Ezek az új eredmények nagy kihívást jelentettek az elméleti fizikusoknak. Eberly szavaival élve, ez egy olyan szituáció, amikor mind az atommag, mind a lézerfény erôsen hat az elektronra, mondhatni hogy versengenek érte. "Ez volt az elsô eset, amikor két, egyszerre ható nagy erôvel kellett számolnunk" mondja Eberly.
Eberly és Kulander csoportja a problémát két különbözô, mégis kissé hasonló úton közelítette meg. Eberlyék modelljében a lényeges elem annak felismerése volt, hogy a lézer olyan erôs, hogy képes az elektront a polarizációs vonalak mentén elôre és hátra mozgatni. Ez az ötlet vezette ahhoz a csoportot, hogy a szokásos háromdimenziós helyett egydimenziós modellben vizsgálják az elektron mozgását. "Úgy találtuk, hogy az egydimenziós modell igen megbízható lehet" mondja Eberly. Ez igen nagy elôny a numerikus számítások szempontjából, hisz így lehetôség van arra, hogy az elektron igen nagy kitéréseit vizsgálhassák és jól kihasználhassák a rendelkezésükre álló számítástechnikai eszköztárat.
A korábbi adatok szimulációinak kielégítô eredménye vezette oda a rochesteri csoportot, hogy a kísérletekben elértnél százszor vagy akár ezerszer nagyobb intenzitások hatását is szimulálhatják. "Jó volt látni azt, hogy most az elméleti kutatók vannak abban a helyzetben, hogy új felfedezéseket tegyenek, ne csak a kísérletezôk eredményeit próbálják magyarázni" mondja Eberly.