A természettudomány a nagyszombati egyetemen.
A magyarországi újkori fôiskolai oktatás a XVII. század elsô felében bontakozott ki. E század huszas éveiben különösen a BETHLEN GÁBOR által támogatott gyulafehérvári és a LORÁNTFFY ZSUZSANNA, RÁKÓCZI GYÖRGYNÉ által támogatott sárospataki iskola színvonalának emelése nevezetes jelenség, a harmincas években pedig a nagyszombati egyetem megalapítása PÁZMÁNY PÉTER által. Fôiskoláinkat elválasztja felekezetiségük, de tanügyi tekintetben közös sajátságuk, hogy nincs orvosi karuk s ezért a nagyszombati egyetem is a XVII. és a XVIII. században inkább akadémiának tekinthetô.
A XVII. század a természettudományok történetében korszakos változást hozott. DESCARTES a század elsô felében megalapítja az újkori racionalizmust s miként a humanizmus a XV. században, szakított a skolasztikus bölcsészettel, DESCARTES szakít ARISTOTELESszel és a bölcsészet alapjait az emberi észben keresi. Az ókori és a középkori nagy bölcselôk háttérbe szorulnak, egyetlen elismert tekintély az ész, a természettudomány módszere pedig a kísérlet. A kísérletezô természetkutatók egész sora töri az új utat, mint GALILEI, TORRICELLI GUERICKE, az élettudományokban HARVEY, LEUWENHOEK és MALPIGHI. A század második fele NEWTON kora, aki nehézkedési törvényével megteremtette a következô két századra a természettörvény alapvetô mintáját.
Aki azonban azt hinné, hogy a racionális bölcsészet és az oknyomozó természettudományok elõretörése nyomban magával ragadta a tömegeket vagy akár csak az iskolákat is, erôsen tévedne. Az iskola természeténél fogva konzervatív, az volt a XVII. században is és e század nagy vívmányai csak a következô XVIII. században hódíthatták meg az iskolákat, a XVII. század iskolái még ragaszkodnak a humanista éa a skolasztikus hagyományokhoz egész Európában s ha véletlenül a tanári karban egyesek az új irány meghonosítására tesznek kísérletet, vagy elbuknak, vagy magukra maradnak vele.
Ez így volt a külföldön és így volt minden felekezet iskolájában, nem ütôdhetünk meg tehát, hogy így volt Magyarországon is. Természettudományt, amint a görög hagyomány nyomán nevezték, fizikát, tanítottak a skolasztikusok és a humanisták is, természetesen a maguk módja szerint és csak mint a bölcsészet részét. A fizika vagy természetfilozófia, amely még az egész XVII. és XVIII. században felöleli a mai értelemben vett, akkor általánosnak nevezett fizikán kívül a csillagászatot, ásványtant, növénytant, állattant és embertant is, amelyeket a fizika különleges részének neveztek, Magyarországon elôször a Gyulafehérvárott vendégszereplô HEINRICH BISTERFELD révén jutott önálló szerepléshez. Korántsem szabad azonban ebbôl arra következtetnünk, hogy BISTERFELD nyomán akár csak a református iskolákban is biztosítva volt a fizikának, vagyis az oknyomozó természettudománynak, mint önálló tantárgynak a léte. Véglegesen ugyan többé nem lehetett elejteni, de sorsa mégis ingadozó volt az egész század folyamán, hol felbukkan, hol eltûnik.
Mennyire kizárólag az egyéni hajlamon múlott ekkor még a fizika egész szerepe iskoláinkban, CSERI JÁNOS és PÓSAHÁZI JÁNOS példájával szemléltetem. Mindkettô az erdélyi fejedelmek védnöksége alatt álló református iskolákban mûködött, mindkettô Utrechtben szerzett egyetemi végzettséget, mégis mindkettô másként fogta fel kora legfôbb törekvéseit. Utrechtben akkor kavarta fel a humanizmus nyugodt vizeit DESCARTES racionalizmusa, egyes tanárok lelkesedve szegôdtek az új tanhoz, mások hevesen ostorozták. DESCARTES hívei közé szegôdött például REGIUS, ahogy a fiancia származású DE ROY írta akkor latinosan a nevét, az orvosi karon az anatómia és a medicina tanára, ellenben a teológus VOETIUS élesen ellene foglalt állást és hevesen ostorozta az új irányt.
