Bár néha írnak arról, hogy a templomok régi üvegeinek alja vasatagabb, mint a teteje, a jelenséget nem az üveg folyékonysága okozza. A középkorban az üveg úgy készült, hogy az üvegfúvó-pipával nagy üvegbuborékot fújtak, ezt a pipával átellenes részén megnyitották és lemezzé pörgették. Amikor a lemez lehûlt, levágták a pipáról, és lapokra "szabdalták". A lapok vastagsága nem volt egyenletes amiatt a feszültség miatt, amelyik az üvegben ébredt, amikor az üveget lemezzé pörgették. A lapokat természetesen a vastagabbik felükkel lefelé illesztették a keretbe.

Az üveg tanulmányozása során kiderült, hogy az átmeneti hõmérséklet alatt, amely jóval meghaladja a szobahõmérsékletet, lényegében megszûnik a molekuláris átrendezõdés. Az üveg nem viselkedik viszkózus folyadékként, hanem megszilárdul. Hõkapacitása és többi tulajdonsága is a szilárd állapotra jellemzõ.