JOE BARIS SPRING
Ankara
Törökország

Válasz: Amikor az ember távoli, uszonyos õsei kiemelkedtek a vízbõl, a végtagok a következõ csontokból álltak: egy csont indult ki a vállból vagy a csípõbõl, kettõ a könyökbõl vagy a térdbõl, és sok csont a csuklóból vagy a bokából. Minden szárazföldi gerinces végtagja ezen a vázon alapszik.

Az õsök lábain sok vékony "lábujj" volt – túl sok és túl vékony ahhoz, hogy irányítani és mûködtetni tudják. Erõsebb ízületi szerkezetnek és erõsebb ujjaknak kellett kifejlõdniük. Amikorra az elsõ kétéltûek megjelentek, a lábujjak megvastagodtak és egy-egy lábra már csak kb. nyolc jutott. Az öt lábujj még jóval a hüllõk kifejlõdése elõtt elterjedt. Ez a rendszer olyan stabilnak és használhatónak bizonyult, hogy az emlõsök többsége is megtartotta: öt ujjuk van például a fára mászó állatoknak és a belõlük kifejlõdött embernek is.

A specializáció csökkentheti a lábujjak számát. Azoknak az állatoknak például, amelyek futnak, inkább könnyû lábra, semmit jól használható lábujjakra van szükségük, ezért ötnél kevesebb ujjuk van – a lovaknak csak egy – és ezek is lerövidültek. A kígyók az összes végtagjukat elveszítették. Az ujjak száma, tudomásom szerint, csak egyetlen esetben nõtt eggyel – az óriás panda "hövelykujjára" gondolok, de ez persze nem igazi ujj.
 

JON RICHFIELD
Dennesig
Dél-Afrika