APÁCAI CSERI JÁNOS1 kétségtelenül erôsen progresszív természet volt, amint Utrechtbe került, nyomban REGIUS hívéül szegôdött, noha nem készült orvosnak. Magyar enciklopédiája, amelynek érdemeit a magyar bölcseleti mûnyelv történetében KORNIS GYULA méltatta,2 természettudományi tekintetben is érdekes munka. A természettudományi vonatkozású fejezeteket részben DESCARTES munkáiból, részben REGIUS Fundamenta physices címû természettanából kivonatolta és fordította. Korszerû az enciklopédia V. részének toldaléka, a "testes dolgoknak módjai", amely a mozgásról, ütközésrôl, anyagról és a világ végtelenségérôl szól, mert ennek mondatait DESCARTES De principiis rerum materialium címû munkájából fordította. Ellenben már az égi dolgokról szóló részben egymás mellett találjuk KOPERNIKUS heliocentrikus naprendszerének tanát és DESCARTES örvényelméletét. A többi természettudományi fejezet a szokott humanista aristoteliánus felfogást tükrözi REGIUS fogalmazásában, így fôként a földi dolgokról szóló rész, amelyben a meteorológia, vegytan, ásványtan, növénytan és állattan, valamint az anatómia és élettan elemeibôl olvashatunk kivonatokat.
Magyar tanügyi szakembert sohasem ért akkora csalódás, mint a Gyulafehérvárra visszatérô CSERI JÁNOSt. Nemcsak cartesiánus vonzalmait nem méltányolták, hanem presbyterianizmusa miatt kegyvesztett is lett és Kolozsvárra kellett távoznia a "fejedelmi" iskolából. Pedig CSERI tulajdonképen nem volt természetvizsgáló, nem is tartották "ördöngösnek", mint ALBERTUS MAGNUS óta a természetvizsgálókat megtisztelni szokták, szívvel-lélekkel bölcsész volt, DESCARTES Principia philosophiae címû munkájából is az elsô részt kivonatolta legbôvebben, amely valóságos himnusza az örök Isten hatalmának, természetrajzi részletei is teljesen a kor kívánalmai szerint a biblia ismeretének szolgálatában állanak.
Néhány évvel CSERI után PÓSAHÁZI, a késôbbi erôsszavú hitvitázó járta az utrechti egyetem lépcsôit, majd visszatérve, elôbb Sárospatakon, késôbb Gyulafehérvárott tanított. PÓSAHÁZI maradi természetû ember volt, Utrechtben nem a cartesiánus REGIUS, hanem a CARTESIUSt ostorozó VOETIUSt választotta mesterének. Késôbb is munkáiban éppen olyan szenvedéllyel kelt ki a cartesiánusok, mint akár hitbeli ellenfelei, a jezsuiták ellen. Mégis ez a maradi PÓSAHÁZI írta Magyarországon, bár nem magyar, hanem a hivatalos iskolai latin nyelven az elsô önálló fizikát, vagyis oknyomozó természettudományt. E munkája Sárospatakon 1667-ben Philosophia naturalis, sive introductio in theatrum naturae címen jelent meg s 24 fejezetben ismerteti tárgyát. Elmondja, mi a természetbölcselet tárgya és feladata, azután sorra veszi a testeket általában, a tért, idôt, mozgást, az atomokat, az anyag elemeit, tüzet, étert, fényt, földet, vizet, levegôt, végül az ásványokat, növényeket és az állatokat. Természetesen PÓSAHÁZI fizikája sem eredeti munka, sôt éppúgy REGIUS fizikája nyomán készült, mint CSERI JÁNOS enciklopédiájának fizikai részei, haladás is mutatkozik benne, mert közben REGIUS új címmel, új kiadásban adta ki munkáját, de PÓSAHÁZI mindenütt kifejezésre juttatta fizikájában is anticartesiánus álláspontját és ahol alkalma nyílt, szembeszáll DESCARTES tanaival, amelyeket cáfoló megjegyzésekkel kísér. Hogy munkájában a naprendszer is visszaesik a közfelfogásba és a Nap a csillagokkal együtt a Föld körül kering, a föntiek után nem lephet meg.
