Szintén mesés, de az elõbb tárgyaltakkal nem rokon természetû a tükrök alkalmazása avégett, hogy a benne látott képbôl következtetni lehessen nagy betegek, vagy messze földre utazók sorsának jóra vagy rosszra fordulására. Gondolható, hogy a tükör nem mutathatja meg se a közelben, se a távolban levõ jövôjét: de a beavatottnak közöl bizonyos jeleket, melyeket felhasználhat a bonyolult számítással és rajzolással kapcsolatos mûvelet megindítására. Ez azonban már a csillagjóslás körébe tartozik, mely érdekközösséget még egyetlen tudománnyal sem talált.

Az egyiptomi csodák között nagyon sok beszélô és mozgó szobor, fémbôl való fütyülô és éneklô madár, meg kígyó és sárkany is elôfordul. Ilyenek a következôk:

Az "Abrégé des Merveilles" szerint NEKRAOUS király csinált egy madarat, mely naponta kétszer fütyült: napkeletkor és napnyugtakor. A fütyülésbôl jósolni lehetett az eseményekre. Egy másik madár összecsapkodta szárnyait és hajnalban, délben és este énekelt.

AFRAOUS épített egy világítótornyot, felszerelte rézbôl készült emberfejjel, mely minden órában kiáltott.

Egy másik király szerkesztett egy nilométert, a Nílus vízállásának jelzésére. A készülék rézbõl készult. Szélén egy hím és egy nôstény sast állított fel. Vízáradáskor egyik sas sivított. Ha a hím sivított, az áradás elérte legmagasabb fokát, ha a nôstény sivított, az árádás tovább tartott.

SARBAK rézbôl csináltatott egy kacsát s oszlopon helyezte el. Mikor idegen közeledett, a kacsa szárnyát csattogtatta s a maga módja szerint énekelt.

KOSTARIM rézoszlopon egy madarat helyezett el, mely szintén rézbôl készült. Mikor a város felé rôt vadak (szarvasok és õzek) közeledtek, a madár sivított egyet, mire az állatok futásnak eredtek.

OCHMOUN uralkodása idéjében készült egy liba rézbôl; mikor idegen akart a városba lépni, a liba szárnyait csapdosta és kiabált.

E példákból is kitûnik, hogy csekély változtatással ugyanaz a mese ismétlôdik a legtöbb király történetében. Az oszlopon levô sas szerepel a görög alkémisták elbeszéléseiben. Ez valójában a karvalyfejjel ábrázolt Horus képe volt.

Az eleven szobrokat is említi az "Abrégé des Merveilles". BILATIS király kertjét különbözô hangon fütyülô szobrok díszítették.

KOFTARIM idejében ha valaki a vízvezeték bizonyos fedôkôlapjára lépett, a szobrok megmozdultak és kardjukkal reá ütöttek. Mondják, hogy FELIMOUN, Damien építôje sírjában a vízvezetékre mozgó szobrokat tétetett, kezökben karddal, mellyel a belépôre ráütöttek. Továbbá volt ott még egy sárkányszobor, mely megölte azt, aki feléje közeledett stb.

Ezekben az elbeszélésekben volt valami regés és emlékeztetnek arra a népies felfogásra, amely szerint minden szobor lakóhelye volt valamely szellemnek és talizmánként szerepelt, miként MASPERO észlelte. De egyes részletek pontos leírása s megemlítése annak, hogy egyes szobrok a vízvezetékkel közlekednek, feltûnôen megegyezik azokkal az egyiptomi templomokban általánosan használt mechanikai mesterfogásokkal, amelyeket alegandriai HERON írt le. A fizika változhatatlan törvényei szerint mûködô hydropneumatikus berendézések összesûrített vagy ritkított levegô közremûködésével idézték elô a kígyók sziszegését, a madarak csicsergését és éneklését, a trombiták harsogását, a templomajtóknak látszólag önként végbemenô kinyílását vagy becsukódását és a többi, a képzelet csapongásaitól független jelenségeket.

