VÉllek születik a halandókkal élni való vágyódások, melly indúlat sok szomoru módokra, keresésekre vitte már az embereknek némelly részeit világúnkba, hol sokat kereskedtek, de még eddig tsak meg hóltak mindnyájan. Beszéltek a hajdani böltsek valamelly böltsességnek kövéröl, mellyet mondottak, ha ki meg lelhet, általa mind bóldog, mind halhatatlan lész. E nevezetes kôrül, két féle értelem támadt a tudósok közt. Egy rész igy itél, hogy a régiek a böltsességnek, vagy Világ tudóknak kövén, egyebet tsupa igaz böltsességnél soha nem értettek. T. i. ha valaki magának böltsességet szerez, bóldog lész e földön mások felett e nagy kintsel birván, azonban halhatatlanságra jön neve mint Socratesnek, Platonak, Aristotelesnek sat. Más részrôl némellyek, úgy gondolkodnak 's hisznek, hogy a nevezet kö valósággal kö, vagy ollyan nemü ital, mellyet ha valaki magába veszen sok száz esztendeig élhet betegség nélkül. Ezen okbúl ök, el indúltak e könek, vagy italnak keresésére, melly felet eléb igy okoskodtak.

"Van a Természetbe láttyuk olly titkos éltetö erö, melly él, meg nem halhat, és magát magátúl meg újjitya. Ez az erö ál lélekböl, és Testböl, a Lélek pedig nem testetlen lélek, hanem testes, tehát az örök Testnek, valamely résziböl ki kell húzni, azt az élö lelket, 's Testet, melly nagy Természetét olly sok ezer esztendökre fel tartya, úgy osztán a ki azt meg iszsza, él a Természettel 's vélle meg ujjitatik." Ezen dologrol magam is néha elmélkedvén holmi aprolékos akadályokba botlottam, mellyekbe tanúlatlanságom miat világosságot nem kaphattam; azért le irom öket, talán valaki, valamellyik résziböl a magyar világnak ki kö keresö, végre együgyüségemen való szánakozásától inditatván, meg szán, és meg mutattya tudatlanságomnak, hogy a követ lehet hinni.

Az az erö, melly élö Lélekkel és testel e nagy Természetet fen tartya, vagy Isten, vagy a Természetnek Lelke, az az ollyan hatalom, melly sugáriba, minden dologra ki terjedvén, a maga határáig minden dolgot el viszen, 's fen is tart. Egy szóval élet, még pedig örök élet ez a hatalom. Ha a kö keresö túdósok, hinni találnák, hogy Isten különös természetbe nintsen, hanem tsak a nagy Természet maga lstenség, úgy tsak a természet éltetö Lelkét kellene az örök Testböl azzal együt ki húzni, valamelly kis üvegbe. De ha hiszik, hogy Isten van külön Teremtésétül a maga Természetibe, úgy lehetetlen azt is nem hinni hogy ö benne van tsak az életnek magva, mellyet többé nem Teremtet dologba, hanem éppen az ö Természetibe, személy szerint való tulajdonságaiba, hatalmába kellene keresni, ' azokbúl ki húzni. Mi módon lehessen osztán az igaz lévén tüzzel, egy setét konyhába, az Isten Természetinek élö lelkéböl egy darabját ki fözni, 's azt embernek meg innya?

Ha hiszi Valaki, hogy a Természet maga magát tartya fen élettel, és az újító halhatatlan eröt magába viseli mellyet az Isten neki által adot, tehát, ki kell találni azt a dolgot, mellybe a leg bövebben lakik, hogy az ember osztán mikor öszül, tavaszt tsinálhasson vélle magába. De ha a Természetbe magába lakik is az az élô' erö, melly a halandóságnak ellent ál, lehet é azt az eröt egy kis üvegbe tüz által belé húzni? Azt meg vallyák az élet keresö tudósok, hogy abba az italba, vagy ételbe, lelkes testnek kel lenni, Lélek nélkül mondják nem lehet életet venni. Igy kel hát a Természet éltetö lelkéböl egy darabot, vagy részt, annak egy darab testével együt, mellybe éllyen, és meg maradjon tüz által ki húzni. Ez tsupa élet, ezt kel meg enni. Az életet meg enni nehéz dolognak látszik elöttem.

