Az utóbbi húsz évben a teniszütõk is sokat változtak. Az új anyagból gyártott, módosított alakú és nagyobb méretû ütõkkel a játékosok "ügyesebbé", ütéseik erõsebbé váltak.

Kompozitok
Az ütõk ma már rendszerint kompozitanyagokból készülnek, bár az alumíniumütõk sem mentek még ki a divatból. A kompozitanyag általában szénszálakkal erõsített epoxigyanta vagy szén- és üvegszálak keveréke. Az epoxigyanták mesterséges gyanták (1. ábra): epoxivegyületekbõl és fenolokból képzõdnek. Éterkötéseket és epoxicsoportokat tartalmaznak. Rendszerint viszkózus folyadékok. A gyanták más vegyületekkel, például poliaminokkal reagáltatva térhálósíthatók. A háromdimenzióssá átalakított gyanta kemény, erõs polimer.

Az erõsítõszálakat tartalmazó gyanta jobban ellenáll az ütéseknek, mint a gyanta vagy a szál anyaga magában. A szénszálak keményebbek, merevebbek és könnyebbek az üvegszálaknál, de drágábbak, ezért a gyártók általában különbözõ erõsítõszálak keverékét használják.

A szénszálakon kívül poliamid-, kerámia- vagy bórszálakkal szabályozzák az ütõ merevségét. A szálak mennyisége és elhelyezése is befolyásolja a merevséget. A szálak hossza 60 cm-tõl az ütõ teljes méretéig változhat. A sok erõsítõszálat tartalmazó ütõ nagyon merev; ezzel a jatékos erõsen megütheti a labdát, de nehezen irányíthatja. Ezért a gyártók különbözõ összetételû ütõket készítenek, hogy minden játékos kiválaszthassa azt a fajtát, amelyik a legjobban illik a stílusához.

Ütésálló ütõk
A teniszütõnek a labdától eredõ lökést és rezgéseket is fel kell fognia. Így védhetõk meg a játékosok a teniszkönyök és más sérülések ellen. Ezért nemcsak epoxigyantából, hanem nejlonból is gyártanak ütõket. A nejlon könnyebb az epoxigyantánál, és jobban "elnyeli" a lökéseket, mert könnyebben nyúlik és hajlik. A nejlon poliamid; rendszerint diaminokból és dikarbonsavakból gyártják.

A játékosok védelme érdekében a gyártók más trükkökhöz is folyamodnak. A rezgések terjedését például úgy gátolják, hogy az ütõ nyelét elvágják, majd újra összeillesztik, és a keret üregeit több ezer apró gyönggyel töltik ki.

Az ütõ fejének mérete és alakja is befolyásolja a játékot. A fej területe ma 600–800 cm²; a régi faütõké 450 cm² volt.

Húrozás
Néhány játékos még ma is ragaszkodik a természetes bélhúrokhoz, mert a bél rostjai nagyon rugalmasak: az ütés után eredeti alakjukat veszik fel. A bél azonban nem tûri a nedvességet, nagyon drága és kevésbé tartós, mint a mûanyag, ezért a profi játékosokon kívül kevesen használnak bélhúros ütõt.

A húrok rendszerint nejlonból készülnek. A merevség növelésére néha kevlart, a rugalmasság fokozására poliésztert kevernek a nejlonhoz. A kevlar olyan poliamid, amelynek vázában sok aromás csoport van, ezért a többi poliamidnál merevebb.

A húrokat szálkötegekbõl készítik. Az összefogott szálakat megcsavarják és védõréteggel vonják be. A sok, vékony szálból álló húr rugalmasabb, de könyebben szakad, mint a vastagabb szálakból csavart húr.

A gyártók egyre újabb ütõkkel rukkolnak elõ. Van, aki négyszögletesebb fejeket készít, hogy nagyobb legyen az a terület, amelyrõl a labda a legnagyobb sebességgel pattan vissza. Mások körte alakú ütõt gyártanak, hogy a játékos jobban irányíthassa a labdát. De a legtöbb mégis a játékoson múlik.