Michael Faraday
A gyertya természetrajza

---

 
 

MÁSODIK ELÕADÁS

A lángban gyúlékony gôzök közelebbi megvizsgálása. A hôség eloszlása a lángban. A levegô jelentôsége. Tökéletlen égés. A korom. Égés Iáng  nélkül (vas). A láng fénye. Szén a gyertyalángban. Égési termékek.

Elsô összejövetelünk alkalmával mindenekelõtt azzal foglalkoztunk, hogy a gyertya olvadt részét általánosságban megismerjük és felkutattuk az égés helyéhez vezetô utat. Azonkívül láttuk azt is, hogy az egyenletes, nyugodt légkörben égô lángnak, mint rajzban is megmutattam, határozott formája van, mely szép és egyenletes, noha igazán különös a jellege.

Most nézzük csak, mily módon deríthetjük fel, hogy mi megy végbe a láng egyes részeiben és végül is mi lesz a gyertyából? Mert azzal úgy-e tisztában vagytok, hogy ez az égô gyertya tökéletesen elenyészik, ha rendesen ég, és a gyertyatartóban egy szemernyi sem marad belôle – persze ez a legnagyobb ritkaság.

Hogy a gyertyalángot gondosan megvizsgálhassuk, olyan készüléket mutatok be nektek, melynek használatával egykettôre tisztában lehettek.

Itt van ez a gyertya; ennek az üvegcsövecskének a végét a láng közepébe illesztem, szóval abba a részbe, melyet az öreg Hoocker a rajzában egészen sötétnek ábrázolt; és amelyet egyébiránt is minden nyugodtan égô lángon világosan észrevehettek. Mindenekelôtt ezt a sötét részt vizsgáljuk meg.

Miközben e meghajlított üvegcsövecske egyik szárát a lángba helyezem, máris észrevehetitek, hogy a lángból valami a csôbe áramlik és a csô másik végén kiillan. Ha odateszünk egy üveget és huzamosabb ideig otthagyjuk, azt látjuk, hogy a láng középsô részébôl valami folytonfolyvást kiválik, a csövön keresztül az üvegbe jut, ahol aztán egészen másmilyen állapotba kerül, mint amilyen állapotban a szabadlevegôn lenne. (7. ábra.) Azonfelül hogy a csô végén elillan, még az üveg fenekére is lezuhan. Mint valami súlyos anyag; valóban az is. Úgy találjuk, hogy ez a gyertya viasza, gôznemû folyadékká váltan – azonban nem gáz. (Meg kell jegyeznetek a gôz és a gáz között levô különbséget; a gáz az állandó valami, míg a gôz nagyon könnyen ismét lecsapódik.)  Ha a gyertyát elfujjátok, rossz illat csapja meg az orrotokat; ez ennek a gôznek a lecsapódásától származik. Ez egészen más, mint ami a láng külsô kúpjában van; hogy állításomat szemléletessé tegyem, nagyobb tömegben fejlesztek ilyen gôzt és meggyújtom – mert a közönséges gyertyánál kisebb mértékben található gôzt, mint a természet kutatóinak, nagyobb arányban kell elôállítanom, ha azt akarom, hogy annak különbözô alkatrészei megvizsgálhatók legyenek.

