A faszén vagy a feketére égetett növény legalább olyan figyelemre méltó, mint kellemes tárgy; hiszen ha veszünk egy kis darab kerek faszenet, és letörünk belõle az ujjunkkal, láthatjuk, hogy nagyon sima és fényes felület keletkezik, szinte olyan, mint a fekete pecsétviaszé. Ha ezt a felületet közönséges mikroszkóppal vizsgáljuk, sok olyan pórust veszünk észre, amely számos fában szabad szemmel is látható. Ezek a pórusok a fabél körül helyezkednek el mind körkörösen, mind sugárirányban. A szénben nagyon sok ilyen pórus van, melyek egyik végétõl a másikig szinte perforálják és átfúrják a szenet. Ezért bármilyen hosszú legyen is a szén, könnyen átfújhatunk rajta; errõl meggyõzõdhetünk, ha az egyik végét nyállal megnedvesítjük, és a másikba belefújunk.

De ez nem minden, mert ha jobb mikroszkópot használunk, a nagyszámú és szembetûnõ, szabálytalan pont vagy pórus mellett végtelen sok rendkívül kicsi és igen szabályos pórus is elõtûnik, melyek olyan tömötten és szabályosan helyezkednek el, és olyan közel vannak egymáshoz, hogy nagyon kis helyet hagynak maguk között a szilárd test számára, és az interstitia vagy a pórusokat egymástól elválasztó oldalak néhol olyan vékonynak tûnnek, hogy a méhsejt szövedéke sem lehet porózusabb. Ez azonban nem mindenhol van így, mert a közbülsõ részek aránya néhol jóval meghaladja a lyukakét. ...

Most nem az a célom, hogy a fa ilyen részeinek használatát és mûködését vizsgáljam – ez másik tanulmányt kíván; inkább arra térek rá, hogy mit tanulhatunk ebbõl a kísérletbõl.

Elõször is, számos elégett test feketeségének semmi más okát nem találhatjuk, mint azt, hogy a tûz heve, amely a testekben lakozó nedves, átlátszó és illékony vizet folyamatosan keveri és ritkítja, teljesen kitaszítja vagy elhajtja mindazt, ami korábban a pórusokat teljesen megtöltötte és a szilárd tömegben eloszlott, s ily módon általános átlátszóságot kölcsönzött. Ennélfogva a pórusok nemcsak üresen maradnak, hanem az interstitia is száraz és átlátszatlan lesz, esetleg tovább perforálódik, így csak az a fény verõdik vissza, amely a pórusok legkülsõ szélére esik, és ami a test pórusaiba lép be, soha nem tér vissza, hanem elvész belül.

Mármost azt, hogy a testek elszenesedése nem más, könnyen elhihetjük, ha a szén elõállításának módját nézzük, amely a következõ vagy hasonló lehet. Az elszenesítendõ testet tegyük tégelybe, cserépbe vagy bármely olyan edénybe, amelyet vörös izzásra hevíthetünk a tûzben anélkül, hogy eltörne, és fedjük be homokkal, hogy egyetlen része se érintkezzen a levegõvel, majd tegyük a jól égõ tûzbe, tartsuk ott addig, amíg a homok nem izzik vörösen negyed-, fél-, egy vagy két órán át, vagy tovább, az elszenesítendõ test természetétõl és nagyságától függõen, majd vegyük ki az edényt a tûzbõl, és ha egészen lehûlt, kivehetjük a homokból az elszenesedett és nedves részeitõl teljesen megtisztított testet. Amikor a testet kivesszük, vigyázni kell, hogy a homok már majdnem hideg legyen, mert különben a szabad levegõvel érintkezve a test tüzet fog és könnyen elég.

Mindezt zárt üvegedényben, például retortában vagy hasonló edényben is elvégezhetjük, és a távozó fluid anyagokat felfoghatjuk egy szedõben, amelyet az edényhez illesztünk, ami még inkább támogatja ezt a hipotézist. Nagy mennyiségû fa elszenesítése nagyon hasonlóan megy végbe, tehát nagy hõnek teszik ki a testet, és megóvják attól, hogy a szabad levegõ martaléka legyen. Mindezt könnyen nyomon követhetjük a szénégetés történetébõl, amelyet igen kitûnõen írt le és jelentetett meg a kiváló John Evelin úr Sylvájának 100., 101. és 103. oldalán, melyet a kíváncsi Olvasó figyelmébe ajánlok, ha mindent meg akar tudni a tárgyról.

Másodjára megtudhatjuk, hogy a fa melyik része az éghetõ anyag; abból, hogy a szedõbe hajtott fluid anyagok közül egy sem vagy csak nagyon kevés éghetõ, és a visszamaradó anyag többsége az, következik, hogy a fa szilárd interstitiája az éghetõ anyag. Az is nyilvánvaló továbbá, hogy a nem elszenesített fa miért ég nagyobb lánggal, mint az elszenesített, hiszen az égõ fából távozó nedves vagy illékony részek nemcsak roncsolják és megnyitják a testet, amitõl a tûz könnyebben beléphet, hanem a gõzök vagy a szél kibocsátásakor sok apró eolipilaként [gõzszabályozóként] vagy fújtatóként mûködnek, amivel fújják és keverik az égõ részt, s a test gyorsabb és élénkebb emésztését vagy feloldását segítik elõ.