A nagyszombati egyetemen a természettudomány nem volt sem rosszabb, sem jobb állapotban, mint a református fôiskolákon. Hogy a bölcsészeti elôadásokban milyen mértékig érvényesült, ma már nehezen lenne megállapítható; külön tantárgyként, mint fizikát, elôször CSELES MÁRTON adta elô 1676-ben, a következô évben MELEGHY FERENC, 1677-ben SCHRETTER KÁROLY a fizika elôadója.3 Hogy ezek a tanárok mit adtak elô a fizika címe alatt, közelebbrôl nem tudjuk, mert tankönyvet nem írtak. Mindazonáltal nem nehéz megállapítani, hogy milyen körben mozgott a nagyszombati egyetem tanárainak természettudományi ismerete. Nagyon terjedelmes, a CSERI enciklopédiájánál és PÓSAHÁZI fizikájánál sokkal bôvebb értekezésekben írta meg SZENTIVÁNYI MÁRTON.
Sajátságos módon SZENTIVÁNYI MÁRTON és munkája szinte egészen elmerült a múlt homályában. Pedig kétségtelen, hogy SZENTIVÁNYI volt nemcsak a XVII. század, hanem általában az egész magyarság legnagyobb polihisztora, akit a múlt század magyar polihisztorai el nem érhettek. A legelvontabb teológiától a leggyakorlatibb gazdaságtanig kivétel nélkül minden tudományt, mind a történetieket, mind a természettudományiakat felölelô különféle értekezéseit a XVII. század második felében írta fôként egyeteme által kiadott naptárak számára, majd élete végén hatalmas gyûjteményes munkában adta ki, amelynek Curiosora et selectiora variarum scientiarum miscellanea a címe s 1689-tôl 1709-ig készítette a nagyszombati egyetemi nyomda, amelynek legnagyobb kiadványa volt. Utolsó kötete már a szerzô halála után látott napvilágot. A Miscellanea nem rendszeres enciklopédia, mint ma megszoktuk, betûrendes címszavakkal, hanem a tudományok minden ágát felölelô vegyes gyûjtemény, azonban a XVII. század egyetemi magyar tudományos törekvéseinek legtökéletesebb emléke. E kor iskolás természettudományi ismereteinek is valóságos tárháza.
SZENTIVÁNYI MÁRTON4 (1633–1705) egész életét a nagyszombati egyetemnek szentelte, nevét 1679-tôl 1700-ig szinte állandóan megtaláljuk az elôadók névsorában, a rektori méltóságot négy éven át viselte. A Miscellanea három kötetben jelent meg, de minden kötet három-három kötetnyi terjedelmû részbôl áll, az egész együtt inkább kilenc kötetnek mondható. Mi itt természetesen csak természettudományi fejezeteivel foglalkozhatunk, ilyen az elsô kötetben a kozmográfia, asztronómia, asztrológia, fizika divinatoria, az elemek tana, meteorológia, hidrográfia, a második kötetben a geográfia, mineralógia, optika, a harmadik kötetben az általános növénytan, állattan, fizika, orvosi tudomány és végül az embertan.