A csodákat megörökítô hagyományok közül csak még egyet említek fel. Lombardiai LUITPRAND, LOTHÁR olasz király követe, akit 948-ban VII. KONSTANTIN Porphyrogenetos császár Konstantinápolyban fogadott, emlékeibôl a következôket jegyezte fel. A trón elôtt aranyozott rézbôl fa állott, melynek ágain ugyanabból a fémbôl készült madarak ültek és csicseregtek. A széles trónszék két karja gyanánt két aranyozott oroszlán szolgált. Amikor LUITPRAND a trón felé közeledett, az oroszlánok ordítani, a madarak énekelni kezdettek, a trón pedig rugók segítségével a mennyezetig emelkedett. Könnyû észrevenni, hogy ez az elbeszélés, ha részletekben nem is, de lényegében emlékeztet azokra, amelyeke HERON írt le.

Vannak esetek, amelyek olvashatók az "Abrégé des Merveilles"-ben és HERON irataiban is. Az Abrégében olvasható, hogy MARKOUNOS királynak voltak üvegedényei, amelyek üresen és vízzel töltve egyenlô súlyúak voltak. Más edényekben a beöntött víz a bor színét, ízét és erejét vette fel, röviden: borrá változott. Ilyen edenyekrõl szó van CLEOPATRA királyné idejében is. Ugyanezek megláthatók HERON hagyatékában is, a népképzelet alkotta csekély változatokkal. A csodaedényeket a "Pneumatica"-ban írta le. Egyik mindig tele maradt, bármennyi vizet bocsátottak ki belõle. Ámde ez közlekedett egy nagy víztartóval, melyet egy közbeiktatott edény rejtett el.

Az az állítás, hogy volt olyan edény, amely üresen is annyit nyomott, mint folyadékkal tele, vagy téves, vagy a folyadék szívócsövön átömölhetett az edény aljába. Az a jelenség, hogy az edénybe vizet töltöttek s bort öntöttek ki belõle, a bûvészet körébe tartozik. HERON közölte is, miként kell az edényt rekesszel két részre osztani, hogy az egyikbe vizet, a másikba bort lehessen önteni. Ugyanô leír olyan edényt is, amelybôl egy csapon különbözô minôségû bor bocsátbató ki.

Az "Abrégé des Merveilles" olyan edényt említ, amelybôl hétféle esszenecia folyhat ki anélkül, hogy egymással elegyednének. Ezek az esetek pedig arról tanúskodnak, hogy az egyiptomi arab szerzôk és az alexandriai iskola tudományos hagyományai megegyeznek vagy legalább párvonalosság ismerhetô fel közöttük. Hasonlóságokra bukkanunk az alkémia körébe sorozható jelenségek között is. Az alkémia bölcsôje tulajdonképen Egyiptomban ringott. A rómaiak idôszaka óta elterjedten uralkodott az a hagyomány, hogy a régi egyiptomi királyok az alkémiának köszönhették gazdagságukat. DIOCLETIAN az alkémista könyveket mind elégettette, azt képzelvén, hogy ezáltal a lázadó egyiptomiakat megfoszthatja az alkémia révén várható anyagi segítségtôl.

Állították, hogy az alkémia mûvelése magyarázhatja meg a kirabolt sírokban talált kincseket, melyeknek valódiságát, még néhány évtizeddel ezelôtt a dahchouri sírok kinyitása bizonyította. Nemrégiben volt látható a király aranykoporsója – úgy, miként az "Abrégé des Merveilles" 176. lapján olvasható – felbecsülhetetlen kinccsel – drágakövekkel, gyönyörû mûvû, értékes arany- és ezüsttárgyakkal – bezárva egy kôkoporsóba. Ezek a hagyományok közkeletûek voltak az araboknál. A Kitab El-Tihrist egész fejezetet szentelt az alkémiának, melynek fordítását BERTHELOT közölte az Alchimie arab címû kötetben.

A mûrôl beszélô filozófusok között találhatók HERMES, TOTH, ARES (Horus), OSTANES, MARQOUNES. A többiek tisztán a görög, szíriai vagy arab hírességekhez tartoznak. MARQOUS, Egyiptom királya szintén elôfordul az arab kéziratban.

