... Mindezeket a dolgokat tekintetbe véve valószínûnek tûnik számomra, hogy kezdetben Isten az anyagot szilárd, tömör, kemény és áthatolhatatlan részecskék formájában teremtette, melyek mérete, alakja, többi tulajdonsága és térbeli aránya a leginkább megfelelt annak a célnak, amelyre szánta õket, és ezek a primitív részecskék, szilárdak lévén, összehasonlíthatatlanul keményebbek, mint a belõlük képzõdött összes porózus test; ezek a részecskék olyan kemények, hogy soha nem válnak vagy törnek szét darabokra; és semmilyen közönséges erõ nem képes szétszakítani azt, amit Isten maga egynek alkotott a teremtéskor. Bár a részecskék továbbra is egészet alkotnak, minden korban ugyanolyan természetû és szerkezetû testekké állhatnak össze: de ha ezek elkopnának vagy darabokra esnének szét, a dolgok tõlük függõ természete megváltozna. Ha a víz és a föld régi, kopott részecskékbõl vagy részecsketöredékekbõl állna, nem ugyanolyan természetû és szerkezetû lenne most, mint az a víz és föld, amely a teljes részecskékbõl keletkezett kezdetben. S azért, hogy a természet állandó lehessen, a materiális dolgok változásai csak ezen részecskék szétválásaiból, új társulásaiból és mozgásaiból állhatnak; az összetett testek nem a szilárd részecskék közepén törhetnek el, hanem ott, ahol ezek a részecskék egymás mellett vannak, de csak néhány ponton érintkeznek.

Úgy tûnik nekem továbbá, hogy eme részecskéknek nemcsak tehetetlenségi erejük van, amellyel olyan passzív mozgástörvények járnak, mint amilyenek az erõbõl természetszerûen következnek, hanem bizonyos aktív princípiumok is mozgatják õket, mint például a gravitáció princípiuma és ami az erjedést s a testek kohézióját okozza.  Ezeket a princípiumokat nem okkult kvalitásoknak tekintem, amelyekrõl úgy vélik, hogy a dolgok sajátos formáiból származnak, hanem általános természeti törvényeknek tartom, amelyek révén maguk a dolgok képzõdnek; valóságuk a jelenségeken keresztül jut el hozzánk, bár okaik még ismeretlenek. Ezek tehát manifeszt kvalitások, és csak az okuk rejtett. Az arisztoteliánusok azt tartották az okkult kvalitásokról, hogy a testekben vannak elrejtve és a manifeszt hatások ismeretlen okai: ilyen lenne a gravitáció, a mágneses és elektromos vonzás és fermentáció oka, ha feltételeznénk, hogy ezek az erõk vagy hatások számunkra ismeretlen kvalitásokból erednek, amelyek felfedezhetetlenek és nem válhatnak manifesztté. Ezek az okkult kvalitások megállították a természetfilozófia [természettudomány] fejlõdését, ezért az utóbbi idõben elvetették õket. Ha azt mondják nekünk, hogy mindenfajta dolog rejtett, sajátságos kvalitással rendelkezik, és ennek révén fejt ki manifeszt hatásokat, semmit sem mondanak: de ha a jelenségekbõl a mozgás két-három általános princípiumát vonnák le, és azután megmondanák, hogy az összes materiális dolog tulajdonságai és hatásai miként következnek azokból a manifeszt princípiumokból, nagyon nagy lépés lenne a filozófiában, ha azoknak a princípiumoknak az okai nem is lennének még felfedezve: ezért nem habozom a mozgás fent említett, igen általánosan érvényes princípiumainak elõterjesztésével, melyek okai még feltáratlanok.

