A sárga kristályok
Sherlock Holmes most szerves és szervetlen kémiai vizsgálatokkal nyomozza ki a tettest. A lap aljára érve az Olvasó is felderítheti a bûntényt, de Sherlock Holmes megfejtése sem marad titokban.
A fordítás Thomas G. Waddell és Thomas R. Rybolt írása alapján készült (Journal of Chemical Education, 1989., 66. k., 12. sz., 981–982. o.), a JCE engedélyével. A Journal of Chemical Education lapjait a http://jchemed.chem.wisc.edu/ címen érheti el.
Robbanás
a sarokban
– ... Ez a legfontosabb különbség a segéd és a mester között, Watson.
Mély álomból rezzentem fel. Pipám a padlóra esett, s az égõ hamu szétszóródott a lábam körül. Az ablakot februári havas esõ verte, a szél végigsüvöltött a Baker Streeten. Holmes a kandalló tüzébe bámult, fejét szokás szerint fanyar pipafüst lengte körül.
– Ismeri a módszeremet, Watson. Gondoljon csak a kémiai kutatásaimra, amelyek nem kevés idõt emésztettek fel az évek során. Egyetlen felfedezésemet sem publikáltam. Maga szerint fölösleges dolgokra fecséreltem az idõmet?
– Ugyan, Holmes... – mormoltam. Kötõi kérdés volt. Holmes nagyon jól tudta, hogy kémiából majdnem megbuktam az egyetemen.
– Pedig csak néhány rendkívüli esetben támaszkodtam a kémiára – folytatta. – Jócskán megelõzöm a koromat, barátom, jócskán. Közölnünk kellene néhány eredményt, és mindketten híresek lennénk. Most is a kémia miatt fordulnak hozzám. Ha nem végeztem volna el azt a sok kísérletet a kátrányszármazékokkal, LeStrade hiába kérne ma tõlem tanácsot. De nem fog csalódni. Sokkal, de sokkal többet tudjon annál mindig, Watson, mint amire éppen szüksége lehet. Ez a legfontosabb különbség.
– Mirõl beszél, Holmes? Beindult a játszma? – még mindig kába voltam az álomtól. Annyira sem értettem az eszmefuttatását, mint máskor.
– LeStrade üzent nekem. Néhány percen belül itt lesz. Gyilkossság történt a Kennington Roadon. Az egyik leggonoszabb, legördögibb mérgezéssel állunk szemben. – Holmes lázban égõ szemmel nézett rám. A játszma valóban beindult. Holmes olyan magas fordulatszámra kapcsolt, amely igencsak ritka a londoni lakosság körében.
Amint lehajoltam, hogy felvegyem a pipámat és eloltsam a parazsat, szobánk ajtaja kicsapódott, és LeStrade állt elõttünk pökhendien, bejelentés nélkül.
– Megtalálta magát a küldöncöm, Holmes? Igen? Nem számít – hadarta anélkül, hogy akár egy pillantást vetett volna rám. – Roppant egyszerû eset, de van egy-két homályos pontja.
– Hallgatom, LeStrade – mondta Holmes, s a kandalló elõtti székekhez vezetett bennünket. Örökösen gomolygó pipafüstje mögül titokban rám hunyorított.
– Egy idõs ember az áldozat. Azt mondják, hónapok óta gyengélkedett, és a bõre valami rettenetes sárga színt öltött. Tegnap azt is kiderült, hogy szörnyen kiszáradt a szervezete. A férfinak három fia van. Mondanom sem kell, hogy õket gyanúsítjuk elsõsorban.
– Milyen viszonyban volt az apa a fiúkkal? – kérdezte Holmes.
– A család minden jel szerint összetartott. A fiúk hetente többször is meglátogatták az apjukat, teát vittek fel a szobájába, azután whistet játszottak vagy családi ügyekrõl beszélgettek. Ez alkalommal azonban, talán az apa betegsége miatt, a három fiú visszavonult a nappaliba és ott üldögélt. Egy óra múlva, amikor újra bementek a szobájába, már nem élt. Elhoztam a csészéjét, a teáskancsót, a cukortartót és a teafüves dobozt.
A remek detektívet furcsa mód nem zavarta, hogy magával vitt néhány tárgyat a tett színhelyérõl.
– Mondjon valamit a fiúkról, LeStrade. Mit tud róluk? – Holmes újra megtölötte a pipáját a perzsa bõrpapucsban tárolt dohányból.
– A legidõsebb fiúnál volt egy "sztrichnin" feliratú csomag, amely fehér port tartalmazott. A középsõ fiúnál "korrozív szublimát" feliratú csomagot találtunk, ebben is fehér por volt.
– Nahát, higany(II)-klorid? – kiáltottam fel örömömben, hogy emlékeztem valami apróságra a tanulmányaimból.
– Igen – felelte Holmes meggyugtatólag, de egyben türelmetlenül. – És a legfiatalabb fiú? – kérdezte gyorsan.
– Tiszta, Holmes. Minden tekintetben kifogástalan úriember. Majdnem. A jobb tenyerén húzódik egy mély sebhely. A bal keze ujjhegyei sötétsárgára színezõdtek. Bosszantóan rosszul hall, alig tudtuk kikérdezni.