Harmadjára az elszenesítési kísérletbõl (ahol láttuk, hogy a fa részei a nagy hõ és a hevítés idõtartama ellenére is megmaradnak, amíg megakadályozzuk, hogy a felhasználatlan levegõvel szabadon érintkezzenek), megtanulhatjuk, amit tudomásom szerint senki nem írt le vagy említett, és nem is gondolt, s ez röviden a következõ.

Elõször, hogy a levegõ, amelyben élünk, mozgunk és lélegzünk, és ami nagyon sok mindent körülvesz, s a körülvett testek többségét táplálja, tehát ez a levegõ menstruum, vagyis az összes kénes test univerzális oldószere.

Másodszor, hogy ezt a hatást a levegõ nem fejti ki, amíg a test nem hevül fel elegendõen, ami ugyancsak szükségesnek mutatkozik, amikor sok más testet oldunk fel több különbözõ menstruum segítségével.

Harmadszor, hogy ez az oldási hatás nagyon nagy hõt fejleszt, amelyet tûznek fogunk nevezni; és ez más testek menstruumokkal való oldásakor is szokásos, amire számos példát adhatok.

Negyedszer, hogy ez a hatás olyan heves, olyan aprólékos, és olyan gyorsan keveri az éghetõ anyag legkisebb részeit, hogy a levegõ átlátszó közegében fényhatást vagy fényimpulzust kelt, amelynek mibenlétét már korábban máshol megmutattam.

Ötödször, hogy a kénes testek oldását egy olyan anyag végzi, amely a levegõhöz tartozik és a levegõvel el van keveredve, ha nem ugyanaz, mint ami a salétromban van megkötve, ami a salétrommal végezhetõ kísérletek sokaságával, gondolom, igen világosan megmutatható.

Hatodszor, hogy a testeknek a levegõ általi oldásakor egy bizonyos rész egyesül és keveredik, vagy feloldódik és a levegõbe kerül, s vele együtt emelkedik és süllyed ugyanúgy, mint egy fémes és egyéb test, melyet valamely menstruumban oldunk, és amely mindaddig követi ennek a menstruumnak a mozgását és haladását, amíg ki nem csapódik.

Hetedszer, hogy amint van egy levegõben oldódó rész, ugyanúgy vannak más részek, amelyekkel a levegõ részei keverednek és egyesülnek, ezek – mondhatjuk – koagulumot vagy csapadékot képeznek, ami elválik a levegõtõl, de ez a csapadék olyan könnyû, és benne olyan kicsi és ritka vagy porózus tömörülések vannak, hogy nagyon illékony, és a levegõ mozgása könnyen felkapja, de késõbb, amikor a hõ és a keverés, amely ritkán tartotta, megszûnik, könyen kondenzálódik, és más oldhatatlan részekkel keveredik, hozzáragad és hozzátapad azokhoz a testekhez, amelyekkel találkozik; ez pedig egy bizonyos só, amelyet a koromból vonhatunk ki.

Nyolcadszor, hogy sok oldhatatlan rész könnyen és gyorsan ritkítható, és így, miközben tovább hat rájuk a hõ és a keverés, könnyebbek, mint a környezõ levegõ, ezért hevesen fölfelé lökõdnek s ennélfogva nemcsak azt a sós konkréciót viszik magukkal, amelyrõl már szóltam, hanem hanem sok földszerû vagy oldhatatlan és ritkíthatatlan részt is, sõt mi több, sok olyan részt is, amely oldható, de nem tartózkodott elegendõ ideig a megfelelõ hõben, hogy könnyen és gyorsan reagáljon a hatásra. Ezért a koromban nemcsak egy olyan részt találunk, amely – mivel a megfelelõ hõben hosszasabban tartózkodik – feloldódik a levegõben, vagy tüzet fog és elég, hanem egy olyan részt is, amely kötött, földszerû és ritkíthatatlan.

Kilencedszer, hogy amint több olyan rész van, amely ritkítható és száll, vagy amelyet a hõ fölfelé hajt, úgy sok más olyan is van, amely – mivel a levegõ menstruumban nem oldható – olyan durva és nehézkes, hogy a hõ nem ritkítja könnyen, és ezért nem emelheti fel. Úgy látszik, egy test illékonysága vagy kötöttsége mindössze abban rejlik, hogy az egyiknek olyan szövedéke vagy olyan összetevõ részei vannak, amelyeket könnyû levegõ formájúra hígítani, míg a másikét, nagy nehézség nélkül, nem lehet ilyen alkatúvá tenni. Ez az a rész, amely a hamunak nevezett fehér testben marad vissza, és ez tartalmazza azt az anyagot vagy sót, amelyet a kémikusok alkálinak neveznek: ezeknek a testeknek a tulajdonságait azonban máshol szándékozom megvizsgálni, csak annyit fûzök hozzá, hogy ez a hipotézis olyan pontosan megfelel a tûz jelenségének, és olyan hitelesen magyaráz minden egyes körülményt, amelyet eleddig megfigyeltem, hogy az általam megjelölt ok – több, mint valószínû – ezeknek a jelenségeknek az adekvát, valódi és egyetlen oka; ezért egy kissé továbbmegyek, hogy megmutassam a levegõ természetét és hasznát.