Eme princípiumok szerint tehát úgy tûnik, hogy minden materiális dolog a fent említett kemény és szilárd részecskékbõl áll, amelyek a teremtéskor egy értelmes lény szándéka szerint különbözõ módokon társultak. Mert a teremtõ elrendezte õket. És ha így tett, nem bölcs dolog, hogy a világ bármely más eredete után kutassunk, vagy úgy tegyünk, mintha a világ a káoszból emelkedhetett volna ki a természet puszta törvényeinek engdelmeskedve; de ha már megszületett, hosszú idõn át engedelmeskedhet azoknak a törvényeknek. Noha az üstökösök különbözõ helyzetû, igen excentrikus pályákon mozognak, a vak végzet soha nem rendezhetné el, hogy az összes bolygó azonos módon mozogjon koncetrikus pályákon, néhány csekély szabálytalanság kivételével, amely az üstökösök és bolygók kölcsönhatásából származik, és amely növekedhet, amíg  a rendszer nem kíván újraképzõdni. A bolygórendszer eme csodálatos egyöntetûsége csak választás eredménye lehet. És ugyanennek kell érvényesülnie az állati testek egyöntetûségében is, hiszen általában minden állatnak hasonló jobb és bal oldala van, tesük mindkét oldalán két láb van hátul, válluk két karban, két lábban vagy két szárnyban folytatódik, két válluk között nyak húzódik le a gerincükig, és a nyak fejben végzõdik; a fejen hasonlóan elrendezve két fül, két szem, orr, száj és nyelv van. Ezeknek az igen ügyes állati részeknek, a szemnek, a fülnek, az agynak, az izmoknak, a szívnek, a tüdõnek, a rekeszizomnak, a mirigyeknek, a gégének, a kéznek, a szárnynak, az úszóhólyagnak, a természetes pápaszemnek és a többi érzék- és mozgásszervnek, valamint az állatok és rovarok ösztönének a megteremtése csakis egy hatalmas, halhatatlan lény bölcsességének és mesterségének az eredménye lehet, aki mindenütt jelen van, és akaratával az összes testet mozgatja határtalan, egyetemes hatókörzetében, minélfogva saját testünk részeinek teremtésére és újrateremtésére is képes. És a világot mégsem tekintjük Isten testének, s a világ részeit Isten részeinek. Isten egyetemes lény, nincsenek szervei, tagjai vagy részei, teremtményei alá vannak rendelve, az õ akaratának engedelmeskednek. ... És mivel a tér a végtelenségig osztható, s nincs mindenhol szükségképpen anyag, feltételezhetõ, hogy Isten különbözõ méretû és alakú anyagi részeket teremthet a tér többféle arányában és talán különözõ sûrûséggel és erõkkel teremtheti õket, ezáltal változtathatja a természet törvényeit és a világegyetem különbözõ részein különbözõ világokat alkothat. Én legalábbis semmilyen ellentmondást nem látok ebben.

Ahogy a matematikában, úgy a természetfilozófiában is a bonyolult dolgok analitikus módszerrel végrehajtott vizsgálatának mindig meg kellene elõznie a kompozíció módszerét. Ez az analízis kísérletekbõl, megfigyelésekbõl és indukcióval levezetett általános konklúziókból áll, s a konklúziókkal szemben csak olyan ellenvetések fogadhatók el, amelyek kísérletekbõl vagy más biztos igazságokból származnak. Mert a hipotézisek nem vehetõk figyelembe a kísérleti filozófiában. És bár azok az érvek, melyek a kísérletekbõl és a megfigyelésekbõl indukció révén keletkeznek, nem bizonyítják az általános konklúziókat, a legjobb érvelés, amelyet a dolgok természete megenged és amely a legerõsebbnek tekinthetõ, a minél általánosabb indukció révén születik. És ha a jelenségek alapján nem mutatkozik kivétel, a konklúzió általánosnak nevezhetõ. De ha ezután bármikor bármilyen kivétel adódna a kísérletekbõl, a konklúziót ezekkel a kivételekkel kezdhetjük újrafogalmazni. Az analízis ezen módjával haladhatunk a vegyületektõl a komponensek felé, a mozgásoktól az õket létrehozó erõk felé, s általában a hatásoktól az okaik felé, a különös okoktól az általánosabbakig, míg a legáltalánosabb érvhez el nem jutunk. Ez az analízis módszere: a szintézis a felfedezett okok elfogadásából, princípiumokként való megállapításából, a belõlük következõ jelenségek általuk való magyarázatából és a magyarázatok bizonyításából áll.

Ennek az Optikának két elsõ könyvében ezt az analízist követtem, hogy felfedezzem és bebizonyítsam a fénysugarak eredeti különbözõségét a törésre és a visszaverõdésre való alkalmasság, valamint a szín tekintetében, a fénysugarak könnyû törésre és könnyû áthaladásra való alternatív alkalmasságát, s az átlátszó és átlátszatlan testek tulajdonságait, melyektõl fényvisszaverõ képességük és színük függ. S ha ezek a felfedezések bizonyítást nyertek, a kompozíció módszerével megmagyarázhatók a belõlük eredõ jelenségek: erre a módszerre az elsõ könyv végén mutattam példát. Ebben a harmadik könyvben csak megkezdtem annak az analízisét, ami még felfedezésre vár a fényrõl és hatásairól, több dolgot is megemlítettem, de ezeket további kísérleteknek és tüzetes megfigyeléseknek kell megvizsgálniuk és módosítaniuk. És ha a természetfilozófia minden eleme sokkal tökéletesebbé válik ennek a módszernek a követése nyomán, a morális filozófia határai is tágulnak majd. Amennyire a természetfilozófia révén megismerhetjük az elsõ Okot s hogy õ milyen erõt gyakorol ránk, milyen jótéteményeket kapunk tõle, annyira világítja meg a természet fénye a vele és egymással szembeni kötelességünket. Nem kétséges, hogy ha a hamis istenek imádása nem vakította volna el a pogányokat, morális filozófiájuk nem terjedt volna tovább a négy fõ erénynél; s a lélekvándorlás tanítása, a Nap, a Hold és a halott hõsök imádása helyett megtanították volna nekünk az igazi teremtõ és jótevõ imádását, amint õseik tették Noé és fiainak vezetése alatt, mielõtt romlásba sodorták magukat.