A Nemzeti Múzeum kézirattárában egy napló van, amelyet Kolozsvári Cementes János írt és amely az 1530–1586. éveket öleli fel.¹ A kézirat részben magyarul, részben latinul van írva és egyike a legértékesebb magyar chemiai emlékeknek. Értékes azért, mert a régi magyar bányászati, kohászati és chemiai mûszaki nyelvet ôrizte meg a számunkra, értékes azért, mert a legrégibb magyar alkémiai kézirat töredék, de értékes azért is, mert mint látni fogjuk, benne olvashatjuk a legrégibb aranycsináló recept magyar fordítását.

Aki figyelemmel tanulmányozza a napló feljegyzéseit, annak bizonyára feltûnik, hogy a kézirat felette vegyes tartalmú. Van benne bányászati, kohászati, pénzverôi, gyógyászati, chemiai és alkémiai leíráson kívül sok személyi vonatkozás is. Ezek a részek néhol összeilleszkednek, egymásból logikusan következnek, de jórészük összefüggéstelenül, elkülönülve áll. Ez a megfigyelés adta azt a gondolatot, hogy kutassam a különálló részek származását, hogy keressem azt a szöveget, amelybôl Kolozsvári fordított. Sejtelmem bevált. Aquinoi Szent Tamás alkémiai munkájában sikerült megtalálnom egy recept eredeti szövegét.

Aquinoi Szent Tamás, eltekintve egyházi mûködésétôl és érdemeitôl, a legkiválóbb alkémisták egyike, aki filozofálással gondolta az aranycsinálás kérdését elôbbre vinni.² Tervezte ugyan, hogy kísérletezni is fog, mert egyik munkájában így ir: "Kísérletet fogok végezni, ha lesz hozzá szükséges idôm és megfelelô helyem", de a terv csak terv maradt, mert ugyanezen könyvének végén lemondóan írja: "én oly testi gyengeségben szenvedek, hogy a kísérleteket sohasem fogom tudni végbe vinni sürgôs szükség nélkül".

Aquinoi Szent Tamás³ elôkelô grófi család sarja. 1224-ben vagy 1227-ben született a roccasiccai várban Aquino mellett (Olaszország). Mint 17 éves ifjú szülei akarata ellenére belépett a dominikánus rendbe, ahol csaknem fogságban volt két évig. Ekkor a rend beleegyezésével Kölnbe ment, Albertus Magnus-hoz, tanulni.⁴  Szorgalmasan hallgatta elôadásait s tôle tanulta meg az alkémiát szeretni. Albertus Magnus nagyon megkedvelte a fiatal szerzetest, de Szent Tamás is a legnagyobb hálával emlékezik meg róla csaknem minden könyvében. Tanulmányai végeztével Párizsba ment, majd Bolognába, Pizába, Rómába s végül Nápolyba. Tanulmányai alatt olyan széleskörû tudásra tett szert, hogy Doktor Angelicus-nak nevezte a nép. Sok helyen tanított, sokat írt. A halál vándorlás alatt érte, 1274-ben, a fossanuovai cisztercita rend házában. Szent élete folytán 1323-ban a pápa a szentek sorába iktatta.

