Magyarországon 1993-ban indult az úgynevezett kreditrendszerû vegyészmérnökképzés mindkét egyetemünkön. Az új rendszerben képzett évfolyam 1998-ban kapta meg elsõként diplomáját ebben a rendszerben. Sajnálatos módon indulásakor nem sikerült bemutatni olvasóinknak a kreditrendszer lényegét. Most, amikor az új rendszerben képzett kollegák elhagyják az egyetemet, szeretnénk pótolni ezt a hiányosságot, azzal kiegészítve, hogy tájékoztassuk olvasóinkat a vegyészmérnökképzés jelenlegi helyzetérõl is. Ebben a témakörben fordultunk Széchy Gábor docenshez, a Budapesti Mûszaki Egyetem Vegyészmérnök Kara oktatási dékánhelyetteséhez kérdéseinkkel.

Olvasóink egy része nem ismeri pontosan a kreditrendszer lényegét és fõleg annak stratégiai irányelveit. Arra lennénk kíváncsiak, hogy az új rendszer mennyiben célozta meg a mérnökké való képzés elmélyítését? Változott-e és mennyiben “a mérnök-elõállítás technológiája”?

 

A kreditrendszer az angol nyelvterület országaiban alakult ki. A “kredit” eredeti jelentése hitel, elismerés. A kreditrendszerben a kötelezõ és választható tárgyak teljesítését pontokkal ismerik el. A pontszám a teljesítéshez szükséges munka mennyiségével függ össze. A tanterv a tárgyakat nem rendeli félévekhez, hanem az egymásra épülõ tárgyak felvételének sorrendjét (az ún. elõtanulmányi rendet) szabja meg. Az a tárgy, amelyet nem sikerült teljesíteni, egy késõbbi oktatási idõszakban újra felvehetõ, így a félév megismétlésére nincsen szükség, az el nem végzett tárgyak ismeretanyagára épülõ tárgyakat azonban nem lehet felvenni. A választási lehetõségek kihasználásával, az elõtanulmányi rend és egyéb szabályok figyelembe vételével a hallgató egyéni terv és ütemezés szerint haladhat. A diploma megszerzéséhez különbözõ tárgycsoportokból meghatározott számú kreditpontot kell gyûjteni. Ezen kívül vannak ponttal nem értékelt, kritériumjellegû feladatok, valamint idõkorlátok és minõségi követelmények is.

A vegyészmérnöki oklevél megszerzéséhez a Budapesti Mûszaki Egyetemen (BME) 300 kreditpontot kell gyûjteni, ami 10 féléves képzési idõt tekintve félévenként átlagosan harminc kreditpont megszerzését feltételezi, vagyis nagyjából azt mondhatjuk (de csak nagyjából), hogy 1 kreditpont heti 1 órányi órarendi elfoglaltságnak (és az ehhez tartozó járulékos tanulásnak) felel meg. Idõkorlát pl. az, hogy a kezdéstõl számított 8 féléven belül legalább 120 kreditpontot kell megszerezni, és 15 félév alatt mindenképpen el kell jutni a záróvizsgához szükséges feltételek teljesítéséhez.

Hangsúlyozni kell, hogy a kreditrendszer önmagában nem szakmai, hanem oktatásszervezési dolog. Jó vegyészmérnököt, vagy biomérnököt lehet képezni kreditrendszer nélkül és kreditrendszerben is. A kreditrendszer bevezetése önmagában nem erõsíti és nem gyengíti a képzés mérnöki jellegét. Az oktatás mérnöki jellege az alaptárgyak és a mérnöki jellegû tárgyak arányától függ. Mindnyájan tudjuk, hogy sokszor nehéz éles határt vonni az alaptárgyak és a mérnöki tárgyak közé. Ha a szigorúan technológiai, szakmaterületi tárgyakat tekintjük, akkor ez képzésünkben 60–70 kreditpontnyi anyagot tesz ki. Ha azonban a mérnöki alaptárgyakat is számításba vesszük, ami nagyon is indokolt, hiszen olyan tárgyakról van itt szó, mint a vegyipari géptan, a vegyipari mûveletek, a folyamatirányítás, a biológiai ipari mûveletek, akkor a mérnöki tárgyak kreditpont kimérete kb. 100–110, vagyis a tanterv legalább 1/3-a.

A Budapesti Mûszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karán egyébként hagyományosan fontosnak tartjuk a természettudományi alaptárgyak nagy súlyát, és ezt az elmúlt évtizedek tapasztalatai igazolták is.

