30. nap Megtekintettük Zanglát. Voltunk egy iskolában, ahol rengeteg, nagyon rossz teát (gurgur, azaz jakvajas, de még mennyire) tukmáltak belénk. Én teljesen jól vagyok, tegnap és a mai napon semmi nem jött ki belőlem, de félő, hogy gyenge gyomromnak ez az ital nem tesz jót. Reggelire is sós teát ittunk, de az nagyon finom volt, nem volt benne ennyi zsiradék. Hallgattuk, ahogy a gyerekek valamelyik nyelv abcjét tanulják az iskolában, megnéztük a könyvtárukat, meg a gompát.

Végül fölmásztunk a régi gompához, amelyben Csoma is járt. Ez teljesen le volt rongyolódva, látszólag senki nem gondozta. Be is volt zárva. Próbáltunk ugyan bejutni, de nem nagyon sikerült. Sajnos elpackáztuk a faluba érkező egyetlen jeep-et, ami később sok kellemetlenséghez vezetett.

Próbáltunk beszélni a rest house-ban restelő teherautó sofőrjével, de az jó tibeti, vagy indiai szokás szerint össze-vissza beszélt és végül nem vitt el minket.

Ezért következett be az, hogy az egyetlen Zanglában lévő járművel, egy traktorral indultunk el visszafele Padumba. Az út minden elképzelhetőnél rémesebb volt. A Lonely Planet ad tippeket, hogy különféle járműveken hova üljünk, hogy csökkentsük a "motion sicknes"-t, de traktorról nem ír semmit. Nem véletlen! Azon nincs olyan hely, ne dobálna 60 cm magasra.

Mire három óra múltán Padumba értünk már az összes belső szervem összekeveredett, nagyot fostam, megfájdult a hasam, amiért csak két almát vacsoráztam. Azt tervezem, hogy holnap nem megyek sehova, hanem reggel nyolckor reggelizem, utána pihenek, ebédelek, pihenek, vacsorázom. Úgy, mint egy nyaraláson.

Tegnap nem ettünk kolléga úrral Lariamot, úgyhogy ma pótoltuk.

Zanlga. A gyerekek a tanítóbácsi vezénylete alatt tanulják az ABC-t . A jobb felső kép a zanglai régi gompa sikertelen bevételének egy mozzanatát ábrázolja: a nehézségek felmérését. Tudtuk, hogy Körösi Csoma Sándor lakott ebben a gompában. Tudtuk, hogy Baktai Ervin járt itt. Tudtuk, hogy egy "emlékszoba" is van bent. Tudtuk, hogy be lehet jutni, mégse sikerült. Pedig másztunk. Alul-fölül, WC kiömlő nyíláson. Ha minden igaz van megoldás: a kulcsot valahol az ajtó környékén dugták el. Alsó képek: a hazaút. Az eleje, illetve a vége. Lassan, de biztosan rázta össze a traktor belső szerveinket.


Előző nap: 29. nap
Következő nap: 31. nap
Útvonal