A színnek szinte minden kultúrában szimbolikus jelentése is van. Az alkimista irodalomban a vörös többnyire az aranyat, a fehér vagy a kék a higanyt vagy az ezüstöt jelöli. Az ókori Egyiptomban is gyakran mágikus-vallásos eszmék szabták meg a színek alkalmazását. A pigmentek nem a ritkaságuk miatt váltak értékessé, hanem a szín misztikus hatalma miatt, amely arra késztette az embert, hogy a pigmentek készítésekor legyõzze a nehézségeket.
Vörös és fehér
A predinasztikus idõkben Felsõ-Egyiptom fáraója
"fehér" koronát viselt; a "vörös" korona az Alsó-Egyiptom
fölötti uralmat szimbolizálta. Mindkét szín
Hórusz szemét, az élet fenntartását
jelképezte; a vörös a fehér komplementere volt.
Amikor Menész egyesítette a két birodalmat (Kr. e. 2900 körül), kettõs koronát alkottak, amelyben a korábbi két korona úgy jelent meg, hogy egyik se domináljon a másik felett. A tisztaságot és spiritualitást jelképezõ fehér hatalmával egyesült a vért, tüzet és csillogást szimbolizáló vörös hatalma.
Az egyiptomi mitológiában az oroszlán gyakran a szent helyek õreként jelenik meg. A Szfinx alakjában az oroszlán megtartotta az õr funkciót, de a Napisten jellemzõit is felvette. Úgy gondolták, hogy a fej Khafré fáraó idealizált portréja, a fáraót pedig a Napistennel azonosították. Ezért nem meglepõ, hogy a Szfinx arcán még most is feltûnnek a vörös festék nyomai. A vörös itt a felsõbb hatalmat, a védelmet, a tüzet, a parancsot jelképezi.
A színek szimbolikája az orvoslásban is megjelent. Az õsi Egyiptomban gyakoriak voltak a vörös amulettek. A hit szerint ezek megóvták a katonákat a sebesüléstõl és elállították a vérzést.
A vöröshöz kétféle konnotáció járult. Ha a Napot jelképezte, a szemhez kapcsolódott vagy amulettként használták, jót jelentett. Ha azonban Széth, Ozirisz gyilkosának színeként alkalmazták, gonoszságra utalt.
Az ókori
Egyiptomban a férfiak húsát általában
vörössel jelenítették meg, a nõkét
sárgásfehérrel. Néhány évezreddel
késõbb, Kelet-Angolában is hasonló megkülönböztetést
használtak: a fehér az élet, az egészség,
a holdfény és a nõk színe volt, a vörös
betegséghez, a Naphoz és a férfiakhoz kötõdött.
Egyiptomban a legfontosabb vörös pigment a vízmentes vas(III)-oxid volt. A falfestményeken és a festett tárgyakon már a predinasztikus idõkben (Kr. e. 5000–3000) megjelent. Késõbb, a Kr. e. II. évezred táján realgárt, arzén-szulfidot (As2S2) is használtak. Ez élénkebb színû volt a vas-oxidnál.
A fehérhez két természetes pigmentet, krétát (kalcium-karbonátot) és gipszet (kalcium-szulfátot) használtak. Egyes feltevések szerint mesterségesen elõállított, fehér ólom-karbonáttal is dolgoztak.
A kis tárgyakat nem agyagból, hanem úgynevezett egyiptomi fajanszból készítették. A mázzal bevont tárgyakat sokféle anyaggal színezhették. A vörös és a barna máz alapja a vas-oxid volt. A két színt csak a VIII. dinasztiától (Kr. e. 1567–1320) tudták szándékosan megkülönböztetni: korábban a mester nem lehet biztos abban, hogy vörös vag barna lesz-e a kész edény. Az idõk folyamán kísérletezhették ki, hogy akkor válik élénk vörössé a máz, ha a vas-oxidhoz meghatározott arányban kálium-oxidot, mangán-monoxidot és ólom-oxidot adnak. A kálium-oxid a hamuzsír (kálium-karbonát) hõbontásakor keletkezett. A hamuzsír vagy az üveggyártáshoz használt egyiptomi homok szennyezése volt, vagy növényi hamu formájában használták fel. A mangán-monoxid az üveghez adott piroluzitból (mangán-dioxid), az ólom-oxid a galenitbõl (ólom-szulfid) képzõdött.
A fehér fajansz gyártásakor többnyire nem adtak átlátszóságot csökkentõ anyagot a mázhoz, inkább finomra õrölt kvarcot használtak, amit vastag, üveges, átlátszó "héjjal" borítottak.