A képzés elsõ szakasza lezárult: 1998-ban az elsõ kreditrendszerben végzett évfolyam lediplomázott. Melyek a képzés szakmai tapasztalatai?

 

A kreditrendszer szabadabbá, rugalmasabbá teszi a tanulmányok ütemezését és gyakorlatilag megszünteti az évismétlés kényszerét. Ugyanakkor nagyobb felelõsséget ró a hallgatóra a tanév összeállításánál és ütemezésénél. A tapasztalat szerint az induló évfolyamok idõben széthúzódnak, “szétkenõdnek”. Emberi vonatkozásban határozottan negatív jelenség, hogy a hagyományos évfolyam megszûnt, a hallgatók kevésbé ismerik egymást, és így kevésbé kötõdnek maradandó barátságok. Szakmai vonatkozásban nem mondható el, hogy a kreditrendszer különösebben ösztökélné a hallgatókat elmélyültebb tudás megszerzésére, ugyanakkor azonban a kiemelkedõ hallgatók szabadabb ismeretszerzését és haladási ütemét elõsegíti.

Fontos kérdés a vegyészmérnök-képzés kritériuma, általában a jó mérnök ismérvei, és hogy képzéséhez milyen szakmai és pedagógiai eszközök szükségesek. Van-e a folyamatban a BME-n ilyen jellegû feltáró munka, és melyek ennek legfontosabb megállapításai a XXI. század kihívásának megfelelõen?

 

A jelenleg érvényben lévõ felsõoktatási törvény elõírja a felsõoktatási intézmények, ill. az ott folyó képzések akkreditációját. Ez az eljárás a Budapesti Mûszaki Egyetemre vonatkozóan jelenleg folyik. Ez jó alkalom a képzés minõségének számbavételére, a hiányosságok és erõsségek feltárására. Úgy vélem, hogy a jövõ mérnökének szempontjából a BME-n a képzés természettudományos és mérnöki jellege kellõen erõs és magas színvonalú. A jövõt tekintve inkább a képzés minõségbiztosítási, szervezési (menedzseri) és kommunikációs oldalát kell hangsúlyozni.

A rendszerváltás után változott-e a vegyészmérnökkel szemben támasztott igény Magyarországon, menynyiségi, vagy tartalmi vonatkozásban szükség van-e a jelenleg képzett vegyészmérnökökre, van-e rálátásod a pályaelhagyásra és kollégáink munkanélküliségére?

 

A Mûegyetem Vegyészmérnöki Karán két szakon folyik képzés. (A biomérnöki képzésben korlátozott mértékben részt vesz az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Semmelweis Orvostudományi Egyetem is.) A két szakra külön kell jelentkezni, és a felvétel is elkülönítve történik, de a két szak tantervének mintegy 40%-a közös. Úgy látszik, hogy e szakok iránt jelentõs a társadalmi érdeklõdés, ill. igény: idén az összes jelentkezõk száma 763 fõ volt, ami a felvételi keretszámokat tekintve éppen három és félszeres túljelentkezést jelent. Reálisabb, ha csak az elsõ és második helyben jelentkezettek számát tekintjük, ekkor a vegyészmérnöki szakra kb. kétszeres, a biomérnöki szakra két- és félszeres túljelentkezésrõl beszélhetünk. Megemlítem még, hogy 1998-ban lényegesen (közel 200 fõvel) többen jelentkeztek a Karra, mint 1997-ben. A végzõsök elhelyezkedésérõl, a pályaelhagyásról jelenleg nem rendelkezünk pontos adatokkal, de éppen az elmúlt hetekben végzett a Kar ilyen felmérést a felsõbb éves hallgatók bevonásával. Az adatok feldolgozása még nem fejezõdött be, azok várhatóan 1998 végén fognak rendelkezésre állni.

Tapasztalatunk azt mutatja, hogy végzõseink általában jól el tudnak helyezkedni, bár nem mindig a klasszikus vegyészmérnöki, ill. biomérnöki munkakörökben, hanem több esetben olyan állásokba kerülnek, ahol a számítástechnika és a marketing jelleg erõsebb az “átlagos” vegyészmérnöki ill. biomérnöki tevékenységben megszokottnál. Megemlíteném még, hogy a BME 1999 õszén környezetmérnöki képzést is indít. Ez több kar részvételével folyó képzés lesz, amelynek “gesztora” a Vegyészmérnöki Kar. Ily módon is igyekszünk a változó társadalmi, ipari igényeknek megfelelni.

Köszönjük az interjút.

Vissza