Szívesen teszek eleget annak a felhívásnak, hogy idézzek fel emlékeket a "Mintagimnáziumban" végzett tanulmányaimról. Szívesen teszem ezt, mert hálával tartozom a nagy múltú és bátran kezdeményezô iskolának a nevelésért, amelyben részesültem, és szeretettel gondolok rá. Nevelésrôl szólok, és nem csupán oktatásról, mert a legnagyobb szellemi érték, amit kaptam, és ami egész életem alakulására kihatott, az önálló gondolkodás képességének és készségének kifejlesztése, valamint a dolgok reális szemléletének az elsajátítása volt. Nevelésrôl persze az iskolában senki sem beszélt - ezt a család feladatának minôsítették - de mégis hatékonyan nevelt a Mintagimnázium anélkül, hogy beszélt volna róla.

Tanáraink túlnyomó többsége nem prelegált, nem elôadásokat tartott, hanem jól átgondolt kérdéseikkel vezetett rá minket az új ismeretekre. Szinte észrevétlenül adagolták azokat a tényeket, amelyekre nem lehetett rájönni. Úgyszólván minden óra izgalmas szellemi torna volt, és óránkint ismételten részesültünk - bocsánat a kifejezésbeli anakronizmusért - a minifelfedezések örömeiben. A felnôttek számára közismert dolgok és összefüggések nagy része úgy került a tudatunkba, mintha mi fedeztük volna fel.

Noteszból feleltetés a vérbeli mintagimnáziumi tanárok óráin ismeretlen volt. Elmaradt - de nem hiányzott nekünk - a rendszeres felelési drukk. Kényszerítve éreztük viszont magunkat az osztály kollektív munkájában való részvételre, de önkéntes jelentkezés alapján. Személyiségünk megbecsülésének éreztük, hogy nem parancsra kellett felelni, hanem akkor szólhattunk, ha volt mondanivalónk. Tanáraink azért megtalálták a módot azok munkára szorítására, akiknek túl ritkán volt mondanivalójuk. Megtanultuk e módszerbôl, hogy ugyanazon premisszákból nem mindenki jut azonos következtetésre, és nem minden hazugság, ami nem felel meg a valóságnak. Megszoktuk, hogy figyelmet fordítsunk egymás kijelentéseire, és ha indokoltnak véljük, vitába is szálljunk azokkal. Elsajátítottuk azt, hogy a dolgokat többoldalúan és reálisan szemléljük.

Vizsgák nem voltak, hanem összefoglalások, amelyeken tevékeny közremûködésünkkel került áttekintésre valamely egységes szempont szerint a tananyag. Emlékszem például az egyik történelmi összefoglalóra, amelynek fô kérdése az volt, sötét-e a középkor. A jól feltett kérdésekre válaszolva világosodott meg elôttünk, hogy milyen különbség van egy korszaknak belülrôl és - utólag - kívülrôl való szemléletében.

Az iskolai órák - szándékosan kerülöm e vonatkozásban a tanóra szót - izgalmas, noha fárasztó szellemi mérkôzések voltak. Ha aktívan részt vett az ember ezeken, akkor keveset kellett utána otthon tanulni. A legtöbb tárgyból elegendô volt a saját jegyzetet átnézni. Noha elég jó tanuló voltam, nem egy tárgyból nem ismertem a tankönyvet.

Ma is - több mint fél évszázad távlatából - szép emlékeim vannak Ujházy tanár úr történelem óráiról, Czebe tanár úr latin és görög óráiról, Császár tanár úr magyar óráiról, Fest tanár úr német óráiról. Emlékszem, hogy néha titokban néztem zsebórámat, bárha ne fejezôdnék még be az óra. [...]

Voltak támpontok arra is, hogy megítéljük a tanári kar zömének magas szellemi színvonalát. Néhány tanárunk nem érte el ezt a színvonalat. Emlékszem egyik természetrajz tanárunkra (egy akkori korifeus rokona volt), aki késve szokta megkezdeni óráit, sôt, ha utolsó óra volt, haza is engedett (mindaddig, amíg ezért - nagy bánatunkra - az igazgató úr a fejére nem koppintott). Tanórája sokszor úgy folyt le, hogy felolvastatta velünk a tankönyvet. (Ma is emlékszem, mennyire blamáltam magamat, amikor a "farost" szóról azt hittem, hogy a görög "fárosz" szónak tárgyesete, és "fároszt"-nak olvastam.) De még e tanár hanyagsága is kulturális jellegû volt: azért késett az órákról, mert a tanári szobában nagyon elmerült egyik osztálytársunk hegedûjátékának az élvezetében, akibôl késôbb világhírû karmester lett. Ez a fiú elôttem ült a padban, és más órákon is elôfordult, hogy operaáriákat dúdolt halkan, és a pad alatt dirigált hozzá. Néha nehéz volt választanom a tanóra és a dúdolás nyújtotta szellemi élvezete között. Volt úgy, hogy az utóbbit részesítettem elônyben. Ma is fájó emlék, hogy ezért egy nagyon tisztelt tanáron a dúdoló "kobold cinkosának" nevezett. Ettôl kezdve csak kevésbé tisztelt tanár óráján részesítetten elônyben a halk éneket a tanár szavai helyett.

Jól tudtuk mi, diákok, hogy a kir. tankerületi fôigazgatóság rossz szemmel nézte a mintagimnzáium modern módszereit, valamint haladó szellemét, és igyekezett ezt a többi gimnázium régimódi átlagához közelíteni. Iskolánk szellemét azáltal is megtanultuk becsülni, hogy néhány idôs tanárunk nyugdíjazása miatt, illetve a Tanácsköztársaság bukása után politikai okokból eltávolított tanárunk helyett más iskolákból áthelyezett tanárok vettek át egyes tantárgyakat. Tudtuk, hogy ezek a maguk körében tiszteletreméltó férfiak voltak, de szürke, "kincstári" tanóráik nem tudták figyelmünket lekötni. Becsületesen törekedtek oktatni, de nevelô hatásuk vajmi kevés volt. Emlékszem egyik - egyébként derék - ilyen tanárunkra, akinek tanórái szürkeségét elôdje óráinak szellemi mozgalmasságához hasonlítva gyakran nevetgéltünk, noha semmi nevetségeset sem tett. Egyszer - kiborulva - megkérdezte: mit nevetünk, talán a gatyamadzagja lóg ki? Csak egymás között suttogtunk, hogy a "szellemi gatyamadzagja" indít nevetgélésre.

Magam is tapasztaltam, hogy milyen nagy szerepe van a tanárnak a pályaválasztásban. Noha, mint utóbb iderült, kémiára van hajlamom, mégis fizikusnak iratkoztam be az egyetemre, mert kiváló fizikatanáraim a gimnáziumban annyira megkedveltették a fizikát, hogy az iskolán kívül a fizikakönyveket bújtam. A nevelést elhanyagoló természetrajztanárunk úgyszólván semmit sem mutatott meg a kémiából. (Igaz persze, hogy az akkori tantervekben a kémiának vajmi kevés hely jutott.) Csak az egyetemen ismertem meg igazán a kémiát, és szerettem meg; a 2. évfolyamban tértem át a fizikáról a kémiára mint fô szakra.

Iskolánk centenáriuma alkalmából jólesôen gondolok arra, hogy olyan szemléletet és gondolkodásmódot adott útravalóul, amely munkaeszközként több mint fél évszázadon át hatékony maradt.