egyetemi docens
Eötvös Loránd Tudományegyetem
A műanyag nem pótanyag
2. rész
Polikondenzációval előállított műanyagok
Az első valódi szintetikus műanyagot Leo Hendrik Baekeland,
flamand vegyész fedezte fel 1905-ben. 1889-ben az Egyesült Államokba telepedett
át, és kezdetben fotópapírok előállításával foglalkozott. Ezt követően
az Adolf Baeyer által már évtizedekkel korábban megvalósított fenol és
formaldehid között végbemenő kondenzációs reakciót tanulmányozta. Baeyer
ragacsos terméket kapott, ami használhatatlannak tűnt. Baekeland
a megolvasztható gyantából megfelelő nyomás és hőmérséklet alkalmazásával
kapta a nem olvasztható, de oldható terméket, amit. 1907-ben bakelitnek
nevezett el saját magáról. Majd 1908-ban szabadalmaztatta azt.
A reakció lényege: a fenol és a formaldehiddel kondenzációval
reagálva hosszú láncokat képez (bakelit A), amely hevítve megolvad (bakelit
B), ezt formába sajtolva térhálós szerkezet alakul ki (bakelit C), ami
már hőre nem lágyul.
Bakelit A
Bakelit C
A bakelit lett az egyik legelterjedtebben használt műanyag.
Kitűnő elektromos szigetelő hatása miatt a villamosiparban nagy mennyiségben
használják a mai napig.
A fenol és a formaldahid helyett más hasonló szerkezetű
és tulajdonságú alapanyagokból kiindulva is megvalósítható a polikondenzáció,
az így kapott anyagokat gyűjtő néven fenoplasztoknak nevezik.
A formaldehid aminokkal is polikondenzációs reakcióba
vihető, az így kapott anyagokat aminoplasztoknak nevezik. Ezekből
ragasztót, impregnálószert stb. készítenek.
A már emlegetett W. H. Carothers nemcsak a neoprén márkanéven
elterjedt műkaucsuk előállítását dolgozta ki, de a műszálgyártás egyik
úttörője is volt. Az első műszálat, a nejlont 1932 és 1935 között fedezte
fel. Találmányát a Du Pont cég 27 millió dollár ráfordítással fejlesztette
ipari eljárássá. De az első nejlonharisnya megjelenését 1938-ban a feltaláló
már nem érhette meg. Pedig ez szinte soha nem látott siker volt, órák alatt
több tízezer párt adtak el.
A két kiindulási vegyületből: a hexametilén-diaminból
és az adipinsavból vízkilépéssel hosszú poliamidláncok keletkeznek, amelyekben
a fehérjékre jellemző peptidkötések vannak:
