Közkeletû tévedések az iparjogvédelemmel kapcsolatban

---

„Új magyar világszabadalom”...

Az írott és elektronikus sajtóban egyaránt gyakran találkozhatunk egy-egy sikeres találmány bemutatása kapcsán a “világszabadalom” kifejezéssel. Rendszerint maguk a feltalálók utalnak ekként szellemi termékeik nemzetközi védettségére, de az is elôfordul, hogy az újságíró igyekszik ily módon az olvasók (hallgatók, nézôk) számára könnyebben emészthetôvé tenni a bonyolult(nak tûnô) iparjogvédelmi kérdéseket.

A témában kicsit is járatosabbak tudják, hogy a világszabadalom éppen annyira nem létezik, mint (sajnos) a világbéke. Az ok is igen hasonló: nem létezik olyan nemzetközi szervezet, amely akaratát a világ valamennyi (vagy akárcsak valamennyi iparilag és jogrendszerében legalább fejlõdni akaró, s ezért iparjogvédelmi rendszerrel rendelkezõ) országára rákényszerítse.

A szabadalom nemzeti kategória, melynek érvényességi határai az adott ország határaival esnek egybe. A bejelentési folyamat azonban egyszerûsíthetõ a Szabadalmi Együttmûködési Szerzõdés (PCT) segítségével (melynek gyakorlatilag valamennyi piaci szempontból szóba jöhetõ ország tagja). A Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) genfi központjába intézett egyetlen bejelentéssel a PCT tetszõleges számú megjelölt országában lehet elindítani a szabadalmi eljárást, amelynek során a PCT szervezete újdonságvizsgálatot végez, és hivatalos lapjában közzéteszi a bejelentést. Ekkor (mintegy másfél-két év eltelte után) az eljárás ún. nemzeti szakaszokra bomlik a bejelentõ által kiválasztott országokban (azaz azokban, amelyek ebben az idõponban üzleti szempontból érdekesnek látszanak).

Egyszerûbb oltalmat szerezni az Európai Szabadalmi Egyezmény (EPC) tagországaiban, ez az EU országoknál kissé szélesebb kört jelent, mert pl. Svájc is közéjük tartozik, s 2002. július 1-jétõl hazánk is teljes jogú tag lesz. Ezen országokban egyetlen, a müncheni Európai Szabadalmi Hivatalhoz (EPO) tett bejelentéssel is lehet szabadalmat szerezni.

A folyamatnak ebbõl a vázlatos áttekintésébõl is látható, hogy világszabadalom, azaz a világ valamennyi országára érvényes szabadalmi oltalom sohasem jön létre, ráadásul értelme sem lenne jelentõs idõ, energia és pénz befektetésével oltalmat szerezni olyan országokban, ahol az adott találmány számára nincsenek kecsegtetõ üzleti lehetõségek. Egy kb. 30 (iparilag többé-kevésbé fejlett) országban oltalommal bíró találmány már igen széleskörûen védettnek tekinthetõ.

A szakmailag helytelen világszabadalom kifejezés helyett tehát célszerûbb lenne "a világ számos országában érvényes szabadalomról", illetve (ha a találmány még nyerte el az oltalmat) pl. "nagyszámú országban bejelentett találmányról" beszélni.
 

A Magyar Szabadalmi Hivatal eljárása tûrhetetlenül lassú..... Nem tartják be a 30 napos határidõt.....

Az adminisztratív lépések során a hivatal betartja a kötelezõ 30 napot, a tartalmi munkában, az elbírálás folyamatában azonban a szakmai szempontok az irányadóak. A találmány a közzététel napjától a bejelentés napjára visszaható hatállyal ún. ideiglenes oltalmat élvez. amely a szabadalom megadásával válik véglegessé. A bejelentõt tehát semmilyen hátrány nem éri, ha a szabadalmat csak késõbb kapja meg, hiszen az ideiglenes oltalom lehetõvé teszi, hogy rögtön a bejelentés napja után a megoldást a bejelentõ nyilvánosságra hozza, és értékesítése céljából üzleti tárgyalásokat folytasson.

Az újdonságkutatást legkorábban a bejelentés napja után egy évvel kezdi meg a hivatal. Elõbb nem is tehetné, hiszen ennyi idõ szükséges ahhoz, hogy a nemzetközi szabadalmi adatbázisokban megjelenjenek mindazon információk, amelyek a vizsgált bejelentés napja elõtt külföldön megtett bejelentésekre vonatkoznak, márpedig a találmány újdonsága csak ezek alapján bírálható el.

A bejelentés közzétételére legkorábban 18 hónap elteltével kerül sor, s rendszerint ezután indul meg az érdemi vizgálat. Ez a másfél év egyértelmûen a bejelentõ érdekét szolgálja, hiszen ez az idõszak, amikor a bejelentés tartalmát még csak a bejelentõ ismeri, de már tárgyalhat a találmány értékesítésérõl, alkalmas lehet a hasznosító megtalálására, illetve az üzleti pozíciók megalapozására.
 

A hivatal nem segíti a nehéz anyagi helyzetben lévõ magánfeltalálókat...

A Magyar Szabadalmi Hivatalnak az a törvényszabta feladata, hogy elbírálja a bejelentéseket, és a törvényes követelményeknek megfelelõekre szabadalmi oltalmat biztosítson, tekintet nélkül a bejelentõ kilétére.
 

    A bejelentõk támogatásának formái

A törvényhez kapcsolódó díjrendelet alapján azonban a magánbejelentõk (nemzetközi összehasonlításban is figyelemreméltó módon) az eljárási díjaknak csak a 25%-át fizetik, és a fenntartási díjakból is jelentõs kedvezményekre jogosultak.

A találmányok külföldi szabadalmaztatásának költségeire (akár azok 90%-ára is) a Gazdasági Minisztérium pénzalapjából pályázati úton nyerhetõ hitel, amelyet csak akkor kell visszafizetni, ha a találmány külföldi hasznosításából üzleti haszon származik. A pályázatok ügyintézését a Pályázati Titkárság végzi, a dokumentumok a hivatal internetes honlapjáról is letölthetõk.

Végül meg kell jegyezni, hogy amíg egy mûszakilag mégoly magas színvonalú, s akár forradalmian új, valódi haladást jelentõ találmányból a piacon is értékesíthetõ termék lesz, igen jelentõs tõkebefektetésre van szükség. A magyar szürkeállomány hagyományos fejlettsége sajnos ugyancsak hagyományos tõkeszegénységgel párosul. Hinnünk kell benne, hogy az európai csatlakozás folyamata során egyre többen lesznek a kockáztatni is hajlandó tõketulajdonosok, akik teret tudnak adni az alkotó elmék kibontakozásának.
 

Gács János