen, miért. A portómentességet 1865. október 2-án kelt törvény szabályozta, melyhez később számtalan kiegészítést hoztak (105). Így az 1870. szeptember 29-én kelt 20123/3752 sz. miniszteri rendelet alapján az állami tudományos intézetek - így a Meterológiai is - portómentességet élveztek. Ezt azonban a Csillagdának nem sikerült megszereznie. Így elutasították Váradi L. Árpád kalocsai érsek 1917. október 17-én kelt felterjesztését is, nem adtak az Obszervatórium munkatársainak félárú vasúti igazolványt, sem portómentességet (106). Angehrn - a Csillagda akkori igazgatója - elsősorban a budapesti, kolozsvári, szegedi és zágrábi földrengésjelző intézetekkel kívánt élénkebb kapcsolatba lépni, ez azonban meghiúsult.

Talán a tárgy szempontjából egy kicsit hosszúnak tűnik ez a fejezet. Azért hangsúlyozzuk azonban ezt az egész kérdéskört, mert az Obszervatórium munkatársai számára egyrészt létfontosságú volt a kommunikáció lehetősége a más intézetekben, országban dolgozó kollégáikkal, másrészt a távközlési eszközök egyre szélesebb alkalmazást nyertek a csillagászati mérésekben. A helymeghatározáshoz használt távíróról már volt szó. Úttörő, hasonló célú kísérleteket végeztek hazánkban telefonnal is (107), érdekes levél maradt fenn a telefon használatáról a pontos időleadására (108). E levél szerint: "Petheő János kir. tanácsos, m. kir. posta és távírda főigazgató úrnak, a kereskedelemügyi m. kir. miniszter úr engedélye alapján tett azon intézkedése, hogy a 2210/1903 sz. rendeletével elrendelte, hogy a vasúti, posta- és távírdahivataloknak déli 12 órakor adatni szokott jelzés naponta telefon útján az Obszervatóriumnak is leadassék, és megengedte, hogy az időjárási helyzet és a zivatarok vonulási irányának kipuhatolása végett a temesvári központi telefonhivatalba összefutó összes megyei és interurbán vonalakat hivatalból, még az éjjeli órákban is, minden megszorítás nélkül használhassa." Feltehetően ez a gyakorlat nem lehetett általános, mert a kalocsai intézmény később a jénai Zeiss-cégtől szerzett be időjel-vételre alkalmas rádiókészüléket (109).

Befejezésül megemlítjük még, hogy érthetetlen okokból Konkolynak a földrajzi hosszkülönbségek meghatározási módszereiről és a Magyarországon végzett meghatározásokról írt nagy összefoglaló munkájából a kalocsai kísérletek kimaradtak (110). Ez azért is érdekes, mert e mérések eredményeiről több publikáció is született (6, 99, 101).

Tárgyunk szempontjából meg kell még vizsgálni a fizikai szertár helyzetét is. Az ott lévő eszközök u.i. szintén a Csillagda munkatársainak rendelkezésére álltak. A fizikai szertár állapotáról, fejlődéséről Hegyi Lajos írt részletes munkát (112). Ő idézi Hómann Ottó tankerületi főigazgató véleményét, miszerint a kalocsai szertár, az ország egyik leggazdagabb középiskolai gyűjteményével bírt. Köszönhető ez a szaktanároknak is, akik a kor színvonalán adták elő a tárgyat, bőséges kísérleti anyaggal szemléltetve azt. Ki kell emelni Riegl Sándor ilyen irányú tevékenységét, aki már a kilencszázas évek elején a drót nélküli telegráffal kísérletezett, egyik elindítója volt a légelektromos megfigyeléseknek. Az Obszervatórium munkatársainak a viharjelző fejlesztésében elért nagyszerű eredményei nem jöhettek volna létre a fizikai szertár remek felszerelése és az oktatók korszerű felkészültsége nélkül.

7. Az obszervatórium könyvtára

A nagy tudományos központoktól viszonylag távol dolgozó csillagászok számára létfontosságú volt, hogy a jelentősebb csillagászati folyóiratokat, könyveket rendszeresen megkapják. Ezért fordított már az alapító nagy gondot arra, hogy a könyvtár minél nagyobb állománnyal rendelkezzék. Természetesen a régi klasszikus csillagászati művek már ekkor nem voltak elérhetők, igaz, hogy jócskán el is avultak. Elsősorban a folyóirat-beszerzésre helyeztek nagy súlyt, de a kutatók rendelkezésére álltak a kor fizikai, matematikai és természetesen csillagászati alapművei.

Természetesen a könyvtárról is kevés adat áll rendelkezésünkre. Első forrásunk Braun könyve, melyben közli az előfizetett folyóiratok jegyzékét (6). Íme a lista:

Astronomische Nachrichten                   17. kötettől;  
Comptes Rendus de l'Academie de Paris             teljes;  
Sitzungs-Berichte der Wiener Akademie,          1871-től;  
naturwissenschaftliche Classe                              
Monthly Notices of the Royal               VII. kötettől;  
Astronomical Society                                       
The Observatory                                   teljes;  
Nature                                          1879-től;  
Vierteljahrsschrift der astron. Gesellschaft      teljes;  
Naturforscher                                     teljes;  
Zeitschrift der oest. Gesellschaft für            teljes;  
Meteorologie                                               
Revue des questions scientifiques és a            teljes;  
melléklapja "Annales"                                     
Memorie della societa spettroscopisti Italiana    teljes;  
Wolf Mitteilungen von der Sternwarte       majdnem teljes. 
in Zürich                                                  

A könyvek jelentős része ajándékozásból származott. Jelentős volt azonban az alapító költségére beszerzett művek száma is. Így Braun 1879. április 10-én írt levelében is kéri az érseket 2100 gulden értékű könyv beszerzésére (113). Sajnos, csak a kísérőlevél maradt meg, erre Haynald ráírta, hogy a listát küldjék Bécsbe, véleményezésre. Egy ajándék - Bessel "Tabulae Regiomontatanea" c. könyve - kísérőlevele is fennmaradt. Az ajándékozó Konkoly-Thege Miklós azt írja ebben, hogy azért küldi a könyvet így az érseknek, mert azt hallotta, hogy a gimnáziumba címzett küldeményeket a jezsuita atyák csak késve juttatják el az Obszervatóriumba (114). (Gyanítható, hogy az ajándékozónak tetszett inkább ez a megoldás).

Az Obszervatóriumot ismertető műveiben Fényi is kitér a könyvtárra (8, 9). Innen tudjuk, hogy 1889-ig a könyvtárra 8300 Ft-ot költöttek. Ez a szám különösen akkor válik szemléletessé, ha figyelembe vesszük, hogy az építkezés hozzávetőleg 10000 Ft-ba, a műszerek 16400 Ft-ba kerültek. A Tóth Mikének a kollégiumot bemutató művében is érdekes adatokat találunk a csillagdai könyvtárról: "A szakkönyvtár az Obszervatórium lényeges felszereléséhez tartozik. Alapításkor értékét 8000 koronára becsülték. Jelenleg bátran 24000-re tehetjük. A csillagdai könyvtár rendesen járó folyóiratokkal, klasszikus szakkönyvekkel és a művelt világ legnevesebb asztronomikus intézeteink cserepéldányokként megküldött munkálataival a kollégium egyik legértékesebb kincsét képezi." (11) Épp e cserepéldányok megszerzése szempontjából volt rendkívül nagy jelentősége annak, hogy az Obszervatórium is megindította a saját kiadványát. E munkát a Csillagda második igazgatója Hünninger Adolf kezdte, és utolsó igazgatója dr. Tibor Mátyás adta ki az utolsó kötetet. A kiadványok listáját a 2. sz. melléklet tartalmazza. Összesen 17 kiadvány jelent meg ebben a sorozatban. Lényegét tekintve Braun könyvét is ebbe a sorozatba tartozónak számítjuk (6), mert az akkori szokásoknak megfelelően a csillagda leírását közölték az első füzetben. Így tették ezt a Gothard-testvérek is Herényben létesített obszervatóriumuk esetében is (115).

A kiadványokat a Csillagda mindenkori mecénásai, a kalocsai érsekek adták ki. Megmaradtak a kiadványokra vonatkozó iratok, egykori számlák is. Így tudjuk azt, hogy Braun könyvének (6) kinyomtatására Haynald 600 Ft-ot adott (116), az első négy füzet nyomtatási díja 144 Ft-ot tett ki (117), a negyedik füzet kötéséért 5,50-et számítottak fel (118). A kiadványok egy részét ajándékként küldték szét. Így Braun könyvéből kapott Eötvös Loránd egyetemi tanár, Gothard Jenő csillagász, Podmaniczky Géza Kis-Kartal, Stoczek József műegyetemi tanár ( 119).

Érdekesen alakult a VII. füzet sorsa. A kiadvány Menyhárt László Boromában, Afrikában végzett meteorológiai megfigyeléseinek Fényi által feldolgozott eredményeit tartalmazza.

A nyomtatás 300 Ft-ba került, amit Császka György érsek vállalt (120). Roppant érdekes, hogy e füzet szétküldéséről maradt egy lista, ami jól szemlélteti az Obszervatórium kiterjedt kapcsolatait (121). Íme a felsorolás:

Jezsuita Rend      28 db              Dánia                      1        
Magyarország       38                 Kuba                       1        
Kalocsán           10                 Kelet-India                1        
Osztrák Államok    23                 China                      2        
Német Államok      25                 Japán                      1        
Anglia             15                 Philipini Szigetek         1        
Franciaország      12                 Madagaszkár                1        
Belgium             6                 Jóreménység Fok            1        
Hollandia           4                 Szt. Mauritius Sziget      1        
Olaszország        14                 Ausztrália                 4        
Oroszország        11                 Washington                 5        
Spanyolország       4                 Brasília                   1        
Portugália          1                 Chíle                      1        
Svéd-Norvégia       5                 Argentín Köztársaság       2        
Helvétia            3                 USA                       20         
Athén               1                 Mexico                     5        
Összesen 248 pl.                                                          

Valóban az egész művelt világ!

Természetesen jutott a kiadványból Fényi rokonainak is, így kapott Finck János is. (Fényi ezt a nevet magyarosította Fényire.) Kellemetlensége is származott Fényinek a szétküldésből, mert nem tudni milyen megfontolásból, az egri érsek felbontatlanul visszaküldi a kiadványt, amit Fényi levélben panaszol el a kalocsai érseknek (122). (Ez az első levél, amely már céges papíron íródott.)

A kiadványt általában 300-400 közötti példányszámban adták ki, így például a X. füzet kerek 400 példányban jelent meg, kiadása 2000 koronát emésztett fel (123). Érdemes még néhány szót szólni a sorozat utolsó tagjáról a XVII. kötetről, amely 1949-ben jelent meg dr. Tibor Mátyás szerkesztésében. Ez Fényi 1896-1902 közötti protuberencia megfigyeléseit tárja a tudományos világ elé, s ez volt az utolsó életjel, amit az Obszervatórium hallatott, az államosítás után való megszüntetése előtt (124).

8. Az obszervatórium további sorsa

Az előbbiekben áttekintettük az alapítást és az Obszervatórium felszerelését. A továbbiakban megvizsgáljuk az Obszervatórium további sorsát, az ott dolgozó szerzetes csillagászok munkáját. Nem célunk, hogy e tevékenységet túl részletesen mutassuk be, hiszen most az intézmény történetével foglalkozunk elsősorban. A csillagászati és műszaki kérdéseket igyekszünk röviden és közérthetően tárgyalni, hogy e művet kezében tartó olvasó kedvét ne szegjük. A jobb áttekinthetőség kedvéért tárgyalásunkat több részben végeztük el, és az időhatárokat az intézmény élén bekövetkezett változásokhoz igazítjuk. Kis intézmény lévén az ő személye volt a meghatározó, másrészt a többi csillagász életéről gyakorlatilag nem rendelkezünk információkkal. Három fő dolgozott általában a Csillagdában: egy igazgató, egy asszisztens, egy "értelmes szolgálat-tevő" (40).

Igyekeztünk minden életrajzi adatot összegyűjteni, sok esetben azonban csak a név maradt fenn. Az életrajzi adatokat a 3. melléklet tartalmazza. Ugyanebben a mellékletben közöljük a kutatók publikációit (125, 126).

8.1. CARL BRAUN MUNKÁSSÁGA

C. Braun nagyon alapos képzést szerzett. Életében meghatározó volt Secchivel való barátsága, feltehetően ezért kezdett el csillagászattal foglalkozni.

Ez a - kortársak szerint - csapongó fantáziájú, türelmetlen ember mind az elmélet, mind a gyakorlat terén fontos eredményeket ért el. Nyugodtan állíthatjuk azonban, hogy élete fő műve mégis a kalocsai csillagda megszervezése, és munkájának beindítása volt.

Nem ismerjük azokat az információkat, amelyek alapján az alapító Haynald Lajos őt választotta a Csillagda igazgatójának. Utólag azonban e választás helyessége - legalábbis szakmai szempontból - teljes egészében beigazolódott. Braun felkészültsége, végletes precizitása volt annak biztosítéka, hogy a Csillagda felszerelése nemcsak az oktatási céloknak, hanem a tudományos munka támasztotta követelményeknek is megfeleljen. Braun kezdeti munkássága - még kalocsai évei előtt - elsősorban gyakorlati jellegű. Első műve egy könyv, amely 1865-ben Lipcsében jelent meg. Ebben lényegében három műszer leírását adja közre. Az első az úgynevezett passzázsmikrométer, amelynek segítségével a csillagok délkörön való átvonulását a személyi egyenlettől függetlenül lehet meghatározni (127).

Mint nekrológjában írja Fényi, (17) Braun ezt az ötletét is a végletekig kidolgozta, a lehető legsokoldalúbb műszerré akarta fejleszteni. Nem akadt azonban műszerész, aki azt úgy meg tudta volna valósítani.

Lényegesen nagyobb horderejű felfedezése volt a Nap fényképezését monokramatikus fénnyel végző készülék (128). Ezt sem valósította meg, pedig az ötlet nagy lehetőségeket rejtett magában. Harminc (!) évvel később a spektrohéliográf megalkotói - Hale és Deslandres - úgy nyilatkoztak, Braun közeljárt a spektrohéliográf felfedezéséhez (Idézi Dezső Loránd is, ld. még 19).

Braun sokoldalúságára, de személyisége összetett voltára is, jellemző, hogy többféle tüzérségi lövedéket, bombát talált fel és szabadalmaztatott (127). Ilyen előzmények és eredmények után érkezik Kalocsára, hogy átvegye az alakuló intézmény vezetését. A műszerbeszerzés és felszerelés körüli nehézségekről már szóltunk. Jellemző, hogy Braun még 1880 elején is panaszkodik az érseknek arra, hogy nedvesek a falak, az asztalosok lassúak (129). E levelében számol be a Csillagda munkájáról, első eredményeiről. A következőket emeli ki:

1. Meghatározták a meridiánt;
2. A székesfehérvári kiállításon bemutatta a nephoskopot, saját találmányát a felhők sebességének meghatározására (127);
3. Fémből öröknaptárt készített, ezt nem tudjuk mi lehetett;
4. Két új projekciós eljárást talált ki a földgömb leképezésére.

Itt ismét megemlíti, hogy a passzázsmikrométert még mindig senki nem tudta megvalósítani.

Braun talán megsejtett valamit, mert voltak, akik nem nézték jó szemmel a Csillagdát. Erre utal az a, Pester Lloyd-ban megjelent cikk, amely szerint a Csillagda tétlen, nem funkcionál (130). Braun ezt a vádat egy válaszcikkben igyekezett elhárítani. A válaszcikk tervezetét ugyan 1881. október 4-én (Bizony elég nagy a késés...) küldi meg az érseknek (131). Ebben jelzi, hogy novemberben kész lesz egy művel, amit kér benyújtani a Magyar Tudományos Akadémián. Jó helyre fordul, amit mutat az, hogy két év múlva a XXVI. összes ülés 1883. június 25-én Haynald Lajost a Mathematikai és Természettudományi Bizottság elnökévé választják. Érdekes a többi tisztségviselő is, alelnök Szabó József rendes tag, előadó Eötvös Loránd rendes tag (132). Ez a mű, minden valószínűség szerint a Csillagda földrajzi helyzetének meghatározásáról szólt (111) .

Braun első fontosabb munkája Kalocsán ugyanis az Obszervatórium földrajzi helyzetének meghatározása volt. Erre akkor két módszer állt rendelkezésre: Az egyik módszer szerint az észlelés helyét, azaz a Csillagda helyét az országos háromszögelési pontokhoz viszonyítva, geodétikus úton határozták meg. Pontosabb a másik módszer, a csillagászati, ahol a helymeghatározást az időmérésre vezetik vissza. Ennek során Braun az időmérést úgy oldotta meg, hogy távírójelek segítségével óráját a Bécsi Obszervatórium órájához igazította, erre használták tehát a távírót, amelyről az Obszervatórium leírásakor szóltunk. Később a helymeghatározást trigonometrikus úton is elvégezték, az így korrigált érték már megfelelt az akkori követelményeknek. E munkákról Braun a Magyar Tudományos Akadémia osztályülésein rendszeresen beszámolt (99, 111).

A csillagda földrajzi helyzetét így adták meg:

+18° 58' 35" Greenwichtől keletre
+46° 31' 41"

Ugyancsak Braun nevéhez fűződik a Nap-kutatás megindítása Kalocsán. Feltehetően ehhez Secchi adta az indítást, bár nem zárható ki Konkoly hatása sem. A Csillagda felszerelése lehetővé tette, hogy ezeket a megfigyeléseket akkor a kor színvonalán végezzék. Bár Braun kidolgozott eljárásokat a Nap-jelenségek fényképezésére, ezek - részben a szükséges anyagiak hiánya miatt - nem valósultak meg. Így az észleléseket projekciós úton, rajzolással rögzítették. Ezt a módszert használta a későbbiekben Fényi is. (Az első jelentős eredményeket hazánkban a Nap-fényképezés terén a Gothard-fivérek érték el 1881-ben Herényben alapított csillagvizsgálójukban.)

Braun a továbbiakban több kisebb jelentőségű észlelést is végzett Kalocsán. Leírta az 1882. május 16-i napfogyatkozást, kisbolygókat figyelt meg, folytatta a műszerek tökéletesítése terén végzett munkáit, de foglalkoztatta őt a kozmikus porfelhő is. Találóan jellemzi saját tevékenységét egy, Haynald-hoz írt, levelében (133), miszerint az inkább technikai, mint megfigyelés. A kapcsolat Konkollyal ekkor sem szakad meg. Haynald levélben köszön meg egy megküldött észleléssorozatot (134). Ebből az időszakból is sok anyagi természetű levél maradt meg. Így Braun 1881. áprilisában tájékoztatja Haynald Lajost a költségek alakulásáról (135). Az építkezéssel, műszerbeszerzéssel kapcsolatos elszámolás is folyik még (136, 137).

Az intézménynek terjed a híre. Erre utal egy kérvény, amit Emil Regler írt Haynaldnak állásért folyamodva a Csillagdában (138). Az Obszervatórium tevékenysége egyre bővül, Braun erejét túlfeszítve dolgozik. A nyarakat Radegundban tölti (139) , ahol lemondása után is szívesen időzött (140) .

Carl Braun 1884-ben felmentését kérte az igazgatói tisztség alól, és visszavonult Mariascheinba. Itt írta meg könyvét, amelyben részletesen ismerteti a Haynald-Obszervatórium felszerelését és az első öt évben ott végzett munkát (6).

Visszavonultságában is foglalkoztatta a Nap protuberanciáinak fényképezése (141). Közel tíz évig foglalkozott a gravitációs állandó értékének meghatározásával.

E munkájáról a Bécsi Akadémián is beszámolt 1896-ban, munkáját ott ki is nyomtatták (142), bekapcsolódott a Nap felületi hőmérséklete körül zajló vitába (143).

Külön ki kell térni Braun élete utolsó művére a "Kosmologie vom christlichen Standpunkt" c. könyvére (144). Ebben összefoglalja a századforduló kozmológiai ismereteit a katholikus egyház felfogása szerint. Fényi szerint a könyv sok új ötletet, eredeti nézőpontot képvisel, még a hit tételeivel egyet nem értők számára is tanulságos olvasmány.

8.2. AZ OBSZERVATÓRIUM TEVÉKENYSÉGE
HÜNINGER IGAZGATÁSA ALATT

Braun hivatalbeli utódja egykori asszisztense, Hüninger Adolf lett. Rövid ideig, nem egészen két évig állt az intézmény élén. Működése inkább a meteorológia terén volt jelentősebb, ezért tevékenységének ismertetése előtt ismerkedjünk meg a Haynald Obszervatóriumban végzett meteorológiai munkák eredményeivel.

A Kalocsán végzett, szervezett meteorológiai észlelések kezdetét Schenzl Guidó (1823-1890) főmeteorológus, királyi igazgató 1870. augusztus 28-i levelének kézhezvételétől számíthatjuk (145). Ebben a körlevélben ismerteti a Meteorológiai és földdelejességi magy. kir. központi intézet 1870. július 12-én kelt alapítólevelét. Ezután láttak neki a rendtagok a szükséges műszerek beszerzésének. Jelentős tétel volt ez akkor, hiszen a műszerek hazai előállítása nem volt még megoldva. A szükséges műszerek beszerzésére Haynald Lajos 100 Ft támogatást ad. Ez az adomány jelenti a kezdetét annak a nagylelkű pártfogásnak, amellyel az 1867-ben kinevezett érsek a tudomány ügyét támogatta.

Ezen a pénzen szerzik be az észlelésekhez szükséges "műszerparkot", amely a következő műszerekből állt: (146)

1 szélzászló,
1 szélrózsa,
1 max-min hőmérő,
1 barométer,
2 hőmérő,
1 nagyobb psychrométer ernyő horganyból felakasztási kereszttel,
1 1/10 m2-es esőmérő és gyűjtőpalack,
1 esőmérő üveghenger.