A címeknek ez a puszta felsorolása is mutatja, hogy azelôtt magyarországi munka ilyen terjedelemben nem tárgyalta a természettudományokat. Jellemzésül kiragadom, mit tanított SZENTIVÁNYI a világegyetemrôl. Tudjuk, hogy már az ókor eljutott a Föld gömbalakjának ismeretéhez. SZENTIVÁNYI is már csak mint elavult véleményt említi a Föld korongalakjának tanát és a gömbalakot veszi a világegyetem. alapjául. A gömbalakú Föld körül párhuzamos gömbfelületeken helyezkednek el a szférák. A Földet közvetlenül a légkör, ezt az éter (putatus ignis) borítja, ezenkívül a csillagos ég (coelum sydereum) következik, amelyre az égi vizek (aquae supercoelestes. szférája borul, végül pedig az egész világegyetemet körülfogja a mennyország (empyreum), "quod est sedes beatorum".
Ebben a világegyetemben a Nap és a bolygók következôképen végzik pályafutásukat. SZENTIVÁNYI elôbb ismerteti KOPERNIKUS rendszerét, de mint legtöbben a XVII. században, ô is elveti és TYCHO BRAHE naprendszerét fogadja el helyesnek, vagyis azt tanítja, hogy az álló Föld körül kering a Hold, azon túl a Nap, majd a Nap körül, mintegy annak holdjaiként a Merkur, Venus és a Mars, azután ismét a Föld körül a Jupiter a maga holdjaival és végül a Saturnus. A Hold gömbalakú sötét test, fényét a Naptól kapja. A Hold foltjai árnyékok, amelyeket a Hold hegyei vetnek. A bolygók is gömbölyûek és sötétek.
Foglalkozik SZENTIVÁNYI a csillagjóslással is, amely akkor még nem vesztette egészen hitelét, noha már nem volt olyan nagyrabecsült udvari tudomány, mint MÁTYÁS király korában. Ami megmaradt belôle, a kalendáriumok terjesztették. A heliocentrikus naprendszer ismeretének elterjedésében a teológiai követelmények hátráltatták a haladást, a csillagjóslással azonban a teológia szembehelyezkedett s így érthetô, hogy SZENTIVÁNYI is minden alkalmat megragad az asztrológia tévedéseinek hangsúlyozására. A csillagjósláson kívül a többi jóslástannal is részletesen foglalkozik, amelyek közül legérdekesebb a fizika divinatora címû fejezet. Ebben olvashatunk az arcismérôl, kézjóslásról (1. kép), álomjóslásról, varázsvesszôrôl és a varázsolásról. Miként a csillagjóslást alaptalannak tartja és elítéli, azonképen ezeket a jóslásokat is tévesnek minôsíti. SZENTIVÁNYInak ezeket az egyéni elítélô megjegyzéseit éppen olyan érdemnek tudhatjuk be, mint CSERI JÁNOS hitét a heliocentrikus naprendszerben.
1. kép. A kézjóslást magyarázó kép SZENTIVÁNYI MÁRTON XVII. századi enciklopédiájában. A kézjóslás tana már ARISTOTELES álláttanában olvasható s a görög természetbölcseletbôl átvették a középkori természetbölcselök is
Teljesen skolasztikus és humanista szellemet tükröz SZENTIVÁNYI fizikája és vegytana. Utóbbi nem lephet meg, mert a vegytan a XVII. században még az ókorból örökölt négy ôselem elméletének alapján állott, a XVII. század nagy fizikai haladásából sem szivárgott be azonban semmi sem a Miscellaneába, miként általában e kor iskolás fizikájába. AnnáI érdekesebb SZENTIVÁNYI általános növénytana,5 bôséges az állattana és embertana is. Hogy az újkor szelleme a nagyszombati egyetemet már ebben a században sem hagyta egészen érintetlenül, a Miscellanea természetrajzi vonatkozású fejezetei mutatják legjobban. SZENTIVÁNYI növénytana végén a fiktív növényekrôl, állattana végén pedig a fiktív állatokról ír s fiktívnek minôsíti például a különféle varázsnövényeket, a fônixet, griffet, egyszarvú lovat, a sziréneket, tritonokat, a bölcsek kövét, az érintéssel való gyógyítást, stb. Mindez már elôhangja a jövô században meginduló felvilágosodásnak! Ezekkel szemben több érdekes exotikus természeti tárgyat, fôként növényt ismertet, így ô közöl Magyarországon elôször tudósítást olyan növényekrôl; mint például a Mimosa pudica, Ficus bengalensis stb. Tudjuk, hogy a XVII. században a jézustársaság tagjai sokat járták az exotikus országokat, érthetô, hogy híreik alapján Magyarországon is tisztulni kezdett a földrajzi ismeret.
