4.4–3. idézet
Így bizonyos, hogy a testeket, amelyek érintkezés útján elektromosak lettek, taszítják azok a testek, amelyek ôket elektromossá tették; de vajon hasonlóan taszítják õket más felvillanyozott testek, bármilyen fajtájúak legyenek is? És vajon a villanyozott testek semmi másban nem különböznek egymástól, mint a villanyozottságuk intenzitása? Ezen dolog vizsgálata vezetett engem egy olyan felfedezéshez, amelyet én soha elõre nem láttam volna, és amelyrõl azt hiszem, idáig senkinek a legkisebb fogalma sem volt...
Azt látjuk tehát, hogy két – teljesen különbözõ természetû – elektromosság van, éspedig az átlátszó szilárd testeké, mint az üvegé, kristályoké stb., valamint a kátrányos vagy gyantás testeké, mint a borostyáné, gyantáé, pecsétviaszé stb. Ezek mindegyike taszítja azon testeket, amelyeknek elektromossága ugyanazon természetû, mint az övé, és vonzza azokat, amelyek ellenkezô természetûek. Azt látjuk, hogy azok a testek is, amelyek maguk nem elektromosak, megszerezhetik bármelyik elektromosságot, és akkor hatásuk hasonló azon testekéhez, amelyektõl azt kapták.
DU FAY (1733): in Whittaker, E.: A History of Aether and Electricity, Thomas Nelson and Sons Ltd. London—Edinburgh—New York 1951, pp. 43–44