– Az áldozaton voltak sebek vagy sebhelyek? – tért vissza az apához Holmes.
LeStrade felélénkült.
– Igen. Egy vágás a lábán. Azt mondta az inasa, hogy egy patkányhoz vágta a fejszét a pincében, és akkor sebesítette meg magát. Nemigen lehet köze a dologhoz.
– Mi a fiúk foglalkozása? – kérdeztem.
– Ezt is tudjuk, Doktor – fordult felém elõször LeStrade. – Az egyik a katonaságnál szolgál, a másik Londonban lakik abban a házban, amelyet az apja vett neki, amikor elvégezte az orvosi egyetemet, a harmadik elég nagy területen gazdálkodik. Úgy tudom, a föld az apjáé volt, legalábbis mostanáig.
Holmes a végzetes teáskancsót bámulta.
– A legidõsebb fiú a gazda, és nála volt a sztrichnin. A középsõ az orvos, nála találták meg a mérgezõ higany-kloridot. A legkisebb van a katonaságnál.
– Ezt el se mondtam! – horkantott LeStarde. – Hogy találta ki, Holmes?
– Gyerekjáték, LeStrade. De most lássunk munkához!
Egyszerre álltunk föl, és Holmes után eredtünk a "laboratóriumba". A poros zug dugig volt régi oldatokkal, lombikokkal, színes üvegekkel. Holmes a teáskancsóból egy kevés teát töltött egy kémcsõbe, majd azért a palackért nyúlt, amelynek vastag üvegébe a "HCl" jelet maratták. Néhány csepp savat, majd néhány csepp ón(II)-klorid-oldatot adott a teához. Ezután a szemünk elé tartotta a kémcsövet.
– Watson! Lát benne fehér, tejszerû csapadékot?
– Nem, Holmes. Ez mit jelent?
– Valakinek megkíméli az életét.
– Nekem az a véleményem – jelentette ki LeStrade –, hogy sztrichnint kevertek a cukorba. Az inas szerint az áldozat sok cukorral itta a teát.
– Meglátjuk – válaszolta Holmes, s egy fõzõpohárba szórt egy kanál cukrot, majd egy kis vizet öntött rá. A cukor gyorsan feloldódott. A tiszta, átlátszó oldathoz Holmes ismét HCl-t és ón(II)-kloridot öntött. Semmi sem változott.
Úgy éreztem, Holmes eddig elég keveset tudott meg, de a szeme a felfedezés izgalmától csillogott.
– Most a teafüvet kérem. Adja ide a dobozt, LeStrade.
Holmes teafüvet szórt egy fehér papírra, és alaposan megtörölgetett egy nagyítót. Egy-két percig a papír fölé hajolt. Rövid kiáltás hagyta el az ajkát, majd egy keskeny csipeszt húzott elõ az asztalfiókból. Gyorsan munkához látott a szerszámmal: szaporán felszedegetett és összegyûjtött valamit, amit csak õ látott. Tíz perc múlva visszavezetett bennünket a kandallóhoz, és egy fiolában megmutatta a teából kicsipegetett anyagot.
A tûz fényeben a fiola tartalma úgy ragyogott, mintha magától világítana. A fényt sárga kristályprizmák szórták szét. Arra gondoltam, hogy ilyen gyönyörû, tökéletes anyag nem lehet méreg. Pedig az volt.
Holmes egy szót se szólt. Hosszú szünet után visszasietett a sarokba, valamit motyogott magában. Mi is utánamentünk. Fölrémlett bennem, hogy Holmes késõbb még vizsgáztatni fog vegytanból.
Lélegzet-visszafojtva figyeltük a kísérletet. A sárga kritályokat vízben oldotta fel, és az oldatból egy darabka kék lakmuszpapírra cseppentett. A lakmusz színe vörösre változott. Holmes most néhány csepp ammónium-szulfid-oldatot adott a vizes méreghez. Felmelegítés után a sárga folyadék vérvörösre színezõdött. Tudtam, hogy Holmes már nyomon van.
Három üveget rakott maga elé az asztalra, fenolt, salétromsavat és kénsavat.
– Watson, legyen szíves, fáradjon vissza a kandallóhoz. A következõ lépés egy kissé veszélyes. LeStrade, maga maradhat.
LeStrade azonban lassan elhátrált Holmestól és végül õ is a kandallónál kötött ki. Izgatottan fészkelõdtünk a székünkön, s a lombikok csörömpélését hallgatva egyik cigarettáról a másikra gyújtottunk. Hirtelen hangos robbanás rázta meg a szobát.
– Holmes! – kiáltottam, és a sarokba futottam. Holmes vészjósló mosollyal emelkedett ki a füstfelhõbõl. Egyenesen LeStrade-hoz ment, hogy néhány szót suttogjon a fülébe. A detektív felkapta a kabátját és kirohant a téli éjszakába.
– Jöjjön, barátom! – Holmes gyengéden megfogta
a karomat, és mindketten letelepedtünk a tûz mellé.
– Gyújtson pipára, Watson, most mesélek magának.
Most
már Ön is kiderítheti a tettest
Mit gondol,
– mit állapított meg Holmes a kísérletekbõl?
– mi volt a méreg?
– melyik fiú volt a gyilkos?
A következõ lapon Holmes minden kérdésre válaszol.