A samponoktól és ránctalanító krémektõl kezdve a napolajakig és szappanokig mindannnyian rendszeresen vásárolunk piperecikkeket. Sarah Houlton utánanézett, valójában mire is költjük a pénzünket. A Chemistry in Britain cikkének fordított, kissé rövidített változatát az alábbiakban közöljük.
A szépítõszerek hallatán talán csábos, rúzsos ajkak jutnak eszünkbe. De mi haszna a rúzsnak, ha az elsõ korty után a pezsgõspoháron marad? És mit tehetünk a ráncok vagy a Nap égetõ sugarai ellen?
Bármilyen célt szolgál is egy kozmetikai cikk, csak korlátozott számú komponenst tartalmazhat, leggyakrabban felületaktív anyagokat, vizet, emulgeálószert, hatóanyagot, sûrítõanyagot, festéket, illatanyagot és tartósítószert. Sokkal több termékben van felületaktív anyag, semmint gondolnánk: a samponokon, szappanokon és tusfürdõkön kívül szinte minden bõrápoló szerbe is kevernek felületaktív anyagokat.
A kozmetikumok alapja rendszerint olaj-a-vízben vagy víz-az-olajban emulzió. A folyadékban eloszlatott cseppecskék mérete 0,1µm – 50 µm, s az emulzió átlátszó mikroemulzióvá válik, ha a cseppek átmérõje kb. 0,05 µm alá csökken. Néha többszörös emulziókat készítenek, például a vizet egy olaj-a-vízben emulzió olajfázisában diszpergálják (ilyenkor víz-az-olajban-a-vízben emulzió képzõdik). Az emulziókat gyakran stabilizálni kell, mert ha a fázisok szétválnak, a termék nemcsak visszataszító, hanem valószínûleg hatástalan is. Stabilizátorként felületaktív anyagokat, hidrokolloidokat és finom szemcsés porokat használnak. Az is elõfordulhat azonban, hogy az emulzió túl stabillá válik. Az ember márpedig nem szereti, ha egy szer túl gyorsan vagy túl lassan szívódik be a bõrbe vagy a hajba.
A kozmetikumok viszkozitása is fontos tényezõ. A túl folyós anyagot nehéz fölkenni, ezért sûrítõanyagokat is kevernek a termékbe. A sûrítõanyag lehet elektrolit, például nátrium-klorid, amely a felületaktív micellák méretének növelésével fejti ki hatását. A poliszacharidok, például a karboxi-metil-cellulóz, a láncok összegabalyodása miatt gátolják a folyást. Ugyancsak polimer sûrítõanyagok a poliakrilátok, poliuretánok és poliamidok. Néha gyantaszerû anyagokat is használnak, például agar-agart, karragénánt, gumiarábikumot, guarlisztet. (A Römpp vegyészeti lexikon szerint az agar-agar "vörösalgákból készült gélképzõ kivonat"; a karragénánt szintén vörösalgákból nyerik, "D-galaktózt, 3,6-anhidro-D-galaktózt és a galaktóz szulfát-észterét tartamazza"; a gumiarábikum "kémiailag a pektinekhez áll közel. Fõleg Szudánban 6 m magasra is megnövõ akácfák és akáccserjék kérgébõl állítják elõ"; a guarliszt "az indiai Cyanopsis tetragonoloba õrölt endospermája, szürkésfehér por. ... A makromolekulák polimannóz fõláncokból állnak, galaktóz oldalláncokkal".) Idõnként szervetlen sûrítõanyagokat is használnak, például szilikátokat és agyagokat (montmorillonitot és hektoritot).
Bõrápolás
A
monda szerint Kleopátra szamártejben fürdött. Bár
szokása furcsának tûnik, talán tudta, mit csinál:
nemrégiben terjedtek el azok a bõrápoló szerek,
amelyek a tejsavhoz hasonló
a-hidroxi-savakat
tartalmaznak. A tejsav megduzzasztja és megpuhítja a bõr
felsõ rétegét, az epidermiszt. A bõrápoló
termékek egy százaléka hasonló hatást
fejt ki – így tünteti el az apró ráncokat is.
A 12–15 százaléknyi a-hidroxi-savat
tartalmazó, 2–3,5 pH-jú termékeket azzal a szándékkal
készítik, hogy lehámlasszák a bõrt.