Ezekkel a műszerekkel indulnak az észlelések, amelyeket addig a gimnázium mindenkori természettan tanára végzett (11). Hüningeré az érdem, hogy a kalocsai meteorológiai állomást a Csillagdával egyesítette (12).

Ő kezdte meg a szélviszonyok vizsgálatát, amihez maga állított össze egy anemográfot. Felismerte, hogy a kalocsai állomás fekvésénél fogva nagyon alkalmas a szélviszonyok beható tanulmányozására. A város szinte tökéletesen sík vidéken fekszik, a legközelebbi dombok a Dunántúlon vannak, 25-30 km távolságban. Rendszeres észleléseinek eredményeit az általa indított kiadványsorozatban tette közzé, amelyből ő három füzetet szerkesztett (147, 148, 149).

A csillagászat terén Hüninger elsősorban a napfoltok megfigyeléseivel foglalkozik (148, 150, 151), de már ő is végzett protuberencia-észleléseket (147), továbbá foglalkozott a Vénusz (152), továbbá a Jupiter felszínén lévő vörös folt megfigyelésével (153). Hüninger Kalocsán 1880. március elsején kezdte meg a napfoltmegfigyeléseket (150). Megfigyeléseinek eredményeiről 1885. január 19-én számol be az Akadémián. Mint írja, az addig lefolytatott 758 észlelési nap alatt 14057 napfoltot figyelt meg. Ezeket úgy jellemezte, hogy ha ezek mind egy nap jelentkeznének, akkor egy egész napra sötétbe borítanák a Napot. Nem tudjuk, mi volt az oka annak, hogy ily rövid idő után Fényi vette át az intézmény vezetését. Munkái alapján ítélve Hüninger aktív korban lévő kutató lehetett még. Nem tudjuk, miért és mikor került Szerbiába. Ottani tudományos működéséről nincs adatunk (154).

Fő érdeme abban foglalható össze, hogy egységes intézménnyé szervezte az Obszervatóriumot, megindította annak Közleményeit, és szinten tartotta a műszerparkot, előkészítve ezzel a lehetőséget Fényi Gyula, hivatalbeli utódja számára. Bár a Csillagda vezetésétől megvált, feltehetően egy ideig Kalocsán maradt és dolgozott, mert a későbbi években is publikált.

8.3. AZ OBSZERVATÓRIUM FÉNYKORA
- FÉNYI GYULA MUNKÁSSÁGA

Amikor Fényi az Obszervatórium vezetését átvette, az már egy kialakult kapcsolatokkal rendelkező intézmény volt. Körvonalazódott tevékenységi köre, a Nap-kutatás, amelyre az akkori műszerpark megfelelő lehetőséget biztosított. Rendszeres meteorológiai megfigyelés folyt.

Fényi Gyula munkásságát két részletben tekintjük át. Az első részben meteorológiai munkásságát ismertetjük a második rész megkísérli áttekinteni csillagászati, elsősorban Nap-fizikai, tevékenységét. Nehéz dolgunk lesz, hiszen az életmű hatalmas. A munkák jól kapcsolódnak egymáshoz, a meteorológiai megfigyelések értelmezésében segít a csillagászati ismeretanyag.

8.3.1. Fényi Gyula meteorológiai munkássága

Amikor Fényi átvette az Obszervatórium vezetését, akkor már a meteorológiai munkának ott másfél évtizedes hagyománya volt. Sok kísérleti adat gyűlt össze, rendszeres észlelés folyt. Mérték a szél irányát, erősségét, a levegő hőmérsékletét. A napsütéses órák számának mérésére Fényi új műszert konstruál - ez a Jordan - Fényi-féle műszer - és rendszeresen méri a napfényes órák számát (155). A szélmérő is fontos adatokat szolgáltatott. Így ír erről Fényi (156) "1885 óta a Haynald-Obszervatóriumon egy Robinson-féle anemométer van felállítva, amely 1887-ig csak a szél útját, 1888-ban pedig annak irányát is folytonosan feljegyezte. A készülék a gimnázium tetején áll és 15 méternyire emelkedik a város többi házai fölé, úgy, hogy a szél minden felől szabadon hozzáférhet; csak azon negyedben, amely DNY és ÉNY között terül el, majdnem ugyanazon magasságig érnek fel az intézet épületei. Minthogy nagy belföldi síkságon véghez vitt anemométer észlelések különös tudományos jelentőséggel bírnak, amennyiben a szél általános törvényeit legtisztábban tüntetik elé, bátorkodom a feldolgozás eredményeiből következőket a T. Akadémiának tudomására hozni. A szél erősségének mindennapi periodikus menetét a következő képlet fejezi ki:

v=6,0442-1,5250sin(81°28'+15°x) +0,5611sin(78°+30°x)+
+0,0877sin(111°24'+454°x)

melyben a v a szél óránkénti sebességét jelenti kilométerben, x pedig az órákban kifejezett időt jelenti éjjeli félegy órától kezdve." (Tessék belegondolni, négy értékes jegyre számolni és görbét illeszteni számológép nélkül...)

Korszerű légnyomásmérő eszköz került az Obszervatóriumba dr. Boromisza Tibor szatmári püspök - a gimnázium egykori diákja - adományából. Ez egy kitűnő Richard-féle barográf volt, amely folyamatosan regisztrálta a légnyomás menetét. A hosszú észlelési periódus itt is új eredményre vezetett. Fényi kimutatta, hogy a légnyomás hármas hullámmal írható le (157).

Ezt a hármas hullámot sikerült kimutatni a Boromában tett - később ismertetésre kerülő - észlelésekből is. A meteorológiai szaksajtóban nagy érdeklődés kísérte a Kalocsán folytatott észlelések hosszú időre vonatkozó feldolgozását (158). A meteorológiai munka fontosságára utal az is, hogy az Obszervatórium közleményeiben is külön füzetet, az ötödiket, ennek szentelik (159). Ebben, és az Időjárás c. folyóiratban később publikált cikkben (160) is, bebizonyítja, hogy a szélfordulások "Sprung-törvénye beigazolódott és kétségtelen, hogy ez a törvény bármily időszakban megfelelő biztossággal érvényre jut". A törvény érvényességének, mint ezt Fényi kimutatta, az a feltétele, hogy az anemográf minden irányban nyílt helyben legyen felállítva, amint az a magyar Nagyalföldön lehetséges (22) .

Felmerülhet az olvasóban a kérdés, hogy mi a helyzet a hőmérséklettel, amelyet talán legfontosabb meteorológiai adatnak érzünk. Ennek oka korántsem abban van, mintha Fényi ezzel a kérdéssel nem foglalkozott volna. A kalocsai állomás elhelyezése azonban ebből a szempontból nem szerencsés, mivel az észleléseket a talaj szintjétől 14 m magasságban végezték, az itt mért hőmérsékleti adatok azonban jelentősen eltérhetnek a talajszintjén mért értéktől. Fényi sokat fáradozott azon, de sajnos hiába, hogy megbízható egyént találjon, aki legalább egy évig, megfelelő szabad helyen a városon kívül terminusészleléseket végezne, hogy ezekből redukciós faktort állapítson meg (22).

Fényi sokat foglalkozott az állomás műszereinek fejlesztésével, beszerzésével. Mikor az igazgatói tisztet átvette, a meteorológiai állomás csak harmadrendű volt, ő fejlesztette elsőrendűvé. Még kölcsön is kért műszert! Az első barográfot, egy ún. kis Richard-típusút, J. Hann küldte Bécsből, mert a légnyomás változás értéke és menete nyilván őt is nagyon érdekelte (22). Később épp Julius Hann bizonyítja be a légnyomás napi menetében észlelhető hármas sőt négyes hullám létezését (22).

Bár ez irányú tevékenységét nem az Obszervatóriumban, hanem a Zambezi partján fejtette ki, mégis külön meg kell emlékezni Menyhárt László meteorológiai munkásságáról.

Menyhárt László (1849-1897) középiskolai tanulmányait az egri érseki főgimnáziumban végezte. Talán természettudományos érdeklődése felkeltésében szerepet játszott az Egri Líceum és az ott lévő Csillagda, amely ugyan már hanyatló periódusában volt (14) .

Felsőfokú képesítését Pozsonyban, Insbruckban és Angliában szerzi. Az 1885-ben lezajlott nagy tisztújítás - Fényit is ekkor nevezték ki a Csillagda igazgatójává - alkalmával a kollégium rektorává és a gimnázium igazgatójává nevezik ki. 1890 nyarán vág neki missziós küldetésének, Dél-Afrikába utazik. Bár itt is elsősorban botanikával és ásványtannal foglalkozik, rendkívül fontosak meteorológiai megfigyelései, amit Kalocsán, elsősorban Fényi Gyula dolgozott fel (161 -166) ill. Schinz (125) és Hauer (126) is végeztek kiértékelést.

A missziós állomás, BOROMA, 16 km-re volt TETE városától, amely a portugál gyarmat belső-afrikai kerületének székhelye volt, és a Zambesi jobb partján feküdt. Földrajzi helyzete:

33°30' Greenwich-től keletre
16° déli szélesség

Tengerszint feletti magassága: 187 m. Az állomást 1883-ban Hiller alapította. Az állomás vezetését Menyhárt 1893 novemberében vette át Czimmermann Istvántól, volt kalocsai rendtársától. Czimmermannak egyébként is nagy szerepe lehetett abban, hogy Menyhárt Afrikába került, hiszen mikor 1889 őszén Kalocsára szabadságra visszatért, ekkor döntötte el végleg Menyhárt, hogy ő is Afrikába megy.

Czimmermann, mikor az állomás vezetését átadta Menyhártnak, még 400 km-rel tovább haladt az ősvadonban a Zambezi mentén. A boromában lévő állomás egyre jobban kiépül. Megtisztítják a helyi lakosok által szent helyként tisztelt MARENGA nevű szent hegyet, és a Zambesi partjáról oda költözik át a meteorológiai állomás, és a méréseket 1892. október 24-től kezdve itt folytatják. Később felépül a rendház és az állomás ennek tornyába települ.

1895 áprilisában Czimmermann meghal, Menyhárt utazik helyébe Zumbo-ba, ahol észleléseit tovább folytatja. Eközben természetesen botanikával is tovább foglalkozik, így őshonos paprikanövényt fedez fel Afrikában.

Tanulságos megismerkednünk a korabeli viszonyok közt jól felszerelt állomás felszerelésével. A műszerek a Zambezi partjához közel, egy szalmatetejű házban nyertek elhelyezést. Az alapműszerekre a pénzt Haynald Lajos adta. Az ő költségén szerzik be a psychrométert (száraz-nedves hőmérő), a légnyomás és hőmérséklet-regisztráló készülékeket. A szélirány mérésére szélzászlót állítanak fel. A légnyomásregisztrálót a párizsi Richard Fréres cégtől szerezték be, az általa mutatott értéket aneroid barométerrel hitelesítették, az alapetalon pedig egy hypsométer volt, amely a légnyomás abszolút értékét adja. Az állomás műszerkészletét három nagy és hat kisebb hőmérő egészítette ki. Később az állomást felszerelték a légköri villamosság mérésére alkalmas készülékkel is, amelyet 657 koronáért vásároltak.

Rendkívül nagy jelentőségűek voltak ezek a megfigyelések, hiszen ebben az időben a hazai hálózat is problémákkal küszködött, Afrika ezen részének éghajlatáról pedig gyakorlatilag teljesen hiányoztak a szisztematikus észlelések és feldolgozásuk. A mai Mozambik területén, az akkori portugál gyarmaton fekvő állomás végzett észlelés egy olyan, még akkor földrajzilag sem eléggé feltárt területről szolgáltatott adatokat, amely 30 napi járóföldre feküdt a tengertől és a civilizált helységektől. Menyhárt megfigyelései nemcsak a légköri adatokra korlátozódnak, hanem lejegyzi a benszülöttek megfigyeléseit, a meteorológiai jelenségekhez kapcsolódó szokásokat is. Megállapítja, hogy az őslakók jól ismerik szűkebb környezetük éghajlati viszonyait, bár természetesen írástudatlanok.

Fényi Gyula Menyhárdt László adatainak feldolgozását a rájellemző gondossággal végezte el, és azokat a "Haynald Observatórium Közleményei" két önálló - VII. és IX. kötetében is közzétette (167, 168). Ezen észlelések fordították Fényi figyelmét a légnyomás napi hullámzásának tanulmányozására (22). Élénk volt tehát a szellemi kapcsolat a Dél-Afrikában fekvő magyar missziós rendház és a Haynald Obszervatórium között. Így joggal írja Fényi, hogy Menyhárt meteorológiai állomása a Haynald Obszervatórium kihelyezett részlege.

Bár Menyhárt László munkásságának súlypontja a botanika és az ásványtan területére esik, mégis meteorológiai munkássága is életműve elévülhetetlen része.

Fényi Gyula mindent megtett, hogy Menyhárt László váratlan halála miatt megszakadt majd egy évtizedes folyamatos észleléseit folytassák. Ennek ellenére sem sikerült elérnie, hogy egy rendtagot teljes időben a meteorológiai észlelésekkel foglalkoztassanak. A további meteorológiai észlelésekről, vagy feldolgozásukról nem rendelkezünk adatokkal.

Mint fentebb többször is kitértünk rá, mind Braun, mind Fényi sokat fáradozott a mérőeszközök tökéletesítésén. Igazán sokat azonban Fényi a viharjelző tökéletesítésén fáradozott. Lapozva a korabeli szaksajtót, az a benyomásunk támadt, hogy e műszert mindenki, aki adott magára, egy kicsit tökéletesítette. E nagy lelkesedés azzal magyarázható, hogy a századfordulón a drót nélküli hírközlés hatalmas fejlődésen ment át. Anélkül, hogy a rádió felfedezése körül zajló prioritási vitába be kívánnánk kapcsolódni, megjegyezzük, hogy a viharjelző felfedezése egyértelműen A. Sz. Popov ( 1859-1905) érdeme. Nézzük, mi is ez a viharjelző! Mindenki jól ismeri azt a kellemetlen sercegést a rádióban, amely a nyári zivatarok átvonulásakor a villámlás miatt hallható. A villám, mint közismert, elektromos kisülés, frekvenciaspektruma rendkívül széles, így tehát szinte tetszőleges hullámsávban hallható zavarokat okoz. E zavarokat vették a századfordulón és igyekeztek azokat a viharok vonulása meghatározására felhasználni. A viharjelző első alapkísérletét Popov 1895-ben ismerteti. Ekkor - április 25-én - mutatja be kísérletét a vasreszelék és az elektromágneses hullámok kölcsönhatásáról (169).

Kísérleteit tovább folytatta és következő munkájában már az így feltalált elrendezés - többek között - viharjelzésre való alkalmasságát is demonstrálja (170).

Sajnos, ez a műve csak jelentős késéssel 1900-ban jelent meg angolul, ismertebb lapban (171). A viharjelzés hazai szakértője, Szalay László így ír erről: "Az első ilyen műszert Popov orosz tanár alkotta, aki ezt a zivatarok lefolyásának grafikai módon való regisztrálására akarta felhasználni. Popov ezúton nyert kísérleteinek eredményeit egy, csak orosz nyelven megjelenő szaklapban tett közzé, amely körülmény elegendő volt, hogy az a tudomány számára egy ideig ismeretlen maradjon, amelyet ezután néhány évvel későbben egy könyvbúvárnak újból fel kellett fedeznie és a tudomány számára visszaszereznie. Dacára, hogy Popov-féle zivatarjelző készülék nem is volt tökéletesnek nevezhető, mégis minden utóbb létesült szerkezet az ő rendszerének eszméjén alapszik" (172). Szalay László ebben a művében részletesen elemzi az akkori műszerkonstrukciókat. Kitér Ducretet kísérleteire, elemzi F. G. GLEW villám-fényképezési kísérleteit - amelyeket Szalay különösen érdekesnek tartott (173) - és részletesen ismerteti BOGGIOLERA cataniai tanár viharjelzőjét. Ennek később külön cikket is szentel (174), melyben már a Fényi-féle készüléket is ismertette.

Hogyan is épül fel egy viharjelző? Lényegét tekintve ez egy egyszerű rádióvevő, melyben detektorként kohérert alkalmaztak. A kohérer (amely legtöbbször üvegcsőbe zárt fémport, például vasreszelék) ellenállása a külső elektromágneses tér hatására lecsökken. A nagy ellenállású állapotot rázogatással vagy ütögetéssel lehet visszaállítani. Ezt használta a legtöbb kísérletező a detektálási feladat elvégzésére. Az eszköz elég megbízhatatlan, sok problémát okoz üzemközbeni használata.

Egyszerűbb, megbízhatóbb erre a feladatra a kristálydetektor, amelyet még 1874-ben fedezett fel Braun [4], aki ezért később, Marconival megosztva, Nobel-díjat kapott (175). A század elején készített viharjelzők azonban még többnyire kohérerrel működtek.

Látjuk tehát, hogy új, érdekes téma volt a viharjelző-készítés. Így érthető, hogy a meteorológiával egyébként régen és szívesen foglalkozó Fényi is elkezdett ezzel a problémával ismerkedni. Így ír erről Fényi: "Schreiber egyik érdekes megfigyelése volt az, amely bennem a viharok (zivatarok) automatikus regisztrálásának egy kohérer segítségével történő megvalósításának gondolatát elindította. Schreiber a fizikai szertár eszközeiből egy szikratávírót akart készíteni. A készülék a szobájában volt, így észrevette, hogy az 1900-as évben előforduló első viharnál készüléke jelet adott minden villámnál. Erre én megpróbáltam ezt a jelet valamilyen módon egy órával megörökíteni, hogy a zivatarjelenséget meg lehessen figyelni. A nyár folyamán Schreiber további megfigyeléseket tett és sok kísérletet végzett és hozzálátott egy erre a célra használható készülék megkonstruálásához. Késő ősszel jelentette, hogy a készülék kész, alkalmas a viharok időbeli lefutásának regisztrálására." (176). Így indult a viharjelző, amely később sok vihart kavart. Fényi nagyon pontosan írja le a készüléket, Schreiber szerepét. Később mégis többen meggyanúsították őt az ötlet eltulajdonításával. Mások azt hitték, hogy a később valóban Fényi által konstruált, az első változattól gyökeresen különböző készüléket sem ő találta fel.

Az első készülék (176) lényegileg különbözött az addigi ismeretektől, mivel kohérerként két, nem mágneses varrótűt (!) használt benne Schreiber az egyenirányításra. A tűkön az írószerkezet árama átfolyt, így azok oxidálódtak, egy idő után működésük bizonytalanná vált. Ez volt a Schreiber-féle viharjelző legnagyobb hátránya.

A Fényi által feltalált viharjelző ettől lényegesen eltérő megoldást tartalmaz. Itt a regisztrálás és az észlelés áramkörei nincsenek galvanikus kapcsolatban egymással. A készülék felépítését mutatja a 11. ábra. A műszer működése röviden a következő. Az automata által felfogott jel a két tűből álló kohérerre jut, minek hatására ellenállása jelentősen lecsökken, így a vele sorbakötött tekercsen, amelyet egy rövidre zárt, tehát kis kapocsfeszültségű, Meidinger-elem táplál, nagy áramlökés keletkezik. Ez elmozdítja a tekercs belsejében lévő iránytűt, amely egy kis platinalapkán keresztül zárja az írókészülék áramkörét. Az írókészülék lényegében egy villanycsengő, amely behúzásakor egy kis jelet húz a papírra. Ennek az elrendezésnek az a hátránya, hogy a mérőkört tápláló elem rövidzárra dolgozik, így hamar lemerül. Ezt Fényi az első változatban azért használta így, mivel a kohéreren legfeljebb 1/30 V lehet. Akkor még nem ismert olyan elemet, amelynek kapocsfeszültsége állandóan 1/4...1/10 V lett volna. Előny viszont a Schreiber-féle változattal szemben az, hogy a rövidzár ellenállása már elérheti az 1 ohm értéket. A tekercs árama így 1/1400 amper, ami nem terheli túl a kohérert. E készülék működéséről Fényi Az Időjárás című folyóiratban is beszámol (177).

Ebben így ír: "A kalocsai csillagászati obszervatóriumon már a múlt esztendőben készült egy műszer, amely kohérer alkalmazásával úgy a közeli, mint a távoli villámokat automatice jegyezte." (177).


11. ábra A Fényi-féle viharjelző

1-antenna, 2-tűkohérer, 3-írókészülék, 4-Leclanché-féle elem, 5-Meidinger-féle elem, 6-rövidzár

A kutatási szenvedély nem hagyta Fényit nyugodni, készülékét tovább tökéletesítette. Így állt elő az új változat, amelyben több kohérert kapcsolt sorba, így közvetlenül rájuk adható a mérőkört meghajtó telep, nincs szükség a telep energiáját gyorsan felemésztő rövidzárra (178). Így Meidinger-féle elem alkalmazásával négy, Léclanché-féle elem alkalmazásával hat kohérert kötött sorba. Így ír az új készülékről: "Ugyanazon eredeti eszmém alapján, hogy a kohérer alkalmazásával a zivatartüneményt önjelző készülékkel észlelhessük, egészen új alkotás van előttünk." (178). Felismeri, hogy a készülék érzékenységét az antenna hossza szabja meg. Egy zivatar - tehát villámlás - mentes napon készült regisztrátumot mutat a 12. ábra (179). Egy másik regisztrátumon jól látszanak a villámcsapások jelei (180). (13. ábra)


12. ábra A Viharjelzővel felvett regisztratum (179).