És most Anderson úr meleget fog fejleszteni, hogy meglássátok, mi is ez a gôz. Ebbe az üvegbe viaszt teszek és felmelegítem, hisz a gyertyaláng benseje, a kanóc körül levô égési anyag is forró. (Az elôadó egy kevés viaszt tesz az üvegbe és egy borszeszlámpa fölé tartva felhevíti.) Úgy hiszem, most már eléggé meleg. A viasz, amint látjátok, megolvadt, és egy kevés füst száll fel belôle. Rögtön utána felszáll a gôz is. A viaszt még jobban felhevítem, hogy még több gôz keletkezzék; no most már az üvegbõl a csészébe önthetem és ott meggyújthatom. Ez ugyanaz a gôz, mint ami a gyertyaláng közepében ég, és hogy errôl valóban meggyôzzelek benneteket, megvizsgáljuk, hogy ebbe az üvegbe nem került-e bele a gyertyaláng közepébôl gyúlékony gôz. (Abba az üvegbe, melybe a gyertyából kiinduló csô torkollik, égô viaszrudat dug bele). Látjátok, hogy ég? Íme a gyertyaláng közepének a gôze. Önnön melege táplálja. A viasz elégése folyamán észlelhetô elváltozásoknak ez az egyik elsô lépcsôfoka. Most óvatosan másik csövet dugok a lángba, és ne csodálkozzatok rajta, ha kellô vigyázattal a csô másik végére bírjuk elvezetni ezt a gôzt, ahol meggyújthatjuk és ilyenformán ugyanolyan gyertyaláng lobog fel amott is. Lássátok? (8. ábra.) Úgy-e kedves kísérlet? Ha gázvezetékrôl beszélünk – ugyanúgy beszélhetünk gyertyavezetékrõl is! Ebbôl az következik, hogy a lángban két egymással különbözô folyamat megy végbe: az egyik a gôz kifejlôdése, a másik a gôz elégése – mindkettô a gyertyaláng más és más részén játszódik le.

A már elégett részekbôl többé nem áramlik ki gôz. Ha a csövet a láng magasabb részébe illesztem, miután onnan már nem tódul gôz bele, ami a csôbe jut, az többé nem ég el, mert már elégett. – Elégett? – A gyertya közepén, a kanóc mellett gyúlékony gôz van, a láng körül pedig levegô; szóval ami a gyertya elégéséhez szükséges. Közöttük erôteljes vegyi folyamat megy végbe, melynél a levegô és az égési anyag egymásra hatnak; és ugyanakkor, mikor a láng kigyúl, a gôz elpusztul. Ha meg akarjuk állapítani, hogy a láng melyik része a legmelegebb, meglep bennünket a láng csodálatos szerkezete. Ezt a szál gyújtót például vízszintes irányban, szorosan a kanóc fölött keresztüldugjuk a lángon, – ahol a legmelegebb a láng? Látjátok úgy-e, hogy nem a középen. Az egyik kúpban van a legmagasabb hôfok, pontosan azon a helyen, amelyrôl azt állítottam, hogy ott játszódik le az égés vegyi folyamata. Bár most nem tudom megfelelõ gondossággal keresztülvinni ezt a kísérletet, a kúp azért megmarad, ha kellô nyugalom uralkodik körülötte. Ezt a kísérletet odahaza is megcsinálhatjátok. Vegyetek elô egy szál gyújtót, gondoskodjatok róla, hogy a szoba levegôje nyugodt legyen, és a gyújtószálat a kanóc fölött tartsátok a lángba – elhallgatok, míg végigcsinálom ezt a kísérletet – nos, két helyen is meggyullad, de középen csak kevéssé vagy pedig egyáltalában nem gyullad meg. Ha ezt a kísérletet egyszer-kétszer megpróbáltátok, úgy hogy jól sikerül, nagyon érdekes annak a kikutatása, hol a legmelegebb a láng és egyúttal annak a megállapítása, hogy ott a legmelegebb, ahol a levegõ meg az éghetô anyag találkozik.