Az ilyen nagy koncentrációk hosszú távú
hatását vitatják, de azt már kimutatták,
hogy a közepes koncentrációjú szerek szabaddá
teszik a pórusokat, tehát bõrtisztításra
használhatók.
A kozmetikai cikkek legújabb komponensei a ceramidok. A hollandiai Delft Gist-Brocades üzemének laboratóriumában jöttek rá, hogy az öregedõ bõr azért köt meg kevesebb vizet, mert kevesebb ceramid-3-at tartalmaz. A delftiek azt állítják, hogy a bõrre kent ceramid-3 felszívódik, és a bõrt puhábbá, fiatalosabbá változtatja. A L'Oréal már hajápoló cikkekbe is kever ceramidokat.
Hajápolás
A samponok feladata a zsír eltávolítása,
mert a porszemek inkább a zsírhoz tapadnak, nem a hajhoz.
Ezeket a szereket elsõsorban felületaktív anyagok keverékébõl
készítik, amely általában etoxilátot,
amfoter felületaktív anyagot és alkanolamidot tartalmaz.
A sampon a felületaktív anyagoktól habzik, s mivel a
vásárlók azt szeretik, ha a sampon jól habzik,
a habzást csökkentõ többi komponens hatását
újabb habképzõ anyagokkal növelik. A nátrium-lauril-szulfát
krémszerû habot kelt, ezért szívesen használják
együtt a kevésbé habzó alkil-éter-szulfátokkal.
Az amfoter, ikerionos betainok, például a kókusz-amidopropil-betain,
általában a gyakoribb használatra szánt samponok
komponensei.
Sok gyöngyházfényû samponnal találkozunk mostanában – fõleg azért, mert a gyártó nem tud átlátszó terméket készíteni, például egy korpásodás elleni szer, a cink-pirition miatt. A sampon fénye rendszerint annak köszönhetõ, hogy sztearátkristályokat szuszpendáltatnak a folyadékban.
A hajápolás második lépése a kondicionálás. A kondicionálók hatására a haj könnyebben fésülhetõ, nehezebben töltõdik fel, fényesebbnek és dúsabbnak látszik. Tíz éve még a kationos felületaktív anyagok voltak a legelterjedtebb kondicionálók, ma inkább szilikonokat és fehérjéket használnak, de az új anyagokat gyakran keverik kationos felületaktív szerekkel.
Az egyik legnépszerûbb samponkomponens ma a B5-provitamin. Növeli a haj szakítószilárdságát, fésülhetõbbé teszi és a vízfelvétel elõsegítésével dúsabbnak láttatja a hajat.
Dezodorok
Az elsõ dezodor, a Mum-krém 1888-ban jelent meg a piacon.
Viaszos közegbe kevert cink-kloridból állt. Az elsõ
izzadásgátlót 1903-ban kezdték árusítani
Everdry néven (alumínium-kloridból és vízbõl
készült).
A tesztelés során az izzadásgátlóktól azt várják el, hogy legalább 20 százalékkal csökkentsék a kísérletben szereplõk felének verejtékezését. Ezek a szerek visszaszorítják a testszagot és csökkentik a bõrön lévõ nedvesség mennyiségét. A dezodorok a baktériumokat pusztítják el és/vagy a kellemetlen szagot erõsebb illattal fedik el. Az izzadásgátlókba is keverhetnek baktériumölõ anyagokat. A legfontosabb izzadásgátló az alumínium-klór-hidrát, az alumínium-cirkónium-hidrát és az alumínium-cirkónium-glicin.
Festékek
A púderszerû szem- és arcfestékek
alapja rendszerint talkum (magnézium-szilikát), de gyakran
használnak cink-oxidot, kaolint és különbözõ
keményítõket is. Az arcfestékeket általában
vas-oxidokkal és titán-dioxiddal színezik, a szemfestékekhez
többféle színt is használnak, például
kármint, ultramarint és króm-oxidot. A porokat folyékony
kötõanyagba keverik, majd összepréselik. Eleinte
lanolint, késõbb lanolinkeverékeket használtak,
ma elágazó láncú észterekkel, például
izosztearil-neopentanoáttal keverik a festékport, mert ezek
a folyadékok kevésbé váltanak ki allergiás
reakciókat.