A szélére írt szüveg: "October 22. d.e. 523, egész idő alatt tiszta, -4° hideg reggelenként és éjjel"


13. ábra Villámlások nyomai a zivatarjelző regisztrátumán (180).

A szélére írt szöveg: "Szept. 17 dél 12°° ma d.e. 6 órakor kezdett az eső esni dörgésekkel"

További javítást jelent a készüléken az az elem, amely tartósan alacsony feszültséget szolgáltatott. Ez az elem a kénsavas alumíniumba helyezett alumínium, vagy agyaghengerbe állított kénsavas cinkoxidba merülő cink (181).

Készüléke kiállta a gyakorlati próbákat, ellentétben a Boggio-Lera-féle készülékkel, amelyről "a viharágyúzás II. nemzetközi kongresszusa (!) kimondta, hogy a meteorológiai előrejelzések - viharjelzők - tudománya meglévő telepekre jelen állapotukban nem használhatóak" (181). Másik nehéz pontja volt a készüléknek a regisztrálás, amely úgy történik, hogy a regisztráló tengelyére cérna csavarodott, amely az írótollat fokozatosan a kör közepe felé húzta. Új indításkor a cérnát le kellett csavarni. Erre javasolt egy új megoldást W. Zukotynski, aki több levelet írt Fényinek erről a témáról. Érdekesek ezek a latin nyelven írt, szemléletes ábrákkal illusztrált levelek (182). E levelezés során alakul ki a viharjelző. Így a javasolt regisztráló szerkezetet Zukotynski 1903. május 19-i levelében javasolja Fényinek (183). Levelének részletét mutatja a 14. ábra. Sajnos, ilyen regisztrátum nem maradt fenn.


14. ábra A W. Zukotynski által javasolt regisztráló szerkezet (183).

A regisztrálás lényegében egy ébresztőóra mutatója által hajtott, menetes orsó segítségével haladó mozgást is végző henger felületére történt.

A viharjelző egyre több kutató fantáziáját mozgatja meg. Konkoly munkatársa, Büky Aurél is bekapcsolódik a munkába (184). Herényben a Gothard-fivérek laboratóriumában is foglalkoznak viharjelzők készítésével, bár ők Boggio-Lera rendszerét használták (185). A műszer egy példánya ma is látható, információnk szerint Fényi részére is készítettek a műszerből egy példányt (186), amely eltűnt. Fennmaradt viszont egyetlen lap az észlelési naplóból, ezt mutatja 15. ábránk (187).

A viharjelző elkészítésének viszonylag egyszerű módja adott lehetőséget arra, hogy egy ifjúsági lapban a diákoknak szünidei feladatként kiadják (188, 189, 190). Ez a cikk nagyon rosszul érintette Fényit, hiszen rendtársa részéről érte támadás. A cikk (189) ugyanis azt sugallja, mintha Fényi "tudományos lopást" (191) követett volna el. A cikkben Buzna így ír: "A Schreiber zivatarjelző lényegében nem változhatik, de változhatik külső formájában és e tekintetben olyan átalakulásokon ment keresztül, hogy első pillanatban alig ismernénk rá." (189).


15. ábra Zivatar-megfigyelés Herényben (Naplórészlet, IGI)

Fényi erre éles hangú helyreigazítást fogalmaz. Így ír (192). "Erre kijelentem, hogy az én készülékem nemcsak "külsőben megváltozott formája" vagy "átalakulása" és eszerint nemcsak "első pillanatra" hanem értelmes tanulmányozás után is - nem "alig" hanem épp nem ismerhető fel benne a Schreiber-féle készülék. Nem is az." Majd így folytatja "De azután a kohérer természetét alaposan kutattam, és sok mérés után új elmélet alapján saját szerkezetű zivatarjelzőt állítottam elő. Ennek már semmi köze a Schreiber szerkezetéhez, nincs közös része sem, nem is annak alapján készült, még annyiban sem, mintha a zivatarjelzőnek mint meteorológiai eszköznek általános eszméjét Schreibertől kaptam volna; mert ezt ugyan már 1900 tavaszán én közöltem vele, mint saját találmányomat, nem pedig ő velem. Csakis ezen tekintetben, nem pedig valami módosítás alapján HOSER műszerész a Schreiber szerkezetű eszközt "Fényi-Schreiber" címmel hozta forgalomba. Egyébiránt a találmány prioritása kérdésbe sem jön; mert ez Boggio-Lera tanárt illeti meg Cataniában, aki az ő zivatarjelzőjét már félévvel előbb közzétette."

Feltehetően valami vizsgálat is indulhatott, esetleg a renden belül, mivel fennmaradt egy gépirat, amelyben Schreiber kijelenti, hogy elismeri, hogy Fényi a viharjelző feltalálója, és valóban tőle hallotta 1900 májusában az ötletet (193). Joggal érezhette magát sértve Fényi, hiszen rengeteget dolgozott a készülék tökéletesítésén. Sokat kísérletezett, számolt, publikált e témában. A 16. ábra egy Fényi által javított kéziratot mutat, az egyetlen, ami tudomásunk szerint fennmaradt ( 194).


16. ábra Fényi által javított kézirat (IGI)

A Meteorológiai és Földmágnesességi Intézetben Szalay László fáradhatatlanul dolgozik az országos viharjelző szolgálat kiépítésén. 1904. augusztus 14-i levelében azt írja Fényinek, hogy négy nap alatt 1811 zivatarjelentést kapott, amit már nehezére esik feldolgoznia (195). Saját készüléket is működtet, kipróbálta a Marconi- és Slaby-féle elrendezést is. Az országban 1904 elején már 1323 készülék működött, amelyek - tekintve, hogy érzékelési távolságuk kb. 400 km volt - átfedték az ország területét.

Fényi az egyes észlelőkkel kiterjedt levelezést folytat. Közben a külföldi kutatók érdeklődését is felkelti a készülék, több rendelés is érkezik. A készülék gyártását HOSER VIKTOR pesti órás vállalja, aki megfelelő felkészültséggel rendelkezett. Már 1903-ban az alábbi helyeken használták a Fényi-féle készülék egy-egy példányát (172).

Budapesten:      a m. kir. orsz. meteorológiai intézetben;                    
Kalocsán:        a Haynald Obszervatóriumon;                                  
Temesvárott:     a meteorológiai obszervatóriumon;                            
Pécsett:         dr. Czirer főorvosnál;                                       
Verseczen:       Sávoly F. hittanárnál;                                       
Eperjesen:       Reichmann Tivadar építésznél;                                
Berzován:        Kovách Aladár főerdésznél                                    

külföldön pedig:                                                              
Kremsmünster:    Sternwarte des Benediktiner Stiftes;                         
Pola:            K. u. k. Hydrographisches Amt;                               
Lemberg:         K. u. k. Technische Hochschule;                              
Potsdam:         Meteorol. Magnet. Observat;                                  
Manila:          Observatorio Meteorologico de los P: P. de la Compania       
                 Jesus;                                                       
Lissabon:        Observatorio Infant Don Luiz;                                
Bukarest:        Institute Météorologique;                                    
Nürnberg:        Wetterwarte.                                                 

Később készült egy példány Újvidékre - itt lakott W. Zukotinsky, aki az írószerkezetet tökéletesítette - Párizsba, Johannesburgba. A készüléket bemutatták a St. Louis-ban tartott világkiállításon. Készítettek viharjelzőt a Boromában lévő misszióstelep részére is. Az elkészítéshez szükséges - feltehetően Fényi által készített - vázlatot mutatja 17. ábrán.


17. ábra A Boromában lévő missziósállomás részére készített viharjelző vázlata (IGI)

A készülék hazai népszerűsége is nő, Sávoly Ferenc a Borászati Lapokban készült cikket írni róla (196). Palatin Gergely, pannonhalmi szerzetes tanár is beszerzett egy készüléket, bár ő a tűkohérert kötőtűkohérerrel kívánta helyettesíteni (172).

Látható, hogy a készülék mind belföldön, mind külföldön nagy sikert aratott. Fényi hamarosan az észlelések feldolgozását is elkezdte (197).

Foglalkozott a kohérer elméletével (198), viharjelzőjét Párizsban is ismertetik (199).

Tovább folytatva megfigyeléseit Fényi később új jégesőmérőt is konstruált, ez azonban nem terjedt el (200).

Később Fényi figyelme elsősorban a meteorológia és a csillagászat kapcsolata felé fordult. Így 1907-ben elméletet állított fel a néhány évvel előbb felfedezett sztratoszféra kialakulásáról (201, 202), amely a 35-55 km magasságban elhelyezkedő ózonréteg viselkedését helyesen írja le.

Élete alkonyán Fényi elsősorban a hosszú, periódikus jelenségek vizsgálatával foglalkozott, így feldolgozta a napsütéses órák periódusát Kalocsán az 1893-1913 közti észlelések alapján (203).

8.3.2. FÉNYI GYULA CSILLAGÁSZATI MUNKÁSSÁGA

Sajnos e roppant sokoldalú értékes tevékenységről alig-alig maradt fenn levéltári anyag, így az életmű e részét megkíséreljük Fényi közleményei alapján összefoglalni.

Fényi csillagászati tevékenységének súlypontja a Nap-fizika területére esik. Harmincegy éven át rendszeresen figyelte és értékelte a protuberanciák mozgását. E hosszú periódus során nem változtak az észlelés körülményei sem, így e területen ez a sorozat a - fényképezés előtti - leghosszabb homogén észlelési sorozatnak tekinthető (23), így a protuberanciák eloszlásának és gyakoriságának vizsgálatára különösen alkalmas. A protuberanciák vizsgálata is áttételesen feltehetően Seccitől ered. Ismeretes, hogy 1875-ben ő osztályozta először a protuberanciákat nyugalomban lévő, nyugvó és aktív (eruptív) csoportba sorolva őket (204). Később PETTIT osztályozta a protuberanciákat, épp Fényi méréseit használva fel ehhez. PETTIT-nek a protuberanciák mozgási törvényszerűségeit tárgyaló első fontos dolgozatában (205), melyben a PETTIT-féle törvények első megfogalmazását olvashatjuk, a vizsgálat alá vett felszálló protuberanciák egyharmadát Fényi észlelései képezik (2). Természetesen e hosszú észlelési periódus alatt Fényivel sikerült szélsőségesen nagy protuberanciákat is megfigyelnie. Egy átlagos protuberancia mintegy 100-200 ezer km magas (206). Fényinek sikerült 500 ezer km magas protuberanciákat is észlelnie. A 18., 19. és 20. ábrák Fényi eredeti megfigyelési anyagából származnak.


18. ábra Részletek Fényi Gyula eredeti megfigyeléseiből


19. ábra Részletek Fényi Gyula eredeti megfigyeléseiből


20. ábra Részletek Fényi Gyula eredeti megfigyeléseiből

A protuberanciák elhelyezkedése és vándorlása a napciklus során rendkívül érdekes téma, ezzel Fényi is sokat foglalkozott. Vizsgálatainak eredményét az alábbi tézisekben foglalhatjuk össze (24).

1. A napfoltok és a protuberanciák közös eredetűek, de megjelenésük és vándorlásuk egymással semmi összefüggésben nincs.
2. A naptevékenység minimuma idején a protuberanciák gyakoriságának értéke a Nap egyenlítőjén a legkisebb, az észak és déli 50° szélességű napövben lényegesen nagyobb értékű.
3. A naptevékenység maximuma előtt kevés idővel a protuberanciák gyakoriságának legnagyobb értéke a Nap sarkvidékére esik, a maximumkor magán a Napsarkokon is megjelennek a protuberanciák.
4. Maximum idején éppen a sarkvidéken vannak a legsűrűbben.
5. A maximum után gyorsan eltűnnek és 9-10 évig nem is tűnnek elő.
6. A napkorona alakváltozását szigorúan követik a protuberanciák gyakoriságának változásai.

Illusztrációként bemutatjuk Fényinek a protuberanciák gyakoriságról készített függvényét (21. ábra).

A protuberanciák vándorlásának vizsgálata ma is a kutatók érdeklődésének középpontjában áll (204, 206, 207). Fényi alapvetően helyesen ismerte fel a mozgás törvényszerűségeit. A törvényszerűségek okát ma is kutatják, egy feltételezés szerint a jelenséget kelet-nyugat irányú gázáramlások okozzák (208).


21. ábra A protuberanciák száma Fényi szerint

Fényi nemcsak a protuberanciák helyzetének változásával, hanem az izzó gáz vándorlásával is sokat foglalkozott, s megállapította, hogy a protuberanciák légüres térben mozognak (209). Észleléseinek eredményeiről a Magyar Tudományos Akadémián is rendszeresen beszámol (210, 211). Tevékenysége során nagy súlyt helyezett arra, hogy munkájáról magyarul, a szakemberek széles körének is beszámoljon. Erre biztatta őt Haynald érsek is (212, 213).

A hosszú megfigyelési periódus azzal is járt, hogy Fényi szinte alig hagyta el Kalocsát. Visszautasított több ajánlatot, egyet fogadott el, amikor 1905-ben Spanyolországba utazik. Útjára elkísérte őt hivatalbeli utóda Angehrn Tivadar is, aki beszámolt a megfigyelések eredményéről (214). A 3 perc 37 mp-ig tartó napfogyatkozás alatt színképelemzést is végzett.

Fényi - megfigyeléseinek eredményeiről - igyekezett a Napon lezajló jelenségek fizikájára következtetni. Erre vonatkozó legfontosabb művét 1896-ban tette közzé (215). E dolgozatában a protuberanciák színképeltolódására, a protuberanciák természetére és a kromoszféra struktúrájára vont le - lényegében véve ma is helytálló - következtetéseket. Egyik utolsó közleményében a Nap keleti és nyugati szélén fellépő protuberanciákkal foglalkozik, megállapítva azt, hogy fellépésük gyakoriságában nincs lényeges eltérés (216).

Nap-fizikai kutatásai mellett rendszeresen folytatott üstökös megfigyelést is, így a Halley-üstököst is megfigyelte (217).

Jelen munka jellege nem teszi lehetővé, hogy részletesebben elemezzük ezt a hatalmas életművet, amely ily sok területet fog át. Tevékenységével kivívta a külföldi és hazai tudósok és tudós társaságok elismerését. Életműve mutatja, hogy a megfelelően megválasztott területen viszonylag szerény eszközökkel is végezhető világszínvonalú kutatás.

8.4. ANGEHRN TIVADAR MUNKÁSSÁGA

Fényi 1913-ban megvált az Obszervatórium vezetésétől, bár megfigyeléseit tovább folytatta. Sajnos az első világháború, és az azt követő békekötések egyre rosszabb körülményeket biztosítottak a tudományos munkához. Bár Haynald utódai igyekeztek támogatni az Obszervatóriumot, a pénzeszközök - az érseki uradalom területének az új határok miatti erős csökkenése következtében is - jelentősen lecsökkentek.

A Csillagda működésének költségeit ugyanis kezdetben meghatározott mennyiségű búza értékesítéséből fedezték. Ma is megvannak a tőzsdei levelezések. Később Haynald 50 éves papi jubileuma emlékére 1889. jún. 27-én új alapítványt tett. Ennek megfelelően Horváth Ignácz jószág-igazgató 1889. december 1-én beszünteti a fizetést, és a Csillagda költségeit a továbbiakban 15 db 1000 Ft-os 5%-os magyar papír járadék kötvényeiből fedezték (218). Jellemző a viszonyokra, hogy Fényi már 1893-ban levélben jelzi, hogy romlik az alapítvány, az addig évente kapott 750 Ft az ún. konversió folytán 600 Ft-ra csökkent, ebből még kezelési költséget is vontak le (219). A támogatás növelése iránti kérést Horváth Ignácz jószágigazgató 1893. július 10-én elutasítja, javasolja, hogy a hiányt az alapítványból fedezzék (220). Ezt nem tették. Még egy adatunk van a gazdasági viszonyokról, eszerint 1906-ban az Obszervatórium 1100 Kr-val gazdálkodhatott (221).

Így érthető, hogy jelentősebb fejlesztés a századforduló után nem is történt. Az egyre romló lehetőségek arra késztetik Angehrnt, hogy érdeklődését egyre inkább a meteorológia felé irányítsa. Kezdetben még Fényi megfigyeléseinek feldolgozását végzi, majd meghatározza a soláris állandót, azaz a Napból a Földre 1 min. alatt sugárzott hőmennyiséget, amelyre 2,1 cal értéket kap. Ez némileg eltér a jelenleg elfogadott 1,98 cal-ás értéktől (222).

A fejlődő ipar és közlekedés - különösen a légi - egyre jobban megkövetelte a megbízható meteorológiai adatszolgáltatást, így a szerény fejlesztést is inkább meteorológiai műszerek beszerzésére fordítják. A Belügyminisztérium parancsára szervezendő öt pilóta állomás egyikét is Kalocsán kívánták megszervezni. Mivel 1912-ben a Gimnázium épületén több átalakítást hajtottak végre, ezért a régi, már amúgy is felújításra szoruló anemográf helyett, új készüléket állítottak fel. A készülék Sprung-Fuess típusú, villamos regisztráló készülék, amely 16 szélirányt jelzett. Ez az akkor rendkívül korszerűnek tartott készülék lehetővé tette a szélviszonyok pontos regisztrálását. A készüléket új állványra helyezték, 2,2 m magasra a tetőgerinc fölött, így a készülék működését légörvények nem zavarták.

A meteorológia terén elsősorban a hosszú észlelési periódusú mérések adatainak feldolgozásával foglalkozott. Így a széljárás vizsgálatából megállapította, hogy Kalocsán az uralkodó szélirány a déli, a legerősebb szél az északi (223). E témából tartotta székfoglaló értekezését az 1933. április 7-i rendes osztályülésen, amikor az MTA levelező tagjai közé választották (224).

Az Obszervatórium igazgatójaként sokat fáradozott azon, hogy a működéshez szükséges összeget előteremtse. Előbb a világháború, majd az azt követő nehéz időszak komolyabb fejlesztést nem tett lehetővé. Eredménytelen volt az a kérelem is, amelyet 1914. november 8-án terjesztett elő Dr. Jankovich Béla vallás- és közoktatásügyi miniszternek. Ebben 6000 K-t bővítésre és további 1000 K-t kér évenként a működési költségekre (225). Az Obszervatórium, amely a város büszkeségei közé tartozott, a huszas évekre már nehéz helyzetbe jutott (226). A segélykérések állandó érve volt az, hogy a Csillagda az államtól semmi támogatást az ideig nem kapott. Történt kísérlet arra, hogy - tekintve a Csillagda oktatási funkcióira - az iskolai alapból fedezzék a Csillagda működési költségeit (227), ebben még a pilóta állomásra is hivatkozik. Az elöregedett műszerpark felújítására Angehrn 7000 Kr-t kért 1914-ben (228). A kérést azonban elutasítják. Csak az I. világháború után 1918. márc. 7-én kap az Obszervatórium 10000 Kr-t, majd 1922-ben 20000-et, ez azonban az inflálódás miatt már nem elegendő (229). Még nehezebb volt a működési költségek előteremtése, a nyomtatás, levelezés költségeinek biztosítása. Ezért volt rendkívül nagyjelentőségű az az adomány, amely egy máig is ismeretlen amerikai állampolgártól érkezett, lehetővé téve, hogy Fényi összes munkái az Obszervatórium Közleményei sorozat XI-XV. kötetében megjelenhessenek 1922-1924. között (23). Így Fényi eredményei, amikor már a protuberanciákat spektróhéliográfokkal fényképezték, közkinccsé váltak. Épp e spektrohéliográf felfedezése terén szerzett Fényi elődje múlhatatlan érdemeket, mivel a műszer felfedezője szerint is Braun közel járt a spektrohéliográf megalkotásához (230).

Angehrn Tivadar sokat tett Fényi Gyula munkássága elismertetéséért. Róla írott nekrológjaiban jól határozza meg életműve és emberi nagyságát.

A Csillagda oktatási szerepe viszont változatlanul nagy. Tovább folytatódnak a rendszeres csillagászati előadások, amelyeket Fényi kezdett el Riegl Sándor igazgatása idején. Igazgatása alatt 1913. január 20-án a vallás- és közoktatásügyi miniszter 178/1912 sz. rendelete megengedte az igazgatónak az 536/1912 sz. jelentésében kért csillagászati és fizikai gyakorlatokat. Így kapott szervezett jelleget az a tevékenység, amelyet eddig inkább alkalomszerűen folytattak. Ezeket a gyakorlatokat Fényi Gyula vezette. A diákok érdeklődésére jellemző, hogy a tanév hátralévő részében Fényi Gyula 44 előadást tartott. A következő tanévben a hallgatók négy csoportja 59 előadást hallgatott (231).

Külön meg kell emlékezni a Kalocsán folytatott légelektromos kísérletekről. A kísérletek 1909 őszén kezdődtek Felix Max Exner (1876-1930) osztrák meteorológus bátorítására. Bár ő különösen a ciklonkeletkezés problémájával foglalkozott (232), mégis nagy figyelmet fordított a magyar Alföld légelektromos viszonyainak vizsgálatára (233). E célra az Obszervatórium és a fizikai szertár megfelelő eszközökkel rendelkezett. Ezek az alábbi készülékek (233):
BENNDORF-féle regisztrátor
ELSTER-GEITEL-féle szórókészülék
WULF-féle elektrométer
EBERT-féle ionaspirátor

E vizsgálatokat elsősorban Riegl Sándor végezte (234, 235), aki a viharjelzővel nyert adatok feldolgozásával is foglalkozott (236).

