A Tabula Smaragdina latin nyelven maradt fenn. Egyesek szerint görög szövege is volt, de elveszett. Mások szerint a Tabula Smaragdinát eredetileg is latinul fogalmazták. Ennek a feltevésnek a szövegben levô görög szavak ellentmondanak. A Tabula Smaragdina tizenhárom mondat. Szerzôje a szöveg szerint HERMÉSZ TRISZMEGISZTOSZ (háromszor legnagyobb Hermész). Hermész nevét a gnosztikus és alexandriai iratok jól ismerik. A legvalószínûbb hipotézis, hogy egyiptomi származású ember volt, bár a név nem személynév, hanem úgynevezett beavatási fokozat. Lehet, hogy Toth volt, Toth pedig az egyiptomi leviták magas kasztja, mint Iránban a Zarathusztra, vagy Indiában a risi. Ma úgy mondanánk, hogy mester volt. Kora bizonytalan. Vannak, akik keletkezését az özönvíz után az elsô generáció idejére teszik, de nem tudni, hogy Kr. e. 8000-ben, vagy Kr. e. 12000-ben történt özönvízre gondolnak-e. HERMÉSZ TRISZMEGISZTOSZ tekintélye igen nagy volt. Felôle még az egyházatyák is különös tisztelettel beszélnek.

Az alexandriai korból HERMÉSZ TRISZMEGISZTOSZ neve alatt egész sereg, fôként dialogizált értekezés maradt fenn. A gyûjtemény általában a Corpus Hermeticum neve alatt ismeretes. Ezek az értekezések – ha töredékesek is – világosan jelzik, hogy valamely beavatás oktató mûvei. Túlnyomó részük inkább kései gnosztikus iratnak látszik, könnyen feltételezhetô, hogy itt nem magáról Hermész személyes tanításáról, inkább a hermetikus hagyományba való beavatásról van szó. A Corpus Hermeticumban csak néhány mû van, amely a konvencionális katekizmus stílusnál magasabb nyelvet használ, s e mûvek gondolatainak folyamatos jelenléte különbözô szerzôknél úgyszólván a mai napig követhetô. Ezek az értekezések, fôként a negyedik (az úgynevezett szent beszéd) és a tizenhatodik (Ammonhoz), a többitôl már tömörségüknél fogva is különböznek, sok tekintetben a gnóziszt, az orfikát, a Kabalát és az egyiptomi hagyományt kötik össze, ma már meg nem állapítható módon szintetikusan, vagy mindössze szinkretikusan. Gondolataik az egyházatyák mûveit is át- meg áthatják, ORIGENÉSZét és ALEXANDRIAI KELEMENét éppen úgy, mint NIZZAI és NAZZIÁNZI GERGELYét, DIONÜSZOSZ AREOPAGITÁét és MAXIMUS CONFESSORét. Késôbb e gondolatok az alkímián kívül a középkori misztikusoknál élnek tovább. BÖHME, SAINT-MARTIN, OETINGER, SCEUS, BAADER, MOLITOR gondolatvilága egész SZOLOVJEVig, BERGYAJEVig és BULGAKOVig a legkönnyebben innen érthetô.

A hermetikus mûvek a hellenisztikus Alexandriából kelet felé is elterjedtek, és Európába bizonyos megfogalmazások az araboktól kerültek át. Vannak, akik az egész alkímiát arab eredetûnek mondják. Ez a feltevés ilyen mereven egészen biztosan hamis. A hermetika olyan hagyomány, amelyen amíg a középkorban Európába került, sok iskola dolgozott. Abban az alakjában például, ahogy PARACELSUSnál, vagy BÖHMÉnéI felmerül, az eredeti egyiptomi és késôbbi görög orfikus, püthagoreus és kabalista és arab elemeket megkülönböztetni már teljesen lehetetlen. Olyan formájában pedig, ahogy SAINT-MARTIN után jelenik meg, az egész ôskori hagyománynak csaknem tudatos egyesítési kísérlete.

A Tabula Smaragdina mondanivalója a következô. Ha az ember az Egy varázslatának mûveletét végre akarja hajtani, mûveletéhez az, ami lent van és ami fent van, egymásnak megfelel. Mert ahogy minden dolog az Egy gondolatából származik, úgy a természetben is – átvitellel ugyan, de – minden az Egybôl keletkezett.

Hogyan származott és hogyan keletkezett? Nemzôje a Nap. Anyja a Hold. Méhében a Levegô hordozta és a Föld táplálta. Mert ô (a théleszma) az egész világ nemzôje. Ereje a legmagasabb fokra akkor lép, ha a földre ér és onnan visszafordul. Ez pedig a mûvelet teóriája, mondjuk, ez volt az ismeretelmélet.

Most következik a gyakorlati útbaigazítás. Mit kell tenni? A tüzeset a földtôl és a könnyût a nehéztôl el kell választani. Az elválasztásban a tudás éppen olyan fontos, mint a szenvedély.

Megkülönböztetni és megkülönböztetni. Ez a legfontosabb.

E mûvelet közepette (a théleszma) fölemelkedik, aztán leszáll, hogy a felsô és az alsó erôket is magába szívja. Ilyen módon az ember a dolgok fölött levô hatalmat elnyeri. A sötétség pedig eloszlik. Az ember oly hatalom birtokába jut, amely a légnemût is megfoghatóvá és legyôzhetôvé teszi, a nehéz anyagot pedig áthatja.

A világot ilyen módon teremtették és ez az átvitel módja is. Mindez tulajdonképpen nem egyéb, mint a Nap mûvelete.

PARACELSUS a Tabula Smaragdinához azt a megjegyzést fûzi, hogy a tizenhárom mondat az az univerzális recept, amely szerint a dolgok természetes, vagy tökéletes állapotukba helyezhetôk. Különbség a földi, ásványi, növényi, állati, lelki, szellemi körök között nincs, mindegyikre egyaránt alkalmazható. ...

Amit tehát a Tabula Smaragdina tanít, az a belsô chemia analitikus módszere. Egyfajta beavatás, amely szerint az ember a dolgokat, de elsôsorban önmagát, mint Paracelsus mondja, a tökéletesség állapotába helyezheti. Olyan transzmutáció (átváltozás), amely minden létezôre alkalmazható. ...

A Tabula Smaragdina azt mondja, hogy ugyanazt a sugárzó, életfakasztó meleg világosságot, amellyel a Nap a természetet elárasztja, az ember önmagában megvalósíthatja és azt a sugárzást életének tartalmává teheti. De ugyanezzel a sugárzással a dolgokat is áthathatja. Ez a mûvelet az, amit késôbb alkímiának neveztek el. Aranycsinálásnak azért mondják, mert az arany a Napnak megfelelô fém és amikor az ember önmagát fénnyel és meleggel itatja át, önmagát Nappá, vagyis arannyá változtatja. ...

Hamvas Béla: Tabula Smaragdina (1947–1950), Mágia szutra (1950), Életünk könyvek, 1994