Gerald Maurice Edelman és Rodney Robert Porter 1972-ben orvosi Nobel-díjat kapott az atitestek kémiai  szerkezetének felderítésében elért eredményeiért.

A vérben található fehérjék egy csoportját antitesteknek nevezik. Ezek a fehérjék fontos szerepet játszanak a fertõzések elleni védekezésben és különbözõ betegségek kialakulásában. 1959-ig nem sokat tudtunk ezekrõl a vegyületekrõl. Ekkor azonban Edelman és Porter – egymástól függetlenül nyilvánosságra hozta elsõ eredményeit, s néhány éven belül az antitestek számos alapvetõ tulajdonsága tisztázódott.

Az antitestek óriási molekulák, tanulmányozásuk nehéz. A két kutató a nagy molekulákat ezért kisebbekre bontotta, hogy könnyebben kezelhetõ "egységekhez" jusson. Porter az antitesteknek azokat a részeit választotta le, amelyek az "antitesthez  illõ" idegen anyaggal – az antigénnel – való egyesülésért felelõsek. A papain nevû enzimmel három részre hasította a molekulát: két hasonló kisebbre, amely képes volt arra, hogy az antigénnel egyesüljön, és egy nagyobbra.

Edelman abból indult ki, hogy az antitest – számos biológiailag aktív fehérjéhez hasonlóan – láncokból áll, amelyeket térhálósító kötések, feltehetõen kénhidak kapcsolnak össze. Õ ezeket a hidakat szakította fel, hogy önálló láncokat nyerjen. Ezek nem mutatták az antitestek jellegzetes sajátságait.

Késõbb Porter és Edelman felfedezte, hogy at antitest-molekula két láncpárból áll, két "könnyû" láncból és két, kb. kétszer olyan hosszú "nehézbõl". Porter – általánosan elfogadott – feltevése szerint az antitest-molekula Y alakú. Egy ágat egy könnyû lánc és egy nehéz lánc eleje alkot, a szár a nehéz láncok fennmaradó részébõl áll. A láncok egymás mellett futnak, és kénhidak kapcsolják õket össze. A specifikus egyesülés az ágak hegyének szerkezetén – a könyû és nehéz lánc szabad végének "együttmûködésén" – alapul.

Az antitesteket számos osztályba sorolták már. A könnyû láncok mindegyikben hasonlóak, a nehezek azonban jellemzõek az osztályra. A nehéz láncoknak az a része, amelyik az Y szárában van, fontos szerepet játszik az antitestek viselkedésében, például az ún. "komplementer rendszer" aktiválásában, amely lebonthatja azokat a sejteket vagy mikroorganizmusokat, amelyekkel az antitest reagált.

Eldman és Porter munkája elõsegítette az immunológia fejlõdését, ami pedig a betegségek diagnosztizálásában és gyógyításában hozott eredményeket.

Forrás: http://nobelprize.org/medicine/laureates/1972/press.html