Elhatároztuk, hogy megírjuk Archidoxiánkat, s hasonlóképpen más, a gyógyításra vonatkozó könyveket is, a legnagyobb tisztasággal és világossággal, mivel a legkiválóbb gyógyszerek nem készíthetôk el igazi kémiai cselekedetek nélkül, s még kevésbé lehet e téren gyorsan magasabb grádusra emelkedni, s az is közismert, hogy majd' az egész világ, a gazdagság és evilági jólét iránti áhitatától vezettetve, csak a csodás tinktúrákat hajszolja lankadatlanul, s a fémátalakítás titkát, hogy a lehetõ legnagyobb tömegû aranyat és ezüstöt halmozhassa fel, ezért nagy szükségük van a kémiai mûveletekre, amelyeket tömör és könnyen érthetõ formában szeretnének megtalálni Archidoxiánkban. Mindamellett figyelembe vettük, hogy az ily tudás körében maga a valódi ördög is bármikor felbukkanhat, s ezért, hogy dacoljunk gonoszságával, elrejtettük tanításainkat a régi filozófusok módszerei és a kabalisztika gyakorlata szerint. Tisztán mutattam meg tanításomat az egyenes és járatos embereknek, de legalább annyira homályban hagytam a gõgösek és istentelenek elõtt....

Dicsérem az alkímiát, amely titkos gyógyszereket állít össze, melyekkel valamennyi reménytelen betegség gyógyítható. Azok, kik ezen érdemét semmibe veszik, sem kémikusoknak, sem orvosoknak nem nevezhetõk. Mert ezek a szerek vagy az alkimisták, vagy az orvosok kezében vannak. Ha az utóbbiak használják, amazok semmibe veszik õket. Ha fordítva történik, az orvosok nem tudnak róluk. Hogyan is érdemelnének ilyen emberek bárminõ dicséretet? A magam részérõl úgy ítélem meg, hogy az olyan embert kell magasztalnunk, aki képes a Természetet rávenni arra, hogy segítségünkre legyen, aki tudja, hogyan kell az egészséget adó részecskék kivonása után a feleslegesektõl megszabadulni, aki ismeri a hatásokat, s ezért látnia kell, hogy az elõállítás és a tudomány, más szavakkal a kémia és a medicina nem választhatók el egymástól, mert bárki is kísérelné meg ezt, csak több zavarosságot vinne az orvoslásba, az eredmény pedig tökéletes ostobaság volna. E különbségtétellel az orvostudomány összes alapelve megdönthetõ. Nem hinném, hogy túl keményen kéne dolgoznom azért, hogy felismerjétek okfejtésem bizonyosságát. Csupán egy tanácsot adok nektek: Tekintsük a kuruzslók gyógyszereit. Ezek elõször is tovább roncsolják azon sebeket, melyek a káros folyamatok sorozatától már amúgy is súlyosbodtak, szörnyen megkínozva a betegeket, s miután mindezek után semmi jó sem következett be, de elveszett a javulás minden esélye, végül megölik a szerencsétlent. ... Én, aki jatrokémikusként a kémiát és a medicinát is tudom, olyan helyzetben vagyok, hogy hasznosan ûzhetem el a dögletes betegségeket, saját helyükre kergetvén õket. Leghõbb vágyam és készséges akaratom sarkall erre engem. ...

A földbõl kinövõ éghetõ dolgok, mint például a gyümölcsök, gyógynövények, virágok, levelek, füvek, gyökerek, fák stb. szétválasztása szintén sokféleképpen elvégezhetõ. Desztillációval elõször a nedvesség különíthetõ el, majd a Higany, ezután az olaj, negyedszerre a bennük található kén, végül sótartalmuk marad az edényben. Ha az összes fenti elkülönítést a spagirikus mûvészet** szerint végezzük, figyelemre méltó és kiváló gyógyszereket kapunk eredményül, melyek belsõleg és külsõleg egyaránt használhatók.

Azonban ha az orvosokon olyannyira erõt vesz a lustaság, s oly orcátlanokká válnak, valóban nem csodálkozhatom azon, ha a fent említett készítményeket mindenhol mellõzik, s hogy a szén ára oly alacsony. Ha a kovácsok oly könnyen tudnának szén nélkül kovácsolni és fémeket alakítani, miként az efféle orvosok is anélkül készítik gyógyszereiket, hogy a kemencébe begyújtanának, mára már valamennyi szénkereskedõ bízvást koldusbotra jutott volna. Ugyanekkor a spagirikus orvosokat az õket megilletõ dicshimnuszokkal magasztalom és dicsõítem. Õk nem engedik meg maguknak a könnyed tétlenséget, gõgös léptekkel körbejárkálván, selyembe öltözve, kezüket kérkedõen gyûrûkkel telerakva, ágyékukra ezüstözött tõrt függesztve, kezükre sima kesztyût húzva. Nem, õk szorgos munkára adják fejüket laboratóriumukban, s éjt nappá téve verítékeznek tüzes kemencéik elõtt. Nem üres fecsegéssel ütik agyon az idõt, hanem munkájukban lelik örömüket. Bõrruhában járnak, s derekukon kendõt hordanak, melybe kezüket törlik. Ujjaikat a szénbe, tapasztóagyagba s a trágyába dugják, nem aranygyûrûkbe. Piszkosak és kormosak, akár a feketekovácsok és szénkereskedõk, nem büszkelkednek sima orcával. A beteg elõtt nem fecsegnek és nem dicsekszenek saját gyógyszereikkel. Megértették, hogy a mûnek kell dicsérni mesterét, s nem a mesternek mûvét, s hogy szép szavakkal csak igen keveset lehet tenni a beteg emberek gyógyításáért. Elhagyván hát a fenti hívságokat, örömüket a tûz melletti elfoglaltságukban lelik meg, s az alkímia lépéseit igyekeznek elsajátítani, melyek a következõk: desztilláció, oldás, rothasztás, extrakció, kalcinálás, reverberáció, szublimálás, fixálás, elválasztás, redukcó, koaguláció, tinktúrák és hasonlók [l. Alkímiai szakkifejezések magyarázata].

