4. Nem a súly alkotja, sem nem a keménység, a szín stb., a test természetét, hanem egyedül a kiterjedés

Miközben így teszünk, tudni fogjuk, hogy az anyag természete, vagy a testé általában, egyáltalán nem abban áll, hogy kemény, súlyos vagy színes dolog, vagy olyan, ami valamilyen más módon érinti az érzékeinket, hanem csak abban, hogy hosszúságban, szélességben és mélységben kiterjedt szubsztancia. Ami a keménységet illeti, a tapintás révén nern tudunk róla mást, csak azt, hogy a kemény tárgyak részei ellenállnak a kezünk mozgásának, amikor ezek találkoznak velük. Ámde ha minden alkalommal, amikor a kezünket valamerre visszük, az ezen a helyen található testek éppoly gyorsan vonulnának vissza, mint ahogyan a kezünk közeledik feléjük, akkor bizonyos, hogy soha nem éreznénk keménységet, még sincs azonban egyetlen érvünk sem, amely elhitethetné velünk, hogy ezért az ily módon visszavonuló testek elveszítenék azt, ami ôket testté teszi. Amibôl az következik, hogy a természetük nem a keménységben áll, amely olykor az érzékelésük alkalmával jelentkezik, sem nem a súlyban, hõben és más efféle tulajdonságban. Mert ha bármilyen testet is vizsgálunk, akkor elgondolhatjuk, hogy nincs meg benne egyik sem ezekbôl a tulajdonságokból, de közben világosan és elkülönítetten megismerjük, hogy mindene megvan, ami testté teszi, feltéve, hogy kiterjedése van hosszúságban, szélességben és mélységben. Ebbôl következik az is, hogy ahhoz, hogy létezzen, semmiképp sincs rájuk szüksége, és hogy természete egyedül csak abban áll, hogy kiterjedt szubsztancia.
 

...
 

16. Semmilyen vákuum nem lehetséges e kifejezés filozófusok által használt értelmében

Ami a vákuumot illeti, abban az értelemben, amelyben a filozófusok használják ezt a szót, tudniillik olyan teret jelölve általa, amelyben egyáltalán nincsen szubsztancia, nyilvánvaló, hogy egyáltalán nincs olyan tér a világegyetemben, amely ilyen lenne, mert a tér vagy a belsõ hely kiterjedése nem különbözik a test kiterjedésétõl. S mivel egyedül abból, hogy egy test kiterjedt hosszúság, szélesség és mélység tekintetében, azon az alapon, hogy felfogjuk, a semminek nem lehet kiterjedése, jó okunk van azt következtetni, hogy e test szubsztancia, ugyanezt kell következtetnünk a térrõl is, amelyet üresnek feltételeznek: tudniillik, hogy mivel van benne kiterjedés, szükségképpen van benne szubsztancia is.

...

20. Nem lehetséges, hogy valamiféle atomok vagy oszthatatlan kis testek létezzenek

Ugyancsak roppant könnyen felismerhetô, hogy nem létezhetnek atomok, vagyis a testek olyan részecskéi, amelyek nem lennének oszthatók, mint ahogyan egynéhány filozófus képzelte. Mivelhogy bármily kicsinyeknek tételezzük is fel ezeket a részeket, mégis, mivel kiterjedtnek kell lenniük, felfoghatatlan, hogy egy is volna közülük, amelyet ne lehetne még két vagy több más, kisebb részecskére osztani, amibôl következik, hogy mindegyikük osztható. Mert a dolog oszthatóságának tiszta és elkülönített felismerésébôl arra kell következtetnünk, hogy a dolog ténylegesen is felosztható, mert ha másként ítélnénk, akkor az errôl a dologról alkotott ítéletünk ellentétes lenne a róla való ismeretünkkel. S még ha fel is tételeznénk, hogy Isten az anyag valamelyik részét oly roppant kis méretûvé tette volna, hogy nem lehetne más, még kisebb részekre osztani, még ekkor sem következtethetnénk arra, hogy ez a rész oszthatatlan, mert amikor Isten oly kicsivé tétte ezt a részt, hogy egyetlen teremtmény sem képes felosztani, akkor nem foszthatta meg magát a felosztás képességétôl, mivel lehetetlen csökkentenie – mint már megjegyeztük – a saját mindenhatóságát. Ezért azt mondjuk, hogy még a világon lehetséges legkisebb kiterjedt rész is mindig osztható, mert természetébôl adódóan osztható.