A fokozatosan nehezedő anyagi helyzeten kívül az Obszervatórium elhelyezése sem volt megfelelő. A Gimnázium tetején, egy mind élénkebb forgalmú város közepén helyezkedett el. Nem sikerült megnyugtató módon meghatározni a mért meteorológiai adatok átszámítási szorzóit a városon kívül mérhető értékekre. Mivel az országos megfigyelő hálózat a talajhoz közel eső értékekre épül, így a felszíntől majd 22 m magasságban mért adatok nem feleltek meg ezeknek a követelményeknek. Ezért merült fel a huszas évek végén, hogy az obszervatóriumot Pécsre telepítsék. A rend hajlandó lett volna a pécsi Pius gimnáziumba áthelyezni, esetleg az Egyetemmel kapcsolatba hozni (237). Erre az érsek a hozzájárulását 1928. november 5-én elvben meg is adta (238), azonban a Főkáptalan állásfoglalása az átadást meghiúsította, mivel az alapítvány szellemével ellentétesnek találta azt (62) .

Angehrn munkásságának súlypontja elsősorban a meteorológia területére esik. A leromlott műszerek már nem biztosítottak lehetőséget színvonalas csillagászati munkára (239).

8.5. TIBOR MÁTYÁS TEVÉKENYSÉGE KALOCSÁN

Tibor Mátyás nehéz időkben vette át az Obszervatórium igazgatói tisztét. A háborús évek természetesen semmi új fejlesztést nem tettek lehetővé, így maradtak a régi problémák is. A meteorológiai megfigyeléseket igazgatása alatt Holovics Flórián végezte (121). Holovics Flórián jelenleg Pannonhalmán él (240).

A városban a II. világháború során harcok nem folytak, így az Obszervatóriumban háborús károk nem keletkeztek. A felszabadulás után Tibor Mátyás erőfeszítéseket tett a Csillagda modernizálására, új távcsövet próbált beszerezni (241). A háború után a Csillagda úgy adott életjelt magáról, hogy megjelentették a Közlemények XVII. - utolsó - kötetét. Ebben Fényi 1896-1902 közötti észleléseit teszik közzé.

Az újjáépítés nehézségei, majd az oktatásügy körüli politikai csatározások nem tették lehetővé az Obszervatórium továbbfejlesztését.

9. Az Obszervatórium államosítása

1948. május 15-én Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter sajtófogadáson jelenti be, hogy az iskolákat államosítják, a nevelőket állami státuszba veszik. A Főgimnázium és a Stephaneum állami tulajdonba vételének lebonyolítására Rudnay Andrást bízzák meg 1948. június 17-én (242, 243). Ő hajtotta végre a 6500/1948. sz. kormányrendeletet, és az 1948. január 1-i leltár szerint államosítják az intézményt, amelynek új neve Kalocsai Állami Gimnázium és Nevelőotthon lesz. 1948. július 21-én Csapp János megbízott igazgató átveszi az intézmény vezetését Pozsarko Nándor-tól. Ő átadja a kulcsokat és az anyakönyveket, kéri viszont a következőket:

Az egymás melletti épületszárnyban elhelyezkedő rendház és állami intézmény élete azonban nem volt zavartalan.

Ilyen helyzetben találta az intézményt az 1950. június 9-én bekövetkezett államosítás, melynek során a Népművelési Minisztérium az 5140/1945. VII. 28. M. E. sz. rendelet alapján a 4175/1945 Korm. sz. rendelet 4. §-ában biztosított jogkörénél fogva a Csillagdát igénybe vette (245).

A Csillagda főműszerét a nagytávcsövet leszerelték, Budapestre került, könyvtárára hasonló sors várt. Fényi észlelései később Debrecenbe kerültek (206).

10. Adatok Kalocsán, a Haynald
Obszervatóriumban folytatott
földrengésvizsgálatok történetéből

Kétségtelen, hogy a csillagászat és a meteorológiai észlelések mellett az Obszervatóriumban folytatott megfigyelések közül a földrengésvizsgálat a legkevésbé jelentős. Ezt tükrözi a ránk maradt adatok csekély száma. A megfigyeléseket nem fémjelzik nagy egyéniségek. E téren - az egyéb lehetőségek szinte teljes beszűkülése miatt - talán Angehrn Tivadar tett legtöbbet.

A földrengések vizsgálatának megkezdése Hüninger Adolf nevéhez fűződik. Az ő igazgatása alatt hozták létre a Geodinamicus Intézetet. A műszerek beszerzésével azonban komoly problémák lehettek. Az első földrengésvizsgáló készüléket Olaszországból de Rossitól rendelték 1884-ben (246). A készülék 1140 lírába került, ami akkor 557 Ft-nak felelt meg (247). A készülék hiányosan érkezett, a hiányzó alkatrészeket - a ránk maradt 1888. márc. 27-i (248), az 1899. május 24-i (249) reklamáló levelek tanúsága szerint - nem is sikerült megszerezni. Az észlelések mégis megindultak, a készüléket először a Convictus pincében helyezik el, az épület azonban a diákok járásától is remeg.

Fényi látva az észlelések sikertelenségét, azt javasolja, hogy a készüléket adják el Konkoly-Thege Miklósnak (249). Ő a készülékért 300 Ft-ot fizetne.

A helyzet úgy oldódott meg, hogy Várossy Gyula kalocsai érsek alapítványt tett korszerű földrengésjelző készülék beszerzésére. 1909-ben meg is vásároltak egy Wiechert-féle horizontál szeizmográfot, amely 711 Kr-ba került (250). Ezt a készüléket is először a Convictus pincéjében állítják fel. Itt is jelentkeznek azonban a régi hibák, így új helyet kell keresni. Várossy Gyula - aki ugyan történetíróként jeleskedik, de a természettudományokra is szívesen áldoz - újabb pénzösszeget ad. Ebből az összegből készíti el Greif József kalocsai építőmester azt az oszlopot, amely három méter mélyen lévő alapra támaszkodik, így a földfelszín rengései a további méréseket nem zavarják. Érdekes, hogy a munka elvégzésére megkötött szerződés egyik pontja előírja, hogy az építőmester csak a keresztény szakszervezethez tartozó munkásokat alkalmazhat. Az építkezés elkészül, az új obszervatóriumot 1910. november 10-től használják.

A földrengésvizsgálathoz szükséges nagypontosságú időjelet először a Gimnáziumban lévő három ingaóra közül az egyik szolgáltatta, később erre a célra egy, a jénai Zeiss-cégtől vásárolt rádióvevőkészülék szolgált.

A földrengésjelzőt később Angehrn Tivadar igazgatása alatt felújították, mert az már 1917-től kezdve nem működött (251). Ennek ellenére - eddig ki nem derített ok miatt - mégis azt javasolja 1936-ban, hogy a készüléket adják át az Országos Földrengésjelző Obszervatóriumnak.

Ez 1937. január 26-án meg is történik (252). A készüléket 1940-ben Zichy Gyula érsek költségén ismét felújítják, áprilisban üzembeállítják, majd júliusban két új írószerkezetet készíttetnek hozzá (253).

Kalocsa földrajzi helyzete szerencsés, földrengések nagyon ritkán fordulnak elő, így az ott végzett észlelés adatai elsősorban a távolabbi környezetben lezajló rengések regisztrálása szempontjából fontos.

Kutatásaink során nem sikerült olyan dolgozat nyomára bukkanni, amely az ott végzett földrengésvizsgálatok eredményei alapján készült volna. Az MTA keretében elkezdett földrengésvizsgálatok indulásakor a műszert leszerelték.

11. Összefoglaló

A rendelkezésre álló adatok alapján igyekeztünk felvázolni a Haynald Obszervatórium történetét, az ott dolgozó - kivétel nélkül szerzetes - kutatók tevékenységét. Célunk elsősorban nem a kutatók tevékenységének kritikai értékelése volt, hanem inkább a helytörténeti és tudománytörténeti vonatkozások összegyűjtése.

