A Clevelandben élô Lux András okleveles kohómérnök, az ottani Bartók Társaság elnökségi tagja számos új felismerést, új adatot tartalmazó tanulmányt készített Mozartnak és Magyarországon - elsôsorban Selmecbányán - tanító mérnökbarátainak a kapcsolatáról. A selmeci akadémia jubileumára októberi számunkban emlékeztünk, ez alkalommal arra kértük fel a miskolci Nehézipari Mûszaki Egyetemnek mûvelôdéstörténettel is foglalkozó professzorát, mutassa be olvasóinknak az Amerikában közzétett, illetve az általa feltárt érdekes tényeket. (A szerk.)

A selmeci jubileum napjaiban, 1985. augusztus 30-án és szeptember 1-én Blossomban (Ohio, Egyesült Államok) a clevelandi zenekar, a hamburgi operaházból Blossomba szerzôdött Christoph von Dohnányi (Dohnányi Ernô unokája) fôzeneigazgató rendezésében és vezénylésével Mozart A varázsfuvola címû operáját Lux András tanulmányainak ismeretében - a megszokottól eltérô módon adta elô. Az elôadáson az Éj királynôje a Földanyát jelképezve vulkánkitörés közben emelkedett magasba, a három udvarhölgy bányászegyenruhában (gruberban), bányászkalapban s bányászlámpával jelent meg, Papagenón pedig erdészegyenruha (walden) volt. A mûsormagyarázatban szó esik Mozartnak és A varázsfuvolának a magyar bányászati akadémiával való kapcsolatáról is, s nagyon elismerôen méltatják Lux András logikusan, kitûnôen összeállított esszéjét.

Ezekre a tényekre büszke lehet az alapításának 250. évfordulóját ünneplô miskolci Nehézipari Mûszaki Egyetem, továbbá mindazok az egyetemek, amelyek részben vagy teljesen szintén az ôsi selmecbányai Alma Mater jogutódjának tekintik magukat: így a kassai Mûszaki Fôiskola, az osztravai Bányászati és Kohászati Akadémia, a leobeni Bányászati és Kohászati Egyetem és természetesen a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem.

Mozartnak a Bányászati Akadémiával való kapcsolatát legjobban A varázsfuvola tükrözi. Elég általánosan elfogadott vélemény az, hogy ebben Sarastro alakját a mineralógus Born Ignácról mintázták. Lux András hipotézise szerint az Éj királynôje a Földanyát, Tamino valamilyen sikeres kutatót (például Müller Ferencet, a tellúr mellett a turmalin egyik módosulatának és a róla Müller-üvegnek nevezett üvegopál, a hyalit felfedezôjét), Monostatos a kémikus Klaprothot, Papageno maga Mozartot, az öreg pap pedig a vegyész Jacquin Miklóst akarja ábrázolni. Mindez lehetséges, hiszen a librettót Schikaneder és Giesecke írta, és az utóbbi nagyon jól ismerte a selmeci akadémiai professzorait. Mozart nem csak Gieseckén keresztül ismerte e professzorokat, de közvetlenül is kapcsolatban állt két kiváló szakemberrel, a már említett Jacquin Miklóssal és Born Ignáccal.

Jacquin mint zenekedvelô ember, nagy gondot fordított gyermekei zenei képzésére. Fiát, Gottfriedet énekelni, lányát, Franciskát pedig zongorázni tanította Mozart. Ezen kívül a Jacquin családban rendszeresek voltak a házikoncertek. Jelenleg 19 olyan Mozart-darabot ismerünk, amelyet a zeneszerzô a család valamelyik tagjának ajánlott, vagy amelyet a házikoncerten gyakran játszottak. Hogy a mozarti mûveket felsoroló Köchel-jegyzékbôl mindez kiolvasható, az nem kis részben az egykori jegyzéket kiegészítô, tökéletesítô Alfred Einsteinnek köszönhetô, aki mellesleg Albert Einstein testvére volt.

E két huszadik századi tudós neve jól ismert, de a két évszázaddal ezelôtt tanároskodó Jacquin Miklósé (1727-1817) kevésbé. A hollandiai Leydenben született; orvosi és botanikai tanulmányokat folytatott; Párizsban volt kórházi segédorvos, amikor családjának régi barátja, a leydeni származású Gerard van Swieten (1700-1772), a bécsi egyetem egyetemi tanára, Mária Terézia háziorvosa, bizalmasa és oktatási ügyekben tanácsadója, a fiatal tudóst Bécsbe hívta. Itt elsô feladata a császári botanikus kert növényeinek rendszerezése, majd négyéves amerikai gyûjtôút után ennek gyarapítása volt. Az összegyûjtött ritkaságokkal vetette meg a bécsi egyetem botanikus kertjének az alapját.

