Ferenc József a Mûegyetemen

Mûegyetemünk 1844. év június 12-én született - én 15 nappal késôbben láttam napvilágot. Az intézmény tulajdonképpen még nem volt mûegyetem, hanem "Ipartanoda", ezen nevet viselte is és Pesten az Egyetem-téren lévô egyetemi épületben talált ideiglenes elhelyezést. Két év múlva, 1846 november 1-én József nádor nevével lett díszítve és 1854-ben Budára költözött a Várba, ahol az egyetemi nyomda épületének az Országház-utca felé esô részét foglalta el. Csak az 1856. év szeptember 30-án kelt legfelsôbb rendelet szerint alakult át az "Ipartanoda" polytechnikummá, vagyis mûegyetemmé. Ezen átalakulásra persze én mint szemtanú nem emlékszem, mert én csak 1860/61-ben lettem az "új" mûegyetem tanítványa. Budán laktam és boldog emlékezetû K. S. mathematikai tanár szárnyai alatt.

Hej, de jó idôk jártak akkor az elsôéves technikusra! Elôadás naponta 8-tól 1-ig volt rajzzal együtt, a délután mindenkor szabad, valamint az egész szombat is szabadnap. Aztán közbe jött egy-egy tüntetés Pesten, ilyenkor persze elmaradt az elôadás. ...

Mûegyetemünkön abban az idôben persze szakosztályok nem léteztek, minden beiratkozott technikusból lehetett mérnök, gépészmérnök, építész vagy vegyészmérnök. Még nagyon jól emlékezem a volt kollegáim elbeszélésébôl, hogy azok, akik vegyészi vagy gyógyszerészi pályára léptek, de a mûegyetemet elôzôleg végezték, hûségesen megrajzolták a dóriai, jóniai és korinthusi-oszlop sorozatait. Magam is ôrzöm az elsô évbôl származó "szabadkézi" rajzaim díszpéldányai közül: egy vízemelôgépet, egy cukornádsajtót, egy vasúti váltót és egy korinthusi oszlopfejet, mind szépen kifestve.

Engem fôleg az bántott, hogy kémiai elôadásokat nem hallgathattam, a programmban ugyan hirdetve volt valami általános kémiai elôadás, de mint rendkívüli tantárgy, délutánra esett az elôadás ideje és nem jelentkeztek hallgatók, csak jómagam, mire N. K. tanár úr azzal utasított el, hogy ô egy embernek elôadást nem tart, mert "tres faciunt collegium". Most megindultam kollegák keresésére, hogy a kémiára beiratkozzanak. Akadtam is kettôre, akik azon föltétel mellett iratkoztak be, hogy az elôadás után két órát "preferánsz"-ot játszom velük. Meg vagyok teljesen gyôzôdve, hogy a nagy Németországban, ahol annyi egyetem és mûegyetem van, ez a különálló eset a "preferánsz"-t illetôleg nem fordult elô. Milyen boldoggá tett engem a lehetôség, bár a gyûlölt kártyázás árán, az általános kémia hallgathatása. Minô áhitattal néztem az elsô kémiai kísérleteket, az oxigén, hidrogén fejlesztését és az egyszerû kémiai experimentumokat, amelyek ma minden polgári iskolában a tanulóknak be lesznek mutatva. ...

Ezen tanév folyamán egy alkalommal Diescher Samu kollegám a zürichi mûegyetem egy programmjához jutott, mi tanulmányozni kezdtük ezt az érdekes nyomtatványt. Bámulattal láttuk, hogy ott külön szakosztályok léteznek, ott nemcsak külön elôadásokat tartanak a kémiáról, hanem egy külön analitikai laboratórium és egy külön technikai laboratórium áll rendelkezésre és több más speciális elôadásokat tartanak, amelyeknek címei is ismeretlenek voltak elôttünk. Láttuk egyszersmind, hogy a vegyészmérnöknek nem kell dóriai, jóniai, korinthusi oszlopsorozatokat rajzolni, hanem egész idejét kedvenc tanulmányára, a kémiára fordíthatja. Így belátható megegyezésünk, hogy Zürichbe vonulunk. Nekifeküdtünk a tanulásnak és elértük, hogy minden tárgyból kitûnô bizonyítvánnyal brillírozhattunk a zürichi mûegyetem hatósága elôtt. Ott azonban nem sokat adtak a brilliáns bizonyítványokra, hanem újból az elsôévesek sorába kellett lépnünk, amit különben örömmel tettünk meg, 1861 október havában.