Aguinoi Szent Tamás-nak több alkémiai munkája maradt, amelyek hosszú idôn át nagy népszerûségnek örvendtek az adeptusok között és sok kiadást értek meg. Bizonyos, hogy a késôbbi idôkben neve alatt sok hamisítvány jelent meg, de munkáinak nagy része hiteles. Nincs okunk hitelességüket kétségbe vonni, mert az nem ok, hogy szent életû volt, s mint ilyen nem foglatkozhatott alkémiával. Tudjuk jól, hogy éppen a dominikánusok voltak az alkémiának legnagyobb mûvelôi. Albertus Magnus, Vincentius Bellovacentis, Albert von Bollsädt és sokan mások e rendhez tartoztak. Aquinoi Szent Tamás, Albertus Magnus-nak, a legnagyobb alkémistának kedvenc tanítványa volt, el sem képzelhetô, hogy mester és tanítvány között errôl a mindig aktuális témáról beszéd ne lett volna. Ellenkezôleg a mester olyan mélyen járó filozofálással bizonyította az aranycsinálás lehetôségét, hogy Aquinoi Szent Tamás, ha nem volt még alkémista, azzá lett. Igaz, hogy III. Honorius pápa az alkémia mûvelését eltiltotta, de nem a filozofálást. A fémek természete s a transzmutálás természettudomány volt, s ezt mûvelni nemcsak szabad, hanem szükséges is volt. Csak a tudományba kapaszkodó csalók hozták rossz hírbe s csúsztatták le az igaz útról. Egyébként egyházilag hitelesnek elismert munkáiban is sok szó esik alkémiáról jeléül annak, hogy a kérdés érdekelte.⁵

Alkémiai dolgozatainak nagyobb része késôbb a "Theatrum chemicum" címû gyûjteményes munkában jelent meg.

Aguinoi Szént Tamás munkái eljutottak Kolozsvári Cementes János-hoz is. Kolozsvári, aki az írnivalóit naplószerûen jegyezte fel nagy évkihagyások mellett, 1574 elôtt kaphatta a könyvet kezéhez. A könyvben található aranycsináló recept annyira kedvére való volt, hogy lefordította.

A fordítást alább közlöm. Az elsô rovatban álló fordítást magam eszközöltem, a másik Kolozsvári-é, mai kiejtés szerint átírva. Fordításom szigorúan ragaszkodik az eredeti szöveghez, Kolozsvári-é szabadabb. A kettôt azért állítottam együvé, hogy mindenki maga gyôzôdjék meg a fordítás hûségérôl. Ma nagyon nehéz megállapítani, hogy Kolozsvári melyik kiadást használta. Valószínû, hogy a kis eltérés a szövegek között innét származik. De nézzük a fordítást.
 

Végy, Isten nevében, egy fontot ezen kénbôl; dörzsöld szét erôsen márványkôn és itasd át 1½ font igen tiszta olajjal, amelyet a philosophusok használnak; csinálj az egészbôl egy massát, amelyet kis üstbe teszel és tûzben felolvasztasz. Ha vörös habot látsz felszállni, vedd le a tömeget a tûzrôl, engedd a habot leszállni egy vaslapáttal való állandó kavarás mellett, akkor tedd az egész massát újra tûzre és ismételd meg az eljárást addig, amíg mézsûrû anyagot nem kapsz. Öntsd akkor ismét márványra, ahol azonnal megalvad, mint a hús vagy fôzött máj, akkor vágd fel több köröm nagyságú darabra és hozd össze azonos súlyú koncentrált borkôolajjal és kb. két órán át tartsd ismét tûzben. Azután zárd be az egészet egy üvegedénybe, amelyet a bölcsesség kittjével jól elzártál és hagyd három napig és három éjen át lassú tûzön;

Rp. egy librum kénkövet és ôröld meg jól egy kövön és mind itasd régi és tiszta egy librum közolajjal, mindaddig, míg nem olyan mint egy pastum, annak utánna tedd azt egy vasserpenyôbe gyenge tûzön, hogy mind dissolváltassák és mikor látod feltajtékozni, vedd el a tûzrôl és ismét tedd a tûzre, hogy lassan forrjon, hogy legyen sûrû, mint egy méz; annak utána tedd ezt a sûrût egy hideg márványkôre és mindgyárt megcongelláltatik és lészen olyan, mint egy lép, vedd azt és ismét tedd egy tiszta vasserpenyôbe és tégy a serpenyôbe annyi jó tartaromolajat és hagyd a kettôt így megolvadni és össze miskuálni úgy mint két óráig. Annak utána tedd egy urinálba ki belutaltatott jóforma agyaggal és tedd közép tûzre három természet szerint való napig;