További kutatásaink eredményességére nézve ez nagyon fontos. Levegôre az elégésnél föltétlenül szükség van; sôt többet mondok: friss levegôre van szükségünk, különben hiába okoskodunk, hiába kísérletezünk. Itt van ez az üveg: telve van levegôvel, gyertya fölé borítom. A gyertya egy darabig igazán szépen ég és azt mutatja, hogy amit mondtam, az igaz. De csakhamar változás áll be. Látjátok, hogy a láng fölfelé egyre gyengül, végül kilobban? Elaludt; miért? Nem azért, mintha nem lenne levegôje, – hisz az üveg éppúgy telve van levegôvel, mint az elôbb – hanem mert friss levegôre lett volna szüksége. Az üveg telve van olyan levegôvel, melynek egyrésze elváltozott, egyrésze pedig változatlan maradt; de nem tartalmaz olyan friss levegõt, amilyenre a gyertyának az elégéshez szüksége van. Ez mind oly mozzanat, amelyet nekünk, fiatal vegyészeknek nagyon is meg kell jegyeznünk és ha kissé alaposabban szemügyre vesszük e jelenségeket, akkor rendkívül érdekes megfigyelésekhez kapcsolódó eredményekre bukkanunk. Például itt van ez az olajlámpás, az úgynevezett Argand-féle lámpa. Kitûnõ hasznát vesszük e kísérletnél. Most gyertyává változtatom (amennyiben a levegônek a lángba való szabad beáramlását megakadályozom). Itt a kanóc, az olaj felszívódik benne és itt van a kúpalakú Iáng. Keservesen ég; mert részben el van zárva elôle a levegô. Ugyanis csupán a láng külsô részén engedek hozzá levegôt, miért is rosszuI ég. Nem bírok több levegôt kívülrôl beereszteni, mert túlságosan nagy a kanóc; de ha Argand szellemes eljárását követve a láng közepébe átjárót nyitok és a levegôt ezzel beengedem, meglátjátok, mennyivel szebben ég majd. Ha a levegôt elzárom, akkor füstöl. De miért? Néhány érdekes eset vár megvilágításra. Az elsô: a gyertya tökéletes elégése; a második: a gyertya a levegõ hiányában elalszik, aztán itt van a tökéletlen égés esete. Az utóbbi eset annyira érdekes, hogy szeretném, ha éppen olyan jól megértenétek, mint a gyertya lehetô legteljesebb elégését. Most nagy lángot fejlesztek, mert minél nagyobb arányú kísérletre van szükségünk. Itt van ez a nagy kanóc: gyúlékony terpentinolajjal átitatott gyapotköteg. Az ilyesfajta holmik ugyanazok, mintha gyertyák lennének. Ha nagyobb kanócot használunk, akkor erôsebb légáramlatra van szükségünk, mert különben tökéletlen égés esete áll fenn. Nézzétek ezt a fekete anyagot, amely a levegôbe emelkedik. Egészen szabályszerû módon indul fölfelé. Mindenesetre módot találtam rá, hogy a tökéletlenül elégett részeket eltávolítsam, nehogy bepiszkolódjatok. Nézzétek csak, a lángból felröppenô  kormot, nézzétek csak mennyire tökéletlen az égés, minthogy nincs elegendõ levegôje. Mi történt? Nos, az égéshez szükséges anyagok közül hiányzik valámi és ezért az er edmény is tökéletlen. Közben látjuk, mi megy végbe a gyertyánál, ha tiszta, szóval alkalmas levegôben ég. Míg a láng kúpjával felidézett elszenesedést a papiros egyik oldalán megmutatom nektek, a papirost megfordíthatnám és megmutathatnám, hogy a gyertya elégésénél is ugyanolyan koromszén keletkezik.

De mielôtt ezt megmutatnám, céljainkhoz nagyon szükséges, hogy még egy más tárgyat is megismerjünk. Bár a gyertya az égésének eredményét általánosságban láng alakjában tárja elénk, de azért meg kell vizsgálnunk, hogy az égés mindig ugyanilyen módon megy-e végbe, vagy pedig még más formái is lehetnek az elégésnek? Ha megvizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy az utóbbi eset áll fenn és számunkra ez nagyon fontos. Úgy hiszem, ránk, fiatalemberekre nézve az a legszemléletesebb módszer, ha a jelenségeket a legélesebb ellentétükben mutatják meg nekünk. Itt van egy kevés puskapor. Tudjátok, hogy ez a por lánggal ég – bátran lángnak nevezhetjük; szenet és egyéb olyan anyagot tartalmaz, melyek folytán lánggal ég. Azonkívül van itt vaspor is, azaz vasreszelék. No már most mindezeket együtt akarom elégetni. Egy kis mozsárban összekeverem az egészet. (Mielôtt megkezdeném ezt a kísérletet, óva intelek benneteket, hogy közülétek játékból egyik se próbálja utánamcsinálni, nehogy valami bajt okozzon magának. Az ilyen kísérleteket csak rendkivûl nagy vigyázattal szabad véghezvinni; különben sok szerenesétlenségnek lehetnek az okozói.)  Szóval ezt a kevés port e kis faedény fenekére hintem és vasreszelékkel összekeverem; a reszeléket a porral meg akarom gyújtani és a levegôn el akarom égetni, hogy megmutassam, melyik anyag ég lánggal és melyik anélkül. Itt van a keverékm és ha meggyújtom, (jól vigyázzatok az elégésre), majd meglátjátok, hogy kétféle égés megy végbe. Meglátjátok, hogy a por lángra lobban, míg a vasreszelék felkavarodik, igaz, hogy égve, de láng nélkül. Mindegyik önállóan  ég el. (Az elôadó meggyújtja a keveréket.) Nos, a puskapor egyetlen lánggal ég el, míg a vasreszélék az égésnek más formáját mutatja. Íme, két különbözô jelenség; ettôl függ a szépsége és használhatósága minden olyan lángnak, amelyet világításra akarunk felhasználni. Ha olajat, gázt vagy gyertyát használunk a világításnál, használhatóságuk az elégés különbözô módjaitól függ.

