Válasz: Hogy mekkorának látunk egy tárgyat, azon múlik, mekkora látószög alatt látjuk. A távoli fa kicsinek, a közeli nagynak látszik. A látószöget az határozza meg, mennyire közel megyünk a tárgyhoz. Ha egy nagyon apró betûs szöveget akarunk olvasni, akkor közel tesszük a szemünkhöz, s erõltetjük a szemünket, hogy élesen lássuk a szöveget. Csakhogy a szem alkalmazkodóképessége véges. Az egészséges szem esetében létezik egy olyan ideális távolság, amelybõl szemlélve a tárgyakat – még a szem erõltetése nélkül – éles képet kapunk. (Ha valaki távollátó, azért tartja magától messze a könyvet, mert ez a távolság kifelé tolódott.) Ha az elõbb leírt ideális távolságnál sokkal közelebb tartunk egy tárgyat a szemünkhöz, nem látjuk azt élesen, mert nem tudjuk kellõ mértékben “domborítani” szemlencsénket. Az emberi látás során az ideghártya és a szemlencse távolságát, azaz a képtávolságot nem tudjuk változtatni, tehát éles képet úgy kapunk a változó tárgytávolságok mellett, hogy változtatjuk szemlencsénk fókusztávolságát, azaz görbületét. (Nagy fókusztávolság – nagy görbületi sugár.)
A különbözõ görbületû lencsék optikai tengelyük környezetében kevéssé térnek el egymástól, hiszen itt kevéssé görbülnek. Ezért az alkalmazkodás mértéke nagyban lecsökkenthetõ, ha a leképezésben csak azok a fénysugarak vesznek részt, amelyek az optikai tengely közelében érik a szemlencsét. Egy apró lyuk segítségével éppen ezt tudjuk elérni. Tehát egy apró lyukon átnézve – kizárólag a szemlencse optikai tengelyének közelébe esõ fénysugarakat használva leképezésre – fényszegény, de éles képet kaphatunk nagyon közeli tárgyról is, azaz a tárgyat (betûket) nagyobb látószöggel figyelhetjük meg, tehát nagyobbnak látjuk.