Irodalomjegyzék


1. TASS ANTAL: A magyar csillagászat története.= Stella, 3. évf. 3-4. szám.
   1927. 120-165. p.
2. DEZSŐ LÓRÁNT: A magyar csillagászat története. = Egyetemi Csillagvizsgáló,
   Kolozsvár, a Különlenyomatsorozat l. sz., Múzeumi Füzetek. 2. évf. 1. sz. 1944. 143. p.
3. ifj. BARTHA LAJOS: Magyarországi csillagászok a középkortól a XX. sz. 
   közepéig. = Technikatört. Szemle. 8. 1975-76. 100-150. p.
4. ifj. BARTHA LAJOS: Régi magyarországi csillagászok listája II. rész, kiegészítés
   és helyesbítés. = Technikatört. Szemle. 11. 1979. 100-120. p.
5. KONKOLY-THEGE MIKLÓS: Az Ó-Gyallai Csillagda leírása, s abban történt
   napfoltok észlelése, néhány spectroskopikus észlelés töredékével. = 
   Ért. a Math. Tud. 3. köt. 2. sz. 1874. 100-150. p.
6. BRAUN, CARL: Berichte vom erzbischöflich Haynald Observatorium zur Kalocsa 
   in Ungarn, über die daselbst in den ersten fünf Jahren ausgeführten Arbeiten. Münster i.W. 1886.
7. TÓTH MIKE: A Kalocsai Obszervatórium. = Vasárnapi Újság. 41. évf. 30. sz.
   1891. 100-110. p.
8. FÉNYI GYULA: A Haynald-Obszervatórium alapítása = Katholikus Szemle 9. köt. 2. sz. 
   1895. 268-285. p.
9. FÉNYI GYULA: A Haynald-Obszervatórium berendezése. = Katholikus Szemle. 12. köt. l. sz. 
   1898. 62-88. p.
10. FÉNYI GYULA: A Haynald-Obszervatórium működése. = Katholikus 
    Szemle. 12. köt. 5. sz. 1898. 814-832. p.
11. TÓTH MIKE: A kalocsai kollégium 50 éve. Jurcsó A. kiad. 1910. Kalocsa 161. p.
12. ANGEHRN TIVADAR: A Haynald-Obszervatórium. Árpád Könyvek, 23. sz. 
    Kalocsa, 1928. 30. p.
13. GOTHARD JENŐ: A herényi astrophysikai observatórium leírása és az abban
    tett megfigyelések 1881-ben. = Ért. Mat. Tud. 9. kötet 3. sz. 1882. 35. p.
14. KELÉNYI B. OTTÓ: Az Egri Érseki Líceum Csillagvizsgálójának története.
    Stephaneum Rt. 1930. 34. p.
15. ZÉTÉNYI ENDRE: Hell Miksa csillagász. = Egri Főiskola Tud. Közl. 1970.
16. KONKOLY-THEGE MIKLÓS: Dr. Braun Károly S. J. = Az időjárás. XI. évf. 
    6. füz. 1907. 191. p.
17. FÉNYI GY.: Todesanzeige von Carl Braun S. J. = A. N. Bd 175, N°
    4185, p. 158-159. (1907)
18. VELICS LÁSZLÓ: Braun Károly S. J. emlékezte. I. közl. = Magyar Kultúra. 
    2. évf. 10. sz. 1914. 340-347. p.
19. VELICS LÁSZLÓ: Braun Károly S. J. emlékezte II. közl. = Magyar Kultúra.
    2. évf. 12. sz. 1914. 541-548. p.
20. ifj. BARTHA LAJOS: Braun Károly spektrohéliográf tervei. = Technikatört.
    Szemle. 11. 1979. 119-125. p.
21. ANGEHRN TIVADAR: Todesanzeige von P. J. Fényi S. J. = A. N. Bd 232,
    N°5561, p. 6810. 1928.
22. ANGEHRN TIVADAR: Fényi Gyula S. J. = Az időjárás, Új sor.
    4. évf. 3-4. füzet 1928. 33-39. p.
23. TERKÁN LAJOS: P. Fényi Gyula S. J. = Magyar Kultúra. 15. évf. 2. sz.
    1928. 49-53. p.
24. BÍRÓ BERTALAN: A Nap-kutató Fényi Gyula. Jezsuita Tört. Évk. Szerk.:
    Gyenis András Stephaneum Bp. 1942.
25. RÉTHLY ANTAL: Fényi Gyula emlékezte. = Az időjárás. 50 köt. 1. sz.
    1946. 29-30. p.
26. MARIK MIKLÓS: Fényi Gyula (1845-1927) Csillagászati Évkönyv Bp.
    1977. Gondolat
27. ifj. BARTHA LAJOS: Fényi Gyula és a kalocsai csillagvizsgáló. = Élet és Tudomány.
    32. évf. 52. sz. 1977. 1638-1640. p.
28. BAI JENŐ: Ünnepi beszéd Fényi Gyula mellszobrának leleplezésénél (részlet).
    = Honismereti Szakköri Értesítő. 2. sz. 1970-71.
29. A tagok munkálatai. = Akad. Ért. 27. kötet 324. sz. 1916. 793-799. p.
30. ANGEHRN TIVADAR: P. Fényi Gyula S. J. meteorológiai irodalmi működésének jegyzéke.
    = Az időjárás. 50 köt. 1-8. sz. 1946. 97-98 p.
31. Révai Lexikon, 1914.
32. VARGA LAJOS: Kalocsa és Vidéke. Árpád Rt. Kalocsa
33. WINKLER Pál: Kalocsa története. Árpád Rt. Kalocsa
34. Érseki Levéltár, Kalocsa anyagából (a továbbiakban rövidítve KÉL)
35. WINKLER PÁL: A kalocsai és bácsi érseki főkáptalan története alapításától
    1935-ig. Kalocsa. Árpád Rt. 1935.
36. A Miasszonyunkról elnevezett kalocsai iskolanővérek története 
    1860-1900. Kalocsa. Werner F. kiad. 1900.
37. Jezsuita Tört. Évkönyv. Korda Rt. Bp. 1940.
38. KATONA, STEPHANUS: Historia Metropolitanea Ecclesiae Colocensis,
    Coloczae 1800.
39. KERKAY GYÖRGY: A kalocsai kollégium. Jezsuita Tört. Évk. Korda Rt.
    Bp. 1940. 119-156. p.
40. KOMÁRIK ISTVÁN: A kalocsai főgimnázium története 1766-1896. = A kalocsai érseki
    főgimnázium értesítője az 1895-96. iskolai évre. Kalocsa, Werner F. kiad. 1896.
41. ANGEHRN TIVADAR: Fényi Gyula. S. J. = Stella. 1928. 1-2. szám
42. KELÉNYI B. OTTÓ: A magyar csillagászat története. Budapest, 1930.
43. W. F. RIGGE: Betatigung und Leistungen der Jesuiten auf dem Gebiete der Astronomie im 
    XIX. Jahrhundert (1814-1904) I. Teil. N.u.O. 51, N°2, p. 193-208. (1905)
44. HAYNALD L. levele Trefort Á. 1877. okt. 3. KÉL
45. KONKOLY-THEGE M. levele Haynald L. 1877. febr. 24. KÉL
46. KONKOLY-THEGE M. levele Haynald L. 1877. márc. 10. KÉL
47. Nyugta, Kelt Pesten, 1877. márc. 5. KÉL
48. TOMSICH M. levele Haynald L. 1877. márc. 8. KÉL
49. HAYNALD L. levele Hennig A. 1877. márc. 7. KÉL
50. HENNIG A. levele Haynald L. 1877. márc. 14. KÉL
51. Hon, 1878. márc. 19.
52. HAYNALD L. levele Trefort Á. 1877. márc. 19. KÉL
53. TREFORT Á. levele Haynald L. 1877. márc. 22. KÉL
54. HAYNALD L. levele Konkoly-Thege M. 1877. márc. 30. KÉL
55. GYENIS A.: Száz jezsuita arcél Bp. Korda Rt. 1940.
56. KONKOLY-THEGE M. levele Haynald L. 1877. márc. 24. KÉL
57. HAYNALD L. levele Trefort Á. 1877. ápr. 12. KÉL
58. SCHENZL G. levele Haynald L. 1877. máj. 6. KÉL
59. KONKOLY-THEGE M. levele Haynald L. 1877. máj. 7. KÉL
60. C. BRAUN levele Haynald L. 1877. szept. 3. KÉL
61. KONKOLY-THEGE M. levele Haynald L. 1877. máj. 11. KÉL
62. Főkáptalani állásfoglalás 1928. Kalocsa, KÉL
63. KONKOLY-THEGE M. levele Haynald L. 1877. aug. 18. KÉL
64. KONKOLY-THEGE M. levele Haynald L. 1877. okt. 4. KÉL
65. SCHENZL G. levele Haynald L. 1877. okt. 4. KÉL
66. HAYNALD L. levele HENNIG A. 1877. dec. 4. KÉL
67. KONKOLY-THEGE M. levele Haynald L. 1878. febr. 1. KÉL
68. KONKOLY-THEGE M. levele Haynald L. 1878. febr. 15. KÉL
69. KONKOLY-THEGE M. levele Haynald L. 1878. márc. 3. KÉL
70. KONKOLY-THEGE M. levele Haynald L. 1878. márc. 9. KÉL
71. KONKOLY-THEGE M. levele Haynald L. 1878. márc. 27. KÉL
72. KONKOLY-THEGE M. levele Haynald L. 1878. ápr. 3. KÉL
73. KONKOLY-THEGE M. levele Haynald L. 1878. ápr. 5. KÉL
74. KONKOLY-THEGE M. levele Haynald L. 1878. jún. 23. KÉL
75. KONKOLY-THEGE M. levele Haynald L. 1878. jún. 26. KÉL
76. KONKOLY-THEGE M. levele Haynald L. 1878. júl. 1. KÉL
77. KONKOLY-THEGE M. levele Haynald L. 1878. júl. 10. KÉL
78. KONKOLY-THEGE M. levele Haynald L. 1878. júl. 8. KÉL
79. KONKOLY-THEGE M. levele Haynald L. 1878. nov. 1 l. KÉL
80. KONKOLY-THEGE M. levele Haynald L. 1878. nov. 26. KÉL
81. TOMSICH M. levele Haynald L. 1878. dec. l. KÉL
82. Leltár, 1878. okt. 8. KÉL
83. HAYNALD L. levele HORVÁTH I. 1878. okt. 31. KÉL
84. C. BRAUN levele Haynald L. 1881. ápr. 23. KÉL
85. HAYNALD L. levele RAILE E. 1889. jún. 27. KÉL
86. STATUTUM pro OBSERVATORIO COLOCENSI 1890. máj. 3. KÉL
87. CSÁSZKA Gy. levele RAILE E. 1892. aug. 5. KÉL
88. Alapító levél, 1893. aug. 11. KÉL
89. KONKOLY-THEGE M. levele HAYNALD L. 1879. máj. 27. KÉL
90. BRAUN C. levele HAYNALD L. 1882. okt. 17. KÉL
91. Jegyzőkönyv, 1894. márc. 5. KÉL
92. Építkezésiköltségek 1879. jún. 26. KÉL
93. Memorandum, 1883. márc. 2. KÉL
94. VÉRTESI PÉTERNÉ, szerk.: Gothard Jenő = Vasi Honismeretei Közlemények
    1981/1. szám 1981.
95. BRAUN C. levele HAYNALD L. 1881. máj. 8. KÉL
96. HAYNALD L. levele a miniszterhez, 1881. máj. 13. KÉL
97. Vallás- és Közoktatásügyi Min. 26460 sz., 1881. szept. 7. KÉL
98. Közmunka és közlekedési m.k. minisztérium 33072. sz. levele 1881. nov. 18. KÉL
99. BRAUN C.: A kalocsai csillagda geográphiai hosszúsága. = Az MTA Ért. 18. évf. 
    4. füzet, 1884. 55-57. p.
100. M. kir. Posta és Távírda Igazgatóság 9334/1897 jelű 1897. febr. 20-án kelt levele KÉL
101. FÉNYI GY. levele CSÁSZKA GY. 1897. febr. 6. KÉL
102. CSÁSZKA GY. levele a M. kir. Posta és Távírda Igazgatóságnak
     1897. febr. 27. 998. sz., KÉL
103. M. kir. Posta és Távírda Ig. 26602/1897 sz. 1897. máj. 7. KÉL
104. FÉNYI GY. levele CSÁSZKA Gy. 1897. jún. 8. KÉL
105. VAJDA E.: Postaszabályok az elmúlt századokban. = Posta és Bélyegmúzeumi
     Szemle, 1970/2. 45-93. p.
106. SERÉNYI B. miniszter levele VÁRADI L. Á. 1917. nov. 24. KÉL
107. Ifj. BARTHA L.: Az elsőföldrajzi hosszúság meghatározás telefonnal. 
     = Geodézia és Kartográfia, 1979/4. szám 289-290. p.
108. BERECZ E.: Zivatarmegfigyelés. = Atmosphaera (Az időjárás) VIII. évf. 5. sz. 
     1904. 197-200. p.
109. ANGEHRN T. levele, dátum nélkül, KÉL
110. KONKOLY-THEGE M.: A földrajzi hosszkülönbségek meghatározási módszerei
     és a Magyarországon végzett meghatározások. = Földrajzi Közlemények. 1892/III. füzet
     1892. 129-142. p.
111. BRAUN C.: A kalocsai érseki csillagvizsgáló földrajzi helyzete. = MTA Ért. 16. évf.
     1882. 207-208. p.
112. HEGYI L.: A kalocsai gimnázium fizikai szertára. = Jezsuita történeti évkönyv,
     1940. Budapest Korda Rt. 1940. 296-299. p.
113. BRAUN K. levele HAYNALD L. 1879. ápr. 10. KÉL
114. KONKOLY-THEGE M. levele HAYNALD L. 1880. ápr. 29. KÉL
115. GOTHARD Eu.: Publikationen des Astrophysikalischen Observatoriums zu
     Herény in Ungarn I. Heft Herény, 1884.
116. MENYHÁRT L. levele HAYNALD L. 1886. dec. 2. KÉL
117. MENYHÁRT L. levele HAYNALD L. 1889. febr. 15. KÉL
118. Nyugta, 1889. jan. 20. KÉL
119. Jegyzék, dátum nélkül, KÉL
120. FÉNYI GY. levele CSÁSZKA GY. 1896. ápr. 1. KÉL
121. Jegyzék, dátum nélkül, KÉL
122. FÉNYI GY. levele CSÁSZKA GY. 1896. ápr. 19. KÉL
123. FÉNYI GY. levele VÁROSY Gy. 1911. ápr. 7. KÉL
124. Dr. TIBOR MÁTYÁS úr személyes közlése, 1981. jún.
125. SZINNYEI J.: Magyar írók élete és munkái, III. kötet
126. DR. TIBOR MÁTYÁS úr személyes közlése
127. BRAUN, C.: Das Passagen-mikrometr, Das Nephoskop, Antrag über einige militärische Erfindungen,
     Leipzig, 1865 O. Wigand Verlag
128. BRAUN, C.: Über directe Photographierung der Sonnen-Protuberanzen.
     = A. N. Bd. 80. N°1899, p. 33-42. (1873)
129. BRAUN, C. levele Haynald L. 1880. febr. 20. KÉL
130. Pester Lloyd 1880. május 14.
131. BRAUN, C. levele Haynald L. 1881. okt. 4. KÉL
132. Az MTA Értesítője, 17. évf. 6. sz. 1883. 115. p.
133. BRAUN, C. levele Haynald L. 1881. nov. 22. KÉL
134. HAYNALD L. levele KONKOLY-THEGE M. 1880. nov. 22. KÉL
135. BRAUN, C. levele Haynald L. 1881. ápr. 23. KÉL
136. KONKOLY-THEGE M. levele Haynald L. 1879. febr. 12. KÉL
137. KONKOLY-THEGE M. levele Haynald L. 1879. márc. 27. KÉL
138. REGLER E. levele Haynald L. 1879. dec. 29. KÉL
139. BRAUN, C. levele Haynald L. 1882. aug. 20. KÉL
140. BRAUN, C. levele Haynald L. 1887. júl. 26. KÉL
141. BRAUN, C.: Über photografische Aufnahmen der Sonnenprotuberanzen.
     = A. N. Bd. 126, N°3014. p. 227-228 (1891)
142. BRAUN, C.: Bestimmung der Gravitationskonstante. - Denkschriften
     (Kaiser. Academia zu Wien) Bd. 64, 1896
143. BRAUN, C.: Über die Temperatur der Sonne. = Nat.u. Offen. Bd. 51. p.
     129-153 (1905)
144. BRAUN, C.: Kosmologie vom christlichen Standpunkt. Münster, 1905. 490. p.
145. SCHENZL G. levele Haynald L. 1870. aug. 28. KÉL
146. Lista és nyugta a műszerbeszerzésről, 1871. jan. 10. KÉL
147. HÜNNINGER A.: Protuberantiae solares. = Haynald-Observatorium Közleményei
     1. füzet 1886. 18. o. Budapest
148. HÜNNINGER A.: Maculae Solares. = Haynald-Observatórium Közleményei
     II. füzet. 1886. Holmeyer F. Kalocsa, 14. o.
149. HÜNINGER A.: Meterologica. - Haynald-Observatórium Közleményei
     III. füzet. 1886. 16. o. (Kalocsa?)
150. HÜNINGER A.: A Haynald-Observatórium 1880-84-ben megfigyelt napfoltok. 
     = Ért. a mat. tud. XII. köt. 9. sz. 1885. 40. o. (Előadva 1885. jan. 19-én)
151. HÜNINGER A.: Beobachtungen von Sonnenflecken. = A. N. Bd. 116.
     N°2762 p. 31-32 (1887)
152. HÜNINGER A.: Beabachtungen des Venus-durchganges 1882. Dez. 6.
     = A. N. Bd. 104, N°2488, p. 154-255 (1883)
153. HÜNINGER A.: Die Enckésche Theilung des Saturnrings und der rothe Fleck auf Jupiter.
     = A. N. Bd. 113, N° 2692, p. 57-58 (1886)
154. dr. TELEKI GYÖRGY (Belgrád) szíves közlése 1981. jún. 30.
155. FÉNYI GY.: Beobachtungen des Sonnenscheines auf der ungarischen Ebene.
     = M.Z. Bd. 24, p. 231 -234 (1896)
156. FÉNYI GY.: Anemométer-észlelések a Haynald-Observatóriumon Kalocsán,
     1881-1888. = MTÉ. 7, köt. 6. sz. 1888/89. 308-312 p.
157. FÉNYI GY.: A légnyomás évi és napi menete Kalocsán.
     = MTÉ. 29. köt. 3. sz. (1911) 318-343.
158. FÉNYI GY.: Resultate der 20 jährigen meteorologischen Beobachtungen in
     Kalocsa M.Z. Bd. 30, p. 26-27 (1895)
159. FÉNYI GY.: Publikationen des Haynald Obs. V. füzet (ld. a felsorolásban)
160. FÉNYI GY.: A szél fordulása Kalocsán. = ld. 10. köt. 9. sz. 1906. 267-276. p.
161. FÉNYI GY.: Menyhárt László meteorológiai megfigyelései Boromában.
     = MTÉ. 13. köt. 5. sz. 1895. 458-472. p.
162. FÉNYI GY.: P. Menyhárt László S. J. Dél-Afrikában tett meteorológiai megfigyelésének
     eredményeiről (kiv.). = Akad. Ért. 6. köt. 1895. 644-645. p.
163. FÉNYI GY.: Resultate der meteorológischen Beobachtungen in Boroma
     1891-92. M.Z. Bd. 39, p. 521-526 (1904)
165. FÉNYI GY.: Meteorologische Beobachtungen in Boroma am Sambesi.
     M.Z. Bd. 40, p. 170-172 (1905)
166. FÉNYI GY.: Ergebnisse der Beobachtungen der Temperatur und des Luftdruckes in Boroma
     in Süd-Afrika Denkschriften der Kais. Akad. der Wiss.
     Wien Bd. 121, Abth. II.a p. 206 (1912)
167. FÉNYI GY.: Publikationen des Haynald Obs. Heft VII. (ld. a felsorolásban)
168. FÉNYI GY.: Publikationen des Haynald Obs. Heft IX. (ld. a felsorolásban)
169. Popov, A. Sz.: Ob otnoshenija metall icseszkih poroskov k elektricseszkim kolebanijam.
     = Zsurnal Rusz. Fiz. -him. Obs. XXVIl. köt. Otd. 1. No8, prot. 154(201) pp. 259-260 (1895)
170. Popov, A. Sz.: Pribor dlja obnaruzsenija i regisztrirovanija elektricseszkih kolebanij.
     = ibid. XXVIII. köt. p. 1-14. (1896)
171. Electric. Rev., XL VII. p. 845-846, 882-883 (1900)
172. SZALAY L.: A Boggio-Lera-féle zivatarjelző készülék = ld. VII. évf. 1903. 70-89. o.
173. SZALAY L.: Viharjóslás fotográfia útján. = Természettud. Közl. 30. köt.
     1900, 358-359. p.
174. SZALAY L.: Elektromos zivatarjelző készülékek. = Természettud. Közl.
     XXXIII. köt. 1901, 289-300. p.
175. K. F. BRAUN.: On the current conduction through metal sulphides
     (in German) Ann. Phys. Chem., 1153, 556, 1874.
176. FÉNYI GY.: Gewitter-Registrator construirt von P. Joh. Schreiber, beschrieben 
     von Fényi S. J. Kalocsa, 1901, 22. o. 1. melléklet
177. FÉNYI GY.: Zivatarjelző készülék. = Id. 5. évf. 7. sz. 1901. 230-234 p.
178. FÉNYI GY.: Új zivatarjelző. = Id. 6. évf. 6. sz. 1902. 217-219. p.
179. A Kalocsai I. István Gimnázium irattárából (a továbbiakban rövidítve IGI)
180. IGI anyagából
181. FÉNYI GY.: Zivatarjelző készülék. = Id. 6. évf. 4. sz. 1902. 130-132. p.
182. W. ZUKOTYNSKI levelei Fényihez, IGI
183. W. ZUKOTYNSKI levele Fényi Gy. 1903. V. 19. IGI
184. BÜKY Á.: Néhány szó a zivatarjelzők működéséről. = Atmosphaera (Az időjárás)
     8. évf. 5. sz. 1904. 169-177. p.
185. SZALAY L. levele Fényi Gy. 1902. márc. 3. IGI
186. HORVÁTH JÓZSEF szíves közlése, 1981. júl. 1.
187. IGI
188. BUZNA V.: A zivatarok táviratoznak. = Zászlónk, 1903. jún. 15.
189. BUZNA V.: A zivatarjelző modern berendezéssel. = Zászlónk, 1904. máj. 15.
190. BUZNA V.: A villámok írnak. = Zászlónk, 1904. jún. 15.
191. SZALAY L. levele Fényi Gy. 1904. aug. 31., IGI
192. FÉNYI GY.: gépirata, IGI
193. Gépirat keltezés, cím nélkül, IGI
194. IGI
195. SZALAY L. levele Fényi Gy. 1904. aug. 14., IGI
196. SAVOLY X. F. levele Fényi Gy. 1902. máj. 31., IGI
197. FÉNYI GY.: A zivatarok napi periódusa a kalocsai zivatarjelző alapján. 
     = Id. 5. köt. 8. sz. 1901, 256-260. p.
198. FÉNYI GY.: Sur la nature du cohéreur C.R.A.P. 135, p. 30-32 (1902)
199. FÉNYI GY.: Sur un appareil pour 1'enregistrement automatique des décharges
     de l'atmosphére C.R.A.P. 134, p. 227-228 (1902)
200. FÉNYI GY.: Jégesőmérő Kalocsán. = Id. 10. köt. . sz. 1906. 252-253. p.
201. FÉNYI GY.: A hőmérsékleti inverziók meteorológiai és csillagászati jelentőségéről.
     = Id. 11. évf. 7. sz. 1907, p. 193 -197. 
202. FÉNYI GY.: Zur Erklärung der grossen Inversion. M.Z. Bd. 42, p. 355-360 (1907)
203. FÉNYI GY.: Beobachtungen des Sonnenscheins in den Jahren 1893 -1913 in Kalocsa.
     M.Z. Bd. 61. N°1, p. 15-18 (1926)
204. Illustrated glossary for solar and solar-terrestrial physics.
     Ed. by A. BRUZEK, C. J. DURRANT, D. REIDEL Publ. Co. 1977.
205. E. PETTIT Publ. Yerkes Observatory 3, Part IV. 1920.
206. HÉDERVÁRI P. Csillagunk: a Nap, Gyorsuló idő, Magvető Bp. 1980.
207. Astronomie, Brockhaus abc. VEB Brockhaus Verlag 1976.
208. R. HOWARD, B. Le BONTE munkája. Idézve i.b.l. Esti Hírlap, 1980. okt. 20.
209. FÉNYI GY.: A Napon észlelt jelenségek természetének magyarázata.
     Bp. 1900 Szent István Társ. 24. o.
210. FÉNYI GY.: A Haynald-Observatóriumon 1887-ben tett protuberancia-észlelések
     általános eredményei. = MTÉ, 11. köt. 2. füzet, 1892. 136-144. o.
211. FÉNYI GY.: A Nap fokozott tevékenysége 1887-ben. = MTÉ, 7. köt.,
     1. füzet 1888/89. 1-20.
212. FÉNYI GY. levele Haynald L. 1887. okt. 10., KÉL
213. FÉNYI GY. levele Haynald L. 1887. okt. 15., KÉL
214. ANGEHRN T.: Az 1905. aug. 30-i napfogyatkozás megfigyelése CARRION de los CONDES-ban.
     Mathem. és Physikai L. 1907. febr. 2. füzet, 161 -180. o.
215. FÉNYI GY.: Über einen neuen Gesichtspunkt und neue Erklärungen der 
     Erscheinungen auf der Sonne = A. N. Bd. 139. N° 3335 p. 359-366. (1896)
216. FÉNYI GY.: Über die verschiedene Anzahl der Protuberanzen am Ost und 
     Westrande der Sonne = A. N. Bd. 219, p. 331-337 (1923)
217. FÉNYI GY.: Mitteilungen über den Halleyschen Kometen A. N. Bd. 185,
     N°4420, p. 60 (1910)
218. HAYNALD L. levele Horváth I. 1889. jún. 27., KÉL
219. FÉNYI GY. levele Horváth I. 1893. febr. 21., KÉL
220. HORVÁTH I. levele Fényi Gy. 1893. júl. 10., KÉL
221. Minerva Jahrgang XVI. 1906/07, p. 510
222. ANGEHRN T.: A soláris konstans meghatározása a kalocsai sugárzásmérésekből.
     = Franklin Bp. 1909. 51. o.
223. ANGEHRN T.: kérvénye 1913. dec. 24., KÉL
224. ANGEHRN T.: Légáramlások Kalocsán. Kisújszállás, Csapp, 1936.
225. VÁRADY Á. levele Jankovich B. 1914. nov. 8., KÉL
226. BERKY J.: A kalocsai Haynald-Csillagda válsága = Kalocsai Néplap,
     51. köt 3. sz. 1927. jan. 2.
227. ANGEHRN T. kérvénye 1913. dec. 24., KÉL
228. ANDOR Gy. levele Várady Á. 1914. okt. 6. KÉL
229. M. kir. Vallás. Közokt. Min. levele Várady L. 68075/1922, KÉL
230. HALE, E. Publ. Yerkes Obs. 3 (Part 1) p. 4. 1903.
231. Feljegyzés, KÉL
232. Új Idők Lexikona IX. köt. 2237. o. Singer és Wolfner Bp. 1938.
233. VELICS L.: Vázlatok a magyar jezsuiták múltjából Bp. 1912-14, 1-3. kötet.
234. RIEGL S.: Levegő - elektromos mérések Kalocsán. = Időjárás, 6. köt. 5.
     füz. 1902, 154-160. o.
235. RIEGL S.: Légelektromos megfigyelések Kalocsán. = M.T.É., 34. köt.
     5. sz. 724-753. o.
236. RIEGL S.: A zivatarok évi és napi periódusa Kalocsán 1901-ben a 
     Schreiber-féle viharjelző nyomán. = Időjárás, 6. köt. 6. füz. 1902, 196-201. o.
237. VASVÁRY I. levele Bíró F. 2531 (1927/28) 1928. jún. 10.
     M. kir. Erzsébet Tud. Egy. Rektori H., KÉL
238. Levéltervezet, KÉL
239. Főgimnáziumi Évkönyv, 1939.
240. SZABÓ FLÓRIS úr szíves közlése, 1981. júl. 6.
241. Dr. TIBOR MÁTYÁS úr szíves közlése
242. TÓTH M. É.: Az államosítás és a demokratikus nevelés kibontakozása a
     Kalocsai I. István Gimn. Szakdolgozat 1975. Kalocsa
243. RUDNAY GYULA visszaemlékezése, IGI
244. IGI 59/1948 ikt. sz.
245. Jegyzőkönyv, KÉL
246. Levéltervezet, 1884. máj. 1., KÉL
247. de ROSSI levele Haynald L. 1884. nov. 26., KÉL
248. FÉNYI GY. levele Haynald L. 1888. márc. 27., KÉL
249. FÉNYI GY. levele Váradi Á. 1899. máj. 24., KÉL
250. KIKINDAI A. levele Várossy Gy. 1909. dec. 28., KÉL
251. ANGEHRN T. levele 1936. dec. 10., KÉL
252. Jegyzőkönyv, KÉL
253. Nyugta, KÉL

1. sz. melléklet

Rendelet a Kalocsai Obszervatórium védelmében

1. Először is általában a csillagászati őrhelyet védeni kell a mieinknek a behatolástól - ezt már az alapítástól kezdve vállaltuk. Az Obszervatóriumnak valóban tudományosnak kell lennie, mert a dicső nagy tudományos intézet nevével díszítették és nemcsak a Kalocsai Kollégium jó hírével kapcsolták össze, hanem a Magyarországi Jézus Társaság létével is.
Ezért az égiek és leginkább a Kalocsai Kollégium kötelessége ezt az intézményt nemcsak megőrizni, hanem amennyire csak lehetséges fejleszteni is.
2. E tudományos intézmény figyelemmel kísérésére a Kollégium rektora az Obszervatórium igazgatóját tudja maga mellett, akinek a kezében van minden hatalom, ami ennek a kötelezettségnek helyes végrehajtására szükséges.
3. A Csillagvizsgáló igazgatójának gondja lesz rá, hogy nagyfontosságú kötelezettségét, amelyet rábíztak, vagyis, hogy az Obszervatóriumot és annak ügyeit irányítsa és mindenben úgy tevékenykedjen, hogy a Társaság jó hírének és a tudós emberek elvárásának eleget tegyen.
4. Csillagászati teendőkben és esetleges hibák esetén mindent alaposan átvizsgálva döntse el, hogy mi látszik leginkább hasznosnak.
5. Amikor egy csillagász sem az Obszervatórium célját elérni, sem saját méltóságát fenntartani nem tudja - csillagászati publikációk híján - az igazgató gondoskodjon róla, hogy a publikációk időben megszülessenek, hogy az egyes esetekben a leginkább megfelelő dolgokat írják le, akár naplóba írnak, vagy méginkább, ha saját könyvet írnak. Gondoskodjon mindig a kiadandó könyvek rendjéről.
6. Minthogy a kötelezettség természete, elsősorban maguk a megfigyelések megkövetelik, hogy az igazgató szabadon rendelkezzen minden olyan ügyben, amely a megfigyelési tennivalókat gátolja, ő maga döntse el, hogy mit milyen mértékben tart szükségesnek, a napi soros megfigyelendőnek, vagy más elvégzendőknek - a szokásnak megfelelően mást bízva a vezetőkre, ő döntsön a megállapított időben történő látogatásokról, a kimutatások meghallgatásáról, litániák tartásáról, az asztalnál és hasonló esetekben történő felolvasásról.
Ugyancsak az ő joga dönteni segítő testvér vagy szolgajelenlétéről.
Az is az ő feladata, hogy azon munkálkodjon, hogy a fegyelem, a vallásos és lelkiélet kárt ne szenvedjen.
Ezért ha a lelki dolgokat a sürgető csillagvizsgálói ügyek miatt nem tudja elvégezni, gondoskodjon róla, hogy az a legközelebbi szabadidőben megtörténjen.
Ezen felül komolyan javasolható számára, hogy amikor a csillagvizsgálói tennivalók nem akadályozzák, emlékezzen a drágaságra és a sok bajra, amelyek a Kollégium sok tagját elárasztják és saját akaratából könnyítsen azokon.
7. Az éjjeli őrállások tennivalóiban gondoljon társai és saját egészségére és a test erőire.
8. Semmiféle elkötelezettséget ne vegyen magára és ne csatlakozzon társaságokhoz a helytartóság megkérdezése nélkül.
9. Ezért, amikor iskolások jönnek az Obszervatórium megtekintésére, időben értesítsék az Obszervatórium igazgatóját.
10. Nőket, akik a rektor engedélyével nézhetik meg az Obszervatóriumot, csak nappal és az itteniek valamelyikének jelenlétében fogadunk, esetleg néhány esetben kivételt teszünk.
11. Ha a mieink közül valaki az Obszervatóriumban az égiek legkegyesebb engedelmével a csillagászati tudományokat komolyan akarja és tudja tanítani, akkor a vizsgáló eszközök használatát az igazgatótól kérje, ő bizonyára engedélyezi.
12. Az Obszervatórium berendezéseire, könyvtárára és általában minden részére, azok rendbentartására, helyreállítására és gyarapítására az alapból 400 Ft-ot utalványozott W. A. Ez a pénz a prokurátornál van. Ebből, amikor szükséges, az igazgató annyit vesz igénybe, amennyi szükséges a soros számlák kifizetésére és az Obszervatórium állagának megőrzésére. Az igazgató kisebb, mindennapos kifizetésekre egy bizonyos összeget - 50 Ft - ítéltek meg, amit magánál tart. Az alapnak a látogatásokból származó fennmaradó része átszáll a Társaságra ugyanúgy, mint az adományok egy része - az épületek kijavítására, az Obszervatórium fenntartására és az igazgató, a testvérek (tanárok) kisegítők és szolgák eltartására - és más anyagi kiadásokra fordított összegen kívül.
13. A kisegítőnek az igazgatót mindenben támogatnia kell. Mégis az igazgatónak kell gondoskodnia arról, hogy a kisegítő az ő vezetésével és irányításával a csillagászati ügyekben művelje magát.
14. Legyen az igazgatónak egy segítőtársa vagy hűséges szolgája az Obszervatórium személyzetéből, akinek feladata a tisztaság tartása és akire az igazgató támaszkodhat.
Gondoskodjon arról is, hogy egy testvér vagy szolga mindig készen álljon.
Ha az Obszervatóriumban nem megfelelő a munka, kérje a Minisztert, hogy a Kollégiumban megfelelő testvért vagy szolgát kapjanak.
15. A csillagvizsgáló igazgatója alá van rendelve a rektornak ugyanúgy, mint a testület minden hivatalos ügye. Mindenről, ami az Obszervatóriumban történik, neki kell számot adni.

Megjegyzendő;

Az Obszervatóriumot nem szabad sem idegeneknek, sem ittenieknek lekicsinyelni.

(fumo 1 = dohányozni)
(fumigo 1 = lekicsinyelni)
(Ha tévedés van, akkor a mondat így hangzik: az Obszervatóriumban... nem szabad dohányozni - a Fordító)

Ha a testvér helyére szolgát jelölnek, úgy helyes, hogy eltávozását 3 hónappal előbb bejelentse.

Az Obszervatórium őrhelyeire és területére csak az igazgató vagy a személyzet vagy testvérjelenlétében szabad belépni.

                                               A.M.D.G.

Kalocsa, 1890. május 3.                                  Latinból fordította: Szabó Józsefné
Bejegyzések: VI. 6.                                         Lackó Erzsébet
Ezen okirat közművelődési czéljánál fogva az 1868. XXIII.t.cs. 21. §-a értelmében bélyegmentes.