Az elégés folyamata oly sok különös mozzanatot tartalmaz, hogy bizonyos okosság és éleslátás nélkül az elégés egyes módjai a maguk sajátos mivoltában nehezen ismerhetôk fel. Itt van ez a por; nagyon könnyen ég, és amint látjátok, apró szemcsékbôl áll. Lycopodiumnak (korpafû vagy földmoh) hívják és minden egyes szemecskéje gôzt fejleszt és külön lánggal éghet; ha elégetjük, azt hisszük, egyetlen lánggal ég. Egy részét meggyújtom, hogy ezt a jelenséget megfigyelhessétek. Nagy lobbanást látunk, látszólag egy tömegben, de az a sistergés, recsegô zaj, amely az elégésnél jelentkezik, azt igazolja, hogy nem összefüggô és egyenletes az elégés. A színházban ezzel utánozzák a villámlást. (A kísérletet két ízben megismétlik, amennyiben az elôadó a lycopodiumot üvegcsövön át a borszeszlángon keresztülfujja.) Ez nem oly égés, mint a vasreszelék égése, amelyrôl az imént beszéltem és amelyre most ismét visszatérünk.

Képzeljétek, itt a gyertyaláng és megvizsgálom azt a részét, mely a legvilágosabbnak látszik a szemünkben. Akkor megkapjuk ezt a feketeséget, melyet oly gyakran láttatok a lángból kiválni és amelyet ezúttal más módon akarok onnan kiválasztani. Elôveszem ezt a gyertyát és a légáramlás következtében lecsöpögött anyagot eltávolítom. Ha e gázcsövet a legvilágosabb részbe egyenesen beledugom, mint ahogy az elsô kísérletünknél már megtettük, csak kissé magasabbra dugom, meglátjátok, mi történik. Az elôbbi fehér gôz helyett most fekete gôzt nyerünk. Felszáll; olyan fekete, mint a tinta. Valóban nagyban különbözik a fehér gôztôl és ha vele megközelítünk valamely lángot, nem ég el, sôt eloltja a gyertyát. Nos, ez a fekete anyag, mint már mondtam, a gyertya füstje, és eszembe juttatja azt a régi tréfát, amikor Dean Swift mulatságból ráparancsolt a cselédjére, hogy lánggal írjon a szoba mennyezetére. De hát mi is ez a fekete anyag? Ez ugyanaz a szén, amelyet már elôbb a gyertyából nyertünk. Mikép képzôdik a gyertyából? Bizonyára benne volt a gyertyában, különben nem lehetne itt elôttünk. Nos, figyelmesen kövessétek a fejtegetésemet. Talán el sem hiszitek, bogy mindazok az anyagok, amelyek korom és fekete pelyhecskék alakjában Londont keresztül-kasul röpködik, ugyanazok, amelyek a lángot éltetik és széppé teszik, és hogy úgy égnek el, mint ez a vasreszelék itten. Itt van egy darab drótszövet; nem ereszti a lángot keresztül és ha olyan alacsonyan tartom, hogy a lángot éri, mely különben fényes, meglátjátok, hogy a láng azonnal megtorpan, elhomályosal és füstölni kezd.

