15. nap, Manali. Reggel kolléga úr teljesen jó állapotban ébredt. Sokáig lustálkodtunk, aztán elmentünk az Internet caféba, hogy két percenkéni vonalszakadással írjunk pár levelet, meg kiderítsük Horányi címét. A postán föladtuk a képeslapokat, remélem valaha célba érnek. 10 Rs mindenhova a világon. Vettünk benzint is, hátha az a baj a benzinfőzővel, hogy vizes a benzin, mint ahogy azt mondták is. De végül úgy tűnik, hogy valami más probléma van, mert fröcsög, köpköd, kormoz, de vizet nem találtunk az új benzinbe (kerozin), ami egyébként szép kék errefelé.

Ebédeltünk és végül befejeztük a bevásárlást:

Ezzel kb. felkészültünk az útra. Sajnos a főző nem működik, nem sikerült felforralni vele a lábos vizet.

Heuréka! 20 óra öt perckor forr a víz. A megoldás a benzinben rejlik. No nem szó szerint. Amit eddig használtunk az nem párolgott el rendesen azon a hőmérsékleten, amit a főző szolgáltatott, viszont vettünk jobbat és ezzel működik. Hát, ha sikerül holnap bekapcsolni a zsákokat és el is bírjuk őket, akkor a 8.30-as busszal indulunk Darchába.


Előző nap: 14. nap
Következő nap: 16. nap
Útvonal