ALAPÍTÓ-LEVÉL

Alulírott kalocsai főkáptalan ezennel tudtára adjuk mindenkinek, akit illet, hogy boldog emlékű Haynald Lajos bíbornok és kalocsai érsek az általa a kalocsai Jézus társasági főgymnásium épületében felállított és ugyanazon társaság gondozására bízott csillagvizsgáló intézet fenntartási és felügyeleti költségeinek fedezésére 1889. évi június 27-én 15 db 1000 Ft-os 5%-os magyar papírjáradék-kötvényt 15000 Ft é. azaz tizenötezer é. forint névértékben 1889. decz. 1-től lejárandó szelvényeivel együtt az érsekuradalmi pénztárban letétként leendő kezelés végett azon kijelentés mellett tett le, hogy ezen szelvénykamatok félévenként az uradalmi pénztárnok által felveendők s a Jézus-társasági collegium mindenkori házfőnökének nyugtájára kifizetendők legyenek.

Mely nagylelkű alapítói intézkedés kiegészítéséül Nagyméltóságú és Főtisztelendő Császka György ez idő szerinti kalocsai érsek úr annak kijelentése mellett, hogy az uradalmi pénztárban ideiglenesen letétként kezelt ezen alapítványnak végleges elhelyezésére és szabályszerű kezelésére ezen főkáptalan illetékes: ugyanezt Karlsbadban 1892. augusztus 5-én 2303. sz. kelt rendeletével arra hívta fel, hogy ezen - ez idő szerint egy darab 3279. számú kötvényezett magyar 5%-os 15000 forint névértékű papírjáradék kötvényből álló alapítványi tőkét az uradalmi igazgatóságtól átvegye "Haynald-Observatoriumi" alapczím alatt csonkítatlanul megőrizze, felhatalmazván egyszersmind a főkáptalant arra is, hogy a mondott kötvénynek devinculálását a központi állampénztárnál kieszközölje, az értékpapírt eladja, és az innen nyerendő készpénzt saját legjobb belátásra és a nagylelkű alapító szándéka szerint kezelje.

Mely kegyes főpásztori leirat következtében ezen főkáptalan a mondott alapítványi tőkét az érsekuradalmi jószágigazgatóságtól 1892. évi szeptember hó 30-án felvett jegyzőkönyv mellett alapítványszerű kezelés végett átvette, ezennel ünnepélyesen ígérvén, hogy ezen alapítvány sértetlen fönttartásáról és minél előnyösebb gyümölcsöztetéséről teljes erejéből gondoskodni fog és az esedékes kamatokat - a szabályszerű kezelési költségek levonásával - a Jézus-társasági kalocsai collegium idő szerinti házfőnökének mindenkor pontosan kiszolgáltatja.

Minek nagyobb hiteléül a jelen alapítványi levelet három egyenlően hangzó, a főkáptalan pecsétjével ellátott példányban kiállítottuk, melyek egyike az egyházmegyei levéltárba, másikat a főkáptalan irattárába fog letétetni, a harmadik pedig a Jézus-társasági Collegium házfőnökének fog kézbesíttetni.

Kelt Kalocsán, 1893. augusztus hó 11-én tartott ülésünkből.

A kalocsai főkáptalan nevében
a nagyprépost helyett:


              Hopf  János
           olvasó kanonok                                 főkáptalani jegyző
2711. szám
Jóváhagyom
Kalocsa, 1893. szept. 14.
György érsek

2. sz. melléklet

A HAYNALD OBSZERVATÓRIUM KÖZLEMÉNYEI

1. A Haynald-Obszervatóriumon 1884-85-ben megfigyelt protuberancziák
   Hüninger Adolf Budapest 1886. 18. o.
   Közlemények l. füzet
2. Maculae Solares
   A Haynald-Obszervatóriumon 1885. évben megfigyelt napfoltok
   Hüninger Adolf S. J.
   A Haynald-Obszervatórium Közleményei
   II. füzet, Kalocsa, 1886
3. Meterologica
   Hüninger Adolf 1886. 16. o. III. füzet
4. A nap protuberencziái 1886-ban
   A Haynald-Obszervatórium Közleményei,
   IV. füzet, 60 o. Kalocsa, 1888
5. Meteorologische Beobachtungen angestellt am Haynald-Obszervatórium
   in den Jahren 1886-1888. (Mit Beschreibung des Anemometers und
   das Sonnenscheinautographen)
   Publicationen des Haynald-Observatoriums
   Heft V., Kalocsa, 1891. p. 140
   (Magyarul is megjelent)
6. Protuberanzen beobachtet im Jahre 1887 am Haynald-Observatorium
   Publicationen des Haynald-Observatoriums
   Heft VI., Budapest, 1892, p. 78
   A Nap protuberanciái c. magyarul is megjelent
7. Meteorologische Beobachtungen angestellt zu Boroma in Süd-Afrika von L.
   Menyhárt S. J.
   Bearbeitet un herausgeben von P. J. Fényi S. J.
   Publicationen des Haynald-Observatoriums
   Heft VIIll., Kalocsa, 1896, p. 76
8. Protuberanzen beobachtet in den Jahren 1888, 1889, 1890 am
   Haynald-Observatorium von J. Fényi S. J.
   Publicationen des Haynald-Observatoriums
   Heft VIII., Kalocsa, 1902, p. 132
9. Meteorologische Beobachtungen angestellt von P. Ladislaus Menyhart S. J.
   zu Boroma und Zumbo in Süd-Afrika in den Jahren 1893-1897
   Publicationen de Haynald-Observatoriums
   Heft IX., Kalocsa, 1905. p. 94
10. Protuberanzen beobachtet in den Jahren 1891, 1892 von J. Fényi S. J.
    Publicationen des Haynald-Observatoriums
    Heft X., Kalocsa, 1911 p. 144
11. Die Periodicität der Protuberanzen nach Beobachtungen in Kalocsa in den
    Jahren 1886-1917
    Publicationen des Haynald-Observatoriums
    Heft XI., Kalocsa, 1922, p. 16
12. Protuberanzen in den Jahren 1893, 1894, 1895 beobachtet und bearbeitet
    von J. Fényi S. J.
    Publicationen des Haynald-Observatoriums
    Heft XII., Kalocsa, 1923, p. 105
13. Protuberanzen in den Jahren 1896-1903 beobachtet und bearbeitet von
    J. Fényi S. J.
    Publicationen des Haynald-Observatoriums
    Heft XIII. Kalocsa, 1923, p. 126
14. Protuberanzen in den Jahren 1904-1910 beobachtet un bearbeitet von
    J. Fényi S. J.
    Publicationen des Haynald-Observatoriums
    Heft XIV. Kalocsa, 1924, p. 127
15. Protuberanzen in den Jahren 1911-1917 beobachtet und bearbeitet von
    J. Fényi S. J.
    Heft XV., Kalocsa, 1924, p. 106
16. Kalocsa hőmérséklete 1881 -1930
    P. Angehrn Tivadar S. J.
    A Haynald-Obszervatórium Kiadványainak
    XVI. füzete, Budapest-Kalocsa, 1940, p. 48
17. Maps of the solar prominences observed by Fr. J. Fényi S. J. in the course of
    the years 1896-1902
    Ed. by Fr. M. Tibor S. J.
    Publications of the Haynald Observatory
    N°17, Kalocsa, 1949, p. 32

3. sz. melléklet

A HAYNALD OBSZERVATÓRIUMBAN DOLGOZOTT MUNKATÁRSAK ÉLETRAJZA ÉS SZAKIRODALMI TEVÉKENYSÉGE

ANGEHRN TIVADAR

1872. november 25-én született a St. Gallen melletti Häggenswill-ben, Svájcban. Iskoláit Nagyszombaton és Pozsonyban végezte el. 1893. április 7-én belépett a jezsuita rendbe. Mennyiségtant, rajzot és geometriát tanított, majd 1899-1902 közt Fényi asszisztense Kalocsán, 1906-1909 között Budapesten csillagászatot tanult. Az Obszervatórium igazgatását 1913. karácsonya körül vette át Fényitől. 1933-ban az MTA levelező tagja, 1950-ben Ausztriába költözött, 1952. február 29-én hunyt el Feldkirchben, Ausztriában.
Arcképét mutatja a 22. ábra.

ANGEHRN TIVADAR MUNKÁI

l. Az 1905. aug. 30-i napfogyatkozás. =
   Mat. Fiz. Lapok 16, pp. 96-97, (1905)
2. Az 1905. aug. 30-i napfogyatkozás megfigyelése Carrion de Los Condesban.
   = Id. 11, N°6, pp. 161-180 (1907)
3. A soláris konstans megállapítása a kalocsai sugárzásmérésekből. =
   Franklin, Bp. 1909. 51. o.
   Klny is van a Mathem. és Physikai Lapokból
4. Recenzió Tass A. és Terkán L. írásáról. =
   Id. 21, N°pp. 80-81 (1917)
5. Beobachtung der Sonnenrandes. =
   V.A.G., 52, pp. 224-225 (1917)
6. Sarkfény megfigyelése. =
   Természettudományi Közlöny, 52. köt.
   9-12. sz. p.199 (1920)
7. A Haynald-Obszervatórium. =
   Árpád Könyvek, Szerkeszti Dr. Erdey Ferenc
   23. sz. Kalocsa, 1928, 30 p.
8. Adalékok a kalocsai szélviszonyokhoz. =
   Id. 36, N°6, pp. 1-16 (1932)
9. A kalocsai csapadékviszonyok 1876-1930. =
   A Szent István Akad. mennyiségtan-term.tud. Oszt. felolvasásai III/2.
   Stephaneum, Bp. 1932. 10 o., 2 t.


22. ábra Angehrn Tivadar

10. Légáramlások Kalocsán. = Kisújszállás, Csapp, 1936. (Székfoglaló értekezés, előadva 1933. ápr. 7-i rendes osztályülésen) 11. Kalocsa hőmérséklete 1881-1930. = A Haynald-Obszervatórium Kiadványainak XVI. füzete, Budapest-Kalocsa, 1940. p. 48. 12. Imádkoztassuk betegeinket. = Bp. 1941. Korda Rt. 32. o.

CARL BRAUN

Carl Braun - vagy ahogy akkori szokás szerint nevét fordították - Braun Károly, 1831. április 27-én, jómódú kereskedőcsalád gyermekeként született a Hessen-tartománybeli Neustadtban. 1849-ben Fuldában érettségizett, ahol matematikából és fizikából külön dicséretet kapott. Ezután Rómába utazott, ahol a Collegium Germanicum lakójaként a híres Pontifica Universitas Gregoriana egyetemen tanul, amely a jezsuiták egyik legfontosabb oktatási intézménye volt. Itteni tanárai közül ki kell emelnünk Angelo Secchit (1818-1878), akinek meghatározó szerepe lett Braun további életében. Secchi IX. Pius udvari csillagásza volt, a Specula Vaticanaban dolgozott. Ő osztályozta először spektrumuk alapján a csillagokat, érdeklődése a spektroszkópia iránt, tanítványain keresztül, meghatározó lett a Haynald Obszervatórium szempontjából is. Munkásságára jellemző, hogy a csillagászok közül feltehetően neki van a legtöbb - 700 - publikációja.

Braun Rómában három évig filozófiát, négy évig teológiát hallgat, majd megszerzi az egyetem által adományozható doktori címet. Ez a fokozat, a "Doktor der Theologie und Philosophie" járt azoknak is, akik természettudományos témákból írták értekezésüket. Pappá szentelése után visszatér Fuldába, a kisszemináriumon tanít öt évig.

1861-ben belép a jezsuita rendbe és a St. Andrä-beli noviciátusban tölti a két próbaévet. Ezután Párizsban egy évig matematikát hallgat. 1866-ban már Pozsonyban, a rendi főiskolán fizikát tanít. Vagy 1867-ben, vagy 1869-ben visszatér Rómába, gyakorlatvezető lesz azon az egyetemen, ahol ő is tanult. Itt ismét kapcsolatba kerül Secchivel.

Gyenge idegrendszere, amelyet a túlfeszített munka is megviselt, és egyre súlyosbodó nagyothallása nehézzé teszi számára a kapcsolatot környezetével, ezért 1871-ben a csehországi Mariascheinba vonul vissza. Két év múlva Kalksburgba költözik, mindkét helyen tanít. Itt keresi meg őt Haynald Lajos, aki megfelelő vezetőt keres az alapítandó Csillagda számára. 1877 tavaszán jön először ebben az ügyben Budapestre, ahol megtárgyalják az intézmény terveit.

1878 őszén Kalocsára költözik, átveszi az új intézmény vezetését. 1884-ben tisztségéről lemond, Mariascheinba vonul vissza, ahol elméleti munkásságát folytatja. 1907. június 3-án halt meg Radegundban.

CARL BRAUN MUNKÁI

1. Über directe Photographierung der Sonnen-Protuberanzen
   A. N. Bd. 80, N°1899, pp. 33-42 (1873)
   (Ez az amit később Hale újra kitalált!)
2. Über Planeten-Conjunctionen im allgemeinen und ihre Verwendung für die
   Bestimmung von Sonnen-Parallaxe
   N. u. O., Bd. 25. pp. 316-320 (1879)
3. Das Nephoskop, eingerichtet zum Messen der Volkenhöhen
   N. u. O., Bd. 25. pp. 756-763 (1879)
4. Beobachtung der Sonnenfinsterniss 1882 Mai 16
   A. N. Bd. 102, N°2448, pp. 377-378 (1882)
5. Über eine Anwendung von Libellen zur Bestimmung der Theilungsfehler
   eines Kreises
   A. N. Bd. 102, N°2448, pp. 375-376 (1882)
   (Ref. Z. I. 2, N°11, p. 410, 1882)
6. A kalocsai érsek csillagvizsgáló földrajzi helyzete
   Az MTA Értesítője, 16. évf. N°184, pp. 207-8 (1882)
7. Eine einfache Methode feine Libellen genau zu pfüren
   A. N. Bd. 104, N°2490, pp. 279-280 (1883)
8. Über kosmischen Staub und die Mondacceleration
   A. N. Bd. 108, N°2582, pp. 259-262 (1884)
9. A kalocsai csillagda geographiai hosszúsága
   Az MTA Értesítője, 18. évf. N°3, pp. 55-57 (1884)
10. Über eine Reductionsmethode für Sätze von Transitbeobachtungen
    A. N. Bd. 109, N°2595, pp. 33-40 (1884)
    (A távíróval végrehajtott kísérlet kiértékelése.)
11. Über den ersten Meridian und die Weltzeit
    N. u. O., Bd. 31. pp. 239-242 (1885)
12. Über Kosmogonie vom Standpunkt der Christlicher Wissenschaft
    N. u. O., Bd. 31. pp. hat rész (1885)
13. Berichte vom erzbischöflich Haynald Observatorium zur Kalocsa in Ungarn,
    über die daselbst in den ersten fünf Jahren ausgeführten Arbeiten
    Dr. Th. et Ph. Münster i. W., (1886)
14. Über Kosmogonie vom Standpunkt der christlicher Wissenschaften
    N. u. O., Bd. 32, öt részlet (1886)
15. Über photographische Aufnahmen der Sonnenprotuberanzen
    (Elég durva kioktatás, G. E. Hale részére!)
    A. N. Bd. 126, N°3014, pp. 227-228 (1891)
16. Besrimmung der Gravitationskonstante
    (1896-ban mutatta be a Kaiserliche Akad. der Wissenschaften in Wien)
    Megjelent: Denkschriften Bd. 64, 1896
17. Kosmologie vom christlichen Standpunkt Wissenschaft, nebst einer Theorie
    der Sonne
    Münster, 1905. 490 o. (II. kiadás)
    (I. kiadás. 1895)

FÉNYI GYULA

Fényi (Finck) Gyula 1845. január 8-án született Sopronban. Apja, Finck Ignác (1797-1853) a városban módos, megbecsült, régi kereskedőcsalád sarja volt. Anyja a kismartoni származású Binder Anna Mária (1... - 1857) volt. A szülők 1827-ben házasodtak össze és házasságukból 11 gyermek született. Ezek közül a legfiatalabb volt Gyula, aki valamennyi testvér közül a legmagasabb életkort érte meg. A gyerekek közül csak öt érte meg a nagykorúságot, egyik közülük, Finck János soproni polgármester lett. Ő emlékezett vissza arra, hogy öccse, aki szerény, visszahúzódó gyermek volt, tiszta estéken mindig a padlásról gyönyörködött a csillagokban.

A szülők korai halála után a gyerekek nevelői úgy döntöttek, hogy a szorgalmas, jóképességű gyereket a soproni gimnáziumba íratják. Középiskolai tanulmányait fényes sikerű érettségi vizsgával fejezi be 1864-ben. Röviddel ezután súlyos tüdőgyulladást kap, amelyből szinte a csodával határos módon egy bizonyos Dr. Payer, volt katonaorvos gyógyítja ki. A gyógykezelést a Mödling melletti Gadenben fejezi be. Talán a felgyógyulás, talán Himmel, volt jezsuita atya - akivel Gadenben ismerkedett meg - hatására érlelődött meg benne az elhatározás, hogy szerzetes lesz. Miért választotta a jezsuita rendet, nem tudjuk, de Kalksburgban történt jelentkezése után, még az év őszén, 1864. szeptember 24-én belépett a rendbe. Tanulmányait a nagyszombati újoncházban kezdte meg. A jezsuita rendben szokásos két évi novíciátus - ami gyakorlatilag próbaidő - letelte után két éven át klasszikus filológiával és retorikával foglalkozott. A rendi előírások szerint ezután hároméves filozófiai képzés következett, amelynek részeként fizikai és matematikai képzést is kapott. Sajnos, tanárai nevét ebből az időből nem ismerjük.

Itteni tanulmányainak befejeztével 1871-ben Kalocsára küldik tanítani. Itt három tanéven át mint a fizika, matematika, kémia és természetrajz tanára működött. Itt kezdte meg a meteorológiai észleléseket, amelyek ekkor még a mindenkori természetrajztanár feladata volt. A tanítás mellett a gimnáziumi internátusban nevelő is volt. Kalocsán vette fel eredeti családneve helyett a Fényi nevet.

A szükséges pedagógiai gyakorlat megszerzése után az 1874/75-ös tanévben Innsbruckban teológiai tanulmányokat kezd. A fizika és a matematika iránt érzett vonzalma tovább erősödött, így a Teológiai Fakultás hallgatójaként rendszeresen látogatta Otto Stolz matematikai és Lipot Pfaundler fizikai előadásait a Bölcseleti Fakultáson. Tanulmányai közben 1877. július 31-én szentelik pappá.

Egyetemi tanulmányait 1878-ban fejezi be. Bár Szinnyei (115) szerint Belgiumban is folytat egyetemi tanulmányokat, erre egyetlen más forrás nem utal. Egyébként az életrajzba nehéz is lenne beilleszteni hosszabb tanulmányokat, amelyek esetleg meghatározó jellegűek lehettek volna.

Az 1878-as tanév kezdete ismét Kalocsán találja. Akkor kezdi meg tehát tanári működését, amikor a Csillagda létrejön Kalocsán, de csak 1880-ban nevezik ki oda, Braun Károly mellé asszisztensnek. Ilyen minőségben két évig tevékenykedett. Ezután a rend Pozsonyba küldi, ahol a bölcseleti főiskolán felsőbb matematikát tanított. Innen 1885-ben kerül vissza Kalocsára, hogy átvegye, az akkor már Hüninger Adolf által egyesített, Obszervatórium vezetését. E minőségben 1913-ig dolgozott, amikor meggyengült egészségi állapota miatt a Csillagda vezetésétől igen, de az észlelésektől nem, megvált.

Ez alatt az idő alatt a várost szinte csak hivatalos utak miatt hagyta el. Leghosszabb ideig 1905-ben volt távol. Ekkor Granadába utazott, hogy a jezsuiták Carrion de Los Condes-ban lévő csillagvizsgálójában irányítsa az 1905. augusztus 30-i teljes napfogyatkozás megfigyelését. Erre az útra elkísérte őt hivatalbeli utóda Angehrn Tivadar is.

A több évtizedes munka a célszerűtlen huzatos kupolában alaposan megviselte egészségét. Kitartására jellemző, hogy 1886. és 1917. között csaknem ötezer órát tölt észleléssel. Évente átlag 154 napot észlelt, feltehetően nem is volt sokkal több felhőmentes nap; Előbb hallása, majd látása is megromlik. Megható levélben menti ki magát Csernoch Gyula kalocsai érseknél, hogy rossz hallása miatt nem tud bemutatkozó látogatást tenni nála.

Észleléseit 1917 végéig folytatta, ekkor azonban szembaja már olyan súlyos volt, hogy azok már szemevilágát kezdték veszélyeztetni.

1918 tavaszán a rendház nyaralójába költözött. Szellemi frissességére jellemző, hogy itt új megfigyelési sorozatba kezd, az élőlények viselkedését vizsgálja az időjárás változás hatására, azaz az akkor használatos kifejezéssel élve, fenológiai kutatásba kezd. Ezekről a megfigyelésekről azonban sem feljegyzés, sem publikáció nem maradt fenn. Ekkortájt rendezi észleléseit sajtó alá. 1922-ben kisebb szélütés éri, de felépül belőle. 1924-ben megünnepelte 60 éves szerzetesi jubileumát. 1926-ban végleg visszaköltözött a rendházba, mert egészsége már nagyon meggyengült. 1927-ben még megünnepelte pappá szentelésének 50 éves évfordulóját. Szervezetét azonban a tuberkulózis nagyon meggyengítette. Halála napján még misézett, végig fentjárt, megszokott tevékenységét folytatta. A közös szertartáshoz mentében esett össze és 1927. december 21-én este hét óra tájt halt meg. Kalocsán temették el.

