A tea minôségellenôrzése - a teakóstolás - évszázadok során alkalult ki. Az angolok így kóstolják a fekete teát:

A tealevél-mintákat sorban egymás mellé rakják. Minden mintához tartozik egy adott méretû agyag- vagy porcelántál és egy csésze (a csészének fedôje is van). Minden csészébe annyi teát tesznek, amennyit egy ezüst hatpennys nyom (2,83 g), és annyi forrásban lévô vízet öntenek a csészébe, hogy 2%-os teát kapjanak. Ezután a csészét lefedik. 5-6 perc elteltével a teát a tálba öntik, a leveleket felrázzák a csészébôl, kinyomják belôlük a folyadékot, és a megfordított fedôre helyezik, ezt pedig a csészére teszik.

A teakóstolók értékelik a száraz levelek színét, egyenletes méretét és formáját, tisztaságát, tapintását, aromáját. Megvizsgálják a kilúgozott leveleket is. Ezeknek élénk rézszínûnek kell lenniük.

A fedô felemelése után a csészében levô gôzök aromáját állapítják meg. Az italt melegen is, hidegen is értékelik. Elôször átlátszónak, vörösesnek kell lennie; ahol a csészéhez ér, halvány rózsaszín meniszkusznak kell megjelennie. Hidegen a jó minôségû tea már nem átlátszó a koffeinbôl, fehérjékbôl és polifenolokból?? származó kolloidok miatt.

A teát a hivatásosok nem szürcsölik, hanem beszívják a szájukba úgy, hogy az orr szaglóidegéig is elérjen. Ezután elôre-hátra öblögetik, hogy mindenhová eljusson, ahol érzékelô receptorok vannak. Ezzel az némiképp zajos módszerrel a teakóstoló szinte egyszerre érzékeli a tea ízét és illatát. Az értékelés után a teát nem nyelik le.

A szakemberek a teát látványa, színe, ereje, fanyarsága és íze szerint osztályozzák. Minden egyes paraméter (tulajdonság) esetében számos kifejezés áll rendelkezésükre. A gyakorlott kóstolók egy alkalommal legalább ötven teát tudnak megvizsgálni.

Bár a kóstolás igen szubjektív, azt mondják, ez a legjobb minôségellenôrzés: gyors, olcsó és alig kell hozzá felszerelés.

(Az Encyclopaedia of Food Science, Food Technology and Nutrition, Academic Press, London,1993 alapján)

Tartalom