A zürichi mûegyetemen megszerezvén a kémiai-technológiai diplomát, hazajöttem és N. K. asszisztense lettem Budán. Akkor kezdtem csak látni, mi az, egy jól berendezett laboratórium. Zürichben minden a legpraktikusabban, legfényesebben volt berendezve, míg Budán, a várbeli laboratóriumban még gáz sem volt bevezetve, azon egyszerû okból, mert a nyilvános világítás a várban petróleummal történt és egy-egy kísérlethez szükséges világítógázt a pesti gázgyárból kaucsukzsákokban kellett felcipeltetni. Egy nagy kémiai fülke képezte a laboratóriumi helyiség fénypontját szénfûtésre berendezett rostélytüzeléssel. Akárhányszor begyújtottunk ezen ósdi fûtôszerkezetbe, ugyanannyiszor megrepedtek a fülke majdnem összes üvegtáblái. Ha ezt még egy kitömött bagollyal, egy koponyával és egy régi codexszel kiegészítettük volna, akkor Faust és Mefisto jól érezték volna magukat benne.

Nem volt maradásom. Repültem Heidelberg felé, ahol a tudomány elsô koriferusai tanítottak. Emlékezni fog Szily Kálmán, akkori kedves kollegám, mikor egy-egy délelôttön Bunsen R., Kirchhoff G. és Kopp H. elôadásait végighallgatván, emlegettük, hogy mégis csak nagyszerû élvezet a tanulmányok befejezte után ilyen elôadásokat végighallgathatni.

A Zürichben mint asszisztens és magántanár eltöltött idômrôl nincs mit mondani e helyen. Csak 1867-ben, alkotmányunk helyreállítása évében kerültem vissza Budára, de már mint a tanártestület tagja. No, most már volt laboratóriumom, gyûjteményem és dolgozóhelyiségem, de minô állapotban voltak mindezek! Az öreg Jánoska, a kiszolgált zsandárkáplárból támadt kapus és órajelzô lakása foglalta magába a kémiai-technológia kincseit. Most már bevezettettem én is a világítógázt a várbeli régi mûegyetem épületébe. Ez valamikor klastrom lehetett, mert rengeteg vastag falakkal bírt. Így a II. emeleten még másfél méter vastagok voltak a falak, a földszinten pedig 2½ m. volt a fal, úgy hogy a gázmunkásoknak új szerszámokat kellett szerezniök a falak átfúrására. Igaz, hogy elszomorítók voltak ezen elsô berendezések, de azon gondolat, hogy most mégis reményünk van évrôl-évre a magyar kormány hathatós segítségével újabb és újabb tért elfoglalhatni, erôt adott és kedvet munkánk folytatására.

Az 1871/2. tanévet már Pesten töltöttük, a jelenlegi Csillag- és Lónyay-utca sarkán lévô Nagel-féle bérházban. Most már tehát Pesten voltunk. 1882-ben költözködtünk át a Múzeum-körút 6-8. szám alatt épült "új" mûegyetembe. Berendezéseink kezdtek versenyezni a külföldiekkel és ugyanazon arányban fejlôdött a Mûgyetemi Segítô Egyesület ügye. De akkoriban nem gondolt még senki arra, hogy mi valaha, valamikor ismét Budára költözködnénk. Igaz is, ha az ember meggondolja, hogy a várbeli régi mûegyetem a közlekedés teljes hiánya miatt alig volt hozzáférhetô, fôleg téli idôben, az bizony borzadállyal töltött el bárkit, ha valamikor a visszaköltözködésrôl volt szó.

És most, a Belvárostól néhány száz lépésnyire a gyönyörû Ferenc József-híddal összekötve áll a paloták sorozata "Budán". Mondhatjuk, hogy megvalósultak álmaink! A Segítô Egyesület velünk vándorolt és reméljük, hogy új szép helyiségeiben még nagyobb igyekezettel fogja mûködését folytatni.

Így került a technikus bonyolódott utakon vissza Budára, de itt a paloták fényesen berendezett sorozata fogadta a kollegák bizalmából lett rektort 1909-ben.

Az Isten áldása kísérje az új intézetek tudományos fejlesztését és a Mûegyetemi Segítô Egyesület emberbaráti mûködését!