A Föld körül keringõ ûrhajós valójában nem súlytalan. A Föld nehézségi ereje továbbra is a Föld középpontja felé húzza. Az ûrhajós súlya majdnem akkora, mint amekkora a Föld felszínén lenne. Az asztronauta azért érzi magát súlytalannak, mert állandóan szabadon esik. Pontosan úgy esik, mintha trambulinról vagy szikláról ugrott volna le. Ha nem lenne óriási oldalirányú sebessége, egyre gyorsabban zuhanna a Föld felé, és hamarosan "becsapódna" a felszínbe. De az oldalirányú sebesség olyan gyorsan röpíti a horizont mentén, hogy esés közben mindig "kiszalad" alóla a Föld. Az ûrhajós nem csapódik be, hanem a Föld körül kering.

Keringés közben azért érzi magát súlytalannak, mert összes "darabja" egyszerre esik. Ezeknek a részeknek nem kell egymást lökdösniük, hogy esés közben megtartsák egymáshoz viszonyított helyzetüket, ezért az ûrhajós nem érzi azokat a belsõ erõket, amelyeket súlyként érzékel, amikor a földön áll. Esés közben az ûrhajós nem érzi a súlyát.

A súlytalanság érzésére az asztronauták úgy készülnek fel, hogy sokat esnek. A trambulin és a hullámvasút segíthet, de a bevált eszköz az a repülõgép, amely parabola ívet ír le a levegõben, miközben a belsejében minden szabadon esik. A repülõgép íve pontosan olyan, mint egy szabadon esõ tárgy pályája, és a belsejében minden – még az ûrhajós is – szabad esésben lebeg. A repülõgép fölfelé indul el az íven. Emelkedés közben lassul, amíg el nem éri a csúcsmagasságot, majd egyre gyorsabban halad lefelé az ív mentén. Az egész út nem tart tovább 20 másodpercnél, de ezalatt az ûrhajós súlytalannak érzi magát a gépben.