Felvezetés
A magyar tudománytörténet-írás egyik adóssága, hogy Goethe tudományos munkássága nem kellõen ismert és feldolgozott. Bár Benedek István Lamarck és kora címû könyvében szentel néhány oldalt Goethének, és az idén megjelent Fejezetek a tudományfilozófia történetébõl címû egyetemi (ELTE TTK) jegyzet is említést tesz róla, Túróczi Trostler József 1916-os Goethe mint természettudós címû vékonyka monográfiája óta tudomásom szerint nem született jelentõsebb tudományos igényû munka.
Ez a dolgozat nem próbál és nem is tudna ilyen igényekkel fellépni. Sem szerzõjének képzettsége, sem a rendelkezésre álló idõ nem elegendõ ehhez, nem is említve, hogy a magyar könyvtárak ellátottsága e tekintetben (is?) hagy némi kívánnivalót maga mögött.*
Az utóbbi években a megújuló érdeklõdés Goethe természettudományos munkássága iránt több okra vezethetõ vissza.
Az elmúlt évtizedek tudományfilozófiájában és tudománytörténet-írásában egyre többen fedezik fel Goethét, mint fontos elõfutárát és korai képviselõjét több irányzatnak. A tudományos elméletek kultúra- és korfüggõ voltának felismerése, a tudományos forradalmak és paradigmaváltások tényét és okait elemzõ kijelentések, a tudományos elméletek minden formájában megjelenõ hipotetikusság felismerése és sok egyéb mind alapot szolgálat erre.
Az általánosan alkalmazott kutatási módszerek korlátozottsága és tanácstalansága bizonyos problémák elõtt sokakat ösztönöz másfajta megismerési módok feltárása felé. Az alternatív megismerési formák, melyek megpróbálnak kibújni a kizárólag materialista–mecahnisztikus ok–okozati törvényeket keresõ, fokozottan matematizált diszciplínák bûvkörébõl, gyakran látnak példaképet a goethei programban. Anélkül hogy minõsíteném ezen próbálkozásokat (melyek nagy részét sem megoldásnak, sem sikeres ’kibúvási kisérletnek’ nem tartom), annyit meg kell jegyezni, hogy egy válság tüneteinek jeleként mindenféleképpen értelmezhetõk, még ha a probléma valódi okára nem is világítanak rá.
Egy harmadik, inkább személyesnak mondható ok a tudományok tanításánál tapasztalt nyilvánvaló nehézségek, amelyek legalábbis megkérdõjelezik az általánosan használt és bevett módszerek helyességét.
Mindezen kérdésekre jelen munka nem kíván
és nem is tud választ adni. Ehelyett egy többé-kevésbé
laza esszéfüzért tart kezében az Olvasó.
A fõ ’szervezési elv’ egyfajta kronológia megatartása
volt. Ezt természetesen maguk az esszék ügyesen leplezik,
mert nem egy-egy idõszak hanem egy-egy probléma, általánosan
elfogadott, de – véleményem szerint – téves
értelmezés vagy kérdés köré szervezõdtek.
A fõbb témák:
Tárgyalás
1784 Az os intermaxillare létének felismerése
az emberekben volt Goethe elsõ jelentõs felfedezése.
Itt találjuk az összehasonlító anatómiai
módszer egyik legkorábbi (Cuviert jóval megelõzõ)
használatát. A fejezet célja Goethe tudományfelfogásának
alapjait tisztázni, elhelyezni a kor nagyszámú kutatási
programja között. Goethe elveti a korban jellemzõen használt
hipotetikus fogalmakat (’vis vitalis’ elv, preformáció,
epigenezis stb.), használatukat azonban támogatja, így
tudománytörténeti ’besorolása’ félreértésekhez
vezethet. Megpróbálom – legalább részben –
eloszlatni ezeket a félreértéseket. (3. fejezet)
1790 A növények metamorfózisa talán
Goethe legismertebb biológiai tárgyú írása.