Ami pedig azt a módot illeti, ahogy Isten a világot megteremtette, a következõket vehetjük számításba: Isten eredetileg egyetlen testet teremtett, amíg az elemek ki nem fejlõdtek. E testet három princípiumból: Higanyból, Kénbõl és Sóból hozta létre, akként hogy e háromnak egy testet kell alkotnia. E háromból áll minden a négy elemben s minden, ami emezekbõl áll. E három magában foglalja az összes mulandó dolog erejét és készségét. Bennük rejlenek az ásványok, a nappal, az éj, a meleg, a hideg, a kövek, a gyümölcsök, és minden egyéb, habár nem kifejlett formában. Olyképpen van ez, miként egy darab félrehajított fában is benne van az állatok, növények, szerszámok minden formája, ha faragni tudó valaki fogja kézbe a mások számára haszontalan fadarabot. Ekként a kezdeti káosz is puszta tönkhöz volt hasonlatos, de benne rejtõztek a növények, vizek, ásványok, kövek, s maga a káosz is, mely dolgokat a legfõbb Alkotó maga faragott és alakított ki, finoman lefaragva a fölösleges részeket. Elõször a levegôt teremtette és különítette el. Amikor ez megtörtént, a maradékból kialakította a többi három elemet, a tüzet, a vizet és a földet. Ezekbõl késõbb elvette a tüzet, így maradt kettõ, s így tovább a megfelelõ sorrendben. ...

Most pedig lássuk a három princípium és a levegõ kapcsolatát. A Higany, a Kén és a Só alkotja a levegõt. Kezdetben az ég nem volt más, mint fehér Kén összecsapódva a Só szellemével, és megtisztítva a Higany által, s ezen elem keménysége jelenik meg a levegõ átlátszóságában, s az égboltozatok szféráiban. Azután másodjára a három elsõdleges rész kettõvé változott, az egyik volt a levegõ, a másik a káosz, az alábbi módon. A Kén elválasztotta magát a Só szelleme által a Higany folyadékában, mely folyadék maga az égbõl került a földre, és az ég fehérségét s a köztes ûrt alkotja. Ez a káosz, finom és átlátszó. Minden sûrûség, szárazság és finom természet elvált belõle, s többé már nem olyan, mint annak elõtte volt. Ilyen hát a levegõ. A maradék harmadik elem ekként kerül a levegõbe: ha fát égetünk, füstté válik. A levegõbe való átmenet során az alapelemek levegõ formájában maradnak mindvégig, s végül válnak Higannyá, Sóvá, és Kénné, melyekbõl eredetileg a levegõ kialakult, miként fából a füst. Ez valójábn nem egyéb, mint a levegõ három elemének füstje. Ekként semmi további nem keletkezik a levegõbõl, mint amit már említettünk. Sokan a régi és késõbbi szerzõk közül, sõt még a ma élõk közül is a szelet a levegõnek tulajdonítják, úgy vélvén, hogy az okozza az ég mozgékonyságát. Ez ostobaság. A szél sosem éri el az eget s a levegõ elemeibõl keletkezik, miként a füst a fából. Bárki, aki tisztábban akarja érteni e dolgokat, s mozgásaikat, olvassa el könyvünknek a tûz tulajdonságairól szóló részét, ahol többet is leírtunk, mint amit itt összefoglaltunk. ...

Isten olyan szükségbe kergette az embert, hogy semmiképpen nem tud meglenni só nélkül, ételeibe mindenek felett só szükségeltetik. Az ember ilyen kényszer alatt él. Ennek a kényszernek az okait magyarázom most meg röviden.

Az ember három dologból áll: kénbôl, higanyból és sóból. Minden mindenütt ezekbôl van, se több, se kevesebb alkotórészbôl. Minden test ezekbôl lesz, akár bír értelemmel, akár meg van fosztva attól. Mivel pedig az ember két fajra oszlik, romlás vár rá, amely elôl nem menekülhet, hacsak nem kap Istentôl egynemû balzsamot, amely szintén három alkotórészbôl áll. Ez a balzsam só, ez védi meg az embert a romlástól; ahol kevés a só, ott az a rész romlásnak indul, ahová nem jut só. Mint ahogy a sózott marhahús sem romlik meg, úgy az Isten által természetes módon belénk itatott só is megvédi testünket a rothadástól. Állítsuk ezért fel a következô teóriát: az ember három testbôl áll, ezek egyike a só, a konzerváló anyag, amely a vele született testet megóvja a romlástól. Minthogy minden teremtett dolog, minden anyag ebbôl a háromból van, olyan táplálékokkal kell fenntartani és megôrizni, amelyek fajtánként ennek a háromnak megfelelnek.

Az érvelés analógiája nyomán nyilvánvaló, hogy az embernek is így kell táplákoznia: kénjének tápláló kénnek kell lennie, higanyának tápláló higanynak, egynemû sójának tápláló sónak. Ebbôl a háromból az emberi fajta fenntarthatja és megôrizheti magát. Minden, ami ég, kén, minden, ami nedves, higany, s e kettô balzsama a só.
 

*A. E. Waite (szerk.): "The Hermetic and Alchemical Writings of Aureolus Philippus Theophrastus Bombast, of Hohemheim, called Paracelsus the Great: Now for the first time faithfully translated into English," London, 1894

**A szó a görög spao és ageiro szavakból származik, amelyek értelme: választani és egyesíteni. (Szathmáry)