Kérlek benneteket, a következôkre ügyeljetek. Ha valamely anyag elég, mint például a vasreszelék a puskapor  lángjában, anélkül hogy közben gôznemû állapotba jutna (mindegy, hogy folyékonnyá válik-e, vagy szilárd marad), akkor nagyon erôsen világít. Hogy az elôbb mondottakat érthetôbbé tegyem, néhány példát választottam ki, mely nem függ össze a gyertyával, mert amit elmondottam, az minden anyagra egyformán érvényes, akár elég, akár nem – még pedig az, hogy kitûnôen világitanak, ha szilárd halmazállapotukat a hôségben meg is tartják. És a gyertya is annak köszönheti a világítóerejét, hogy a lángjában szilárd részek vannak.

Itt van ez a platinadrót; ez olyan anyag, mely a hôségben változatlan marad. Ha e lángban felhevítjük, látjátok, mily rendkívül erôsen világít. A lángot megkisebbítem, úgyhogy kevés világosságot ad és meglátjátok, hogy az a meleg, melyet a platinadróttal közölhet, noha sokkal kisebb, mint a saját hôsége, még mindig elég erõs arra, hogy a drótnak jelentékenyen nagyobb világítóerôt kölcsönözzön. Ez a láng szenet tartalmaz. De most olyan lángot akarok fejleszteni, melyben nincs szén. Ebben az edényben olyan anyag, éghetô anyag van, – légnemû test vagy gáz, ahogy tetszik – mely nem tartalmaz szilárd részeket. Azért választottam ezt az anyagot, mert oly lángra nézve szolgál példával, mely elég, anélkül hogy szilárd testeket tartalmazna. Ha ezt a szilárd anyagot beledugom, látjátok, mily intenzív meleg árad a lángból és a szilárd test, mily világos fénnyel izzik át benne. E csövön keresztül átvezetjük ezt a különös gázt, melyet hidrogénnek nevezünk és amellyel legközelebbi összejövetelünk alkalmával tüzetésebben megismerkedünk. Aztán itt van a másik anyag, az oxigén, melynek segítségével a hidrogén eléghet. Noha e két test elegyítésével sokkal magasabb hôfokot fejleszthetünk, mint a gyertya elégésével, a láng mégis kisebb fényt áraszt. De ha szilárd testet helyezek bele, akkor nagyon erôs fény keletkezik. Ha elôveszek egy mészdarabot, szóval olyan anyagot, mely nem ég és a hõ behatása alatt nem gôzölög el (szóval szilárd marad), meglátjátok mi lesz, ha a mész átizzik. A hidrogénnek az oxigénben való elégése alkalmával rendkívül nagy meleg, de gyenge fény keletkezik, az utóbbit nem a meleg hiánya okozza, hanem azok a szilárd részek, amelyek megtartották szilárd halmazállapotukat. Ha ezt a mészdarabot a lángba teszem – úgy-e, hogy izzik! Ez az a híres mészfény, mely a Volta-fénnyel versenyez és még a napfényt is megközelíti. Aztán itt van egy darab faszén, ez is ég és éppen olyan módon ad fényt, mintha a gyertya alkatrészeként égett volna el. A gyertyaláng melege a viasz gôzét felbontja és a szénrészeket felszabadítja; ezek áthevülve éppolyan izzó állapotban szállnak fel, mint ahogy ez izzik itt, és elillannak a levegôben – természetesen nem szén formájában, hanem teljesen láthatatlan alakban. Erre késôbb még visszatérünk.

Nem izgat benneteket, hogy betekintést nyerjetek abba a folyamatba, melynek eredményeképpen olyan piszkos holmi, mint a szén, ennyire tiszta fénnyel ragyoghat? Azt már tudjátok, hogy a fényes lángok ily szilárd részeket tartalmaznak. Minden olyan test, mely égés közben, mint a gyertya, már a meggyújtásnál vagy pedig rögtön utána, mint a lôpor és a vasreszelék, szilárd részeket fejleszt, minden olyan test világos szép fényt áraszt.