SZENTIVÁNYI munkáinak hatása elevenen élt még a XVIII. században is. Nem ugyan többé az egyetemen, hanem a "vidéken", amit legjobban szemléltet, hogy a Calendarium Cassoviense a XVIII. század közepén több természettudományi értekezését újra közzétette. Az egyetemen és a református fôiskolákon ekkor már más szellem honolt, az iskolai természettudomány, mint külföldön, nálunk is áttért a kísérleti és a matematikai irányra. A századforduló nem mindenkor jelent korhatárt is, a XVIII. század eleje azonban ebben a tekintetben feltétlenül korhatár vonala. A XVIII. század elsô éveiben a fôiskolákon mindenütt háttérbe szorul a természettudományok tanításában a skolasztikus és a humanista hagyomány, a XVII. század kutatóinak új irányai foglalják el a helyét.
A magyarorazági református fôiskolák Hollandiában ismerkedtek meg a kísérleti fizikával. Itt a leideni egyetem matematika-fizika tanára, GRAVESANDE igyekezett elôször kísérleti alapon tanítani a fizikát és1720-ban megjelent fizikai tankönyvét több, fizikai kísérleteket feltüntetô képpel illusztrálta. GRAVESANDE hatása alatt e század elsô éveiben JAN VAN MUSCHENBROEK a fizikai kísérleti eszközök számára mûszerüzemet nyitott s GRAVESANDE tervezeteit sorra megvalósította.6 Szintén egy MUSCHEMBROEK folytatta a leideni egyetemen is GRAVESANDE munkáját, PIETER VAN MUSCHENBROEK, akinek fizikai tankönyve szerte egész Európában elterjedt az egyetemeken és fôiskolákon.
A leideni egyetemen szerezte 1707-ben újirányú fizikai ismereteit SIMÁNDI ISTVÁN s MUSCHENBROEK mûszerüzemében néhány fizikai kísérleti eszközt, így egy légszivattyút. egy laterna magicát stb. vásárolt s mikor 1708-ban Sárospatakon elfoglalta tanszékét, kísérleti alapon kezdte tanítani a fizikát. 7 Sajnos, a kiváló tanár csak egy éven át adhatott elô, 1710-ben bekövetkezett halála miatt. Ám a megtört úton csakhamar követték az úttörôt. A Gyulafehérvárról Nagyenyedre telepített erdélyi református kollégiumban a XVII. azázadban PÁRIZ FERENC volt az utolsó humanista fizikus, utóda TÕKE ISTVÁN, aki 1725-tôl 1768-ig tanította a bölcsészetet, matematikát és fizikát, már az új irány híve s nevét azzal tette halhatatlanná a természettudományok magyarországi történetében, hogy elsônek írt nálunk kísérleti fizikai tankönyvet.8
TÔKE ISTVÁN természettudományi tankönyve Institutiones philosophiae naturalis dogmatico-experimentalis címmel 1736-ban jelent meg. Sajnos, a kiváló enyedi tanár életérôl semmit sem tudunk, azt sem, hogy a külföldön hol szerezte természettudományi ismereteit. Bár maga helyszûkének indokolásával mellôzi munkája forrásait, csak a XVII. század nagy kutatóira, DESCARTES-ra, a kísérletezôkre, NEWTONra és LEIBNIZre hivatkozik, nem nehéz megállapítani, hogy fizikai tankönyvét leideni forrásokból, GRAVESANDE és MUSCHEBROEK tankönyvébôl kivonatolta. Miként ezek, ô is táblákat mellékelt a szöveghez, amelyeken fizikai kísérleteket mutat be képekben, összesen 6 táblán 109 képet, tehát 109 kísérletet. A képeket tanítványa, BORSAI PÁL metszette rézbe.
