A magyar vegyipar és kémiatudomány

Szemle ... Szemle ... Szemle ...

Három új ipari eljárás megvalósításán fáradoznak, ezek: 

– Silver II eljárás, AEA Technology (Oxfordshire, Nagy-Britannia). Légköri nyomáson és kissé emelt hõmérsékleten elektrolizálnak salétromsavas közegben ezüstionok jelenlétében, ezek átmenetileg Ag++ ionokká válnak 4 kW teljesítményû berendezésben, a szerves mérgezõ anyagot oxidálják CO2 és H2O-vá továbbá szervetlen sókként kötik meg.

– CEP (Catalytic Processing Extraction) eljárás, Molten Metan Technology (USA). Olvadó fémek fürdõjében, zárt rendszerben, kicsapó adalékok révén bontják meg a mérgezõ anyagokat gázokká, kerámiákká és fémötvözetekké. (Az ártalmatlanítás során a mérgezõ anyagnak csak a százmilliomod része nem bomlik el.)

– SET (Solvated Electron Technology) Marley (Ohio, USA). Ideggázrakétákat hajtóanyagaikkal együtt bontanak le vízmentes ammóniában emulgeált nátrium-fémmel. Az elbontandó anyagokban rendszerint halogénezett vegyületek vannak, ezek elektronjait vonja el ez a fürdõ és sókat képez, így megbontva azokat.

 [Forrás: European Chemical News, Chemscope, Environmental Review, p 18; (1997. július)]

A kilencvenes évtized közepén a föld lakosságának száma a 6 milliárdhoz közelít, aminek táplálékigényét kb. évi 6 milliárd tonna megújuló biológiai forrásból kell kielégíteni (táplálék, ruházkodás, fûtés, lakberendezés, csomagolás, papír a nyomtatáshoz, élvezeti cikkek). A világ éves biomassza termelése 170 milliárd tonna ugyan, de a termõterületek csak kisebb része alkalmas a humán igények kielégítésére (megfelelõ minõség és hozzáférés szállítással gazdaságosan).

Súlyosbítja a problémát, hogy a lakosságszám és a termelõterület nem oszlik el arányosan; hátrányos a harmadik világ helyzete, különösen a népes országoké (India, Kína, Indonézia, Fülöp Szigetek, Malajzia); így Kínában él a világ népességének 22%-a, de a világ mezõgazdasági termelõterületének csak 7%-a van birtokában. Ez a helyzet az idõvel még romlik is, mert nemcsak itt van a legnagyobb népszaporulat, de itt a legnagyobb a gazdaság növekedési rátája, ami a termõterület csökkenésével jár (urbanizáció és talajerózió).

A Nemzetközi Élelmezési Szervezet (FAO) véleménye szerint már a mai földlakók közül 840 milliónak nem jut megfelelõ minõségû és mennyiségû táplálék és a földlakók száma évente 90 millióval nõ.

Vannak más korlátozó tényezõk is (szántóföld, ivóvíz, kozmikus sugárzástól védõ ionizált ózonréteg a sarki sztratoszférában), amik ugyancsak legalábbis menynyiségben, vagy minõségben romlanak. (Ne feledjük a társadalmi és katonai akut krízisek hatását sem.)

Minden táplálék primer forrása az élõvizek (jelenleg csak a halászat) és a szárazföld (szántóföld, kert, rét). A gabonafélék a legfontosabb termékek; termõterületük a világon 1950 és 1990 között a felére csökkent. Ezt eddig kiegyenlítették a mûtrágyázás által megnövekedett terméshozamok; e lehetõségek felsõ határát már 1985-ben elértük és 1995-ig az egy fõre jutó gabonafogyasztás a világon 1/5-ével csökkent. A magasrendû állatoknak (így az embernek is) mennyiségileg és minõségileg fehérjébõl többre van szükségük, mint ami növényi forrásból nyerhetõ. A hústermelés rossz hatásfokkal jár (a szabadon kapirgáló tyúk a felvett mesterséges tápnak csak a felét építi be testébe, istállózott háziálla-toknál ez a sertésnél 25–20% csupán és a szarvasmarhánál csak 15%). Kínában 1960-ban csak 10 millió tonna gabonát használtak állati tápként, 1995-ben már 90 millió tonnát. Kínában és Indiában a termõterületen a növekvõ civilizációs igények (lakosságszám és minõség, talajerózió) miatt, évente fajlagosan (pro fõ) csak 25–25 tonnával kevesebb gabonaféle termeszthetõ.

A viszonylag sûrûn lakott Németországban a lakosság minden fõjére 1,5 hektár szántó jut, Kínában csak 0,8.

A megújuló növényi primer energiaforrásokra kidolgozott kémiai és petrolkémiai eljárások ma még általában nem versenyképesek gazdaságilag a szintetikusokkal (papír mûanyagból, dízelolaj repcemagból, egysejtû baktériumfehérje szénhidrogén tápon); a humán alsóruházat pamutból vagy gyapjúból kellemesebb viselet a szintetikus szálakból készültnél, aminek viszont nagyobb a tartóssága. E hátrányok azonban viszonylag csökkenni fognak, mert szûkül a növényi forrásokhoz igénybevehetõ terület.

A petrolkémia ma csak kb. 7%-át igényli világszerte a fosszilis primer energiahordozóknak, ezért az anyagáram oldaláról nyílhat meg gazdaságosabb lehetõség, persze csak akkor, ha jól célozzuk meg a petrolkémián alapuló ilyen fejlesztési réseket (amint ez már eddig is bekövetkezett a szintetikus szálak és kaucsukok területén).

A BASF acetilénszükségletének jelentõs részét a felerészt az õ tulajdonát is képezõ 200 000 tonna/év kapacitású Bosden üzembõl (Geismar, Németország) elégíti ki, de ezt a részesedését a Bosden visszavásárolja tõle, mert a BASF saját eljárására (ugyancsak geismari üzemében) új
100 000 tonna kapacitású acetilén üzemet épít, amelynek résztvesznek azonban a beruházásfinanszírozásában (összesen 300 M USD). A két kiegészítõ üzemet is szállító és üzemeltetõ cég Air Liquide (oxigénnyerés kriogénes levegõszétválasztással); Air Products and Chemicals (PO véggázok szétválasztása szén-monoxidra és hidrogénre).

A beruházást azzal indokolja a BASF, hogy saját maga akarja ellátni alapanyaggal az acetilénbõl kiinduló közbensõ termékek gyártását (gamma-butirolakton, tetrahidrofurán, politetrahidrofurán).

Az üzem indítását 1999 második felére irányozták elõ. 

Vissza