21. A világ kiterjedése határtalan

Azt is tudjuk, hogy ennek a világnak, vagy a világegyetemet alkotó kiterjedt anyagnak, egyáltalán nincsenek határai. Mert bárhová akarnánk is ôket a képzeletünkkel helyezni, képzelhetnénk még azon a helyen túl is határtalanul kiterjedt tereket, amelyeket nem csupán képzelünk, hanem csakugyan olyanoknak fogunk fel, mint amilyeneknek képzeljük, olyképpen, hogy a terek egy határtalanul kiterjedt testet foglalnak magukban. Mert a valamilyen térben felfogott kiterjedés ideája az az igaz idea, amellyel a testrôl rendelkeznünk kell.

22. Egyazon anyagból épül fel a föld és az ég, s nem lehetséges, hogy több világ létezzen

Végül nem nehéz mindebbôl arra következtetni, hogy a föld és az ég ugyanabból az anyagból épül fel, s hogy ha még végtelen sok világ lenne is, akkor is csak ebbôl az egy anyagból készült volna valamennyi. Ebbôl következik, hogy nem lehetséges több belôlük, mivel nyilvánvaló módon felfogjuk, hogy az anyag, melynek természete egyedül csak abban áll, hogy kiterjedt dolog, most valamennyi olyan elképzelhetô teret elfoglal, ahol ezek a másik világok lehetségesek lennének, s mivel nem fedezhetünk fel magunkban ideát semmiféle más anyagról.

23. Az anyagban található minden változás részeinek mozgásától függ

Tehát csak egy anyag van az egész világegyetemben, s ezt kizárólag azáltal ismerjük meg, hogy kiterjedt. Mert az összes tulajdonság, amit elkülönítetten észlelünk benne, arra vezethetô vissza, hogy részekre osztható, e részek pedig külön-külön mozgathatók, és hogy képes az összes olyan különféle helyzetet felvenni, amelyekrôl megfigyeljük, hogy részeinek a mozgása által jöhetnek létre. Mert noha végezhetünk gondolati felosztásokat ezen az anyagon, mégis bizonyos, hogy gondolkodásunknak nincs hatalma bármit is változtatni rajta, és a forma minden különbözôsége, ami elôfordul benne, a helyi mozgásoktól függ. Ezt a filozófusok kétségkívül észrevették, mivel sokszor hangoztatták, hogy a természet a mozgás és a nyugalom elve, s mivel természeten azt értették, ami elôidézi, hogy a testek felveszik azt a helyzetet, amelyet a tapasztalat révén látunk.

...

201. Bizonyos, hogy az érzékelhetô testek érzékelhetetlen részekból tevôdnek össze

Talán majd azt mondják, hogy minden testben több olyan részt is szemügyre veszek, amelyek annyira kicsinyek, hogy nern lehet érzékelni ôket. És tudom jól, hogy ezt azok, akik érzékeiket a megismerhetô dolgok mértékének veszik, nem fogják helyeselni. Ámde nagy igazságtalanságnak tûnik számomra az emberi okoskodással szemben, ha nem akarjuk, hogy messzebbre jusson a szemnél, és senki sem kételkedhetik benne, hogy vannak annyira pici testek, hogy egyetlen érzékünk sem észlelheti ôket, csupán azt kötve ki, hogy vegye fontolóra, mely testek adódnak hozzá minden alkalornmal az állandóan, fokozatosan növekvô dolgokhoz, és melyek azok, amelyek kivonódnak az ugyanígy csökkenô dolgokból. Minden nap látjuk, hogy a növények növekednek, és lehetetlen felfognunk, hogy miként válnak nagyobbá annál, mint amekkorák voltak, ha nem ismerjük fel, hogy valamilyen más test adódik hozzá az övékhez. Ámde ki volt képes valaha is az érzékek segítségével észrevenni, hogy melyek azok a kicsiny testek, amelyek minden pillanatban hozzáadódnak egy növekedésben lévô növény minden egyes részéhez? A filozófusok, legalábbis azok, akik a mennyiség részeinek végtelen oszthatóságát vallják, kénytelenek elismerni, hogy osztás közben a részek oly kicsikké válhatnak, hogy semmiképpen sem lesznek érzékelhetôk. Az az ok pedig, amely megakadályozza számunkra a roppant kicsiny testek érzékelhetôségét, nyilvánvaló: mert abban áll, hogy az összes általunk érzékelt tárgynak meg kell mozgatnia azokat a testrészeinket, amelyek érzékszervként szolgálnak, vagyis néhány kis idegszálunkat, s mivel ezek az idegszálak rendelkeznek valamennyi vastagsággal, ezért a náluk sokkal kisebb testeknek nincs erejük a mozgatásukhoz. Ily módon megbizonyosodván róla, hogy minden általunk érzékelt test több más, annyira kis testbôl tevôdik össze, hogy nem tudjuk észlelni ôket, úgy tûnik nekem, hogy nincs senki, aki – feltéve, hogy helyesen akar élni az eszével – ne vallaná be, hogy sokkal jobban filozofálunk akkor, ha azt, ami ezekben a kis testekben történik, melyeknek egyedül csak a kicsinysége akadályozza meg az érzékelhetôségüket, annak példájára ítéljük meg, amit az általunk érzékelt testekben látunk történni, s ha ezen a módon adjuk az okát mindennek, ami a természetben elôfordul, úgy, ahogyan én próbáltam ezt ebben az értekezésben tenni, mint ha ugyanezen dolgok megokolásához tudom is én miféle más dolgokat találnánk ki, amelyek semmiféle kapcsolatban sem állnak az általunk érzékeltekkel, mint amilyenek az elsô anyag, a szubsztanciális formák, és a minôségeknek az a hatalmas gyûjteménye, amelyet többen feltételezni szoktak, de amelyek közül egyet is nehezebben ismerhetünk meg, mint valamennyi dolgot, amelyet a segítségükkel kívánnak megmagyarázni.

202. Ezek az alapelvek nem egyeznek meg jobban Démokritosz, mint Arisztotelész vagy mások alapelveivel

Még talán azt is mondja majd valaki, hogy Démokritosz elképzelt már elôttünk különbözô alakú, nagyságú és mozgású kis testeket, amelyeknek a különbözô keverékébôl tevôdött össze valarnennyi érzékelhetô test, filozófiáját mégis egyöntetûen elvetették. Azt válaszolom erre, hogy ezt a filozófiát soha senki sem azért vetette el, mert az érzékeink által észlelteknél kisebb testekre irányítja a figyelmet, s mert különbözô nagyságokat, alakokat és mozgásokat tulajdonít nekik. Abban ugyanis senki nem kételkedhet, hogy ezek valóban léteznek, mint ahogyan már bebizonyítottuk. Hanem, elôször is, azért vetették el, mert ezekrôl a kicsiny testekrõl azt feltételezte, hogy oszthatatlanok, ezt én is teljesen elvetem. Azután azért, mert ûrt képzelt el két kicsiny test között, én pedig kimutatom annak lehetetlenségét, hogy legyen efféle ûr. Azután azért is, mert súlyt tulajdonított nekik, én viszont tagadom, hogy egyetlen testben is lenne súly, amennyiben önmagában tekintjük, mert ez olyan minôség, amely több test egymás közötti kölcsönös viszonyától függ. Végül, azután, azért volt alapos okuk az embereknek elvetni ezt a filozófiát, mivel nem magyarázta meg közelebbrôl, hogyan alakult ki minden dolog egyenként, pusztán e kicsiny testek találkozásából, vagy ha ezt némelyikrôl meg is magyarázta, akkor a felhozott érvek nem úgy függtek egymástól, hogy ez beláttatta volna azt, hogy az egész természetet ugyanezen a módon lehet megmagyarázni (legalábbis ezt nem lehet annak alapján tudni, ami írásban ránk maradt Démokritosz nézetéibôl). Én azonban az olvasókra bízom annak megítélését, hogy vajon azok az érvek, amelyeket ebben az értekezésben hoztam fel, megfelelôen következnek-e egymásból, s hogy vajon elég dolgot lehet-e belõlük levezetni. Mivel pedig az alakok, a nagyságok, valamint a mozgások figyelembevételét Arisztotelész s valamennyi többi filozófus éppúgy elfogadta, mint Démokritosz, és mivel én mindent elvetek, amit ez utóbbi filozófus ezenkívül még feltételezett, csakúgy, ahogyan általában is elvetek mindent, amit a többiek feltételeztek, ezért nyilvánvaló, hogy e filozofálási módnak nincs több rokonsága Démokritosz filozofálásával, mint valamennyi többi sajátos szektáéval.