Swieten javaslatára a selmeci tanszékek közül elsôként alapított "ásványtan, kémia, kohászat" nevû tanszékre akkor - 1763-ban - nevezték ki egyetemi tanárnak, amikor a kémia világszerte a forradalmi átalakulás korát élte. Az aranycsináláshoz a bölcsek kövét, az élet meghosszabbításához és a fiatalításhoz az életelixírt keresô alkímia már hitelét vesztette, a flogisztonelmélet hívei, valamint Lavoisiernek, a modern kémia megteremtôjének a követôi, az oxigenisták, ádáz harcot vívtak egymással. (A két elmélet között a leglényegesebb különbség az volt, hogy a flogisztonisták a földeket - mai értelemben az alkáli- és alkáliföldfém-oxidokat - tekintették az anyag tovább nem bontható építôköveinek, az oxigenisták pedig a mai felfogásnak megfelelô elemeket; az elôzôk az égésnél a fiogisztonnak, az utóbbiak pedig az oxigénnek tulajdonítottak jelentôséget.) Jacquin Lavoisier igazát bizonyította.

1769-ben a bécsi egyetem "kémia, botanika" tanszékére helyezték át. Munkássága során a növénytan területén is igen jelentôs eredményeket ért el. Ennek elismeréseként Jacquint Bécs Linnéjének nevezték, Linné pedig növényrendszertanában egy növénynemzetséget "jacquinia"-nak keresztelt el. (Az Osztrák Köztársaság 1977-ben születésének 250. éves jubileuma alkalmából emlékbélyeget adott ki.)

Fiai közül Ferenc József lett botanikus, 1797-ben ô követte a bécsi mûegyetemrôl nyugdíjba vonult édesapját a kémia-botanika tanszéken.

A Jacquin-család és Mozart bensôséges kapcsolatát jól mutatják azok a levelek, amelyeket Mozart vidéki és külföldi útjai során Gottfrieddel váltott.

"Kedves Barátom!

(...) Ma végre szerencsés voltam egy pillanatot elcsíphetni, hogy kedves szülei és az egész Jacquin-ház hogylétérôl érdeklôdhessek. Szívbôl kívánom, hogy mindnyájan oly jól érezzék magukat, mint mi ketten. Ôszintén meg kell vallanom Önnek (bár mindennemû udvariasságot és megbecsülést élvezek, és Prága valóban nagyon szép és kellemes hely), mégis csak nagyon vágyódom megint Bécs után, és higgye el, ennek legfôbb oka egész biztosan az Önök háza. Ha meggondolom, hogy visszaérkezésem után már csak rövid ideig fogom élvezni becses társaságát, és aztán hosszú idôre - talán örökre meg leszek fosztva ettôl az élvezettôl -, akkor érzem csak át teljesen ezt a barátságot és tiszteletet, mely egész családjához fûz. Isten vele, kedves barátom, kedves hikkity Horky - ez az Ön neve, hogy tudja: az úton valamennyiünknek neveket találtunk ki. (...) Most azonban már talán ideje lenne, hogy zárjam soraimat! Nemde? Ez már biztosan Önnek is eszébe jutott! Éljen boldogul kedvesem, tartson meg becses barátságában - írjon hamarosan, ha pedig esetleg lusta lenne hozzá, hívassa el Satmannt, és diktálja le neki a levelet, bár soha nem olyan szívbôl jövô a levél, ha az ember maga írja. Látni akarom, hogy barátom-e - mint én teljesen az Öné - és mindörökké maradok is.

U. I. A levélre, melyet esetleg írna nekem, írja rá, hogy a gróf Thun-féle palotában. Feleségem tiszteletét ajánlja fel az egész Jacquin-háznak, úgyszintén Hofer úrét is."

Gotrtried emlékkönyvébe pár napra rá e sorokat írta Mozart: "Igaz zsenialitás lehetetlenség szív nélkül - mert sem mély értelem, sem képzelô erô, sem a kettô együtt nem teszi a zsenit - szeretet, szeretet, szeretet: ez a zseni lényege."

Ugyanezen a napon juttatta el barátjához, Gottfriedhez a következô kis kérést: "Kedves Barátom! - Kérem mondja meg Exner úrnak, hogy jöjjön el holnap reggel 9 órakor eret vágni a feleségemen. Itt küldöm Önnek Amyntját és az egyházi éneket. A szonátát - tiszteletem kifejezése mellett - legyen olyan jó, adja át k. húgának. Kérje meg, hogy kezdjen mindjárt hozzá, mert kissé nehéz. Adieu. Igaz barátja

"Kedves Barátom!