Legközelebbi munkatársa Angehrn Tivadar úgy jellemzi őt, hogy "...alapvonása a szangvinikus és kolerikus tulajdonságok szerencsés keveréke volt. Az előbbi mozgékonnyá, s elevenné tette szellemét, az utóbbi fokozta éleslátásának alaposságát és akaratának kitartó erejét." Mélyen hivő, vallásos ember volt. Közvetlen, baráti viszonyban volt rendtársaival, különösen a fiatalokat kedvelte.

Még életében megkapta a nagy tudósoknak kijáró elismerések java részét. 1887-ben a Szent István Társulat irodalmi osztályának tagja lesz. Mikor a Társulat tudományos és irodalmi osztályából 1916-ban megszervezik a Szent István Akadémiát, az rögtön rendes tagjává választja őt.

1902-ben kapja az első külföldi elismerést, amikor a Accademia Pontificia dei Nuovi Lincei, a Vatikáni Tudományos Akadémia rendes tagjává választja. 1903-ban a Montevideoban szervezett Instituto Solar International Montevideo levelező tagjává, majd 1904 februárjában Első Tiszteletbeli elnökévé választja. A Magyar Földrajzi Társaság 1907-ben tiszteletbeli tagjává választja. Kiemelkedő elismerésnek számít az olasz Societá degli Spettroscopisti Italiani külföldi tagjává 1909-ben történt megválasztása is, mivel a Társaságnak akkor mindössze harminc ilyen tagja volt. A hazai elismerések sorát a "Stella" Csillagászati Egyesület tiszteletbeli elnökévé történő megválasztása folytatja. A Magyar Meteorológiai Társaság mindjárt megalakulásakor tiszteletbeli tagjává választotta. Talán a Magyar Tudományos Akadémia elismerése késett egy kicsit, amikor 1916-ban választotta meg levelező tagjai körébe. Rendes taggá nem is választották meg, amit pedig minden tekintetben feltétlenül megérdemelt volna.

Fényi Gyula emlékét mind szűkebb hazájában, mind szerte a világon tisztelettel ápolják. Kalocsán a Városi Tanács VB mellszobrot állított a neves Nap-kutató emlékének, utcát neveztek el róla. Szülőházának falán Sopronban, (ld 23, 24. ábra) a következő szövegű emléktábla örökíti meg a város nagy szülöttét:

"Ebben a házban látta meg a napvilágot,
melynek világhírű kutatója lett."

Munkáira ma is hivatkoznak, ami egy kutató számára talán a legnagyobb elismerések közé számít. Marik Miklós joggal írja róla, hogy "Fényi Gyula pályája ékesen bizonyítja, hogy a téma megfontolt megválasztásával, kellő szorgalommal és körültekintéssel kis műszerekkel is lehet élvonalbeli kutatásokat végezni."

Élete alkonyán készült képet mutat a 25. ábra.

FÉNYI GYULA MUNKÁI

Önálló munkák magyar és idegen nyelven

1. A nap protuberencziái 1886.-ban. =
   A Haynald-Obszervatórium Közleményei
   IV. füzet, 60. o. Kalocsa, 1888.
2. Meteorologische Beobachtungen angestellt am Haynald-Observatorium in
   den Jahren 1886-1888. (Mit Bechreibung des Anemometers und das
   Sonnenscheinautographen). = Publicationen des Haynald-Observatoriums
   (Publ.)
   Heft V., Kalocsa, 1891. p. 140 (magyarul is megjelent)
3. Protuberanzen beobachtet im Jahre 1887 am Haynald-Observatorium. =
   Heft VI., Budapest, 1892. p. 78 (A nap protuberanciái c. magyarul is megjelent)


23. ábra Fényi Gyula szülőháza Sopronban


24. ábra A szülőházon elhelyezett emléktábla


25. ábra Fényi Gyula élete alkonyán

4. Meteorologische Beobachtungen angestellt zu Boroma in Süd-Afrika von L. Menyhárt S. J. = Bearbeitet und herausgeben von P. J. Fényi S. J. Heft VII., Kalocsa, 1896. p. 76. 5. Protuberanzen beobachtet in den Jahren 1888., 1889., 1890 am Haynald-Observatorium von J. Fényi S. J. = Heft VIII., Kalocsa, 1902. p. 132. 6. Meteorologische Beobachtungen angestellt von P. Ladislaus Menyhart S. J. zu Boroma und Zumbo in Süd-Afrika in den Jahren 1893-1897. = Heft IX., Kalocsa, 1905. p. 94. 7. Protuberanzen beobachtet in den Jahren 1891. 1892. von J. Fényi S. J. = Heft X., Kalocsa, 1911. p. 144. 8. Die Periodicität der Protuberanzen nach Beobachtungen in Kalocsa in den Jahren 1886- 1917. = 9. Protuberanzen in den Jahren 1893. 1894. 1895 beobachtet und bearbeitet von J. Fényi S. J. = 10. Protuberanzen in den Jahren 1896-1903 beobachtet und bearbeitet von J. Fényi S. J. = Heft XIII., Kalocsa, 1923. p. 126. 11. Protuberanzen in den Jahren 1904-1910 beobachtet und bearbeitet von J. Fényi S. J. = Heft XIV., Kalocsa, 1924. p. 127. 12. Protuberanzen in den Jahren 1911-1917 beobachtet und bearbeitet von J. Fényi S. J. = Heft XV., Kalocsa, 1924. p. 106. 13. Maps of the solar prominences observed by Fr. J. Fényi S. J. in the course of the years 1896-1902. = Ed. by Fr. M. Tibor S. J. No 17, Kalocsa, 1949. p. 32. 14. A Haynald-Obszervatórium alapítása, leírása, tevékenysége Különlenyomat a Katholikus Szemléből. = Budapest, 1896. 106. old. 15. A Napon észlelt jelenségek természetének magyarázata. = Bp. 1900. Szent István Társulat Felolvasó Ülései No 36, 24. o. (Felolvasva 1900. II. 20., Klny. is van) 16. Gewitter-Registrator Construiert von P. Joh. Schreiber S. J. Kalocsa, 1901. 21. old. 1 tábl. 17. Die klimatologischen Verhältnisse von Boroma. = Könyvrészlet a "Plantae Menyharthianae" c. könyvben Írta Hans Schinz Wien, 1905., pp. 12-23.

Idegen nyelven közreadott dolgozatok

Astronomische Nachrichten, Kiel (A. N.)

18. Über das Aufleuchten des Cometen 1888 Band 119, No 2844, pp. 189-190 (1888) 19. Über die gegenwärtige Zunahme der Sonnentätigkeit 126, 3008, 113-116, 1891 20. Beobachtungen der totalen Mondfinsterniss 1891. Nov. 15. 128, 3072, 427, 1891 21. Beobachtungen der partiellen Mondfinsterniss 1892. May 11. 130, 3106, 157-160, 1892 22. Über eine am 3. October 1892 beobachtete grosse Protuberanz 131, 3133, 213, 1893 23. Beob. der Sonnenfinsternis 1893. April 16. 132, 3166, 365, 1893 24. Über zwei grosse Protuberanzen am 19 und 20 Sept. 1893. 134, 3208, 257-262, 1894 25. Über eine grosse Protuberanz 1894. Dec. 24. 137, 3279, 231-234, 1895 26. Über die am 15 Juli und 30 September 1895 beobachteten Protuberanzerscheinungen 139, 3335, 359-366, 1896 27. Über einen neuen Gesichtspunkt und neue Erklärungen der Erscheinungen auf der Sonne 140, 3355, 290-302, 1896 (angolul Ap. J., 4, 18, 1896; megjelent az Astronomische Rundschau 4. kötetében is; Fényi egyik legalapvetőbb műve) 28. Beobachtungen der Leoniden, 1897 145, 3469, 201, 1898 29. Beob. der Leoniden 1898 148, 3538, 153, 1899 30. Die Leoniden in Kalocsa 1899 151, 3613, 206-207, 1900 31. Die Leoniden in Kalocsa 1899 (Nachtrag) 151, 3614, 223, 1900 32. Beob. des Merkursdurchganges 1907. Nov. 13-14 176, 4216, 266, 1907 33. Mitteilungen über den Halleyschen Kometen 185, 4420, 59, 1910 34. Beob. der Mondfinsterniss 1910. Nov. 16. 186, 4460, 331, 1911 35. Über schebende Protuberanzen 189, 4516, 49-54, 1911 36. Eine aussenordentliche hohe Protuberanz (Dez. 23. 1915) 202, 4833, 145, 1916 37. Über die Verschiedene Anzahl der Protuberanzen am Ost und Westrande der Sonne 219, 5510, 331-337, 1923

Astronomy et Astrophysics, később Astrophysical Journal (Ap. J.)

38. On the enormous velocity of a Solar Prominence, observed June 17, 1891. Ap. J. Vol. 11, pp. 63-66, 1891 (franciául C. R., 113, 310, 1891) 39. Phenomena observed on the great spot-group of February, 1892 11, 430-433, 1892 40. On a prominence of extraordinary height observed May 5, 1892 11, 609-610, 1892 41. On an enormous prominence, observed at the Haynald Observatory Oct. 3, 1892 42. On two great protuberances (19 et 20 Sept. 1893) 13, 122-128, 1893 43. On a very large Solar protuberance observed December 24, 1894 Astrophysical Journal 1, 212-215, 1895 44. On two Solar protuberances observed July 15 and Sept. 30. 1895 3, 192-199, 1896 45. A new point of view for regarding Solar phenomena, and a new explanation of the appearences on the surface of the Sun. 4, 18-37, 1896. (németül A. N. 140, 290, 1896; Fényi egyik legfontosabb műve) 46. Prominences observed August 8, 1896 4, 263-264, 1896 47. The great Sun-spot of September 1898 10, 333-336, 1898 48. Prominences observed at Kalocsa on May 28, 1900 12, 24-25, 1900 49. Rise of a large prominence on June 1, 1900 12, 215-218, 1900 50. Michelson's theory of the displacement of spectral lines 19, 70-79, 1909 (latinul Mem. Pont, Acc. N. L., 21, pp. 249-251, 1903) 51. The large prominence of May 21, 1907 27, 78-79, 1907

Comptes Rendus Hebdomadaires des Séances de l'Académia des Sciences, Paris (C. R.)

52. Deux eruptions observées sur le Soleil en septembre 1888 C. R. vol. 108, No 17, pp. 889-891 (1889) 53. Deux eruptions sur le Soleil 109, 4, 132-133, 1889 54. Deux protubérences solaires, observées á l'Observatoire de Haynald, á Kalocsa 111, 16, 564-568, 1890 55. Ascension rapide d'une protubérance solaire 111, 20, 724-726, 1890 56. Adresse une Note institulée "Remarque sur interprétation de certains phénomenes observés dans les protubérances solaires" 57. Vitesse énorme d'une protubérance solaire, observée le 17 juin 1891 113, 7, 310-313, 1891 (angolul Ap. J., 11, 63, 1891) 58. Phénoménes observés á Kalocsa sur le grand groupe de taches en février 1892 114, 10, 524-526, 1892 59. Errata se rapportant á cette Communication 114, 14, 796, 1892 (Hibaigazítás a Nolo-ben megjelent cikkhez) 60. Nouvell interprétation du phénoméne des protubérances solaires 121, 25, 931-933, 1895 61. Considérations sur la nature des protubérances ordinaires 122, 2, 72-73, 1896 62. Sur un appareil pour l'enregistrement automatique des décharges d'atmosphére 134, 5, 227-228, 1904 63. Sur la nature du cohéreur 135, 1, 30-32, 1902

Memorie della Societá degli Spettroscopisti Italiani,Catania (Mem.)

64. Grande éruption solaire du 1er juillet 1887 observée á l'Observatoire Haynald á Kalocsa Mem. 16, pp. 102-105 (1887) 65. Sull'ecclise del 19 agosto 1887 (Lettera del P. J. Fényi) 17, 98-99, 1888 66. Quelques phénomenes remarquables du soleil observées a l'Observatoire Haynald en été 1887 17, 171-177, 1888 (Az 1888. okt. 5-én az MTA-n bemutatott anyag publikálása) 67. Deux éruptions solaires considérables 5 et 6 septembre 1888 18, 73-79, 1889 68. Una eruzione metallica solare in latitudine elevata 18, 189, 1889 69. Sur la ligue sombre observée pendand l'occultation du Jupiter par la lune le 7 aout 1889 19, 20, 1890 70. Eruption métellique observée le 2 mai 1890 á l'Observatoire de Kalocsa 19, 91-92, 1890 71. Über die gegenwärtige Zunahme der Sonnentätigkeit 19, 202-205, 1890 72. Protubérances solaires extraordinaires observées á l'Observatoire Haynald 20, 63-68, 1891 (C. R. 111, p. 564-566) 73. Metallische Eruption beobachtet am 2. Mai 1891 20, 105-106, 1891 74. Protubérances observées sur la disque solaire 20, 161-162, 1891 75. Ascension rapide d'une protubérance solaire 20, 163-165, 1891 76. Phénoménes observées sur la grand groupe de taches en fébrier 1892 21, 34-36, 1892 77. Sur une protubérance d'une heuter énorme observée le 5 Mai á Kalocsa 21, 75-76, 1892 78. Rapport sur les mouvements aussi cinguliers d'une protubérance observée a l'Observatoire Haynald le 17 juin 1891 21, 127-133, 1892 79. Note sur une protubérance excessivement grande observée le 3 oct. 1892 21, 174-175, 1892 80. Sur l'éclipse de soleil du 16 Avril 1893 22, 116-117, 1893 81. Sur deux grandes protubérances du septembre 1893 observées a Kalocsa 23, 29-32, 1894 82. Rapport sur une grande protubérance observée le 24 décembre 1894 24, 37-40, 1895 83. Relation concernant deux protubérances observées le 15 juillet et le 30 septembre 1895 25, 145-156, 1896 84. Protuberanze e facole solari 25, 115-124, 1896 85. Protuberances du 8 aout 1896 25, 225-226, 1896 86. Errata-corrige (Jav. a "Prot. du 8 aout 1896...") 26, 100, 1897 87. Sopra la grande macchina solare del septembre 1898 28, 109-111, 1899 (Klny. is van) 88. Aufstieg einer grossen Protuberanz am 1 Juni 1900 29, 54-57, 1900 (angolul Ap. J. 12, 273; franciául Bulletin de la Société Belge d'Astronomie 6, 129) 89. Zur magnetischen Störung am 31. Oct. 1903 33, 3-4, 1904 90. Über den grossen Sonnenfleck vom Febr. 1905 35, 35-36, 1906 91. Über die Beobachtung der niedrigen Protuberanzen 37, 19-23, 1908 92. Über das Vorkommen der Protuberanzen auf den Polarcalotten der Sonne 37, 107-116, 1908 (Klny. is van) 93. Beobachtung einer Eruption auf der Sonnenscheibe 37, 181-183, 1908 94. Erscheinungen auf der Sonne und magnetische Störung am 25 Sept. 1909 38, 190-192, 1909 (ld. Helmholz I., Heft 1. p. 37, 1910) 95. Erwiederung auf eine Widerlegung 39, 35-36, 1910 96. Über die Höhe der Sonnenatmosphäre Serie 2a, 1, pp. 21-26, 1912

Meteorologische Zeitschrift, Wien ( M. Z.)

97. Lichtsäulen bei der Sonne M. Z. Band. 21, p. 508, (1886) 98. Beobachtungen des Sonnenscheines auf der ungarischen Ebene 24, 231-234, 1896 99. Windhose in Gajdobra bei Neusatz 24, 318, 1896 100. Anemometrische Beobachtungen in Kalocsa. 5, 85-94, 1890 101. Sonenringe und Nebensonne 27, 193, 1892 102. Zum Orkan auf Mauritius am 29. April 28, 35-39, 1893 103. Resultate der 20 jährigen meteorologischen Beobachtungen in Kalocsa 30, 26-27, 1895 104. Notiz über den Staubfall am 25. Februar 31, 105, 1896 105. Resultate der meteorologischen Beobachtungen in Boroma 1891-1892 31, 198-201, 1896 106. Holoerscheinungen in Kalocsa 19. November 21, 468, 1896 107. Die tägliche Periode des Luftrdruckes in Kalocsa 32, 271-273, 1897 108. Über die Verwandbarkeit des Hypsometers als Standbarometer 33, 55-58, 1898 109. Sonnenscheinen und Bewölkung in Kalocsa 33, 353-357, 1898 110. Zur Theorie des Gewitterregistrators 36, 536-537, 1901 (Id. 5, 1901) 111. Ein Resultat der Gewitterregistrierung in Kalocsa 36, 534-536, 1901 (Id. 5, 351, 1901) 112. Über einen Gewitterregistrator 36, 321-323, 1901 113. Über einen Gewittersignalapparat 37, 240-241, 1902 (Id. 6, 130, 1902) 114. Über den Gewitterregistrator in einer neuen sehr einfachen Form 37, 371-372, 1902 . 115. Einige Ergebnisse des Pluviographen in Kalocsa 37, 389-390, 1902 116. Über Luftspiegelungen in Kalocsa in Ungarn 37, 507-509, 1902 117. Über die Beobachtung der Blitze mittels Kohärer 38, 40-41, 1903 118. Über Construction und Function eines einfachen Gewitterregistrators 38, 462-465, 1903 (Id. 7, 341, 1903) 119. Meteorologische Beobachtungen in Zumbo am Zambesi 1904 39, 521-526, 1904 120. Über Temperaturerniederungen in Folge erhöhter Insolation 40, 311-313, 1905 121. Zur Austrockung Afrikas 40, 332, 1905 122. Meteorologische Beobachtungen in Boroma am Sambesi 40, 170-172, 1905 123. Über Winddrehungen in Kalocsa 41, 351-357, 1906 (Id. 10, 267, 1906) 124. Zur Erklärung der grossen Inversion 42, 355-360, 1907 125. Eine Bemerkung über Sonnenscheinautographen 44, 212-213, 1909 126. Über den täglichen Gang des Luftdruckes in Kalocsa, 1911 46, 451-464, 1911 (MTÉ 29, 318, 1911) 127. Registrierung des Luftdruckes in Kalocsa in den 10 Jahren 1906-1915 56, 239-241, 1921 128. Über den Ursprung der täglichen doppelten Schwankung des Luftdruckes 56, 304-306, 1921 129. Beobachtungen des Sonnenscheins in den Jehren 1893-1913 in Kalocsa 61, 15-18, 1926 (Id. 29, 105, 1925)

Rivista di Physica (Riv.)

130. Sopra un registratore dei temporali Riv. pp. 15-19, (1901) (M. Z. 36, 1901) 131. Risultate della registrazione dei temporali in Kalocsa 396-400, 1901 (M. Z. 36, 534, 1901) 132. Supplemento al registratore dei temporale 534-535, 1901 (M. Z. 37, 240, 1902) 133. Di un apparato indicatore dei temporali 380-382, 1902 (M. Z. 36, 321, 1901) 134. Sopra una nuova semplicissima forma del registratore dei temporali 709-712, 1902 (M. Z. 37, 371, 1902) . 135. Sopra la costruzione ed il funzionamento di un semplice registratore di temporali 131 -136, 1904 (M. Z. 38, 462, 1903)

Egyéb folyóiratok

136. Ergebnisse der Beobachtungen der Temperatur und des Luftdruckes in Boroma in Süd-Afrika Denkschriften der Kaiserlichen Akad. der Wissenschaften in Wien, Bd. 121, Abth. II/a p. 206 (1912) 137. Bemerkung über Helligkeitsunterscheide auf der Sonnenscheibe Phys. Zeitschrift, 11, N°6 pp. 517-518, (1910) 138. Apparate zur Beobachtung der Gewitter N.u.O. Band, 49, pp. 433-439 (1903) 139. Über die Konstruction und Function eines einfachen Gewitterregistrator 49, 612-616, 1903 140. De nova quadom explicatione transpositionis linearum spectralium in sole observatea Memorie della Pontifica Accademia (Mem. Pont. Acc. N. L) N. L. 21, pp. 249-251 (1903) (Angolul Ap. J. 19, 70, 1903) 141. De disquisitione circa protuberentias Coloczae Instituta Vierteljahrschrift der Astronomischer Gesellschaft V.A.G. pp. 315-318 (1898)

Magyar nyelven megjelent munkák

Akadémiai Értesítő (MTAÉ)

1. P. Menyhárt László S. J. Dél-Afrikában tett meteorológiai megfigyelésének eredményeiről (Kiv.) Akadémiai Értesítő, 6, N°11 pp. 644-645 (1895)

Az időjárás (Id.)