 203. Hogyan juthatunk el az érzékelhetetlen testek alakjának, nagyságának és mozgásának megismeréséhez

Valaki majd újfent azt kérdezheti, honnan tudom, hogy milyen a testek kicsiny részeinek alakja, nagysága és mozgása, amelyek közül többet egészen úgy határoztam meg itt, mint ha láttam volna ôket, noha bizonyos, hogy az érzékek segítségével nem észlelhettem ôket, mivel el is ismerem, hogy érzékelhetetlenek. Erre azt felelem, hogy, elôször is, általánosságban megvizsgáltam valamennyi olyan világos és elkülönített fogalmat, amelyek az anyagi dolgokra vonatkozóan az értelmünkben lehetnek, és hogy nem találva közöttük másokat, mint amelyekkel az alakokról, a nagyságokról és a mozgásokról rendelkezünk, valamint olyan szabályokat, amelyek szerint e három dolog, egymásra hatván, különbözô dolgok sokaságává bomlik – amely szabályok a geometria és a mechanika alapelvei –, ezért úgy ítéltem meg, hogy mindazt az ismeretet, amellyel az emberek a természetrôl rendelkezhetnek, szükségképpen csupán ebbôl kell meríteni. Mivel valamennyi többi fogalom, amellyel az érzéki dolgokról rendelkezünk, homályos és zavaros lévén, nem szolgálhat arra, hogy egyetlen rajtunk kívül lévô dologról is ismeretet nyújtson számunkra, hanem inkább megakadályozhatja azt. Ezek után megvizsgáltam az egyedül a kicsinységük miatt érzékelhetetlen, a különbözô testek alakja, nagysága és mozgása között elôforduló valamennyi alapvetô különbséget, és azt, hogy milyen érzékelhetô hatásokat hoznak létre azok a különbözô módok, ahogyan a testek egymással keverednek. Azután pedig, amikor hasonló hatásokkal találkoztam az érzékeink által észlelt testekben, akkor arra gondoltam, hogy ezek így jöhettek létre. Majd meg is gyôzôdtem róla, hogy csakis így jöhettek létre, amikor lehetetlennek tûnt számomra, hogy az egész természetben bármilyen más, létrehozásukra képes okot találjak. Ebben több, az emberek ügyessége által összeállított test példája segített sokat nekem: mert nem ismerek el semmiféle különbséget a mesteremberek által készített gépek és azok között a különbözô testek között, amelyeket egyedül csak a természet állít össze, hacsak nem azt, hogy a gépezetek megnyilvánulásai csak bizonyos csövek, rugók vagy más eszközök elrendezésétôl függnek, amelyek, mivel arányosnak kell lenniük az ôket készítôk kezével, mindig oly nagyok, hogy alakjukat és mozgásukat láthatjuk, miközben azok a csövek vagy rugók, amelyek a természeti testek megnyilvánulásait okozzák, rendszerint túl kicsik ahhoz, hogy az érzékeink észleljék ôket. És bizonyos, hogy a mechanika valamennyi szabálya a fizikához tartozik, úgyhogy az összes mesterséges dolog ezzel egyben természeti is. Mert amikor például egy óra azokkal a kerekekkel mutatja az órákat, amelyekbôl készült, akkor ez nem kevésbé természetes a számára, mint a fának az, hogy gyümölcsöket teremjen. Ezért ugyanúgy, ahogyan egy órásmester is, amint egy olyan órát lát, amelyet nem ô készített, az általa látott részek alapján képes rendszerint annak megítélésére, milyen is lehet valamennyi többi rész, amelyet nem lát, ugyanígy próbáltam én is megérteni a természeti testek érzékelhetô részeit és hatásait vizsgálva, hogy milyeneknek is kell lenniük az érzékelhetetlen részeiknek.

