Közismert, hogy I. Lipót király nagy rajongója volt a titkos tudományoknak. E hitében fôként akkor erôsödött meg, amikor Wenzel Seyler cseh Augusztinus-barát szélhámoskodásait látta. Ô volt az, aki ezüstöt arannyá "tingál", ahogy azt az alkémisták mondták. De a királynál nemcsak ezzel szerzett érdemet. Átadott néki egy golyót, amely arrafelé gurult, amerre aranykincs volt elásva. Errôl a golyóról Güldenfalk: "Sammlung von mehr als hundert wahrhaften Transmutations-geschichten" címû munkájában, amely 1784-ben Frankfurtban jelent meg, a következôleg írt: "Kár, hogy br. Wenzel Seyler asztrálikus és mágneses golyója, mely koncentrált “Influentia Astrorum”-ot tartalmazott, s amely oda gurult, ahol arany és ezüst volt elrejtve és ott megállt és amelyet a császár saját fenséges kezével kitapasztalt és jónak talált, Bécs megszállása alatt, a könyvvel együtt, amelyben annak készítése volt leírva, egy kocsi kifosztása alkalmával eltünt." Ebben az egyetlen mondatban ugyancsak sokat mond el a krónikás. A golyóban eszerint töményállapotban ott volt az a csodálatos, de senkitôl sem ismert erô, amely egyébként a csillagokban is fellelhetô. Az csak természetes, hogy ilyen erô kincs után szaladgál, amirôl a király maga is meggyôzôdött.

Mikor ezt a leírást elsô ízben olvastam, sokat gondolkoztam afelôl, hogy mi Iehetett az a golyó, amelyet ez az agyafurt szélhámos kieszelt. Kutatásaim közben a Nemzeti Múzeum kézirat-tárában megtaláltam erre is a választ. Van ott ugyanis a XVII. század elejérôl egy magyar–latin füzetecske, amely a jezsuiták által elrejtett kincs helyét jelöli meg. Ezt az arany, ezüst kincset Kolozsmonostoron a menekülô jezsuiták akkor rejtették el, amikor II. József király a rendet feloszlatta. E kis füzetecskében a kincskeresô golyó készítése is le van írva a következôleg: "Készitess egy kis golyóbist, fejér vagy sárga szaruból, olyan világos legyen, mint a kristály, töltsd félig bányából vett kénesôvel, melyet Mercurius Solaris Virginius-nak neveznek, a golyóbis kicsi száját dugd be jól spanyol viaszszal és tedd Ie ahol bányát vagy kincset akarsz keresni, mind addig meg nem áll, míg éppen a bányához, vagy kincshez nem érkezik, még a hegyre is felmász a kincsekhez."

A hegyre mászó golyó (!) tehát kénesôt [higanyt] tartalmazott. Az alkémista a kénesô és kénesô között nagy különbséget tett. Az a kénesô, amelyet mesterségesen állítottak elô, nem volt olyan értékes, mint az, amelyet a bányák üregében találtak, tehát amely természetesen képzôdött. Ebben – azt mondták – nagyobb mennyiségben található a "mercurius philosophorum", az a föltételes test, amelybôl a mindenség más principiummal felépült. Ez volt a névtelen kincskeresô "Mercurius Solaris Virginius", de amelyet mások csak "mercurium virgineum"-nak neveztek.

Ám a magyar kincskeresô még tovább ment és azt fûzi hozzá: "Ha oly barátságba, sympathiába vagyon a borsfenyô az arannyal, valjon nem lenne-é jobb borsfenyôfából vagy gyökérbôl készíteni a golyóbist? mert ha igaz az arany attractiója, a borsfenyôvel egymáshoz, ép azt az attractiót a Mercurius Solaris, úgy a borsfenyô golyóbist jobban húzná az arany magához."

A kincskeresô ugyanis egész munkája menetén azt bizonyítja, hogy a borsfenyô (mely alatt valószínûleg a borókafenyô értendô) szintén nagy vonzalmat mutat az elrejtett kincsek után.

Ezután könnyen felújíthatjuk I. Lipót kineskeresô golyóját. A golyó valószínûleg fehér elefántcsontból készülhetett, egyrészt, mert királyi ajándéknak volt szánva, másrészt ez fényesíthetô és csiszolható oly símára, mint a kristály. A golyó belseje félig, vagy ennél is kevesebb kénesôvel volt töltve, még pedig a mercurium virgineummal. Való igaz, hogy az így elkészített golyó hosszabb ideig mozoghatott, mint más, erre kényszerítette a benne állandóan mozgó kénesô, hogy azonban a hegyre mászott volna, avagy kincs után, az csak az ember agyában születhetett meg késôbb, amikor a golyó már hírre tett szert azok körében, kik kincs után sóvárogtak. Én semmi körülmények között nem mondanám, hogy "próbáld meg".