26. nap, a túra 10. napja. Ma reggel úgy éreztem, hogy valami nincs rendjén velem. Nem tudom pontosan, hogy mi a gond, de nem vagyok éhes, fáradtnak érzem magam és úgy általában nincs kedvem semmihez. Azért kicsit reggeliztem, hogy el tudjak menni Padumig, ami olyan öt órás út, de igazából nem esett jól. Itt jegyzem meg, hogy a cseh lány is Munéból indult tegnap előtt fájó hassal és mire Pipulába ért már zöldre változott, hányt és 40 fokos láza volt. Hát, majd meglátjuk, mi lesz.

Úton. A baloldali képen Gergővel elüljük egymás elöl a hidat. Ugyanis a képen (nem)látható objektum egy híd. A jobb oldali képen Aurél dzókkal, vagy jakokkal (a források ellentmondásosak ezen állatok mibenlétét illetően sőt, mint kiderült hím- és nőnemű egyedeiknek is más neve van) találkozik és bátran állja vasvilla tekintetüket. Később az állatok fejvesztettre fogták a figurát.

Győzelmet arattunk a bolha felett. Reggel felkelve éreztem, hogy a lábamon ejtőzik, - éjszaka többször is sétált kicsit rajtam - és ez lett a veszte. Úgy intéztük Auréllal, hogy a bolha a tenyere alá kerüljön, így a hálózsákot a sátorból eltávolítva a bolha távozni kényszerült körünkből.

Padamba simán elértünk. Vettünk Mirindát, kókuszdiót, mogyorót meg almát. Megettem a kókuszt, eszegettem egy kevés mogyorót, de úgy érzem a hasam több dolgot nem tud befogadni, úgyhogy valószínű, hogy ma este nem vacsorázom.

Éppen mikor ezeket írom énekel a müezzin a padumi mecsetben. Lonely Planet szerint, meg a sapkás bajuszos szerint itt a lakósság 10%-a már muszlim.

Amit még nem írtam le, de le akarom az a helyi, - mármint az Indiai Himalája általunk bejárt helyein meghonosodott - köszönés. Az úton szembe, meg úgy általában is a dzsuléj köszönés dívik errefelé.

Az éjszakát remekbe szabott fosással és fingással osztottam két külön - pre- és poszt- - részre.