Kadmoszról
Részletek Robert Graves: A görög mítoszok címû könyvébõl (Európa Könyvkiadó, 1970)
Agénór, Líbüa és Poszeidón fia, Bélosz ikertestvére, elhagyta Egyiptomot, és Kánaán földjén telepedett le. Feleségül vette Télephasszát, akit Agriopénak is neveztek. Az asszony öt fiút és egy leányt szült neki. A fiúk neve Kadmosz, Phoinix, Kilix, Thaszosz és Phineusz volt, a leányé Europé.
Zeusz beleszeretett Europébe, és megbízta Hermészt, hogy hajtsa Agénór nyáját Türosznál a tengerpartra, ahol Europé és barátnôi sétálgatni szoktak. Ô maga belevegyült a nyájba, hófehér, nagy lebernyeges bikának álcázva magát, kicsi, ékkövekhez hasonló szarvakkal, amelyek közt egyetlen fekete csík húzódott. Europét lenyûgözte a bika szépsége, s mikor rájött, hogy kezes, mint a bárány, leküzdötte félelmét, és játszani kezdett vele. Virágot dugott a szájába, lombfüzéreket akasztott a szarvaira; végül még a hátára is felmászott, és hagyta, hogy leballagjon vele egészen a víz szélére. Zeusz hirtelen a tengerbe vetette magát, és úszni kezdett, Europé pedig rémülten nézett az egyre távolodó part felé. Egyik kezével belekapaszkodott a bika jobb szarvába, a másikban meg még mindig egy virágkosarat szorongatott.
Zeusz Kréta szigetén, Gortüna közelében gázolt partra, sassá változott, és egy fûzfaligetben, egy forrás mellett magáévá tette Europét. (Vannak, akik szerint egy örökzöld platán alatt.) Europé három fiút szült neki: Minószt, Rhadamantüszt és Szarpédont.
Agénór elküldte fiait, hogy keressék meg húgukat, azzal az utasítással, hogy nélküle ne is térjenek haza. A fiúk azonnal hajóra szálltak, mivel azonban fogalmuk sem volt róla, hová ment a bika, mindegyikük másfelé vette útját. Phoinix nyugati irányban Líbián is túl, egészen a mai Karthágóig hajózott – a város lakóit róla nevezték el punoknak –, de Agénór halála után visszatért Kánaánba. Az országot késôbb Föníciának nevezték el a tiszteletére. Alphesziboia szült neki egy fiút, Adóniszt. Kilix a hüpakhájok földjén szállt partra. Az országot róla nevezték el Kilikiának. Phineusz a Márvány-tengert a Fekete-tengertôl elválasztó félszigeten, Thüniában kötött ki, ahol késôbb sokat szenvedett a Harpüiáktól. Thaszosz és társai elôbb Olümpiába hajóztak, ahol szobrot állítottak a türoszi Héraklésznek – a szobor bronzból készült, tíz könyök magas, buzogányt és íjat tart a kezében –, aztán folytatták útjukat, letelepedtek Thaszosz szigetén, és feltárták az ott levô gazdag aranybányákat. Mindez öt nemzedékkel Amphitrüón fiának, Héraklésznek Görögországban való megszületése elôtt történt.
Kadmosz és Télephassza Rhodoszba hajózott, ahol Kadmosz rézüstöt ajánlott fel a lindoszi Athénének, Poszeidónnak pedig templomot emelt, és egy papi testület gondjára bízta. E testület tagjainak tisztsége apáról fiúra szállt. Következô állomásukon, Théra szigetén is emelt egy ugyanilyen templomot. Végül a thrákiai édónok földjére érkeztek, akik igen vendégszeretõen fogadták ôket. Itt Télephassza hirtelen meghalt, s miután eltemették, Kadmosz és társai gyalogszerrel útra keltek a delphoi jósdába. Kadmosz megkérdezte, hol találhatná meg Europét, mire a Püthia azt tanácsolta, hogy ne kutasson tovább, hanem induljon el egy tehén nyomában, s ahol az állat összeroskad a fáradtságtól, építsen egy várost.
Kadmosz a Phókiszba vezetô úton hagyta el Delphoit. Találkozott Pelagón király néhány csordásával, s vásárolt tôlük egy tehenet. Az állatnak mindkét oldalon egy-egy fehér, teliholdra emlékeztetô folt volt a véknyán. Kadmosz a jószágot kelet felé hajtotta, keresztül egész Boiótián, s mindaddig nem hagyta megpihenni, amíg végül a mai Théba városa helyén össze nem rogyott. Kadmosz ott helyben szobrot emelt Athénének, és az istennô föníciai nevérôl elnevezte Ongának.
