Éva a megpróbáltatás súlyos óráiban is szülei és kishúga mellett maradt. Feláldozta fiatal életét, boldogságát, mindazt, ami számára a legértékesebb volt. Fontosabbnak találta morális eszményképét, mint önmagát...
Így láttam én, a szemtanú, az embertelenség, a szadizmus, a másik ember kínzásán, elpusztításán szórakozó, családokat, otthonokat szétdúló, kritikátlanul elszabadult indulatok tombolását, a fasizmus őrületét.
Ezek a kitörölhetetlen fájó emlékek kísérnek ma is az utamon, nem fakultak meg, még mindig tele gyötrelemmel vergődöm közöttük...
Felejteni? Nem lehet és nem is szabad! Meg kell őriznünk emléküket...
Budapest, 1975. június 20.