Tizedszer, ezért a levegõnek csak kevés oldást végzõ része van, tehát úgy látszik, hogy a sós menstruumokban vagy spiritusokban jellemzõen nagyon sok flegma van elkeveredve a spiritusszal, ezért a kis rész gyorsan telítõdik, és többet már nem old. Ezért, hacsak ennek a menstruumnak valamely friss része nem hat az oldandó testre, a hatás megszûnik, és a test feloldatlan marad és fénylik, ami ennek jele, még akkor is, ha a legnagyobb hõbe helyezzük vagy ott tartjuk. Ugyanakkor a salétrom menstruum, ha vörösen izzóra olvasztjuk, amelynek sok oldásra alkalmas részecskéje van, ezért kis mennyisége is feloldja a nagy kéntartalmú testet, s az oldás igen gyors és heves lesz.

Ezért tizenegyedszer, megfigyelhetõ, hogy mint más oldatokban, ha a friss, bár gyenge menstruumot bõséges mennyiségben és gyorsan ráöntjük vagy hozzáadjuk a feloldandó testhez, gyorsan felemészti: így ha ezt a levegõ mentsruumot akár fújtatóval, akár más ilyen eszközzel bõségesen alkalmazzuk a fénylõ testre, azt tapasztaljuk, hogy olyan gyorsan és olyan hevesen feloldja, mint az erõs, olvasztott salétrommenstruum.

Ezért tizenkettedszer, ésszerûnek tûnik azt gondolnunk, hogy nem létezik olyasmi, mint a tûzelem, amelynek vonzania vagy emelnie kellene a lángot, vagy amely felé a lángnak törekednie vagy emelkednie kellene attól a vágytól vagy étvágytól hajtva, hogy mint egynemû alap- vagy alakotóelemével egyesüljön. Az a fénylõ, átmeneti test, amelyet lángnak nevezünk, azonban nem más, mint a levegõ, valamint az oldható vagy éghetõ testek illékony, kéntartalmú részének keveréke, s ezek egymásra hatnak felemelkedés közben, tehát úgy tûnik, hogy a láng a levegõ, valamint bármely test éghetõ, illékony részeinek a keveréke. Ezeket a részeket a környezõ levegõ feloldja vagy hat rájuk, és ez a hatás, amint az oldószer levegõ részeinek hõjét növeli, tovább ritkítja azokat a részeket, amelyek egymásra hatnak, vagy a hozzájuk nagyon közeli részeket, minek folytán ezek még könnyebbek lesznek, mint a menstruum nehéz részei, amelyek távolabb vannak, és így kilökõdnek és felfelé hajtódnak. Ezt könnyen megfigyelhetjük bármely más menstruummal készített oldatban is, legfõként azokban, amelyek hõt vagy buborékokat termelnek. Mármost ezt a hatást a menstruum vagy a levegõ az oldható részekre olyan hevesen fejti ki, vagy a hatás olyan, hogy a levegõ átlátszó részének akkora mozgást vagy impulzust ad, amely – amint korábban máshol leírtam – a fény keltéséhez szükséges.

Ezt a hipotézist számtalan megfigyelésbõl és kísérletbõl törekedtem felállítani, ám a folyamat túlságosan hosszú ahhoz, hogy kitérjek rá, de talán máskor errõl a nagy anyagról is bõvebben értekezhetem, hiszen a levegõ olyan tárgy, amelyet alig vizsgáltak vagy magyaráztak alaposan (noha az egész világ eddig is ebben élt, ezt lélegezte be, nem szerzett róla tapasztalatokat), s a szorgalmas kutató nagyon kevés információt talál azok között a feljegyzések között, amelyeket (az utóbbi idõkig) írtak. Ha azonban egyszer jól megismerik, biztos vagyok benne, hogy értelmes, sõt mi több, valószínû, ha nem igaz okát adják majd a tûz összes jelenségének, amit az összes kor írói és filozófusai igen nehéznek tartottak, amint  a tûz néhány jelenségére adott furcsa hipotéziseikbõl és értelmetlen megoldásaikból kellõképpen láthatunk. Ez a téma tehát igen nagy figyelmet érdemel és nagyon hasznos lehet az emberiség életében, amint ezt máshol megkísérlem feltárni, amikor bemutatom, milyen haszna van a levegõnek a légzésben, az élet megõrzésében, sõt mi több, az ember, valamint az összes többi lélegzõ állat egészségének és természetes állapotának megóvásában és helyreállításában, s a levegõnek ez a princípiuma vagy tulajdonsága mire szolgál a kémiai, mechanikai és egyéb mûveletekben. E helyütt most csak egy hipotézist vázolhatok fel, amely, ha Isten élnem enged és lehetõséget ad, máshol kifejthetek, javíthatok és publikálhatok. ...