Válasz: A csillagászok feltételezik, hogy a Vénusz kezdetben ugyanolyan irányban forgott, mint a Naprendszer többi bolygója. Ezért a forgási iránynak meg kellett változnia.

Egy régi elképzelés szerint a Vénusz sok milliárd évvel ezelõtt egy nagy tárggyal ütközött, és emiatt "fejre állt". Az elmélet igaz lehet ugyan, de az újabb kutatások arra utalnak, hogy kevésbé erõs hatások is megfordíthatták a Vénusz forgási irányát.

A Nap olyasmi kitüremkedéseket hoz létre a Vénusz sûrû atmoszférájában, mint a Föld tengereinek dagályai. Ezek a nagynyomású kitüremkedések a keringés közben enyhe csavaróerõt fejtenek ki, ami a Vénuszt addig dönthette meg apránként, amíg meg nem fordult és a mostani irányban nem kezdett el forogni. De ez csak akkor következhetett be, ha a Vénusz kezdetben már csaknem az oldalára volt dõlve.

Nemrégiben két kutató, Alexandre Correia és Jacques Laskar más magyarázatot is talált (Nature, 411. kötet, 767. oldal). Az õ elméletükben az atmoszféra kitüremkedései mellett azok a kis "ráncigálások" is szerepet játszanak, amelyeket a többi bolygó gravitációja fejt ki a Vénuszra a bolygómozgás során. Az atmoszféra és a többi bolygó rángatásának bonyolult kombinációja a rendszert kaotikussá teszi: a Vénuszra ható erõk megjósolhatatlan módon adódnak össze. A modellek szerint ezek az erõk megfordíthatják a tengelyt. Vagy – ha a Vénusz sohasem forgott gyorsan –  az erõk lelassíthatták a forgást, és a másik irányban indíthatták el.

Mivel a Vénusz a Naphoz közel kering és sûrû az atmoszférája, az összes többi bolygónál nagyobb eséllyel változtathatja meg forgási irányát.

Stephen Battersby, a New Scientist szerkesztõje