G. B. Kauffman: Adolf von Baeyer and the Naming of Barbituric Acid (Journal of Chemical Education, 1980. 57. k., 3. sz., 222–223. o.) cikkének rövidített fordítása, a JCE engedélyével. A Journal of Chemical Education lapjai a http://jchemed.chem.wisc.edu/ címen érhetõk el.
A
barbiturátok nagyon elterjedt nyugtatók. Az amerikai orvosok
1958-ban három-négy milliárd dózis barbiturátot
írtak fel. Noha a barbitursavat Adolf von Baeyer már 1863-ban
felfedezte, és számos származékát is
elõállították, a barbiturátok gyógyászati
értékét csak a XX. század elején ismerte
fel Baeyer legkiválóbb tanítványa, Emil Fischer
és egy német orvos, Joseph von Mering. Kiderült ugyanis,
hogy a dietil-barbitursav (ez a Veronal vagy barbital) elaltatja a kutyákat.
A következõ fél évszázad során
több mint 2500 barbiturátot szintetizáltak. Amerikában
1955-ben csaknem 400 tonnát gyártottak – ez a mennyiség
tízmillió felnõttet altathatott el az év minden
napján.
Baeyer August Kekulé legjobb tanítványa volt. Amikor 1858-ban megszerezte a doktorátust, Kekulét követve õ is Gentbe ment. Útja során találkozott Adolf Schlieperrel, aki Justus Liebignél a húgysavat tanulmányozta. Õ adott egy doboz anyagot Baeyernek, aki ezután kezdett el kísérletezni a vegyülettel és származékaival. Néhány év múlva elõállította a barbitursavat:
A barbiturátok gyûrûjében tehát négy szén- és két nitrogénatom van; a különbözõ nyugtatókban az 5-ös helyzetû szénatomon a két hidrogénatomot az alkil-, alkenil-, aril- vagy cikloalkilcsoportok kombinációi helyettesítik.
Baeyer írásban sohasem számolt be arról, hogy miért adta a vegyületnek a barbitursav nevet. A névadásról azonban több történet is napvilágot látott. A leghitelesebb beszámoló talán Baeyer tanítványától, Richard Willstättertõl származik: Bayer az elõadásain azt mondta, hogy "abban az idõben egy bizonyos Barbara kisasszonyba voltam szerelmes, ezért neveztem el a karbamidszármazékomat barbitursavnak". Sokan megemlítik ezt a történetet, de van egy másik változat is. A leverkuseni Bayer gyár (a névnek nincs köze a Baeyeréhez) egyik munkatársa szerint a barbitursav onnan kapta a nevét, hogy egy müncheni kávéház Barbara nevû pincérnõje többször adott vizeletmintát [Urin] a vizsgálatokhoz. Egy harmadik verzió arról tudósít, hogy Baeyer és kollégái egy vendéglõben ünnepelték meg a felfedezést. A város helyõrségének tüzérei éppen ott ülték meg a tüzérek védõszentjének, Szent Barbarának a napját, és róla nevezték el az új anyagot. Egy hasonló történet szerint a név onnan származik, hogy a vegyületet Szent Barbara napján fedezték fel. Lehet persze, hogy a híres kémiatörténésznek, Partingtonnak van igaza, aki azt írja, hogy "a név eredete ismeretlen".