Fekete
A fekete fogalma elsõsorban a gonoszsághoz kötõdött.
A sakálfejû istent, Anubiszt, a halál hercegét
feketére színezték. De a vöröshöz hasonlóan
a feketének is ambivalnes konnotációja volt. A betegek
szívére gyakran tettek fekete skarabeuszt védelem
gyanánt.
Fekete pigmentként eleinte kormot használtak. Késõbb nagy mennyiségû piroluzitot adtak az üveghez, majd a vas(III)-oxid szabályozott redukcióját is rendszeresen alkalmazták. Az eljárás során nagy mennyiségû vas(III)-oxidot kellett magas hõmérsékleten redukálni, és az anyagnak addig kellett redukált állapotban maradnia, amíg a máz meg nem keményedett. Enyhe oxidáció mellett kék és zöld szín is keletkezhetett.
Sárga
Ez a szín a Npot, a boldogságot és a gazdagságot
jelképezte. A XVIII. dinasztia elõtti idõkben
egyetlen sárga pigment volt csak, az okker (hidratált vas(III)-oxid).
Késõbb felfedezték, hogy az auripigment (arzén-triszulfid)
és az ólom-antimonát sárgára színezi
az üveget.
Kék
Az isteni igazságot jelképezõ kék az egyik
legfontosabb szín volt. A sírokból számos kék
tárgy került elõ. A kék amulettek viselõi
az istenek oltalma alatt álltak.
Az egyiptomiak tudták, hogy a lapis lazuli (lazúrkõ) az ultramarin festék alapja, de ritkasága miatt keves lapis lazulit használhattak. Ismerték az azurit (bázisos réz-karbonát) ásványt is, de tisztában voltak csekély kémiai ellenállásával és halvány színével is. A kék azonban annyira fontos volt, hogy kikísérletezték a híres egyipomi kék festéket.
A vizsgálatok szerint ez a festék jól definiált kristályszerkezettel rendelkezõ kalcium-réz-tetraszilikát (CaCuSi4O10 vagy CuO, 4SiO4). A feljegyzések szerint elõször a IV. dinasztia idején (Kr. e. 2613–2494) alkalmazták. Elõállításának titka azonban a Kr. u. IV. században elveszett, és csak a XIX. században fedezték fel újra. Az elemzések arra utalnak, hogy szilícium-dioxidot, réztartalmú malachitot vagy azuritot és kalcium-karbonátot hevítettek együtt. A nyersanyagoknak a lehetõ legjobban meg kellett közelíteniük az 1 CaO, 1 CuO, 4 SiO2 sztöchiometriai arányt, és kis mennyiségû folyósítószerre (sóra, boraxra) is szükség volt, hogy a kristályosodást szabályozzák. Az élénk kék szín elõállítása érdekében 1000 oC alatt, oxidáló atmoszférában kellett végezni az eljárást.
A XVIII.
dinasztia alatt már a kobalt volt a fajansz fõ színezõanyaga
(kobalt-oxid formájában). Rendszerint bõségesen
adtak hozzá rezet is. 0,05 százalék kobalt-oxid már
élénk színt keltett, 0,2 százalék pedig
lilára festette az anyagot. A kobalttal festett fajansztárgyak
sötétkék színe a lapis lazulira emlékeztetett.
A réz világosabbra, türkizesre változtatta a
színt.
Zöld
Az egyipomiak a Nílus vidékét festették
meg zölddel a freskókon. Ozirisz, a halál és
a termékenység istenének színe ugyancsak a
zöld volt. A zöldnek gyógyító erõt
is tulajdonítottak. Az örök életet jelképezõ
skarabeuszokat gyakran zöldre festették.
A zöldet vagy porrá tört malachitból, vagy mesterséges zöld üvegzománc-õrleménybõl állították elõ. Néha az egyipomi kék és az okker keveréke adta ki a zöld színt. Máskor krizokollát (réz-szilikátot) is használtak, de ez az ásvány ritka volt Egyiptomban.
Nofretete mellszobrának zöld fejdíszét elsõsorban bázisos rész-acetáttal (patinával) színezték. A festék valószínûleg úgy készült, hogy a rezet a bor seprõjében áztatták, majd a zöld felületi réteget lekaparták.
A fajanszhoz réz-oxidot és vas(III)-oxidot is használtak zöld pigmentként. Késõbb a vas-oxid mennyisége jelentõsen megnõtt: valószínûleg rájöttek, hogy a vegyület erõsíti a zöld hatást. A sárga ólom-antimonát pigment felfedezése nyomán a zöld színárnyalatok skálája is gazdagodott.