204. Azokat a dolgokat illetôen, amelyeket az érzékszerveink nem észlelnek, elég, ha megmagyarázzuk, hogyan lehetségesek, s ez minden, amit Arisztotelész is próbált tenni

Még mindig azt felelik majd erre, hogy jóllehet talán elképzeltem itt olyan okokat, amelyek okozhatnak hasonló okozatokat, mint amilyeneket látunk, ám ezért még nem szabad arra következtetnünk, hogy ôk is okozták a látható okozatokat. Mivel mint ahogyan egy iparkodó órásmester is készíthet két olyan órát, amelyek ugyanazon a módon jelzik az idôt, s amelyek között külsô látszatra semmilyen különbség sincs, s mégis, ami a rugók összetételét illeti, e két óra között nincsen semmiféle hasonlóság, ugyanígy bizonyos, hogy Istennek végtelen sok, különféle eszköz áll rendelkezésére, amelyek mindegyike által lehetséges, hogy valamennyi dolog ezen a világon most olyannak látszik, mint amilyen, anélkül, hogy az emberi elme megismerhetné, melyiket akarta mindezek közül Isten a létrehozásukra felhasználni. Ezt minden nehézség nélkül elfogadom. S azt hiszem, már eleget teljesítek azzal, ha az általam kifejtett okok olyanok, hogy az okozatok összessége, amit létrehozhatnak, azokhoz a dolgokhoz hasonló, amelyeket a világban látunk, anélkül, hogy azt is megvizsgálnám, vajon általuk vagy pedig más okok által jöttek létre. Sôt, azt hiszem, hogy az élet szempontjából éppoly hasznos az ily módon elképzelt okokat ismerni, mintha a valódiakat ismernénk. Az orvostudomány, a mechanika s általában az összes olyan mesterség ugyanis, amelyek számára a fizika ismerete hasznos lehet, kizárólag csak azt a célt tûzik maguk elé, hogy oly módon alkalmazzák az érzékelhetô testeket, egyiket a másik elôidézésére, hogy a természeti okok eredményeként érzékelhetô okozatok jöjjenek létre. Ezt pedig éppoly jól meg fogjuk tudni tenni, ha úgy tekintünk néhány így elképzelt, noha hamis ok egymásra következésére, mintha igaziak lennének; mivel ezt az egymásra következést igaznak feltételezzük az érzékelhetô okozatok tekintetében. És hogy ne gondoljuk azt, hogy Arisztotelész valaha is ennél többet akart tenni, ô maga jelenti ki az Égi jelenségek elsô könyve hetedik fejezetének elején, hogy "azokat a dolgokat illetôen, amelyek az érzékek számára nem nyilvánvalóak, ô elégséges módon, s amennyire csak ésszerûen kívánható, bizonyítottaknak véli, ha csupáncsak megmutatja, hogy olyanok lehetnek, mint amilyennek ô magyarázza ôket".

...