A matematikához tartoznak mindazok a tudományok, amelyek mennyiségekkel foglalkoznak, ezért egy tudomány annyira fekszik a matematika (geometria) tartományában, amennyire mennyiségek meghatározását írja elõ. Ennek a megállapításnak az alapján, a kémiai kísérletek során, gyakorta tettem fel a kérdést, hogy a kémia mennyiben tartozik az alkalmazott matematikához. Különösen akkor foglalkoztatott ez a kérdés, amikor azt a jól ismert jelenséget vizsgáltam, hogy két semleges só egymást szétbontva ismét semelges vegyületeket képez. Véleményem szerint ennek csak az lehet a közvetlen következménye, hogy a semleges sók komponenseinek mennyiségei között meghatározott viszonyok állnak fenn. Ettõl kezdve azon töprengtem, hogyan állapíthatók meg ezek az arányok – részben pontos kémiai kísérletek útján, részben a kémiai és matematikai analízis ötvözésével. Disszertációmban, amely 1789-ben jelent meg Königsbergben, kezdetleges kísérletet tettem a megoldásra, de akkor még nem álltak rendelkezésemre a szükséges kémiai eszközök s a nélkülözhetetlen információk. Az eredmény ezért nagyon pontatlan volt. Megígértem azonban, hogy nem elégszem meg a hiányos dolgozattal, és amint a megfelelõ eszközök birtokába jutok, a tõlem telhetõ legnagyobb pontossággal és gondossággal dolgozom a kérdésen. Remélem, ebben a kötetben beváltom ígéretemet, bár egyáltalán nem gondolom, hogy amit most elmondandó vagyok, nem szorul további szigorú és gondos vizsgálatra, hiszen ki merné kitûzni egy fiatal, bimbózó tudomány határait.

...

... miután a kémia matematikai része fõként olyan testekkel foglalkozik, amelyek bomlásra képtelen elemek vagy anyagok, és miután ezek relatív mennyiségeit is vizsgálja, nem találtam jobb nevet erre a tudományra, mint a sztöchiometria szót, mely két kifejezésbõl származik, a  görögül az oszthatatlant, a  a relatív mennyiségek meghatározását jelenti. ...

A sztöchiometria a kvantitatív arányok vagy a kémiai elemek közötti tömegarányok mérésének tudománya. Ezeknek az arányoknak az ismeretét kvantitatív sztöchiológiának nevezhetnénk. ...

Egy elem tömegének minden végtelenül kis részecskéje az affinitás kémiai vonzóerejének végtelenül kis részével rendelkezik. ...

Ahhoz, hogy két elembõl semleges vegyület keletkezzék, az szükséges – miután mindkét elem mindenkor ugyanabból áll –, hogy az elsõ rész képzõdéséhez ugyanolyan mennyiség használódjon fel, mint a másodikhoz. Ha például két rész mész [kalcium-oxid] oldásához öt rész muriatikus sav [sósav] szükséges, hat rész mészhez tizenöt rész kell ugyanebbõl a savból.

Ha két semleges oldatot összekeverünk, majd bomlás következik be, az új termékek szinte kivétel nélkül ismét semlegesek, de ha az egyik oldat vagy mindkét oldat a keverés elõtt nem semleges, a keverés után keletkezõ termékek sem semlegesek.

Ezért az elemeknek egymás között adott tömegarányokkal kell rendelkezniök. Ennek meghatározására rendszerint a semleges vegyületek kínálják a legjobb lehetõséget.*

Ha két olyan semleges vegyület tömegének súlya, amely egymást bomlásra készteti, A és B, és az egyik elem tömege A-ban a, B-ben pedig b, akkor az elemek tömege A-ban A–a, a, és B-ben, B–b, b. Az elemek tömegeinek aránya a semleges vegyületekben bomlás elõtt (A–a):a és (B–b):b; de bomlás után az új termékek tömege a+B–b és b+A–a, és az elmek tömegeinek aránya a:(B–b), b:(A–a). Ha az A és B vegyületben ismert a tömegek aránya, akkor a képzõdõ vegyületekben is ismert.

Ha a+B–b=C és b+A–a=D, akkor a=C+b–B=b+A–D és C–B=A–D, valamint D–B=A–C. Ezenkívül b=a+B–C=D–A+a.

* Az Elemben bizonyos subjectum van, és ehhez kötõdik a kémiai vonzóerõ vagy affinitás; ez az Elem Tömege.