Az "Abrégé des Merveilles"-ben a következô kimutatások találhatók. NEKRAOUS király idejében szó van összetett kenôcsök, halálos mérgek, drága és nemes fémek ismeretérôl. Ezek HENOCH könyveinek emlékei, aki Kr. u. az elsô században egyike volt a kémia legendás alapítóinak.

Azután olvassuk MARKOUNOS királynak, a görög tudomány és mûvészet barátjának, valamint alkémistának nevét, aki aranycsináló volt és azonos MARQOUNES-szel vagy MARQOUS-szal.

Szó van még egy másik, csillagimádó királyról is, aki alkémiát ûzött és több aranyat csinált, mint elôdei.

ADIM-nak volt egy szilárd higanyasztala, amelynek széle és lábai sárga higanyból voltak és rajta vörös higanyból készült edény állott.

KALKAN királyé az elsôség érdeme azért, hogy Egyiptomban szabaddá tette a kémiával foglalkozást. Azelôtt titkos mesterség volt, mégpedig azért, hogy más nemzetek királyai el ne tanulhassák. Ennek tulajdonították, hogy általános jólét uralkodott az országban.

Ezek az állítások megegyeznek az alkémistáknak azzal a nyilatkozatával, hogy kénytelenek voltak tudományukat titokban tartani. "Minthogy Egyiptom királyainak barátai voltak" – mondja OLYMPIODOROS³⁰ – "és abban a tiszeletben részesültek, hogy méltóságban elsô helyet foglaltak el a próféták között, hogyan tehették volna nyilvánossá ismereteiket a királyok ellen és hogy oszthatták volna meg másokkal a gazdagság uralkodó hatalmát." Ezt megelôzôen pedig: "Azokat bízták meg a királyi kincstár gyarapításával, akik a tûzzel végzett mûveleteknek vezetômesterei voltak, valamint azokat, akik ismerték az ércek mosását és az eljárások következményeit. Egyiptomban törvény volt, hogy ezeket a dolgokat senkinek sem szabad írásban terjeszteni."

Az arab szerzô megemlíti, hogy TARIK, Spanyolország meghódítója, talált egy könyvet, mely megismerteti a fémek és az üveg festésének titkát és a hiacintszínek létesítének módját. Reábukkant továbbá több nagy kosárra, telve az alkémisták bölcsek kövével és egyéb kémiai szerrel. Elôfordul a kimutatásban illanó ammóniáksó, ami ammoniumchlorid, talajból kioldott ammóniáksó, a mai szilárd szóda. A szerzô megjegyzi, hogy ez a só Kínában hegyszámra található. Az utóbbi só ismerete valószínûleg nem nyúlik vissza az egyiptomi alkémistákig, de az elsôt már ôk is ismerték. VENUS (Hator) temploma és bálványa éppen úgy szerepel ebben az elbeszélésben, mint az alkémistákéban. A szerzõ elmondja, hogy a templomban volt egy forrás, melynek vize meggyógyított minden betegséget. Az alkémistáknak ez a csodaszere a középkorban a hosszú életet adó életelixriumként jelent meg. A csodaszer a régi egyiptomiak halhatatlanságot biztosító szerébõl származik. Feltalálója ISIS. Ezt szicíliai DIODOROS³¹ említi és készítésének módját GALIENUS hagyta ránk.

Ezekbõl az éresítésekbôl két dolog lepte meg BERTHELOT-t. Egyrészrõl az alkémiával kapcsolatos idézetek, melyek a görög alkémisták eszméire és ismereteire vonatkoznak, tehát olyan korszakba utalnak, amely a mi idôszámításunkat kb. több mint kétszáz évvel elôzte meg; másrészrôl a MARKOUMOS király neve, mely bizonyára a görög MARCOS-ból származott. MARKOUMOS csak az arab alkémisták szövegében fordult elô, de BERTHELOT ismét megtalálta az idôsebb HADITH mûvének arab-latin hagyományaiban és összehasonlította MARCUS GRAECUS-nak, a Liberignium szerzôjének arabból fordított munkájával, mely úgy látszik, görög forrásig tér vissza. Ebben olvashatók foszforeszkáló anyagok, örökké égô lámpák elôállítására utasítások.