Ezután tedd az edényt ezen folyadékkal együtt három napig hideg vizbe, akkor vagdald fel az anyagot újra köröm nagyságú darabokra és helyezd el egy üveg desztilláló-edénybe és szedôt tégy elé. Egy fehér tejszerû folyadékot kapsz, amely valódi lac virginis. Ha ezt a folyadékot ledesztilláltad, erôsítsd a tüzet és öntsd másik edénybe. Azután végy léget, amely a legtisztább és legtökétetesebb levegôhöz hasonló, mert tüzet tartalmaz, kalcináld kemencében ezen fekete földet, amely a desztilláló-edény alján visszamaradt, amíg oly fehér nem lesz, mint a hó, öntsd azt kétszer ismételten desztillált vízbe, úgy hogy egy izzó, de háromszor eloltott vékony rézlemez azáltal tökéletesen megfehéredik. Csináld ezt azután úgy a vízzel, mint a léggel és a harmadik desztillálásnál az egész olajat és az egész tinkturát a desztilláló-lombik alján a tûzhöz hasonlónak találod. Kezdj hozzá másodszor és harmadszor és gyûjtsd össze az olajat: azután vedd a tüzet, amelyet a desztilláló-lombik alján találtál, mintha fekete, puha vér lenne, vedd desztillálás végett és vizsgáld rézlemezzel, amint ezt a folyadékkal tetted és akkor birtokodban van egy eljárás a négy elem elválasztására. De az ôket egyesítô módszert senki sem ismeri.

Annak utána vedd el a tûzrôl és hagyd meg lassan-lassan hidegülni és mikoron hideg volna tedd nagyobb edénybe, amely edény rakva hideg vizzel, melyben álljon három napig, hogy megnedvesüljön annak utána tedd egy lutált töküvegbe desztillálásra az alombicom által, gyenge tüzön és jô ki belöle fehér viz, mint egy tej, mely viz neveztetik lac virginisnek.  Annak utána nagyobbítsd meg az tüzet, mikor látod az elsô fehér vizet megveresedni és tégy más receptaculomot alája, melyben megyen aranyszinû viz, ki hivatik aiernek, foglalván ô magában tüzet a föld pedig amely megmarad a töküvegnek fenekén kalcináld meg a kalcináló kemencében, míg nem legyen fehér miképen az hó, melyet tarcs meg, mert ez a dologhoz igen szükséges. Ennek utána vedd a tejszinû vizet, mely hivatik lac virginisnek és desztilláld meg hatszor miglen a veres rézplé kibetétetik megfehéredik mind kivül mind belül. Ennek utána vedd a másik aranyszinû vizet ki mondatik aiernek ezt desztilláld háromszor és a harmad desztillatioba találsz tüzet a töküveg fenekén, mely által látod az elementumokat megváltoztatni. Ezt a tüzet tartsd meg.

Most lássuk, megértette-e Kolozsvari Cementes Aquinoi Szent Tamás szövegét. Az eredeti szövegben ez áll "ezen kénbôl", amit Kolozsvári Cementes úgy fordított "kénkövet". Ebbôl az következik, hogy közönséges kénre (sulfur) gondolt. Pedig Aquinoi Szent Tamás nem közönséges ként értett alatta, hanem egy ásványt, amely sok tüzet tartalmaz, de amelynek nevét nem adja meg. Könyvében a recept elôtt errôl a kénrôl így szól: "Az ásványi származású kô, mely arra szolgál, hogy ezt a hatást létrehozza, éppen ez a fehér vagy világos piros kén, amely nem ég, amelyet elkülönítéssel, tisztítással és a négy elem egyesülése által nyerünk." Tehát itt nem a sárga kénrôl van szó, hanem egy nehezen gyúló, tüzet könnyen adó, fehér vagy világos piros ásványról, arzenitrôl vagy realgárról.