Néhány további kísérlettel szemléletessé akarom tenni mindezeket. Itt van egy darab foszfor, ez fényes lánggal ég. Ebbôl arra kell következtetnünk, hogy e foszforból vagy az égés pillanatában, vagy pedig késôbb ily szilárd részecskék válnak ki. Meggyújtom a foszfort és ûvegburával leborítom, hogy az égési termékeket felfoghassam. Mit jelent ez a füst? Ez a füst azokból az alkatrészekbôl áll, melyek a foszfor elégése által keletkeztek. (9. ábra.) – Itt van két másfajta anyag.

Ez klórsavas kálium, ez meg kénantimon. Összekeverem, aztán különbözô módon meggyújthatom azokat. Hogy a kémiai hatás egyik példáját bemutassam, mindenekelôtt egy csöpp kénsavat öntök rá, mire azonnal meggyullad. (Az elôadó a keveréket kénsavval meggyújtja.) Nos most már magatok is megállapíthatjátok, vajjon ezek az anyagok szilárd részeket tartalmaznak-e? A végsô következtetéshez vezetô utat íme megmutattam nektek; mi mástól égne oly fényes lánggal, ha nem a felszálló izzó szilárd részektôl?

Anderson úr a kályhában erôsen felhevítette azt a tégelyt. Néhány cinkforgácsot dobok bele és meglássátok, akkorát lobban, mint a puskapor. Ezt a kísérletet odahaza könnyen elvégezhetitek. Most nézzük csak, mi is a cink égési terméke? Itt cink ég. Oly csodaszépen ég, mint a gyertya. De mit isjelent ez a füst? Mik ezek a kicsi gyapjúfoszlányok, melyek felétek szállnak? Ezeket filozófus-gyapjúnak hívták az elôdeink. Meglátjuk, hogy a tégelyben is maradt-e még valami ebbõl a gyapjúszerû anyagból. Most máskép csinálom meg ezt a kísérletet és az eredmény ugyanaz lesz. Egy cinkdarab van a kezemben (a hidrogénfejlesztôre mutat), itt a tûzhely, lássunk a munkához és próbáljuk elégetni ezt a fémet. Lássátok, hogy izzik; íme ég és itt van az a fehér anyag, amivé elégett. És ha a hidrogén lángját úgy veszem, mintha gyertyaláng lenne és ha a cinket a lángba dugom, akkor meglátjátok, hogy az égés folyamán csak addig izzik, mig forró; és ha ezt a fehér anyagot ismét a hidrogénlángba teszem, meglátjátok, mily szépen ég, még pedig azért, mert szilárd anyag.

Most oly lángot használok, amilyent már egyszer használtam, és felszabadítom a benne levô mészrészecskéket. Egy kevés benzint veszek elô; nagy füsttel ég, de a füstöt at csövön keresztül a hidrogén lángjába vezetem, ott elég és világít, mert másodízben is felhevítettem. Látjátok? Íme másodszor is meggyulladtak a szénrészecskék. E részecskéket jobban megfigyelhetitek, ha papírlapot tartok mögéjük. Míg a lángban vannak, annak melegétôl izzásba jönnek és fényt gerjesztenek. Ha e szilárd részek nem válnak le, akkor a lángnak nincs vilagítóereje. A világítógáz is annak köszönheti a fényét, hogy az égés folyamán ily szénrészecskék válnak ki, mert a világítógázban éppúgy jelen vannak, mint a gyertyában. A dolgok e rendjét könnyen felforgathatom. Itt van például ez a gazláng. Ha e lángba oly sok Ievegôt vezetek, hogy minden elég, még mielôtt e részecskék felszabadultak volna, akkor a lángnak se lesz fénye. Ezt a következôképpen csinálom meg. Ha ezt a drótszövetbôl készült kúpot az égôre helyezem és a gázt meggyújtom felette, akkor olyan lánggal ég, mely nem világít és az ezért van, mert a gáz túlságosan sok levegôvel vegyül össze, mielôtt égni kezdene. És ha a drótszövetet felemelem, íme, nem ég alatta. A gázban sok szén van, de miután a körülötte levô levegõ (atmoszférikus levegõ) érintkezhetik és égés elôtt vegyülhet vele, halovány kék lánggal ég, – amint látjátok. És ha ráfuvok a fényes gázlángra és ezáltal minden szén még az izzás elôtt elég, ugyancsak kék lánggal ég majd. (Az elõadó a megjegyzését úgy teszi szemléletessé, hogy belefú a gázlángba.) Az egyedüli oka annak, hogy nem kapok ugyanolyan ragyogó fényt, ha így a lángra fuvok, az, hogy a szén megfelelô levegô mennyiséggel érintkezik, hogy eléghessen, mielôtt a lángból szabad állapotban kivált volna. A különbség csupán abban rejlik, hogy szilárd részecskék nem válnak ki, míg a gáz eI nem égett.