... De mi ez? - Lehetséges ez? - Mit látnak füleim, mit hallanak szemeim? - Egy levél - de ha sebesre dörzsölöm szememet, sem látok mást - ez a levél - az ördög vigyen el, az Isten legyen velünk, Öntôl van! - valóban Öntôl. Ha nem állna a tél az ajtónk elôtt, most feldönteném a kályhát! De minthogy a kályhára már most is gyakran van szükségem, és a jövôben még gyakrabban óhajtom használni, engedje meg, hogy csodálatomat mérsékeljem és csak néhány szóval mondjam, hogy rendkívüli módon örülök az Öntôl és oly nagyra becsült családjától érkezett híreknek. Nagyon megörültem annak, amit Katusról írt, hogy jól érzi magát, és hogy a macskákkal szemben illô respektust, a kutyákkal pedig barátságot tud fenntartani. - Ha édesapja (akinek tiszteletemet küldöm) meg óhajtja ôket tartani, vegyük olybá, mintha az enyémek sem lettek volna. Nos, Isten vele, kérem Édesanyja ônagyságának nevemben kézcsókomat, nôvérének és testvérurának tiszteletemet átadni, és biztosítom Önt, hogy maradok mindig igaz barátja és szolgája.

"Legkedvesebb, legjobb Barátom!

(...) Nos kedves barátom, hogy érzi magát? Remélem, mindnyájan oly jó egészségben vannak és frissek, mint mi. - Jókedvben Önnek, kedves barátom, nem lehet hiánya, mert mindene megvan, amit ebben a korban az Ön helyzetében csak kívánhat az ember! Különösen most, hogy a régebbi kissé nyugtalan életmódjával felhagyott. Ugyebár naponta egyre jobban meggyôzôdik kis prédikációm igazságáról? Nemde, ég és föld választja el egy pillangószerû szeszélyes szerelem örömeit attól a boldogságtól, melyet az igazi, ésszerû szerelemben talál meg az ember? Azt hiszem, szívében többször mond nekem köszönetet oktatásaimért! Még egészen büszkévé tesz! (...) (9-én.) Meglepetésteljes örömmel kaptam meg második levelét - ha arra van szüksége, hogy barátságomat a szóban forgó dallal kell bebizonyítanom, ne legyen oka kételkedni benne: íme itt van. De azért remélem, a dal nélkül is meg van gyôzôdve igaz barátságomról, és ebben a reményben maradok örökké ôszinte barátja

Reálisnak látszik talán az a feltételezés, hogy Mozart A varázsfuvola öreg pap alakját (az angol librettóban Speaker, a németben Sprecher) Gottfried édesapjáról, Jacquin Miklósról mintázta.

Mozart másik mérnökbarátja Born Ignác (1742-1791) volt, akit megismerhetett akár a Jacquin-családon keresztül, akár Giesecke közvetítésével. Érdekes ember volt maga Karl Ludwig Giesecke (1761-1833), a librettó szerzôje is. Augsburgban született, Göttingában jogot tanult, majd - az egyik hipotézis szerint - azért ment Bécsbe, hogy az akkori világhírû mineralógusnak számító Born Ignác közelében lehessen. Bécsi ásványtani tanulmányaihoz a szükséges anyagi fedezetet úgy teremtette elô, hogy Emanuel Schikaneder színházában minden feladatra vállalkozott: szövegkönyvet írt, szerepet játszott, énekelt, statisztaként, sôt súgóként is mûködött. Ásványtani tanulmányait Freiburgban fejezte be. 1800 után beutazta Dániát, Svédországot, Grönlandot, majd 1814-ben Dublinban az ásványtani tanszék professzora lett. Késôbb egy ásványt róla gieseckitnek neveztek el. (Ez annak a nefelinnek muszkovittá alakulásakor keletkezô termék, amely a bauxit után az alumíniumkohászat legfontosabb kiinduló anyaga.) Rajtuk keresztül kerülhetett hát kapcsolatba Mozart a nagynevû tudóssal, a Bécsben is élt Born Ignáccal.

Born Gyulafehérvárott született. Bécsben humán tudományokat és filozófiát, Prágában jogot és természettudományokat tanult. Közben beutazta Németországot, Hollandiát, Franciaországot és - elsôsorban az ásványok tanulmányozására - Magyarország hegyvidékeit. Az utóbbi tanulmányútja során új szulfidos rézásványt fedezett fel, amit tiszteletére bornitnak neveztek el.