Aguinoi Szent Tamás olajat ír, amelyet Kolozsvári Cementes közolajnak fordít. Ez sem hetyes, mert Szent Tamás hozzáteszi, hogy olyan olajat kell használni, aminôvel a filozófusok dolgoznak. Hogy mi legyen ez, arról nem nyilatkozik, de akik alkémiával foglalkoznak, tudják, hogy az aranycsinálók olaj alatt sok olyan anyagot értettek, amelynek a zsírhoz semmi köze, pl. olaj volt az a víz is, amelyet a vérbôl desztilláltak. Valószínûleg itt arról az olajról van szó, amelyet len-, kender-, dióolajból készítettek, úgy hogy tégladarabokon bontás mellett hevítették. Az átdesztilláló kozmásolaj volt tehát Szent Tamás olaja, mert a filozófusok ezzel dolgoztak. Neve: oleum laterinum.

A receptben elôforduló harmadik nyersanyag a borkôolaj, amelyet Kolozsvári Cementes tartarumolaj szóval ad vissza. Alatta borkô elégetése által nyert káliumkarbonát értendô, amely higroszkopikus víztôl szétfolyt.

A recept szerint a három anyagot bizonyos elôkészület után desztillálni kell, amikor fehér víz gyûlik össze a szedôben, a "lac virginis". Az olaj finoman emulgeálva vízben valóban fehér.

Azután levegôt kell hozzávezetni, amíg a fekete föld fehér nem lesz, vagyis amíg a szerves anyagból keletkezett szén teljesen el nem ég a retortában. Kolozsvári Cementes ezt a szövegrészt teljesen félreértette. Még aranyszínû vizet is fog fel, amelyet aiernak nevez. Pedig ez az aier nem más, mint levegô. Most már ezt a rejtélyes szót is, ami annyi kutatónak okozott fejtörést, jól megérthetjük. Nem folyadék az, hanem levegô. Ám Aquinoi Szent Tamás sokkal többet mond, mikor ezt írja : "Azután végy léget, amely a legtisztább és legtökéletesebb levegôhöz hasonló, mert tüzet tartalmaz". E mondatban oxygénben dúsabb levegôre kell következtetnünk. Egy gáz, amely a tüzet fokozza, hasonló a levegôhöz, de annál tisztább és tökéletesebb, más nem lehet, csak az oxygén, amely egyben a fekete földet (a képzôdött szenet) fehérre (hamura) égeti. Ha ez igaz, akkor Szent Tamás ismerte az oxygén élénkítô tulajdonságát. Mindenesetre ez további kutatást igényel.

Aguinoi Szent Tamás receptjének lényege rezet arzénnel fehéríteni, ezüstté alakítani. Ám a receptet Kolozsvári Cernentes nem értette jól át. Ô a gyakorlat embere, nem az elméleté. A filozofálás gyenge oldala volt, a receptet pedig sohasem csinálta meg.

A közölt receptfordítás nem teljes. Néhány mondat még hiányzik. Ám Kolozsvári innét kezdve nem fordít, hanem kivonatol, de az értelmet jól adja vissza.

Van még néhány része kéziratának, amely fordítás vagy kivonatolás, ma azonban még nem áll módomban megjelölni az eredeti szöveget.

Végezetül még csak annyit, hogy a szövegfordítás az 1570-es években történhetett, a recept tehát a legrégibb magyar alkémiai tárgyú fordítás.

1. Nemzeti Múzeum kézirattárából 484, okt. Hung.

2. Meyrink: Thomas von Aquino Abhand. ü. d. Stein der Weisen. 1925. München.

3. Schmieder: Alchemie. Halle 1832. 137 l.

4. Kopp: Die Alchemie, Braunschweig 1886. 17 l.

5. Sancti Thom. Aqui. in quatuor libros sententiarum Petri Lombardi 1659.