2. Heves égiháború Kalocsán, 1896. máj. 2. Id. 1, N°7, p. 215 (1897) 3. A felhőzet megfigyelése 2, 9, 263-271, 1898 4. A napsütés napi menete Kalocsán 2, 10, 198-302, 1898 5. Zivatar-tudósítás Kalocsáról (okt. 18.) 2, 11, 350, 1898 6. Zivatar-tudósítás Kalocsáról 2, 12, 374, 1898 7. Zivatarok Kalocsán (júl. 1.) 3, 7, 237, 1899 8. Az 1899. évi időjelzések sikeréről 4, 2, 42-46, 1900 9. Megjegyzések a kalocsai barométer észlelések érdekében 4, 4, 110-112, 1900 10. Zivatar vagy földrengés 4, 4, 126, 1900 11. Zivatarjelző készülék 5, 7, 230-234, 1901 12. A zivatarok napi periódusa a kalocsai zivatarjelző alapján 5, 8, 256-260, 1901 13. A zivatarjelző elméletéhez 5, 11, 351-352, 1901 (M. Z. 36, pp. 536-537, 1901) 14. A délibáb Kalocsán 6, 3, 115, 1902 15. Zivatarjelző készülék 6, 4, 130-132, 1902 16. A csapadék napi periódusa Kalocsán 1899, 1900, 1901-ben 6, 5, pp. 160-163, 1902 17. Új zivatarjelző 6, 6, 217-219, 1902 18. Levél a szerkesztőhöz (A zivatarjelzőről) 6, 9, 313-315, 1902 19. A zivatarok július havában és a kalocsai zivatarjelző 6, 11, 378-380, 1902 20. Az egyszerű zivatarjelző szerkezetéről és működéséről 7, 11, 341-346, 1903 (M. Z. 38, pp. 462-465, 1903) 21. Nagy napfolt (1905. febr.) 9, 3, 78-80, 1905 22. A zivatarfelhők magassága 9, 3, 106, 1905 23. Jégesőmérés Kalocsán 10, 8, 252-253, 1906 24. A szél fordulása Kalocsán 10, 9, 267-276, 2906 (Klny. is van) (M. Z. 41, p. 351, 1906) 25. Egy magyar óra járásáról 11, 1, pp. 7-10, 1907 26. A hőmérsékleti inversiók meteorológiai és csillagászati jelentőségéről 11, 7, 193-197, 1907 27. Erős zivatarok 11, 9, 278, 1907 28. Meteor 14, 7, 241, 1910 29. A kalocsai barográf járása 1911. nov. 19-én 16, 1, 46, 1912 30. Igen heves zivatar Kalocsán (1913. szept. 18.) 17, 11, 282, 1913 31. Villámcsapás 18, 2, 47, 1914 32. Napsütés-megfigyelések Kalocsán 1893-1913-ig 29, 7-8, 105-109, 1925 (M. Z. 61, 1, 15-18, 1926) 33. Hibaigazítás 29, 9-10, 168, 1925

Katolikus Szemle (Ksz.)

34. Merkur bolygónak tengelye körüli forgásáról Ksz. 5, N°1, pp. 123-143, (1891) 35. A Haynald-Obszervatórium alapítása 9, 2, 268-285, 1895 36. A Haynald-Obszervatórium berendezése 12, 1, 62-88, 1898 37. A Haynald Obszervatórium működése 12, 5, 814-832, 1898

Matematikai Természettudományi Értesítő (MTÉ)

38. Anemometer észlelések a Haynald-Obszervatóriumon Kalocsán, 1881-1888 MTÉ, 7, N°6, pp. 308-312 (1888/89) 39. A Nap fokozott tevékenysége 1887-ben 7, l, 1-2, 1888/89 (Schuller Alajos l.t. mutatta be 1888. okt. 15-én) 40. A Haynald-Observatóriumon 1887-ben tett protuberanczia észlelések általános eredményei 11, 2, 136-144, 1892 (Mathematische und Naturwissenschaftliche Berichte aus Ungarn - MN. Berichte 11. kötetében) 41. Menyhárt László meteorológiai megfigyelései Boromában 13, 5, 458-472, 1895 42. A légnyomás évi és napi menete Kalocsán 29, 3, 318-343, 1911 43. A Nap légkörének fizikája 36, 2, 115-143, 1924 44. A protuberanciák periódusa 38, 5, 278-279, 1921 (Különlenyomatként is Bp. Franklin, 1922. Felolvasva az MTA III. Oszt. 1918. okt. 21. A Publ. 11. kötetének magyar vált.) 45. A légnyomás 10 évi észleléseinek eredményei Kalocsán 1906-1915 39, 2, 133-142, 1922

Fényi Gyula életéről és munkájáról megjelent ismertetések, hivatkozások

1890 l. Konkoly, Nikolaus Handbuch für Spectroscopicer im Cabinet und am Fernrohr Hale a.S. 189. p. 451 (Fényi észlelései mint követendő példák) 2. Wolf, Rudolf Handbuch der Astronomie und ihre Geschichte und Literatur I-II. Zürich 1890-92

1891 3. Szinnyei József Magyar írók élete és munkái 1-14. k. Bp. Hornyánszky V. 1891-1914. III. kötet, 386. o. (Egyedül itt szerepel, hogy Fényi Belgiumban is folytatott egyetemi tanulmányokat.)

1892 4. Le grande protuberanza observata a Roma il 3 octobre 1892 L. Palazzo Mem. 21, 176-177, 1892 (Hivatkozik Fényi Mem. 21, 174-175, 1892 cikkére) 5. Kozics László A naptestről Katholikus Szemle, 8, N°5, 711-741, (1894) (Sok hivatkozás Fényire)

1896 6. A napfoltokról Kozics László Katholikus Szemle, 10, N°3, pp. 549-563(1896) (Hivatkozik Fényi munkáira)

1897 7. Siegmund, Günther Handbuch der Geophysik, Stuttgart, 1897 (p. 80 hiv. Fényi A. N. 131, 3133, 213, 1893 cikkére)

1898 8. Megjegyzések Fényi Gyula "A felhőzet megfigyelése" c. cikkéhez Fraunhoffer Lajos Az időjárás, 2, N°10, pp. 303-304 (1898)

1900 9. A. Lussinpiccolo J. Fényi Astronomische Rundschau 2, p. 250, 1900 (Rövid életrajz Fényiről) 10. Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye, II. köt. (Borovszky Samu Magyarország vármegyéi és városai Bp. é.n. p. 254)

1901 11. Klein, H. J. Allgemeinen Himmelsbeschreibungen Braunschweig, 1901 (p. 49 hiv. A. N., 140, 3355, 1896) (p. 60 hiv. A. N., 134, 3208, 1894)

1903 12. Buzna Viktor A zivatarjelzők érzékenységéről Atmosphaera, 7, N°9, pp. 282-290 (1903) Klny. is van, 91. (Hiv. Fényi Id. 4, 256, 1901 cikkére) 13. Kirsch, August Astronomisches Lexikon auf Grundlage der neueste Forschungen Wien-Pest-Leipzig, é.n. (!kb. 1903!) p. 413, Fényi észlelései az eruptiv prot.

1904 14. Betätigung und Leistungen der Jesuiten auf dem Gebiete der Astronomie im XIX. Jahr-hundert (1814-1904) I. Teil W. F. Rigge N.u.O. 51, pp. 193-208 (1905)

1905 15. Scheiner, Julius Populäre Astrophysik Leipzig, 1905 (magyarul Népszerű csillagászat, ford. Wodetzky József; 1916 p. 453. A Fényi által 1900. jún. 1-én észlelt protuberanciáról) 16. A június 11-i tűzgolyó Massány E. Id. 9, N°10, p. 184 (1905) Hivatkozik arra, hogy Fényi is látta.

1916 17. A tagok munkálatai Fényi Gyula művei Akadémiai Értesítő 27, N°324, pp. 793-799 (1916) (Felsorolás 1911-ig) 18. E. Pettit Publ. Yerkes Observatory 3, Part IV. 1920 Jelentős részben Fényi megfigyeléseire támaszkodva a Pettit-féle törvények megfogalmazása, Fényi munkájának lényegében elvi továbbfejlesztése.

1922 19. Pohle, Jos. Die Sternwelten und ihre Bewohner Köln, 1922. (p. 133 hiv. Mem., 29, pp. 54-57, 1900) (p. 135 hiv. Astr. Rundschau, 2, 278, 1900

1926 20. Catalogus Provinciae Hungariae Soc. Jesu Budapest, Korda Rt. 1926 (Több adat Fényiről és a többi kalocsai csillagászról) 21. Halálhír Id. 31, p. 162 (1927)

1928 22. Angehrn Tivadar S. J. Todesanzeige von P. J. Fényi S. J. Astronomische Nachrichten, Bd. 232, N°5561, pp. 127-128 (1928) 23. Angehrn Tivadar A Haynald-Obszervatórium Árpád Könyvek, 23. sz. Kalocsa, 1928. 24. Angehrn Tivadar Fényi Gyula S. J. Stella, 1928. 1-2. sz. 25. Fényi Gyula S. J. (1845-1927) Angehrn T. Id. 32, 33, 1928. 26. dr. Terkán Lajos P. Fényi Gyula S. J. Magyar Kultúra, XV., N°2, 49-53, (1928) 27. Nekrolog A. Linsmeier N.u.O. 54, pp. 193-200, 274-282 (1928)

1938 28. A Szent István Akadémia Értesítője megjelent 1916-1946-ig (Több utalás Fényire, Angehrnre) 29. Takács Lajos A sugárzás In: Réthly A. - Bacsó N.: Időjárás-éghajlat és Magyarország éghajlata A Magy. Meteorológiai Társ. Kiadványai N°3, Bpest, 1938 p. 353 Fényi és Angehrn kalocsai pirheliométer mérései

1940 30. Kerkay György S. J. A kalocsai kollégium 1860-1940 Kiadványok Jézus-Társasága magyarországi történetéhez N°11 Jezsuita történeti Évkönyv 1940, pp. 119-156 Korda Rt. Bp.,1940

1942 31. Bíró Bertalan A Nap-kutató Fényi Gyula Kiadványok Jézus-Társasága magyarországi történetéhez, Szerk. Gyenis András, Budapest, 1942 (Stephaneum Bp. is megjelent)

1944 32. Dezső Lóránt A magyar csillagászat története Egyetemi Csillagvizsgáló, Kolozsvár A. Különlenyomatsorozat 1. sz. Múzeumi Füzetek, 1944. 2. évf. 1. sz.

1946 33. Réthly Antal Fényi Gyula emlékezete Id. 50. 29, 1946 34. Angehrn T. - P. Fényi Gyula S. J. meteorológiai irodalmi működésének jegyzéke Id. 50, 1-8, 97-98 (1946)

1970 35. Kelemen Mária Iskolánk 206 éves - A kalocsai I. István Gimnázium története Honismeretei Szakköri Értesítők 1970-71, 3. szám (Szerk.: Szabó Erzsébet) 36. Bai Jenő Ünnepi beszéd Fényi Gyula mellszobrának leleplezésénél (részlet) Honismeretei Szakköri Értesítők 1970-71, 2. szám (Szerk.: Szabó Erzsébet)

1973 37. Kalocsa vidéke és népe 1963-73 Szerk.: Kuczy Károly Kecskemét, 1973, 239 o. "Akik az emléktáblán szerepelnek"

1975 38. Atlasz obratnoj sztoronü Lunü Szerk. Lipszkij Ju. N. Nauka, Moszkva, 1975 p. 216 rövid életrajzi utalás a róla elnevezett holdkráter kapcsán 39. ifj. Bartha Lajos Magyar csillagászok a középkortól a XX. sz. közepéig Technikatörténeti Szemle, VIII. 1975-76.

1977 40. Dezső Lóránt Emlékezés Fényi Gyula kalocsai napfizikus halálának 70. évfordulójára Előadás az ELFT-ban, 1977. december 15-én 41. ifj. Bartha Lajos Fényi Gyula és a kalocsai csillagvizsgáló Élet és Tudomány, XXXII. évf. 52. sz. 1638-1640. o. (1977) 42. Kolcsinszkij, J. G. - Korszuny, A. A. Rodrigesz, M. G. Asztronomü, Biograficseszkij szpravocsnyik, Kiev, 1977. p. 387 Fényi címszó, holdkráter 43. Illustrated glossary for solar and solar-terrestrial physics Ed. A. Bruzek, C. J. Durrant D. Reidel Publ. Co., 1977 (Több hiv. Fényire)

1978 44. Fényiről... ifj. Bartha Lajos Die Sterne 54/1978 N°11-12

1980 45. Hédervári Péter Csillagunk: A Nap Gyorsuló idő sorozatban, Magvető, Bpest, 1980. (Több Fényi megfigyelést és munkássága ismertetését tartalmazza)

1981 46. A Kalocsai Haynald Obszervatórium története Mojzes Imre Kézirat, Budapest, 1981. 105. o. 47. A Magyarországi csillagászok szerepe az asztrofizika megalapozásában (1871-1921) ifj. Bartha Lajos Technikatörténeti Szemle, 13. köt. 93-106 (1982) 48. Gerlei Otto Fényi Gyula és a kalocsai csillagvizsgáló Csillagászati Évkönyv 1984, 294

HÜNINGER ADOLF

Hüninger Adolf életéről gyakorlatilag alig áll adat rendelkezésünkre. 1849. december 10-én született, a születési helyét nem ismerjük. Sem tanulmányairól, sem magánéletéről nem rendelkezünk semmiféle adattal. Tudjuk azt, hogy az 1880-as évek elején Travnikban, Boszniában élt, az ottani Érseki Szemináriumban a theológia professzora volt. Szintén ismeretes, hogy dolgozott a Vatikáni Obszervatóriumban is. 1884-85 között ő volt a Csillagda igazgatója, követve ezzel mesterét, Braunt, akinél Fényivel együtt asszisztens volt. További sorsáról nem tudunk, 1911. október 26-án halt meg Sarajevoban.

Hüninger Adolf munkái

1. Beobachtungen des Venusdruchganges 1882. Dez. 6. =
   A. N. Bd. 104, N°2488, pp. 254-255 (1883)
   (Ez tulajdonképpen nem az ő cikke! Úgy említik, mint a szerző = 
   P. G. Stanislao Ferrari munkatársát, a római jezsuita csillagdán.)
2. A Haynald-Obszervatóriumban 1880-1884-ben megfigyelt napfoltok. =
   Értekezések a mathematikai tudományok köréből XII. köt., 9. sz. 40. old.
   (1885) Előadva 1885. jan. 19.
3. Die Encke'sche Theilung des Staurnrings und der rothe Fleck auf Jupiter. =
   A. N. Bd. 113, N°2692, pp. 57-58 (1886)
4. Beobachtungen von Sonnenflecken. =
   A. N. Bd. 116, N°2762, pp. 31-32 (1887)
5. A Haynald-Observatóriumban 1884-85-ben megfigyelt protuberancziák. =
   Hüninger Adolf, Bp. 1886, 18. 1. Publ. I. füzet
6. Maculae Solares. =
   A Haynald-Observatóriumon 1885. évben megfigyelt napfoltok
   A Haynald Observatórium Közleményei
   II. füzet, Kalocsa, 1886

RIEGL SÁNDOR

1863. november 10-én született Kremsben. Tanulmányairól nem rendelkezünk adatokkal. A rendbe 1879. szeptember 3-án lépett be. A természetrajz és mennyiségtan tanára volt. Naptárszerkesztéssel foglalkozott. Sokoldalúságára jellemző, hogy ő tervezte a szertárak épületét, a gimnázium jelenlegi I. István utcai szárnyát. 1910-13. között az intézmény rektora is volt. A fizika tanítása szempontjából fontos munkát írt a gimnázium Értesítőjének 1906-os számában. Pécsett hunyt el 1932. július 15-én.

Riegl Sándor munkái

l. Időmérés. =
   Értesítő, pp. 1-35 (1897)
2. Zivatarok évi és napi perdusa Kalocsán. =
   Értesítő, pp. 20-26 (1901)
   Klny. is van 6 o.
3. Levegő-elektromos mérések Kalocsán. =
   Id. 6, N°5, pp. 154-160 (1902)
4. A zivatarok évi és napi periódusa Kalocsán 1901-ben a Schreiber-féle
   viharjelző nyomán. =
   Id. 6, N°6, pp. 196-201 (1902)
5. Az égi háború lefolyása és okai. =
   Értesítő 44. o. (1910)
6. A fizika tanítása a kalocsai főgimnáziumban. =
   Értesítő 35. o. (1906)
7. A légköri elektromosság potenciálja Kalocsán. =
   Időjárás és a Meteor. Zeitschriftben
   Klny. van 1902-ből, 17. o.
8. Elektromos mérések a Halley-féle üstökös átvonulásakor. =
   Id. XIV. évf. 6. füzet, pp. 180-181 (1910)
9. Légelektromos megfigyelések Kalocsán. =
   MTÉ. Ért. 39, N°5, pp. 727-753 (1916)
10. A magyarországi naptárak csillagászati és kortani része 1903-tól évenként,
    Budapest földrajzi koordinátái szerint. =
    (Ismeretlen helyen jelent meg. Hiv. a Jezsuita Évkönyvből, 1940)

RITLI VENDEL

1851. október 19-én Kálmándon (Szatmár m.) született. Származásáról nem rendelkezünk adatokkal. Iskoláit Pozsonyban és részben Dittenhallban, Írországban végezte, majd Bécsben csillagászati tanfolyamot végzett. A rendbe 1896. december 26-án lépett be. Természetrajz és mennyiségtan tanár volt Kalocsán is. 1897. június 23-án halt meg Innsbruckban.

Ritli Vendel munkája

A Nap melegének állandósága
Értesítő, 34. o. Kalocsa, 1889.

JOHAN SCHREIBER

1843. március 18-án született Bécsben. 1860. szeptember 8-án lépett be a rendbe. Nem tudni, rendelkezett-e felsőfokú képzettséggel. 1891-1902 között Fényi asszisztense volt. 1903. március 10-én hunyt el, Kalocsán van eltemetve.

Johan Schreiber munkái

1. P. Christoph Scheiner S. J. und seine Sonnenbeobachtungen
   Különlenyomat a Natur und Offenbarung c. folyóiratból,
   Münster, 1902. 62 old.
2. Die Jesuiten der 17. und 18. Jahrhunderts und ihr Verhältniss zur Astronomie
   Különlenyomat a Natur und Offenbarun c. folyóiratból,
   Münster, 1903. 28 old.
4. Handbuch (feltehetőleg... der Meteorologie)
   Hiányos példány található az MTA Csillagvizsgáló Könyvtárában)

TIBOR MÁTYÁS

1902. február 23-án született Szentmihályon, Sáros megyében. Hittudományi tanulmányait Dublinban végezte, majd a budapesti Tudomány Egyetemen tanári oklevelet szerzett. 1932-ben doktorált. A vatikáni csillagvizsgáló asszisztense lett, majd 1945/46-ban Budapesten tanársegéd. 1947. május 16-án a Szent István Akadémia rendes tagjává választották. 1950. június 9-ig, az államosításig, ő volt a Haynald Obszervatórium igazgatója, jelenleg nyugdíjas.

Tibor Mátyás munkái

l. A napsebesség meghatározása gyenge fényességű csillagok páros csoportosítása
   alapján. Prometheus Nyomda, Szeged, 1932, 72. o.
   (Klny. is van a Mat. és Természettud. Ért.-ből)
2. Die Bestimmung der Sonnengeschwindigkeit aus der Radialgeschwindigkeit
   der Sterne schwacher Heiligkeit auf Grund gepaarter Gruppierung.
   Prometheus-Druckerei, Szeged, Ungarn, 1932. 72. o.
   (Az 1. alatti tétel német változata)
3. Double star measures made with the 40 cm refractor at the Vatican
   Observatory. Ricerche Astronomiche I., n.l. (1939), 4-39. Specola
   Astronomica Vaticana, Citta del Vaticano.
4. The distribution of the stars in the Cassiopeia region. Pontificia
   Academia Scientiarum, Commentationes, Vol. II. N. 4. Ex Aedibus
   Academicis in Civitate Vaticana, 1938, 175-184.
5. The distribution of the stars in the Cepheus-Lacerta region. Acta Pont. Acad.
   Scientiarum 1 (1937), N. 10, 85-92. Ex albidus Acad. in Civ. Vaticana.
6. The distribution of the Stars in the Perseus region. Pontificia Academia
   Scientiarum, Commentationes Anno III, Vol. III, N. 5. Ex Aedibus Academicis
   in Civitate Vaticana, 1939, pp. 93-140.
7. The Elements of the Solar Motion as determined from the Data of the Radial
   Velocities of the Stars fainter than Visual Magnitude 4.5 and being in a
   Diametral Position. Printed by Prometheus, 1932, Hungary, (Budapest), 76
8. The distribution of the stars in the Taurus-Auriga Region Roma, 1940 81 1 1
   mell. Pontificia Academia Scientiarum Commentationes Vol. IV. N°2

Ők, akikről ha keveset is, de tudunk. Egy utalásból kiderül még, hogy a századfordulón, feltehetően Schreiber után Fényi mellett dolgozott Esch és O'Connor asszisztensként, de még a teljes nevüket sem ismerjük. Tudjuk, hogy 1944 körül Holovics Flórián is dolgozott az Obszervatóriumban, mert az 1944-es Évkönyv ezt írja: "Holovics Flórián végezte a megfigyelési munkákat a kalocsai légkörvizsgáló állomáson és a földrengésjelző intézetben, valamint a Csillagdát is megmutatta. Holovics Flórián jelenleg Pannonhalmán él. Szintén semmi adatunk nincs Buzna Viktorról, aki - feltehetően Fényi mellett - szintén a viharjelzőkkel foglalkozott.

Rövidítések

AN                  = Astronomische Nachrichten                               
Mat. Fiz. Lapok     = Mathematikai és Fizikai (Physikai) Lapok (Budapest)     
MN. Berichte        = Mathematische und Naturwissenschaftliche Berichte von   
                    Ungarn (az MTA és a Természettudományi Társulat kiadása,         
                    Berlin)                                                   
MTÉ. Ért.           = Mathematikai és Természettudományi Értesítő (MTA        
                    Budapest)                                                 
Mem.                = Memorie della Societa degli Spettroscopisti Italiani    
                    (Catania)                                                 
N.u.O.              = Natur und Offenbarung (Münster)                         
V.A.G.              = Vierteljahrschrift der Astronomischen Gesellschaft      
Z.I.                = Zeitschrift für Instrumentenkunde                       
Értesítő            = A Kalocsai Főszékesegyház megyei Gimnázium Értesítője   

BACK Természettudományi
és tudománytörténeti
dokumentumok

A dokumentum megjelentetését a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK), a Neumann János Kulturális Szolgáltató Közhasznú Társaság és a KFKI Részecske- és Magfizikai Kutató Intézet Számítógép Hálózati Központjának közös pályázata keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.