GÁSPÁR VILMOS
Káosz és rend kémiai rendszerekben: káoszszabályozás és mintázatképzõdés

---

MTA doktori értekezés

ELÕSZÓ

Mindenkiben él a vágy, hogy értse a körülötte lévõ világot.
Mindenkiben él a vágy, hogy a körülötte lévõ világban kiismerhetõ rend uralkodjon.

Még néhány évtizeddel ezelõtt is bátran hihettük azt – nekem ezt tanították az iskolában –, hogy a világ óramûszerû mûködésének mozgástörvényei megismerhetõk. S minthogy a determinisztikus egyenletek – gondoltuk – mindig megjósolható viselkedésre vezetnek, a rendteremtésben csak ismereteink korlátai szabnak határt. A káoszelmélet megszületésével azonban a nyugati civilizáció több évszázad alatt összerakott világképe kártyavárként omlott össze. Vagy legalábbis egy darabig úgy tûnt. Még az 1980-as évek végén is általános volt az a vélekedés, hogy a kaotikus rendszerek nem szabályozhatók. A tipikusan mérnöki feladatot, a bonyolult dinamikai rendszerek szabályozását, végül is az alapkutatás eszközeivel sikerült megoldani. A káosz megszelídítésekor azonban komoly dilemma elé kerülünk: dönteni kell, hogy a sokféle lehetséges jövõ közül melyik megjósolható viselkedést (rendet) választjuk.

A klasszikus hindu mitológia szerint a kozmosz története három szakaszra osztható: teremtés, karbantartás (rend) és pusztulás (rendezetlenség, káosz). Brahmá a teremtés, Visnu a rend, Siva pedig a káosz istene. Közülük Siva a legsokoldalúbb, a vad, a megszelídíthetetlen. Ian Stewart – angol matematikus és számos ismeretterjesztõ könyv világhírû írója – mutat rá a káoszról szóló könyvében, hogy Siva káosza és Visnu rendje között nem olyan természetû a különbség, mint a jó és gonosz között. Inkább azt a két különbözõ utat reprezentálja, ahogyan az istenség megnyilvánul: harag és jóindulat, zûrzavar és harmónia, káosz és rend.

Úgy tûnik, hogy a XXI. század hajnalán a nyugati és keleti világok filozófiái ugyan más-más utakon, de végül is egymásra találtak: káosz és rend elválaszthatatlan fogalmak lettek.

10 évvel ezelõtt a kandidátusi értekezésemben elõszó helyett Ádám és a Tudós párbeszédét idéztem Madách Imre Az ember tragédiája címû mûvének XII. színébõl. Akkor nem tudtam dönteni. Ma már vallom, hogy Ádámnak van igaza: „Átpillantását vágyjuk az egésznek.”

Mintha a kezdetektõl fogva  – változatlanul – ugyanarról szólna a történet.

Mindenkiben él a vágy, hogy értse a körülötte lévõ világot.
Mindenkiben él a vágy, hogy a körülötte lévõ világban kiismerhetõ rend uralkodjon.
 

Debrecen, 2000. szeptember

---

A doktori értekezés internetre átdolgozott változata a http://delfin.klte.hu/~gasparv/doktori/doktori.html címen érhetõ el. Gáspár Vilmos honlapja: http://delfin.klte.hu/~gasparv/gasparv.html.