Az "Abrégé des Merveilles" említ még rézbõl készült üres tûzbálványokat, melyek kátránnyal vannak megtöltve és tüzet okádnak. A tûzbálványoknak leírása feltûnôen basonlít az "Entpustend" nevû szláv bálványhoz, melyet BERTHELOT a PAPIN-ról szóló tanulmányában írt le. Ez bronzszobor volt, melyet vízzel töltve parázsra állítottak. Nevezetes tulajdonsága volt, hogy lángokat lövellt Pekunas isten wend papjainak ellenségeire. Ez a bálvány még megvan Németországban Sondershausenben. Elsô szerkezete valószínûleg valamely Bizáncból származó tudományos hagyományhoz fûzôdik.

Az "Abrégé des Merveilles"-bõl érdekes még a következõ elbeszélés, mely arról tájékoztat, hogy a IX. században, EL-MAMSUN kalifa miként akarta a tudományoknak a piramisokba elrejtve képzelt titkait megtalálni. BERTHELOT azért helyezett súlyt ennek az eljárásnak megismertetésére, mert a régiek a kôzeteken át ilyen módon kezdették el a bányák feltárását. Elôször a követ – mondja a szerzô – tûzzel magas hômérsékletre hevítették, kalcinálták, azután ecetet öntve reá, szétrepesztették, faltörõ kossal összetörték s az elszállított törmeléket vascölöpökkel összezúzták.

Ezek röviden említett részletei azoknak az eljárásoknak, amelyeknek segítségével HANNIBAL az Alpokon keresztül utat tört magának, de amelyeket a XVII. és XVIII. század mûszaki dolgokban járatlan történetírói légbôl kapott állításoknak minôsítettek. HANNIBAL eljárása tökéletesen megegyezett azokkal, amelyeket BERTHELOT egyik alapos tanulmánya szerint az ókori bányamûvelésben általánosan használtak.

Tisztelt Közgyûlés! Nem kételkedem abban, hogy sokkal vonzóbb s hálásabb feladat lett volna a Marsba küldött táviratokról és reájuk küldött válaszokról, vagy a kémiai úton elôállított élô sejtekról és a mesterségesen életre keltett emberi csemetékrôl, vagy a láthatatlan atomok szétbombázásának újabb sikereiról, esetleg a halál-fénysugarak gyógyító és gyilkoló hatásáról tartani elôterjesztést. Mert akkor, amikor a természet- és a technikai tudományok hatalmas fejlôdése következtében sokan úgy gondolkoznak, hogy az embernek többé már semmi sem lehetetlen – noha minden szokatlanabb felfedezést e tudományok új csodáiként könyvelnek el: vagy merészség, vagy gyermeki ártatlanság, ha bárki évezredekkel ezelôtti csodák felsorakoztatására vállalkozik.

Minthogy azonban az érintett kutatási területeken a megállapított lehetôségek ebben a pillanatban semmivel sem valószerûebbek, mint voltak egykor, lényegileg azok a jelenségek, amelyeket felemlítettem: szívesen mentem vissza a régenmúltba, melynek csodáit ma legfeljebb megmosolyogjuk. Óhajtásom, hogy a ma élôk hite és álma valóra váljék! Bizonyos, hogy egyszer a mai csodák is, ha nem a felizgatott képzelet káprázatai, megszûnnek csodák lenni. Ehhez már nem évezredek, talán nem is évszázadok szükségesek. Hiszen a mai ember, több évezred tapasztalásaival, a fejlôdés útján sokszor gyorsabban halad, mint haladhattak az ókoriak!

Most pedig szívbõl üdvözlöm mélyen tisztelt vendégeinket és tagtársainkat, a Királyi Magyar Természettudományi Társulat LXXXVIII-ik közgyûlését megnyitom.