Bár az ajakszínezõket már évezredek óta használták, az elsõ rúzs csak a század elején jelent meg. A festéken kívül a mai rúzsok alapanyaga a viasz (méhviasz vagy növényi eredetû karnaubaviasz), a zsír (lanolin vagy kakaóvaj), a festékdiszpergáló olaj, az ízesítõ- és az illatanyag. Elõször az olajat és viaszt tartalmazó, sárga masszát készítik el, és csak a végén keverik bele a színezéket. A rúzstól elvárják, hogy ne váljon le könnyen az ajkakról. A jól tapadó rúzst azonban keménynek érzi az ember, ezért most lágyabb, de tartós rúzsokkal kísérleteznek.
Napozás
A napolajakon feltüntetett védõfaktorok
azt jelzik, hogy mennyire hosszabbíthatjuk meg a napozás
idõtartamát a napolaj "védõpajzsa" alatt. Ha
például valaki 10 percig bírja a napot úgy,
hogy nem keni be a bõrét, 6-os védõfaktorú
napolajat használva 60 percig maradhat a napon. Tíz évvel
ezelõtt még különlegesen magasnak számított
a 12-es faktor, de ma már gyakori a 30-as, és elõfordul
az 50-es faktor is. A szakértõk azonban vitatják,
hogy a 15 fölötti értékekek megbízhatók-e.
A magas faktorú termékek károsak is lehetnek: nemcsak
túlzottan hosszas napozásra csábítanak, hanem
a hatóanyagok nagy koncentrációja miatt allergiát
is okozhatnak.
A hatóanyagokat két csoportba sorolják. A szervetlen anyagok, például a cink-oxid vagy a titán-dioxid, elállják a napfény útját. A szerves anyagok, például a benzofenonok és az oktil-metoxi-cinnamát, elnyelik a napfényt. Az elsõ, szervetlen termékek a fehér arcfestékhez hasonlítottak, de az új, "mikronizált" anyagokban már szinte kimutathatatlanok az oxidok. A hatás fokozása érdekében az oxidokat együtt használják a szerves komponensekkel. Fontos, hogy a termék homogén legyen, sokáig megmaradjon a bõrön és a víz se mossa le könnyen. A gyártóknak gondot okoz, hogy az eloszlatott oxidok öszecsomósodhatnak, ami csökkenti a szerek hatékonyságát. A szerves szûrõk esetében a fény hatására bekövetkezõ bomlás csökkentheti a védelmet.
Természetes anyagok
Minden olyan kozmetikai termék, amely egy kicsit
is ad magára, legalább egy növénykivonatot tartalmaz.
Lehet, hogy a kijelentés túlzásnak tûnik, de
a kozmetikai komponensek nemzetközi nómenklatúrája
ma már több mint ötszáz növényi kivonatot
sorol fel, és szinte minden növényt és növényi
szervet megpróbáltak már kisajtolni. A természetes
komponenseket eleve "jónak", a mesterségeseket "rossznak"
ítéli a közvélemény, holott gyakran csak
azért kevernek természetes anyagokat a készítményekbe,
hogy a címkéjük vonzóbb legyen.
A természetes anyagokkal néha nagyon nehéz bánni: elõfordul, hogy nehezen emulgeálhatók, könnyen bomlanak. Nem véletlenül nyúltak a vegyészek a mesterséges komponensekhez! De azt mondják, a természetes vegyületek sokszor kiváló tulajdonságokat mutatnak. A bõrápoló szerekben azért használnak természetes olajokat, mert könnyen felszívódnak. Igen kedvelt az édesmandula-, oliva-, õszibarackmag- és sárgabarackmag-olaj. A teafaolajat fertõtlenítõ hatása miatt is használják.
Szintén gyakori tévhit, hogy ami konzerválószert
tartalmaz, csakis rossz lehet. A kozmetikumok tartósításáról
nem mondhatunk le. Az arckrémben, amelybe naponta belenyúlunk
az ujjunkkal, kiválóan tenyésznek a baktériumok.
A tartósítószerek használatát szigorúan
szabályozzák, és az engedélyezett szerek listáját
is rövidre szabják. A baktériumok fõként
a kozmetikumok vizes fázisában szaporodnak, de a tartósítószerek
többsége nem oldódik a vízben. A leggyakoribb
konzerválószerek közé tartoznak a parabének
(hidroxi-benzoesav-származékok), a Bronopol és az
imidazolidinil-karbamid.