Közben jó ismeretségbe került a Selmecbányán 1763-ban, 1765-ben, illetve 1770-ben alapított "ásványtan, kémia, kohászat", "matematika, fizika, mechanika", illetve "bányászat" elnevezésû tanszékek vezetôivel. Az ismeretségbôl szoros együttmûködés alakult ki. Jacquinnal együtt megszemlélte Ruprechtnek a bécsi tüzérség öntödéjében megismételt kísérleteit, amelyekben Ruprecht Antal a flogisztonisták által elvileg is lehetetlennek tartott földek - mai értelmében bárium-, kalcium- és magnézium-oxid - redukálhatóságát akarta bizonyítani.

Bornt polihisztori tudásának, eredményeinek elismeréséül (Európa csaknem minden országának a nyelvét beszélte) a stockholmi, sienai, páduai és londoni tudományos akadémia is tagjává választotta. 1776-ban Mária Terézia hívására a császári és királyi természettudományi kabinetet szervezte meg, 1779-ben pedig az udvari kamaránál a bányászat és pénzverés udvari tanácsosává nevezték ki. Ebben a tisztségében késôbb Ruprecht Antal, majd Müller Ferenc követte, így fél évszázadon keresztül Selmecbányához szorosan kötôdô szakember állott a Monarchia bányászati és kohászati ügyeinek az élén. Részben ennek köszönhetô a Monarchia bányászatának, kohászatának és a Bányászati Akadémiának a felvirágzása.

Bécsben Born az arany- és ezüstércek amalgámozásával foglalkozott. Erre egyrészt az ösztönözte, hogy édesapja magánbányájában a feldolgozásnál kicsi volt a nemesfémkihozatal, másrészt pedig az, hogy az akkor szokásos ólomba-itatásos kohósító eljárásnál sok volt a tüzelôanyag- és ólomfogyasztás. Magyarországon abban az idôben évenként 26 tonna ezüstöt állítottak elô, és közben 644 tonna ólom ment veszendôbe.

Az egyik újabb irodalmi adat szerint Bornnak a bécsi udvari patikában lefolytatott laboratóriumi és a Selmec melletti Sklenón felépített üzemi kísérleteiben Karl Ludwig Giesecke (eredeti nevén Johann Georg Metzler) segédkezett. Az utóbbi munkálatokat Ruprecht vezette, aki a Born-féle eljárást tovább is fejlesztette (finomabbra ôrlés, helyes zagyösszetétel beállítása, kétszeri klórozó pörkölés, többszörös amalgamálás, rézüstök helyett forgatható fahordók), és ezekben Poda is részt vett.

Hogy Mozart és Born végül is hol ismerkedett meg, erre nehéz pontos választ adni, de egymás megismerésére a szabadkômûves páholy adhatott igazán alkalmat. Born Ignác ugyanis 1786-ig a bécsi szabadkômûves páholyok elnöke, egyben az "Igaz egyezséghez" nevû páholy szövômestere volt. (Ennek a páholynak volt tagja Poda is.) Mozart 1784 decemberében "A jótékonysághoz" címû páholyba lépett be, s talán ennek is betudható, hogy a neves mineralógust eszményképének tartotta.

A Born Ignác tiszteletére 1785. április 20-án Bécsben komponált, Die Maurerfreude címû kantátáját (K 471) Bécsben 1785. április 24-én és december 15-én a "Koronás reményhez", Prágában pedig 1791. szeptember 10-én az "Igazsághoz és egységhez" nevû páholyban mutatták be. Ezt a kantátát a reformáció 300. évfordulója alkalmából a soproni evangélikus templomban 1817. november 2-án kétszer is elôadták. (Ebbôl az alkalomból Mozart mûvének szövegét Artner Teréz írónô, zenéjét pedig Hohnheiser Jakab, a káptalan katolikus zenésze írta át.) Az eseményrôl a templomban emléktábla tanúskodik. Ezt a kantátát 1985. szeptember 2-án, az egyetemi jubileum alkalmából Miskolcon, az Avasi templomban rendezett díszhangversenyen ismét elôadták.

A fentiekkel kívántuk részben bemutatni, részben teljesebbé tenni Lux Andrásnak "Selmecbánya. A new interpretation of the Historic Background of Mozart's Magic Flute. On the 250th Anniversary of my Alma Mater" Cleveland-ben, a Bartók Társaság kiadásában 1985-ben megjelent dolgozatát. A szerzô ehelyütt is köszönetet mond mindazoknak, akik jelen tanulmányának megírásában segítségére voltak.