Íme látjátok, hogy a gyertya égése alkalmával bizonyos termékek képzôdnek és azok egy része szénbôl vagy koromból áll. A szén elégésénél viszont más égési terméket kapunk; ránk nézve nagyon fontos, hogy e termék mivoltával tisztában legyünk. Azt már láttuk, hogy az égésnél valami kiválik és most már azt is be kell mutatnom, hogy mennyi száll belôle a levegôbe. E célból valamivel nagyobb méretû égést kell produkálnom. E gyertyából átmelegedett levegô száll fel, és két vagy három kísérlet megmutatja a feltörekvô légáramot is. De hogy szemléletessé tegyem számotokra az ilyformán felszálló anyagok mennyiségét, oly kisérletet mutatok be, melynél az égési termékek bizonyos tömegét felfogom. Úgynevezett tûzgömböt használok fel e célra, mely egyúttal az égési termékek mérôedényéül is szolgál. A legkönnyebb és legegyszerûbb módon oly lángot szítok, amely e pillanatban a legjobban megfelel. E tányért vegyük úgy, mintha a gyertya csészécskéje lenne, a benne levõ borszesz az éghetô anyag, kis kéményt teszek fôlibe; alkalmasabb, ha így csinálom, mintha egyenesen munkához látnék. Anderson úr lesz szíves és meggyújtja a borszeszt, és mi itt fenn felfogjuk az égési termékeket. Amit e csõ végén felfogunk, az általánosságban mondva teljesen ugyanaz, mint ami a gyertya elégésénél képzôdik, de itt nem világít a láng, mert olyan égôanyagot használunk, amelyben kevés szén van. Most ráteszem (10. ábra.) a gömböt, nem azért, hogy felszálljon, – nem az a feladatom – hanem hogy megmutassam nektek azokat az égési termékeket, melyek a gyertyából éppúgy felszállnak, mint itt ebbôl a kis kéménybôl. (A ballont a kémény fölé tartja és az azonnal duzzadni kezd.) Látjátok, hogy menynyire fel akar emelkedni, de mi nem engedjük, mert odafenn a gázlángokkal érintkezne és ez nagyon kellemetlen lenne. (A gázlámpát az elôadó kívánságára lecsavarják és akkor felszállhat a gömb.) Úgy-e, ez azt jelenti, hogy nagy mennyiségban fejlôdött ki itten valami anyag?

E csövön keresztül (az elõadó széles üvegcsövet tart a gyertya fölé) szabadul ki a gyertyából minden égési termék és rögtön meglátjátok, hogy a csô teljesen elvesztette az átlátszóságát. Most egy másik gyertyát veszek elô, üvegbura alá teszem, mögéje ugyancsak égô gyertyát teszek, amely átvilágít az üvegburán hogy jól megfigyelhessétek, mi megy végbe odabent. Íme a bura üvegfala elhomályosul és a gyertya gyengén kezd égni. Az égési termékek gyengítették el a bennégô gyertya fényét és egyúttal az üvegbúra átlátszóságát is elvették. Ha hazamentek és oly kanalat vesztek elô, mely elôbb hideg levegôn volt, és gyertya fölé tartjátok, de nem
bekormozzátok – meglátjátok, hogy éppúgy elhomályosul az is, mint ez az üvegbura. Ha ezüstcsésze, vagy valami hasonló kerül a kezetek ügyébe, még jobban sikerül ez a kísérlet. És hogy figyelmeteket már jóelôre a legközelebbi találkozásunk felé irányítsam, még azt is megmondom, hogy a víz az, amely e homályosulást elôidézi, és legközelebb majd megmutatom nektek, hogy kényszeríthetjük arra, hogy folyékony halmazállapotát felvegye.