A fény elektromágneses hullámokból áll – olyan ingadozó elektromos és mágneses terekbõl, amelyek óriási sebességgel terjednek a térben. Ha a fény szigetelõn halad át, például üvegen, gyémánton, kvarcon vagy són, ingadozó elektromos és mágneses terei arra késztetik a szigetelõ töltéseit, hogy elõre-hátra rezegjenek. A fény és az anyag töltött részecskéi közötti kölcsönhatás az elsõ lépés a fényelnyeléshez – az anyag "megpróbálja" elnyelni a fényt. De a fény energiát visz magával, és minden anyagnak, amely fényt nyel el, készen kell állnia a fény energiájának felvételére. A szigetelõ töltött részecskéinek általában nincsenek olyan kvantumállapotai, amelyek lehetõvé tennék bizonyos fényenergiák felvételét. Ezért a szigetelõ töltött részecskéi "válaszolnak" az áthaladó fényre, de nem tudják elnyelni a fényt. A fény egyszerûen átmegy a szigetelõn. A szigetelõ töltött részecskéivel lejátszódó kölcsönhatás miatt azonban késleltetést szenved (az anyagokban a fény sebessége kisebb, mint a vákuumban), és az egyenetlenségek miatt meg is változtathatja az irányát (visszaverõdik vagy szóródik). Az üveg és a többi szigetelõ tehát nem nyeli el a fényt, és gyakran átlátszó. Az átlátszatlan szigetelõk rendszerint fehérek – minden irányban szórják a fényt.