A fejezetben, az esszé körvonalas ismertetésén
túl, megpróbálok rekonstruálni egy módszert,
ami megvilágíthatja a goethei megismerés mibenlétét
és
újszerûségét. Ez a vállalkozás
meglehetõsen formabontó, a világról és
annak megismerésérõl alkotott általánosan
elfogadott képünktõl eltér. A cél nem
valaki meggyõzése, hanem egy máig kevéssé
elfogadott módszer lehetõségének belátása.
(4. fejezet)
1791-92 Az Adalékok az Optikához két füzete
volt Goethe elsõ kirándulása a színelmélet
terén. Ebbõl a még naiv induktivista szemléletbõl
nõtt ki késõbbi monumentális Színelmélete,
mely tudatos és drasztikus szakítás volt mind a newtoni
színtannal, mind a baconi empirista módszerrel. Ez utóbbi
változásának vizsgálata a fejezet témája.
(5. fejezet)
1792-93 Goethe egyik elsõ és legfontosabb elméleti
munkája az Adalékok az Optikához-t kísérõ
esszé, A kísérlet mint közvetítõ
az objektum és szubjektum között. Ebben megtalálható
számos, Goethe kutatási programjában kulcsfontosságú
fogalom értelmezése, valamint cáfolata annak a véleménynek,
miszerint Goethe amatematikus lett volna, és mereven elutatsított
volna minden kvantifikációra törekvõ módszert.
(6. fejezet)
1810/a A Színelmélet a didakikus résszel
kezdõdik. Mivel azonban még ma sincs tudomásommal
általánosan elfogadott “színelmélet”, az egyes
tudományterületek egymástól merõben eltérõ
módon értelmezik a színeket, ezek mibenlétét,
a színeérzet jelentõségét stb., a fejezet
célja egy nemrégiben megjelent (Thompson, 1995) színelméletek
kritikáját adó könyv összevetése
egy ennél jóval korábbi Goethe-kutató hasonló
kritikájával (Rudolf Steiner, 1861–1925). Ezen összevetés
reményeim szerint valósabb megvilágításba
helyezi Goethe álláspontját a színek kérdésében.
(7. fejezet)
1810/b A Színelmélet második kötete
polemikus hangvételû. A Goethe–Newton vita egyes részleteinek
felelevenítése során a fejezet hasonló hangnemben
igyekszik megvédeni azt az álláspontot, mely Goethét
nem mint dilettáns költõt festi le, hanem mint a kor
természettudományában meglepõen élesen
és messzire látó gondolkodót. A újabb
kutatások tükrében Goethe tudományfelfogása,
a kísérletezésrõl és a tudomány
módszeréréõl alkotott nézetei sok szempontból
pontosabbak és helyesebbek, mint Newton nézetei. (8. fejezet)
1810/c A Színelmélet a történeti résszel
zárul. Itt Goethe tudománytörténeti munkáját
(mely az optika történetének korában egyedülálló
összefoglalása) vetem össze a modern(ebb) tudománytörténet-írással.
Kitûnik, hogy Goethe korát jóval megelõzõ
nézetei és a 20. századi tudományfilozófia
között számos párhuzam fedezhetõ föl.
Ezek túlhangsúlyozása azonban veszélyeket rejt
magában. A hangvétel még mindig enyhén polemizáló,
ezért a szíves Olvasó megértését
kérjük. (9. fejezet)
1823 Egyik öregkori múzeumlátogatása során
elejtett megjegyzése arra engedte következtetni az értelmezõk
jelentõs táborát, hogy Goethe a darwini evolúcióelmélet
egyik elõfutára. Mindezt megerõsíteni látszik
az a tény is, hogy Darwin maga is említi Goethét a
Fajok
eredetében, mint elméletének korai megfogalmazóját,
Geoffroy Saint-Hilaire-rel és saját nagyapjával, Erasmus
Darwinnal együtt. Bármennyire is kényelmes azonban ez
a pozíció, megpróbálom megmutatni, hogy a goethei
felfogás kardinális pontokban különbözik a
darwinitól, és a kapcsolat erõltetettségén
túl még redukálja is a goethei program valódi
jelentõségét. (10. fejezet)
Az áltudományok és tudományok közötti
határvonal meghúzása nem mindig a legkönnyebb
feladat (ha egyáltalán lehetséges). Ugyanígy
nehézségekbe ütközik az ezoterikus és hermetikus
hagyomány szálainak kibogozása és elkülönítése
a modern tudomány születésekor. Goethét gyakran
hozzák kapcsolatba ilyen obskurus irányzatokkal. De az ilyen
szálak létezése majdnem minden valamirevaló
XIX. század elõtti kutatóról elmondható.
A célom megmutatni ezek szerepét és jelentõségét
Goethénél anélkül, hogy a szimbólumokat
részletesen elemezném. (11. fejezet)
A szakdolgozat néhány személyes megjegyzéssel
és észrevétellel zárul. (12. fejezet.)
Levezetés
Egyedi felfedezéseivel Goethe kivívta megérdemelt helyét a biológia történetében – még ha ez hazánkban nem is köztudott.** Természettudományos munkáinak igazi jelentõsége azonban nem ebben, hanem az azok mögött meghúzódó ismeretelméleti koncepcióban áll. Ez nem egy explicit módon megfogalmazott rendszer, hiszen részben pontosan Goethe ódzkodása kora minden merev gondolati rendszerétõl juttatta el ezek korlátainak felismeréséig, azonban rekonstruálhatónak tûnik a maga sokszínûségében.
Ahogy a XVIII.és XIX. századi tudományos megismerési hagyomány hibáira egyre jobban rálátunk, úgy oszlik el a köd a goethei episztemológia helyes megértése elõl. Ebben a rendszerben számos, a mai biológiában alapvetõ és több megoldhatatlannak tûnõ probléma egészen új színben jelenik meg.
Talán ez az oka annak, hogy Goethe halála óta több mint 10 000 cikk, könyv és referátum jelent meg.*** A goethei tudomány – mert talán jogos ez a megkülönböztetés – további vizsgálata számos fontos eredményre vezethet, s hiszem, hogy mindezek nem csupán a historizáló tudománytörténész számára, hanem korunk biológusai számára is fontosak lehetnek.
* Csak német nyelven az elmúlt fél
évben jelent meg öt könyv. Scharnovell, Viktor Von
Newton zu Goethe (1997), Krütz, Otto Goethe und die Naturwissenschaften
(1997), Wyder, Margit Goethes Naturmodell (1998), Schieren, Jost
Anschauende
Urteilskraft (1998). Klaus Michael von Meyer-Abich Vom Baum Erkenntnis
zum Baum Lebens (1997) szintén tartalmaz egy fontos és
terjedelmes fejezetet a témával kapcsolatban. A bibliográfiában
szereplõ könyvek számottevõ részéhez
külföldi könyvtárakban sikerült hozzájutni
(Bath Univarsity Library; Imperial College Library, London; Universität
Konstanz Bibliothek, Stadt- und Universitätsbibliothek Bern)
** A számos tudománytörténeti részt
is tartalmazó, forgalomban lévõ Biológia tankönyv
közül mindössze egy tesz említést Goethérõl.
Czakó Kálmán Dániel Biológia: csillagfény,
porszem, csipkebokor címû könyvében a következõ
mondat található a 26. oldalon: „1786 J.W. von Goethe tanulmányozza
az emberi koponya állcsontját”.
*** lásd Amrine, Frederick Goethe in the History of Science
(1996), ill. Goethe and the Sciences: an Annotated Bibliography
(1987) in BSPS 97 (1987)
Vissza | http://www.kfki.hu/chemonet/
http://www.ch.bme.hu/chemonet/ |