Némileg rendhagyó bemutatkozás

Talán a legegyszerûbb egyfajta idõbeli áttekintést adnom az elmúlt évekrõl, még ha ez nem is felel meg egy tömény amerikai életrajz-zanza követelményeinek.

Gimnáziumi tanulmányaim után természettudományos irányban tanultam tovább, az ELTE TTK biológia–kémia–angol szaktanár szakjain. Tettem mindezt azok után, hogy elõtte tíz éven keresztül történelemmel és régészettel akartam foglalkozni, s számottevõ tanulmányi eredményeket csak “bölcsész” területeken szereztem már általános iskolás koromban is (a “Törökvilág Magyarországon”, ill. irodalmi versenyeken).

Az elsõ évfolyam után elkezdtem kutatni (ennek részletei itt talán nem érdekesek), de hamarosan elbizonytalanodtam a vizsgált kérdések valódiságát és értelmességét illetõen. Ezt a bizonytalanságot csak növelte, hogy elsõ- és másodéves koromban volt gimnáziumomban (a Karinthy Frigyes Gimnáziumban) mint óraadó tanár tanítottam biológiát és kémiát, és láttam, ahogyan érzékeny és fogékony elmék számára megközelíthetetlenek vagy legalábbis érdektelenek a tudományok azon a módon, ahogyan azokat ma tanítják.

Ahogy a természettudományok oktatásának egyoldalúságát egyre jobban éreztem magamon (is), felváltottam addigi tanár–diák kettõs életemet bölcsész–TTK-s kettõs életre. Az elmúlt két évben, párhuzamosan hallgattam TTK-s szakjaimat az angol bölcsész szakkal, egyre jobban (és talán komolyabban) kezdett érdekelni a különbözõ korok (de fõleg a romantika és a felvilágosodást megelõzõ idõszak) világfelfogása, a világ megismerhetõségérõl és a megismerés korlátairól vallott elképzelések. Tágabban eszmetörténettel, szûkebben (és egyelõre) a német és angol romantika egymásra hatásával és elválasztottságával szeretnék foglalkozni, különös tekintettel Goethe tudományos munkáira és Blake tudomány- (vagy inkább Newton-?) ellenességére.

(Félve jegyzem itt meg, hogy a Studies in History and Philosophy of Science éppen most referálja egyik cikkemet, mely Goethe színelméletének egyes elemeit és Newton-kritikáját veti össze egy pár éve megjelent “kognitív” filozófus könyvével. Ez így egyelõre természetesen csak saját merészségemre bizonyíték, mindenesetre példa arra, hogy milyen irányokba is fejlõdhet tovább a téma.)

Ezzel a témával elõször akkor tudtam komolyabban foglalkozni, amikor az 1996/97-es tanévben egy angliai magániskolában taníthattam biológiát és kémiát. Az évek múltával egyre inkább eltávolodtam eredeti, természettudományos tanulmányaimtól. Ennek, azt hiszem, megvannak a maga elõnyei és hátrányai. Egyrészrõl kényszerítve voltam a pontosabb, rigorózusabb gondolkodásra, mint amivel elvégezhetõ egy angol bölcsész szak (nem mintha egy igazi bölcsész kevésbé gondolkodna szabatosan, mint egy természettudós), másrészrõl azt az idõt, amelyet évfolyamtársaim a kortárs (és éppen divatos) írók és elméletek tanulmányozásával tölthettek, nekem jórészt megkérdõjelezhetõ hasznosságú laborokban kellett töltenem patkányboncolással és kémiai preparátumok elõállításával.

Budapest, 1998. október