Lehet é a Természet közönséges éltetö lelkéböl egy részt el szakasztani? ez a nagy kérdés. Azonban vallyák a Tudósok, hogy ha meg ehetné is az ember az életet, nem élhetne túl ezer esztendön, 's tsak ugyan meg kellene halni. Nékem ugy tettzik, hogy ha a Természet lelkéböl olly formán részesülhetnék, tehát addig kellene nékem is szükséges képpen élni, mig a Természet él, az az Világ végéig. És miért ne? hinni, hogy a Természet életét észi meg az ember, és még is tagadni, hogy addig élhessen mint a Természet, éppen magával ellenkezö dolog. Ha tsak nyóltz száz esztendeig élek, ugy nem részesültem a Természet élö lelkébe, abba t.i. melly által ö fen ál, mert nem élhetek addig, a meddig ö. Az az élö Lélek, és Test tehát, mellyet a kö keresö tudósok forgatnak, sem nem Isten Természet, sem nem a nagy Teremtet Természetnek különösen belé alkotot élö lelke, melly aztat sok ezer esztendökig fenn tartya, mivel a Túdósok a magokéval tsak egynehány százig élhetnek, hanem az valami olly dolog látod, melly sem Isten, sem Természet, ah! be nehéz illyen dolgot embernek fel találni a Természetbe!

Ha a Világot jól nem ismered, mondhatod magadba, minek fárad ez az ember, illy állapotoknak visgálásával? Ki vólna e világon, ki olly követ keresne tüzzel, szénnel, serpenyövel, mint ö beszéllni? Engedj meg, és ne kételkedj benne, hogy számtalan emberek ne légyenek, kik a fent nevezet követ keresik, Tudós Férjfiak külömben, kiket más dolgokba okoskodni halván, eszekre, 's jozan' itéllet tételekre nézve tsudálnál.

Jegyezzük meg még, hogy a melly ember e Világnak közönséges testéböl mesterség által lelket húzna ki, hogy meg igya, szembe álhatna az Istennel. Ha azonban tsak ollyan éltetö lelket huzna ki, mint embereknek szokot lenni, még azzal nem élhetne nyóltz száz esztendeig. Ezer Embernek lelkét rakják egy testbe, fogadom, még is meg hal az a sok lelkü test, s mind el mégyen tölle a Léleknek serege. Nem emberi lélek hát a mit keresnek, hanem a Természet közönséges spiritusának egy darabja, vagy iható, ehetö részi, melly által még sem lehet a Természettel verset élni. Tsak ugy vészem én azt az ehetö követ, mint a Lörét melly sem bor, sem viz.

Illyen ütközéseim vagynak, az ehetö halhatatlan, halandó könek természeti ellen, mert minek nevezed különben az olly dolgot, melly nyóltzvan esztendöt, hatvant, hetvent ki nyújthat nyóltz százra, de ezerekre, vagy halhatatlanságra nem. Várakozzúnk hát mig olly halandó elö veti magát, ki a halhatatlanságnak halandó italát meg ihattya. Ne felejtsük el azt is meg jegyezni, hogy a fen forgó életet, és Világnak élö lelkét ki borba, ki borkôbe, ki kényesöbe, ki hugyba, 's több a félékbe szokta keresni. Ezek a Tudósok már igen sok könyveket irtak, mellyekbe fel jegyzik, hogy az élö követ meg lelték, birták is, meg irják mi módon kellyen azt fel lelni, de ollyan formába, mellyet semmi teremtet állat nem érhet, ha tsak már a titokkal nem bir. Ugy tartyák pedig, hogy a ki egyszer vélle bir, soha ki nem mondja. Olvastam magam is már nyomtatot kökeresö könyvekbe, a fel találásnak bizonyos modját, mellyet maga igy nevez az Iró; de igy tanitot ha nem tsalatkozom; mert az e féléket könnyen szoktam felejteni: "keverd el a Testet, annak utánna öntsd közzé a lelket, állisd meg osztán a lelket a testbe. Végy hozza egy rész napot, annyi hóldat, fözzed addig a napot, hóldat, mig a lélekkel, testel öszve nem ál. Lágyitsd el, ugy osztán nap, hóld; Test, lélek együt folynak s'a. t. Id meg öket." Én pedig azt mondom: Értsd meg öket. Igy mégyen ez osztán mindég. Job lenne, ha meg irná, hogy mi módon lehessen Aszszony Ember nélkül, egy Férfinak egyedül serpenyübe tüzön, éltetö lelket tsinálni, s annak osztán miböl testet adni hól lakhasson. Ennél nagyobb titok nem vólt e Világon, mert soha nem fedeztethetik fel, hadjuk el tehát ezeket - - mélly dolgok. Rendes ha meg gondolod, hogy mikor egy kö keresö Túdósnak Feleségétül gyermeke lész, meg ölöd sem tudja ki magyarázni, hogy adot fiába éltetö lelket; de a serpenyöbe meg tsinállya a Természet lelkét mellyel él, még is meg hal: értsd meg ezt is.

Bessenyei György: A holmi, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1983