Kadmosz megparancsolta társainak, hogy a tehenet azonnal áldozzák fel Athénének, és elküldte ôket szentelt vízért Árész forrásához, amelyet most "Kasztalia forrásnak" neveznek. Csakhogy nem tudta, hogy a forrást egy nagy kígyó ôrzi. A kígyó majdnem valamennyi emberét megölte, de Kadmosz bosszút állt, s egy sziklával szétzúzta a szörnyeteg fejét. Amikor bemutatta Athénének az áldozatot, az istennô azon nyomban megjelent, megdicsérte hôstettéért, és megparancsolta, hogy vesse el a kígyó fogait. Kadmosz engedelmeskedett, mire a földbôl fegyveres sparsusok, vagyis "Vetett Emberek" bújtak ki, és azonnal egymásnak akartak esni. Kadmosz közéjük dobott egy követ, mire veszekedni kezdtek, mindegyik azzal vádolta a másikat, hogy ô dobta a követ, s olyan ádáz harc tört ki köztük, hogy a végén csak öten maradtak életben: Ekhión, Udaiosz, Khthoniosz, Hüperénór és Pelórosz. Egyhangúlag felajánlották szolgálataikat Kadmosznak. Árész azonban bosszút követelt a kígyó haláláért, és az istenek bírósága arra ítélte Kadmoszt, hogy egy Nagy Évig a hadistennél szolgáljon.
Miután Kadmosz nyolc évig szolgált Árésznél, vezeklésül a kasztaliai kígyó megöléséért, Athéné nekiadta Boiótiát. A "Vetett Emberek" segítségével felépítette a thébai Akropoliszt, és saját emlékezetére elnevezte "Kadmeá"-nak. Miután beavatták a misztériumokba, amelyekre Zeusz tanította Iasziónt, feleségül vette Aphrodité és Árész leányát, Harmoniát. Egyesek szerint Athéné adta hozzá a leányt, amikor Kadmosz Szamothrakéban járt.
...
Amikor ... Kadmosz és Harmonia megvénült, mindketten kékpettyes, fekete kígyóvá változtak, és Zeusz a Boldogok Szigeteire vitette ôket. De vannak, akik szerint Árész változtatta ôket oroszlánná. Holttestüket Illíriában temették el, Butoé városában, amelyet Kadmosz építtetett. A trónon öreg korában született fia, Illüriosz követte.
A hagyomány szerint Kadmosz neve az ábécével is összefonódik:
Az elsô ábécé öt magánhangzóját meg a B és T mássalhangzót a három Moira vagy – mint egyesek állítják – Phoróneusz húga, Ió találta fel, a többi tizenegy mássalhangzót pedig Naupliosz fia, Palamédész. A hangokból Hermész formált ék alakú betûket – mivel a darvak ék alakban repülnek –, és az ô révén került a betûrendszer Görögországból Egyiptomba. Ez volt a pelaszg ábécé, amelyet Kadmosz késôbb visszahozott Boiótiába, egy Arkadiából való pelaszg, Euandrosz pedig Itáliában honosított meg, ahol anyja, Carmenta alakította ki belôle a latin ábécé közismert tizenöt betûjét.
A görög ábécét késôbb újabb mássalhangzókkal egészítette ki a szamoszi Szimónidész és a szicíliai Epikharmosz, a hosszú Ó és a rövid E magánhangzókat pedig Apollón papjai találták ki, hogy az isten szent lantjának mind a hét húrjára jusson egy-egy magánhangzó.
A tizennyolc betû közül az alpha volt az elsô, mert az alphé szó azt jelenti, hogy "tisztelet", az alphainein pedig azt, hogy "feltalálni, kitalálni", s mert az Alpheiosz volt a legtekintélyesebb folyó. A boiótiai Kadmosz a betûk sorrendjét megváltoztatta ugyan, de az alphát meghagyta a helyén, mert az aleph föníciai nyelven ökröt jelent, és Boiótia az ökrök országa.
Graves egyik megjegyzése:
Kimutatható, hogy az ír Beth-luis-nion [ábécé] betûinek neve – ez az ábécé a hagyomány szerint Görögországból került Hispánián keresztül Írországba – ôsi görög varázsformula volt az arkadiai fehér istennô, Alphitó kultuszában, aki a klasszikus korra közönséges mumussá degradálódott, s a gyermekeket ijesztgették vele. A betûk Kadmosz által bevezetett sorrendjét, amely a közismert ábécében mindmáig fennmaradt, valószínûleg a föníciai kereskedôk vezették be, szántszándékkal keverve össze az eredeti sorrendet. A titkos ábécét ugyanis kereskedelmi célokra használták, és nem merték az istennôt az igazi sorrend elárulásával megsérteni.
<