Meisseni teáskanna Wartha Vince gyûjteményébôl. Kínai zsánerjelenetek, keleties virágok díszítik

A dokumentumok szerint egészen az i. sz. 8. századig a teacserje leveleit elôször meggôzölték, mozsárban megtörték, majd különbözô anyagok hozzáadásával kaláccsá gyúrták. Ezt a kalácsot rizzsel, gyömbérrel, sóval, narancshéjjal, citrommal "fûszerezték", majd az így elkészített teakalácsot a tûz fölött megpirították, amíg olyan puha nem lett, "mint a kis gyermeknek a karja", azután finom papír között szétdörzsölték. Amikor a víz elkezdett forrni, akkor elôször sót tettek bele, majd a szétmorzsolt kalácsot, legvégül pedig egy kanál hideg vizet. Majd hagyták az egészet leülepedni, hogy "a víz ifjúsága megújhodjék". Ezután az italt csészékbe töltötték, tejjel és vöröshagymával ízesítették. Ez a teakészítési mód napjainkig is megmaradt Tibetben és Mongóliában.

Ebben az idôben a kínaiak a teát a bágyadtság enyhítésére, az akaraterô növelésére, a látóerô visszaadására és a reumás betegségek gyógyítására használták.

A Tang dinasztia idejében, a 8. század derekán ... Luwüh írásaiban olvashatunk elôször a tealevelek osztályozásáról. Szerinte a legjobb minôségû tealevelek "gyûrôdéseket mutatnak, mint a tatár lovasok bôrcsizmája, összetekerednek, mint egy hatalmas bika szügyén a szôrpamat, kifeslenek, mint a szakadékból felszálló köd, világítanak és tündökölnek, mint a zefír leheletétôl érintett tó, nedvesek és puhák, mint a friss esôben ázott finom föld".

Luwüh elítéli az "idegen anyagok" hozzáadását a teához, amelyekkel elôzôleg ízesítették a teakalácsot. Még a sózást is megtiltja. Sokat foglalkozik munkájában a megfelelô víz megválasztásával. Szerinte a legjobb a hegyi forrásvíz, azután a folyami víz, majd a rendesen használt kútvíz. Háromféle forrást különböztet meg: "az elsônél kis légbuborékok úsznak a víz felszínén; a másodiknál, mint kristálygyöngyök, peregnek egy kútban, a harmadiknál a hullámok vadul ágaskodnak a katlanban". A teakészítéshez még a kalácsot alkalmazzák, de idegen anyagok hozzáadása nélkül.

A Sung dinasztia idejében jött divatba a tört tea, ami új korszakot nyitott. A leveleket kis kômalomban porrá ôrölték, majd ezt az ôrleményt tették a forrásban levô vízbe. Az így keletkezett italt aztán vékony, hasított bambuszból készült seprûvel megcsapkodták.

A 15. század után, a Ming uralkodóház idején alakult ki a mai teakészítési mód.

[Teázóknak való (szerk. Dr. Horváth Iván), Mezôgazdasági Kiadó, Budapest, 1985]

Vissza