Mind a három szilárd, folyékony és gáz halmazállapotú anyagból áll, ezért azzal kezdeném, hogyan hat a nyomás erre a három anyagra. A szilárd anyagok és a folyadékok lényegében összenyomhatatlanok, ami azt jelenti, hogy a rájuk ható nyomás növekedésével nem sokat változik a térfogatuk. Különleges eszközök nélkül nem nyomhatunk össze egy liter vizet vagy egy liternyi réztömböt a felére. A gázok azonban összenyomhatók. Ha a gázra ható nyomást növeljük, a gáz egyre kisebb térfogatot foglal el. A búvárok oxigénpalackjába például egy szobányi levegõt is bepréselhetünk.

Ha ezeket a megfigyeléseket alkalmazzuk a halakra, a tengeralattjárókra és a búvárokra, világos, hogy szilárd és folyékony részeikre alig hat a nyomás. Az egyre mélyebbre süllyedõ halak és búvárok gázzal töltött részeire (a halak úszóhólyagjára és a búvár tüdejére) egyre nagyobb nyomás nehezedik. A tengeralattjáró hajtóteste ellenáll a külsõ nyomásnak, ezért a tengeralattjáró belsejében nem nõ a levegõ nyomása. Ha a nyomás a tengeralattjáró belsejébe zárt levegõre is hatna, a levegõ mind kisebb térfogatra zsugorodna, és a tengeralattjáró összeroppanna. Ezért olyan erõs a hajótest – távol kell tartania a hatalmas külsõ víznyomást a belsõ levegõtõl.

A mechanikai hatásokon kívül egy másik érdekes jelenséget is számba kell vennünk. Ha a nyomás nõ, a gázok jobban oldódnak a folyadékokban. Tehát a mélyebb vízben (ahol a nyomás nagyobb) a halak és a búvárok vérében és szöveteiben több gáz oldódik. Ha a búvárra nehezedõ nyomás a gyors felemelkedés miatt hirtelen csökken, "keszonbetegség" alakul ki. Azok a gázok, amelyek a mélyben, a nagy nyomáson feloldódtak a búvár szöveteiben, kevésbé oldódnak a fönti kisebb nyomáson. Ha a gázok kijutnak a szövetek oldataiból, kárt okoznak a szervezetben és fájdalmat idéznek elõ.